Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-22 / 250. szám
1994• OKTOBER 22., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete Emlékezés az ’56-os forradalomra Birtalan Ferenc: Szonettballada — Meglőtték, a Keletinél... Géppisztollyal! A Tibit, tudja, hát a Tibit... Kert. Halottal sírhalom. November éj. Nincs irgalom. Húzzuk, vonjuk a kézikocsit, rajta a seipmi, a senki-se már. Véres a lába, véres az inge, ez a világ már semmije, mindje. Húsz tavasz, húsz tél, csókta- lan álmok, így viszem én őt, így leszek áldott. Én vacogok csak, teste hűl, húsa húsomon feketül. — Az oroszok... Egy egész tárral. Azt mondta, magyar. Húsz... igen, most lett volna. Tizenhét lövést kapott... Ahogy leszállt. Moszkvából, igen, azt mondta, magyar. Karabélyt nyomtak a kezébe: Hát magyar vagy te? Igen... és akkor jöttek a ruszkik a davajgitárral... Tizenhét szájú borzalom szomját kell vérrel oltanom. — Moszkvában tanult... na persze az anyja, az apja... Ott kapta a puskát a Keletiben, ahogy leszállt... Jöttek az oroszok, kérdezte őket (oroszul, persze): mi van itt, kezében a karabéllyal, azok meg mongolok voltak, vagy a fene tudja, csak a puskát látták, és fröcscsent a falra a vér, a húsz tavasz, a húsz tél... Lyukas kabátja rámfeszül, tizenhét kútból felmerül. Húzzuk, vonjuk a kézikocsit, rajta a semmi, a senki-se már. Hogy szabaduljunk, hogy lehet innen? A vér a kezünkre, szívünkre tapad... hova húzzuk, rejtsük a semmit, azt ami nincs, ami belőle maradt... Ma senkinek sincs irgalom. Szűköl a kert, a sírhalom. Didergek temetetlenül. Igen! Az volt a forradalom, a rohadt Szabadságharc, a vérbeboruló, a tank- baégető, a szíveket-rettentően csodálatos, a hihetetlen. Tibi! Te ki voltál? Forradalmár. Oroszbérenc? Áruló? Ott a gyalulatlan láda, a deszkakoporsó! Hiába vittek el, dőltek rád az évtizedek. A Halott Te vagy! A soha-újra húsz tavasz, húsz tél. Mi, már csak magyarázzuk az akkort, reménytelenül, s megyünk, ki innen, ki onnan utánad, a golyószaggatta holdas-csillagos végtelenbe, mindörökké... Gyantát virágzó pamlagon, mellemben szívét altatom. Ránk néz a Hold és menekül. Kovács István: a kiégett napok sötét testetlen halottak tátongtak a házak koporsófalán a sír-sorok mint gyeptégla-sikátorok szeletelték fel a parkokat s a parkok a várost egy ember sírt könyörtelen szelek Budapest tépték a terek fű-haját vér-kérgű fák várták a lombtalan tél havát ködét s voltak gyökerek kik fölszívták az eltemetettek átfázott csöndjét Csályi Ferenc (1928- 1956) százados« 1956. okt. 27-cn éjjel a Damjanich laktanyában érte halálos lövés; III. parcella, díszsírhely Tárnok Ferenc (J933-1956) mérnök és öccse. Tárnok Tamas (1936-1956), egyetemi hallgató október 24-én Budapesten haltak meg. Sírjuk: l. parcella, 42. sírhely Rácz István (1904-1966) tanár és Nyíregyháza munkástanácsi elnöke. meghalt: 1966. augusztus 3-án, XXXfl. parcella, 353. sírhely 1956-os mártírok es hősi halottak az Északi temetőben Solymosi Ferenc, 21 éves hadnagy; lelőtték Debrecenben 1956. november 4-én; III. parcella, díszsírhely Tóth János rendőr alhadnagy, 27 éves, lelőtték szolgálatban 1957. január 3-án a mándoki erdőben; XIII. parcella, 258 sírhely Fazekas Árpád felvételei Szilágyi László (1924-1958) mártír és Tomasovszky András (1923-1958) mártír; kivégezték őket; 1958. május 6-an. Emlékművük: a Nemzeti Megbékélés Parkjában Gabulya Mihály, 58 éves földmunkást I956. okt. 27-én délben a Kossuth téren lőtték le: XXII. pare.
