Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-15 / 244. szám
1994• OKTÓBER 1S-, SZOMBAT A nyolcvanas évek művészete Szükség van a közelmúlt higgadt vizsgálatára, sokoldalú értékelésére Kádár Márta, MTI-Press Jószerivel még el sem tűnt emlékezetünkből, még élénken él, hat folyamatosságával, s máris történelemmé vált a nyolcvanas évek művészete. És nem csak a Műcsarnok jóvoltából. Hiszen számos művészetteoretikus érezte-érzi fontosnak a közelmúlt higgadt megvizsgálását, értékelését. E felismeréstől vezéreltetve írtak már köteteket, rendeztek kiállításokat a legutóbbi évtized művészeti jellegzetességeiről. Az Ernst Múzeumban november 6-ig látogatható tárlat címe: 80-as évek — képzőművészet egyszerre jelent szűkítő és tágan értelmezett műfaji meghatározást. Mert a rajz, a grafika, a szobrászat, a festészet mellett jelzésszerűen jelen van az iparművészet meg a komputerművészet, de a video és a technikai művészetekről meg a szcenikai művészetek változásairól egy másik kiállítás beszámolásának ígéretével bíztat a kiállító intézmény. A nagyvilágban a nyolcvanas évek művészetét az „új kép” megjelenésével és térhódításával szokták jellemezni. „A klasz- szikus értelembe vett képzőművészeti életművek belső folyamatosságában, és az alternatív művészetben kialakult az új kép lehetősége: a tartalom vizualitásában a művek érzékiségében, olvashatóságában, az emlékezet s a lélek tájainak fizi- kalizálásában. Ám a magyarországi 80-as éveket ezzel a fogalommal nem jellemezhetjük összefoglalóan — írja Keserű Katalin, a kiállítás rendezője. — Nálunk az általánosabb érvényű „új érzékenység” látszott megfelelő stíluselnevezésnek az új kép többfélesége, illetve az új szellemiség széles körű megjelenése folytán.” Sokan és sokféle indíttatástól vezérelve jutottak el az új szen- zibilitás, az új érzékenység megjelenítéséig. Á kiállítás arra vállalkozik, hogy megmutassa ezeket az utakat, amelyen Birkás Károly, Keserű Ilona, Nádler István, Fehér László, El Kazovszkij, Schmal Károly, Bak Imre, Mazzag István, Záborsz- ky Gábor és még jó néhányan a kortárs képzőművészet élvonalából eljutottak az érzéki-érzékeny képalkotásig. Ugyanebben az időben a 70-es években Szentendrén kibontakozott alternatív művészet (anyagérzékenység a tárgyalkotásban, az anyagokban rejlő érzéki-spirituális energia kihangsúlyozása, a szöveges, zenei és rajzi megnyilvánulások egysége) a lehető legtágabban értelmezett új szen- zibilitást juttatta érvényre. Ef Zámbó István, Wahorn András, fe Lugossy László, Bernáth(y) Sándor, Lois Viktor neve fémjelzi ezt a vonulatot. A privát galériák, egyetemek, kollégiumok voltak a helyszínei a nemzetközi kapcsolatokra épülő programoknak, az alternatív és új művészet találkozásának, performanceoknak, művészeti társaságok bemutatkozásának. Átszínezte az új érzékenység a hagyományos, a magyar művészet közelmúltjában tradicionális irányzatokat. Miközben a korábban jelentkező más műformák, művészeti ágak, más gondolkodásmódok is kiteljesedtek, teret kaptak a nyolcvanas évek második felében („hulladék-hasznosító szobrászat”, installációk, mail-art, természetművészet, stb). Az évtized végére nem kevés külföldi hatásra alakult ki a rendező szerint a „konceptuális én- és civilizációképek, valamint a nem esztétikai, nem is konceptuális, inkább jelentéktelen és véletlen eszközök használatának érzékenységgel áthatott találkozásából fakadó... bensőséges, lágy, meditativ, noha gyakran kultúr- és társadalomkritikával átszőtt mai művészete.” A nyolcvanas éveket reprezentáló kiállításanyag hivatalos és magángyűjteményekből, meg a művészek által kölcsönzött alkotásokból vette példáit. A jelentős Első Magyar Látványtár Alapítványtól, a Szombathelyi Képtártól és két külföldi magyar gyűjteménytől (a bolzanoi Riz-gyűjtemény- től és a stockholmi Layota Art Stúdiótól). Annál furcsább, hogy több, a korszakot reprezentáló művész lemondta a részvételt az Ernst Múzeumbeli kiállításról. Hagyományaihoz híven a kiállítási intézmény kiegészítő programot is szervezett a tárlathoz. Filmbemutatókat, színházi-zenei- irodalmi esteket a nyolcvanas évek terméséből. Pinczehelyi Sándor: Vörös Csillag, Zöld Coca-Cola Lugossy László: Háziasított falfirka Archív felvétel amott egy fiatal költő, itt egy érdekes évforduló, ott egy fontos hagyaték, egy könyv, egy levél, egy töredék — vagy csupán egyetlen sor. S közben szerkesztett, irodalmi társaságokat