Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-01 / 232. szám
1994■ OKTÓBERI., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete 11 A történelmi lecke ismert. Az időszámítás előtti második században, a hatalma teljében lévő Róma harmadszor is megtámadta Karthágót, s az akkori szokásoknak megfelelően, leromboltatta a várost, helyét felszántatta, sóval hintette be. Valahogy ez az érzés fog el, amikor az egykoron Gávavencsellőhöz tartozó Rózsástanya nyomait próbálom felkutatni. A volt Dessewffy birtok hatalmas táblái között ma már kövesút kacska- ringózik. S nagyon kell figyelni a rohanó autósnak, ha a fákkal benőtt temetőt észre akarja venni. Ennyi maradt. Néhány gondozott sír, mohos keresztek, összetört kőfeszület. Kis Kristóf, Oszlánczki Gyula, Ilkovics József..., az a verejtékkel és könnyekkel áztatott föld ad örök nyugodalmat nekik, ahol születtek, éltek és meghaltak. A kíváncsiság hozott ide, vajon hogy tűnhet el egy népes tanya csak úgy egyszerűen. A hantok között járva keresek először magyarázatot. Egy sírversre bukkanok: „Alszok mélyen a zúgó lombok alatt, ó ne zavard édes álmomat! Borulj síromra csendesen, légy nyugodt nem fáj semmim sem!” Mintha csak nekem szólnának a sorok. Mit kutatsz? Miért nem hagysz békén bennünket! Állok lehajtott fejjel. Hallom a szarka cserregését, a távoli gépek zúgását. Bocsánatot kérek magamban a földben nyugvóktól. Az egykori házak, iskola falai leomlottak. Az utcák vonalait már észre sem lehet venni. Még egy facsoport sem jelzi a porták helyét, nincsenek elvadult gyümölcsösök, csipkebokrok. Tökéletes munkát végzett az idő. Sok pusztulást láttam, de ilyen nyomtalanul eltűnt világot még nem, ha a sírkert nem lenne...! S ennek oka kell, hogy legyen! Nem volt ez mindig így, a lankák bronzkori leleteket rejtenek, amit az ásatások hoztak felszínre. A legendák szerint megfordult itt még maga Rózsa Sándor is. Sokáig keresték az emberek azt az alagutat — mert esküdni mertek volna rá, van ilyen —, ami a tanyát a szabolcsi földvárral kötötte össze. Hogy ki hisz az idősek meséjének azt maga dönti el, de tény, nagyon régen laktak itt emberek. S mint a Dessewffy- család hitbizományi birtokáról készült leltári jegyzőkönyv megörökítette, 1878 januárjában a tulajdonosnak 836 hektár szántója és 56 ha legelője, 7 lova, 36 ökre, 70 anyakocája, 220 juha, 40 szekere és mindenféle mezőgazdasági eszköze volt. Az épületek között tisztilakot, cselédlakásokat, istállókat, ólakat, műhelyt, sütőhelyet, pincét és egy korcsmaházat tartottak számon. „Még most sem felejtem el Oszlánczki Ferenc kocsis gazda nevét” — írja emlékirataiban Dessewffy György egykori gazdatiszt —, aki itt született, s mint iparkodó alkalmazott az elérhető legmagasabb rangig, a gazda beosztásig vitte. Rózsás egyre kisebb gazdaság lett, mert az 1920- as földosztáskor innen elégítették ki a gávavencsellői földigénylők egy részét. A gazdaság megtartotta a szerződéses dohányterületét, de szépen megtermett a kender is. Talán ez vezette Porkoláb Zoltán ügyvédet is, aki az egyik Dessewffy örökösödési per költségei fejében e területből kért honoráriumot. Már csak a sírok emlékeznek Gábor bácsi a tanyán 40 évvel ezelőtt Amatőr felvétel S hogy az élet, milyen kacskaringós lehet, jó példa erre Hengsperger Andrásék esete. A szövetkezetesítés után újra egyéni gazdaként dolgoznak a rózsási határban. O igazit útba. Itt és itt voltak a házak, az iskola. A