Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-08 / 238. szám
Napkelet • A KM hét végi melléklete Az ikrek minimum ketten vannak A csúcsról kezdeni egy új színházban mindig nagyon veszélyes dolog Matyasovszki József TÁRLAT írja Juntunen képeiből írja Juntunen: Pitypangos lány T árlat-üzenet érkezett Nyíregyházára Kajaaniból, megyeszékhelyünk finn testvérvárosából. Pontosabban a „magas északi” település közeléből, onnan, ahol csaknem háborítatlan természeti környezetben — egy erdő mélyén meghúzódó, százesztendős házban—él és dolgozik írja juntunen festőművész. A napokban az ő képeiből nyílt kiállítás a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Csontváry Kamaragalériájában. A tárlaton mintegy huszonöt alkotás látható. A művész a finn klasszikus festők hagyományait követve festi meg természetközeli, emberközpontú képeit. írja Juntunen: Viszlát, Jeppe A finom színekben gazdag vásznakon több stílusirányzat — pl. az impresszionizmus, az expresszionizmus — jellemzőit is felfedezheti a szemlélő, anélkül, hogy bármelyik vonulat hatásának kizárólagosságát kellene megállapítania. Jól megfestett kép valamennyi — fogalmazta meg a tárlatnyitón Tóth Sándor szobrász- művész. írja Juntunen: Fáradt modell Harasztosi Pál reprodukciói Gazsó György új tagja a nyíregyházi színház társulatának, mégsem kell teljesen ismeretlenként bemutatni őt. Már az elmúlt évadban, a Kicsengetés című darab vendégeként letette a bemutatkozó mesterremeket. Finoman árnyalt, aprólékosan kiérlelt játéka érdekes személyiséget sejtet. Faggatózásaim közepette mégsem lengik körül elbájoló lila felhők. Számára a színház varázsereje, a művészet mindenhatósága olyan magától értetődő és természetes, mint az erdő végtelen nyugalma, földöntúli békéje. Azért faggatnám még, ám lélekelemző mélymerülésemnek váratlanul vége szakad. Szólnak: valószínű, hogy az ő lakásából ömlik a víz. Úristen, a mosógép! Ismerős tétova- ság a mozdulataiban: tőlem köszönjön el vagy rohanjon menteni. Igen, ráismerek, ő az akit nemrég a szívünkbe zártunk. St. John, vagyis Gazsó György. Gazsó György azaz St. John. □ A Nemzeti Stúdió után Kecskemét, Szeged, Zalaegerszeg, Szolnok állomásokon keresztül vezetett az út ebbe a színházba. Ha nincs a Kicsengetés, akkor még mindig Szolnokon vagy? — A Kicsengetés már annak a tudatában jött, hogy én itt leszek társulati tag. Ebben a szakmában általában mindenki tud mindenkiről mindent. Verebes István is tudott rólam, s azzal is tisztában volt, hogy nem érzem jól magam. Nagyon örültem a lehetőségnek, mert szerintem ez egy nagyon jó csapat, egy igazán akaró, előre felé kapaszkodó, nem egy lehorgonyzott vidéki társulat. □ Egy helyütt mégis azt nyi- latkoztad, hogy nincsenek olyan előadások, amikért érdemes bármit feláldozni. — Gondoltam, hogy ezt még visszakapom, de valóban úgy találom: nincs igazán olyan — nem is előadásra gondoltam, hanem színházra —, amiért annyira érdemes lenne most kapaszkodni. Nem jönnek létre folyamatában, de még egy- szer-egyszer sem nagyon olyan produkciók, amelyek bezsongatják az embert. Viszont Ez már az ősz birodalma. Időpásztor megadta a jelt: a zöld sárgára és pirosra váltott, ezernyi árnyalatai színesítve. Rőt fény lebben a hulló lombokon, s a Ticián-hajú fákon sokszínű gyönyörűség. Öltözködik a táj, leveti lassan smaragd köntösét, hogy még néhány napra, talán hétre barna ruhát öltsön, megannyi díszítéssel. Darázs dong a körtefa körül, puttony futkos a domboldalon. Langyos melegséggel süt a nap, csönd van, mélabús csönd. Álmosan kanyarog a lapályos Tisza, a fürdőzők önfeledt nevetése már csak emlék. A kanyargós úton — akárcsak Petőfi idejében — lassú szekér ballag, rakománya akár az arany: kukoricacsövek. A betakarítás ideje van. Úticélunkon, Nagyaron viszont, egy egészen másfajta időszámítással is találkozhatunk. Az enyészettel, a régi álmok birodalmával. Tudvalevő, ez az alig nyolcszáz lelket számláló falucska, három kastéllyal, kúriával is dicsekedhet, és nem is akármilyenekkel, hisz az egyikben Petőfi Sándor is vendégeskedett barátjánál, Lu- by Zsigmondnál. Érthetően először ezt keressük fel kalauzom, Nagy Árpád segítségével. A formás épület csipkerózsika álmát alussza, akár a mesében, és megközelíteni is nehéz. Térdig érő csalán és pókhálószövevény őrzi a titkokat, a régi, jóízű befogalmam sincs, mi lehet ennek az oka. Talán vizsgálni kellene a magyarországi állapotokat, hogy rájöjjünk. Mondják, régebben a színház a kor szócsöve volt, ma konszolidáltabb a politikai helyzet, s ezért nincsenek a 10-15 évvel ezelőtti színházi izgalmak. Holott szerintem most is elég durva a világ ahhoz, hogy különösen jó előadásokat kényszerítsen ki. Szóval