szerzett, író-olvasó találkozókat vezetett, ismeretterjesztő és emlékező előadásokat tartott, s — mindenek előtt — tanított. És nem akárhogyan. Mert az ország virtuális „történelmi tablófestészetének” e jelkép alatt zajló — nem egészen picassoi — vörös és rózsaszín korszakában a mellőzötteket, tiltottakat, a kultúra száműzöttjeit tárta elénk — Márait, Szabó Dezsőt, Féja Gézát és másokat — s a határokon kívül rekedt, a szájon tenyereit magyarokat. Amikor pedig fordult a világ, akkor sem esett át a ló, az „eszmei ló” — vagy még pontosabban: a diófa — másik oldalára. Az az igazság, hogy rossz tornász volt. Míg más kettőt, hármat is pördült, ő egy félcentit sem mozdult. Ezért állhatott ki tiszta lélekkel — és teljes mellszélességgel — a , marxista tudósért, Király Istvánért is, amikor annak halálakor, a rendszerváltás idején az új idők nemzedéke tagadni akarta Király életművének nyilvánvaló értékeit is. A volt harcostársak hallgattak pedig, országos csöndben jobbára, azt várván, vajon „merre csörög a dió”. De asztalához idézte — ő, a polgár — a proletár József Attilát is, amikor az új kor új farkasai az ellenkező oldalról kezdték ki a halottat. A szellem, ha igényes, nem tűri az osztálytermek falait, korlátáit. A tanár úr kisteleki szülőjének udvarán áll egy valódi diófa, az alatt működött a Katona Béla Szabadegyetem. (Ezt csak az elhárítás pontos tájékoztatására mondom, évekig párosával jártak ugyanis az írócsoport gyűléseire, jól sejtve, kiktől is kell félteni a hazát.) Kötött program nélkül és esetlegesen ugyan, de azért igen rangos előadókkal, oktatói ugyanis maguk a megidézettek voltak: Balassi Bálint, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Németh László, Bárczi Géza, Bibó István... és mások is. Anarcsról érkezvén könnyű, kétlovas fogatával leült olykor a kőasztal mellé hosszú, suhogó, fekete selyemszoknyájában Czóbel Minka, a költőasszony is, s megjelent néha — kilépve a szatmárnémeti felől kavargó forgószélből — Kaffka Margit is, a gyönyörű, a parázsló szemű. S betért néha — szomjazván pohár borra — Krúdy Gyula is, gyakran a Bujtos nádasaiból jövet, mert csupán rúzsfolt és szőke női hajszál volt a kabátja hajtókája. S megállt nemegyszer Kölcsey is annál a diófánál, tűnődve, égnek fordított arccal, szomorúan... Erre a diófa-egyetemre Katona Béla előbb Trabanton járt ki, utóbb már csak busszal. A rozoga, csörgő Trabantot akkoriban kerítette, amikor itt rég fekete Volgán mutogatta magát az ázsiai mentalitás. Mire pedig hófehér Mercedesre cserélte szimbólumát a kor, neki már autója sem volt. Csak egy görbe botja. De görbe botosán, gazdagság nélkül is megmutatta nekünk, ami a legfontosabb. Amit a Berzsenyi Dánielek, Vörösmarty Mihályok és Kölcsey Ferencek üzentek. Megmutatta, hol van az Ország. Kedves Béla Bácsi! ősz van, diószüret ideje, Milotától, Tarpától Nyíregyházáig hullik, kopog a dió. Most minden egyes koppanás a te egészségedre koccint. Mintha még szólnának is a fák: „Éljen a mi távoli testvérünk, érjen dióaránnyá pincéjében a bor.” Mit kívánjunk neked mi, utánad jövők? Csak azt, amit a diófa üzen már évezredek óta: — életet. * * * Részletek a Jósa András Múzeumban Katona Béla hetvenedik születésnapja alkalmából elhangzott köszöntőből. 13 MÚZSA Megőrzött emlékek Törő István: Helyetted feleselne L. L. emlékére Megcsalatott a test, nem bírta, elme-lángján a szó is égett, fosztóképzők és igei-névszók, sakkozgattak a gyászvitézek, madarak nyomán, kiöntött folyók habos árjában messze tűnve incselkedett sok drága kép, mit ér a nyelv, ha nincs művelve? tisztul a zsoltár, te is hitted megszabadultak éjszakája most minden kép, és oly kövér, nem lesz ki gyorsan körbejárja — időszerűtlen álom minden, préda a szó, a rag, a jel, útjába lép most minden álnok, s hamis hangjával énekel, lopásban fülelt, orvvadászok sörétszavától hangos az éj, mások nevében magyaráznak, és aki él nem úgy ítél? szavakat mormol, e csodásat, s a pillanatra tenyerelne, hogy megkérgesedne a mozdulat is, vagy csak helyetted feleselne? Rózsa Endre: Beforr a levegő Mappára porosodik egy kéz nyoma s most gazdátlan hever. Összegubancolódott magnetofon szalagja játssza le elakadt esélyeid. Mint kígyó a karóra, órarugóra tekeredik egy halálos marás. Két kifordított tenyér mutatja: el, el, innen ell A forrásokat lepecsételik. Ki dróton rángott eddig, kihagyja magát közületek, és beforr a levegő nyomán. Balázs Attila illusztrációi