hetvenes évek elején bontották le az utolsó épületet. De, keressem meg Papp Gábort bent lakik a faluban, ő volt valamikor a tanyagazda. Múltról beszélgetünk, de vissza-visszatérünk a jelenhez. A délutáni nap fénye megcsillan a földút tócsáiban. Lám megjött az égiáldás. Csak kissé későn. Igaz mennyivel könnyebb így a krumpliásás. Még egyszer végigsimítja tekintetem a tájat. Szinte hihetetlen, még húsz év sem telt el és nincs semmi nyom, mely jelezné az egykori tanya helyét. Behunyom szemem, elábrándozok: hallom a csordáról hazaérkező tehenek bőgését, a nyikorgó gémeskutat, amott kutya ugat, fejkendős asszony, vállán kapával igyekszik haza. Vajon kik vagy mik voltak itt a „rómaiak”, kik tették a földdel egyenlővé ezt az évszázados települést? Mert most csak a temérdek sok összetekert szalmabála, várja, hogy kazalba rakják. Papp Gábor portáját Gá- vavencsellő főutcáján találom. Takaros kert, szép kis ház fogad. Hamar szót értünk. Gábor bácsi nyolcvanegy éves fürge mozgású, mindig tettrekész ember. Hál Istennek jó memóriával áldotta meg az ég. Valóban ő az, aki Rózsás újkori történetéből a legtöbbet tud. — Harminchatban kerültem Szabó ügyvéd birtokára uradalmi gazdának — emlékszik vissza. — Ő is perköltségként kapta a körülbelül 130 hektárt. Amikor a háborúból hazajöttem, azt mondta a tulajdonos: „A birtokban ti vagytok, de enyém a föld.” Nem igen sejtette, mit hoz majd a jövő. A tanyán régi közös pitarú lakásokban éltek a cselédek. — Mindenki örült, amikor 1947-ben kiosztották a földeket. Talán a sors keze A szerző felvétele volt benne, de még ez év augusztus 1-jén Olaszliszka felől hatalmas vihar jött, s összedöntötte az összes lakást. Nem tehettünk mást: Kihoztuk a mérnököt Vencsellőről és kimértünk ötven telket a rászorulóknak. Lebontottuk a régi istállókat, pajtákat, egyenlő részben szétosztottuk, amivel el lehetett kezdeni az építkezést. Általában egy családba 8-10 gyerek is született, így iskola is kellett. Minden ment a maga rendjén, a szorgalmas, dolgos földművesek gyarapodni kezdtek. Csak a villany hiányzott, meg a kövesút. A tavasz és az ősz beszorította a tanyabelieket, ilyenkor nehezen tudott bejönni az orvos, a mentő. 1952 körül megalakult az első kis téesz is. — Annak, hogy puszta lett Rózsás, több oka is van — szomorodik el az egykori tanyagazda. — A legnagyobb problémát a hármastípusú tsz jelentette. Megszűnt helyben a munka, naponta el kellett járni dolgozni. Elvitték az iskolát. Késett a villany bevezetése, nehezen épült a szilárd út. Szóval egyre többen, bontották el házukat, s költöztek Rakamazra, Gávaven- csellőre, Varjúlaposra, Nyírtelekre. Szétszórt bennünket a sors. Pedig szerettünk ott élni. Sokszor felidézzük az emlékeket, életünk egy szeletét hagytuk ott. Nyugod- tabb, csendesebb volt, mint itt bent a faluban. Évente egyszer visszajárunk a temetőbe, ott fekszik két fiúnk. Dankó Mihály Rózsástanya rózsmt nélküli A KM VENDÉGE Szövetkezet amerikai mosollyal Nyéki Zsolt Az amerikaiak magabiztosságot sugárzó, ugyanakkor barátkozásra mindig nyitott mosolyával fogadja az idegenek közeledését. Magabiztos, mert hosszú évtizedek szakmai tapasztalatával felvértezve érkezett az óceán túlsó partjáról, hogy nekünk, magyaroknak segítsen. Barátságos, mert hasonló érzésekkel fogadták őt, a messze földről érkezettet itt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az Amerikai Egyesült Államok egyik államából, Visconsinból