tényleg nem értem. □ Azért biztosan volt már néhány emlékezetes pillanat az életedben. — Persze volt. Zalaegerszegen kettő is. A Mephisto figurája, valamint Steinbeck Egerek és emberekjében Lennie. Szolnokok A házitanító című darabot szerettem nagyon, amit Fodor Tamás rendezett. S most itt a Kicsengetés volt a nagy találkozás. szélgetések, poharazgatások emlékét. Az épület kívülről még hagyján, de ami belül van... Az ajtóhasadékon sikerül bekukkantani: egyetlen hodály az egész, az elmúlt évtizedekben nem tisztelték a múltat, mondják, sokáig magtárnak használták az épületet. Úgy is néz ki. Most talán jobb ki sem nyitni az ajtót. Luby Zsigmond másik földszintes kis kastélya sincs jobb állapotban, úgy érzi az ember, a három oldalról is oszlopos tornáccal körülvett épülethez hozzányúlni is veszélyes, mert esetleg azonnal összedűlhet. Pedig micsoda látványosság lehetne. A jegyző elmondja, az épületek magántulajdonban vannak, a Németh család birtokában, akik Budapesten élnek. Némethné apja, Szilágyi Sándor még az ötvenes években visszakapta, de használati joga nemigen volt, hiszen akkoriban boltnak és kocsmának használták. Szilágyi Sándorról, a hajdani körjegyzőről feljegyzik még, hogy Petőfi-emlékek kutatásával foglalkozott, érdemes lenne egyszer utánanézni az anyagának. Ennyit a két kúriáról. Az út másik oldalán található emeletes kastély felkeresése előtt a régi idők egyik szemtanújával beszélgetünk, aki még 45 előtt dolgozott a hajdani tulajdonosnál, Luby Gézánál. Szerencsére akadnak azért kis hegycsúcsok. □ Megítélésem szerint az sem mindennapi dolog, hogy valaki mindjárt a csúcsról indít egy új társulatban. — A csúcsról kezdeni egy új színházban nagyon veszélyes dolog, mondták is a többiek, hogy most aztán összeszedhetem magam. De nagyon izgalmasnak mutatkozik — a Miltonba való beugrásom mellett — Hauptmann A bunda című műve, vagy Andrej A három nővérben, aki látszólag egy St. Johnhoz hasonlítható figura, de Verebes István egy kicsit még izgalmasabbá formálja, megpróbálja előhozni ennek az embertípusnak más rétegeit is. □ Egyébként többen mondták, hogy sokban hasonlítasz St. Johnra. Nem volt nehéz a szembesülés ilyen sűrített drámai keretek között a St. Johni sorssal? — Kicsit elkönyveltek ilyennek, de vállalom. Bár sok tekintetben St. John alkatú ember vagyok, de a személyiségem ennél azért bonyolultabb. Az Ikrek jegyében születtem, s tipikusan ilyen természetűnek is tartom magam. Egy Iker emberben egyszerre többféle nem ritkán egymástól teljesen különböző — jellemvonás lakozik, s azokat is szívesen előhívnám magamból, ha úgy adódna. Szeretnék már valami mást is csinálni, valami nagy ragadozót. A Kicsengetésben egyébként nem is a szembesülés volt nehéz, hanem megtalálni a játék formáját. Ez a minimal art hihetetlen kemény munka terméke, sokkal több annál, hogy magamat adjam és kész. Mondhatom, az egyik legkeményebb próbaidőszak volt. Az eredmény pedig egy nagyon megszenvedett egyszerűség. □ Napjaink világa — így lehet ez egy színház világa is — különösen nem kedvez a St. Johni léleknek. Önvédelmi okokból nem célravezetőbb néha felcsatolni a farkaskörmöket? — Nekem nincsenek meg az eszközeim, hogy a farkastörvények szerint működjek. Többször belekényszerültem már kellemetlen helyzetekbe, de napjaink játékszabályait képtelen vagyok elfogadni. Érre én egyszerűen nem vagyok alkalmas. — Csodálatos épület volt, a legpazarab- ban berendezve. Gyönyörű volt a kert, csodálatos virágházzal. A nagyságos úr nagyon sokat adott a kertre, olyannyira, hogy még Kanadából is hozatott ide fákat. A kert, a birtok olyan nagy volt, hogy kocsi- kázni lehetett benne. Sokan ették nála kenyerét, akadt nála munkalkalom bőven. A parádés kocsistól a disznópásztorig sokan dolgoztak itt. Hogy mennyire szépít az emlékezés, nem tudható, ezért inkább megtekintjük. A múlt század végefelé épült kastély állapota kívülről még úgy, ahogy elfogadható. A régi fáknak, a kertnek ugyan már hűlt helyük; de az utókor legalább az épület elé két fenyősort ültetett. Igaz, lassan ezek fölött is eljárt az idő. Néhány rózsabokor, és egy néhány éve elvégzett falszigetelés is némi gondozásról tanúskodik. Lehangolódik viszont a látogató, amikor benyit az épületbe. Lépni is óvatosan kell, balesetveszélyes minden. Leomlott tetőgerendák, betört ablaküvegek, lehullott vakolat. Ránézéssel is megállapítható, több tízmilliót kellene fordítani a rendbehozatalára. Lakója is van a kastélynak, az egykor iskolának használt épület egyik szolgálati lakását rendbehozták, és most egy Luby leszármazott lakik benne. Jó lett volna vele is elbeszél>k Gazsó György Csutkái Csaba felvétele BODNÁR ISTVÁN: Az enyészet birodalmában