vezetett Elmer Koepke útja, aki szeptember közepétől vendégeskedik nálunk. Bár az ő esetében a vendégeskedés nem igazán jó kifejezés, hiszen a magyarok a rájuk annyira jellemző szélsőségekkel etetik, itatják a vendéget, s erőszakolják rá szeretetük jeléül a pihenést is. Knoepke urat viszont dolgozni hívták, s nem is kis reményeket fűzve munkájához. Kántorjánosiban ha nem is csodát, de a felbomlott termelő- szövetkezet korszerű utódjának létrehozását várták tőle a földhöz jutott, ugyanakkor tanácstalan gazdák. Nem véletlen, hogy az Amerikai Nemzeti Farmerszövetség választása éppen őrá esett, amikor szakembert kerestek a új típusú agrárszövetkezés magyarországi elterjesztésére. Otthonában 35 évet töltött farmergazdasági munkával, s megjárva a ranglétra minden fokát igazgatóként vonult nyugdíjba. S hogy nem tétlenkedett az elmúlt három és fél évtizedben, azt a magával hozott fotók is elárulják. Gazdasága egy egyszerű gabonatárolóval és egy benzinkúttal indult, ma már hatalmas gabonasilók rengetege és impozáns töltőállomás köszön vissza a lÉK képeken. — Hazámban a farmer- $$k gazdaságok kiépítésének jól be- v járatott útja van, de semmiképpen ™ sem akartam kötött sémákat Magyar- országra hozni — árulja el, hogy indulása előtt azért tájékozódott a helyi körülményekről, viszonyokról. Alaposan tanulmányozta a mezőgazdaság átalakítására vonatkozó törvé- / vjfv. nyék kivonatait. — Azzal a céllal jöttem, hogy a f magyar gazdák- | j.; nak bemutassam V. j i az amerikai far- mergazdaságok felépítését, működését, s hogy a tagoknak milyen előnyöket nyújt a farmer szövetkezet — említi küldetésének konkrétumait. „Hol a szükség, ott a segítség” alapon esett a választás Kántorjánosira, hiszen a szövetkezet felbomlása, a termőföldek kiosztása „f; f ;^|l után keletkezett űrt itt még nem sikerült kitölteni. — A gaz- dáknak útmutatásra - van szükségük, s az- egyes híresztelésekI BMjSM kel ellentétben ” Up egyáltalán nem fásultak vagy csüg- gedtek — erősíti meg, hogy azért nincs , V /lijil M minden veszve. A gazdák s z a mára utat i. s Harasztosi Pál felvétele reményt adó munkájához azonban nem állt túl sok idő rendelkezésére, az amerikai kormány csupán három hétig finanszírozza költségeit. A szűk időkerethez viszonyított eredményekkel elégedett, nagyon sok termelőt keresett fel, a hosszúra nyúlt beszélgetések emberközpontúbbá tették feladatát. A helyi viszonyok ismeretében elkészítette a szövetkezet megalakításához szükséges üzleti valamint pénzügyi tervet, és bár egyelőre még csak angol nyelven, de elkészült az alapszabályzat tervezete is. — Bár szívesen maradnék még, de a program most csak ennyit tett lehetővé — sajnálkozik a kényszerű távozás miatt. — Még több termelővel szerettem volna találkozni, de javában tart betakarítás, az emberek a földeken dolgoznak, s így érthetően kevés idejük maradt a jövőjüket meghatározó szervező munkára. A kapcsolatot azonban nem szakítja meg a földrajzi távolság, levélben várja a szövetkezet megalapításáról, folyamatos felépítéséről szóló híreket. Szilárd meggyőződése, hogy a szövetkezet életre kel, s hogy az emberek hasznára, megelégedésére működik majd. A program pedig folytatódik, mivel a ma még csak papíron létező szövetkezet egyik leendő tagját hamarosan saját farmján látja vendégül Elmer Knoepke. Örömteli véleményét osztják a helyi gazdák is: a búcsúintés nemcsak a kollégáknak, hanem az új barátoknak is szól.
