Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-27 / 228. szám
1994. szeptember 27., kedd 2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI Sok a sokkból Gyüre Agnes jr-k itkán járok moziba. Ennek egyik oka, J. V hogy az akciófilmekhez, melyekből egyértelmű a túlkínálat, semmi közöm. Távolmaradásom második indoka anyagi természetű. A minap mégis elmentem a filmszínházba. Nem magam miatt, a gyermekemnek akartam megmutatni a Flintstone családot. Először egy órát álltam az esőben, mert a belépőre vágyók sora nem fért be az épületbe. Aztán egy roppant ideges hölgytől megvettem a tiketteket. Persze aznapra már nem tudott adni, csak másnapra. Mindegy, az a lényeg, hogy mikor már benn ültünk a nézőtér kellős közepén, a csemetém szólt, hogy pisilnie kell. Lesétáltunk a mellékhelyiségbe, de bár ne tettük volna! Tisztázatlan eredetű lében gázoltunk a vécékhez, örültünk, hogy még fel lehetett ismerni őket. Papírra nem is számítottunk, nem is volt. Szappant, törölközőt se találtunk, kézszárítóról (!) nem is beszélve. A lehullott csempék helyén grajfitik virítottak. A szagok olyan agresszíven árasztották el a levegőt, hogy azt se tudtuk, hogyan meneküljünk onnan. Utána azon gondolkodtam, hogy amennyit pallé- rozódik egy ifjonc egy jól kiválasztott mozgóképsor segítségével, annyit durvul a toalettben szétnézve. S ez még a jobbik eset. Mert ha Bruce Lee, Silvester Sta- lone vagy Arnold Schwarzenegger alakításainak megtekintése után téved a piszoárba... Elképzelhetik. Nekem az a rögeszmém, hogy magas árszínvonal mellett magas fokú szolgáltatást illik nyújtani a közönség rendelkezésére bocsátott intézmény minden apró zugában. Kár, hogy a működtető nem így gondolja. Mindenféle A Kölyökvárban... ...kismamák-kisbabák klubja kezdődik szeptember 27-én 9 órakor. Ezt követően minden kedden délelőtt várják az anyukákat gyermekeikkel együtt. (KM) Előadás... ...lesz ma 19 órától a VMK- ban azokról a látó gyermekekről, akik folyamatosan kommunikálnak a szellemi világgal, az ufókkal és az angyalokkal. Az előadó Kovács András, a Nyíregyházi Energia Klinika vezetője. (KM) Véradás... ...lesz ma Nyíregyházán az OTP Igazgatóság és körzeti fiók Rákóczi út 1. szám alatti épületében, valamint a Diruváll Kft.-nél. Anar- cson a polgármesteri hivatalba várják a véradókat. (KM) Vészfék... ...lélekmentő klub lesz ma az Ifjúsági Centrumban 14 órától 16 óráig. A foglalkozást Bojda Valéria vezeti. (KM) A Bujtosi... ...Szabadidő Csarnokban kerül sor szeptember 30-án 19 órakor a Debreceni Filharmonikus Zenekar Strauss estjére. Vezényel: Ka- rolos Trikolidis. (KM) Az Őszi Tárlat megnyitóján több képzőművésznek nyújtottak át díjakat. A Magyar Alkotó- művészek Országos Egyesülete díját Sirpa Ihanus vehette át. A megyei önkormányzat Orr Lajost, a városi önkormányzat Székhelyi Editet részesítette elismerésben. A nyíregyházi városi művelődési központ díját Szepessy Béla kapta. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: A Flintstone család. Előadások kezdete: 16,18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Wolf - a farkas. Előadások kezdete: 16,18 és 20 óra. MONTÁZS: Zongoralecke. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. KABALÁS: Elbaltázott nászéjszaka. Előadás kezdete: 20 óra. Kiállítások Nemzetközi Kézműves kiállítás nyílt a hét végén a nyíregyházi VMK szabadidőtermében. A tárlat a naponta 10-től 18 óráig látogatható. A kender termesztésétől a népi textíliákig címmel a szövés-fonás világából tárgyakat, eszközöket bemutató kiállítás nyílt a Sóstói Múzeumfaluban. Megtekinthető október 31-ig hétfő kivételével naponta 9-től 18 óráig. A vásárosnaményi művelődési központban a Nyírbátori Országos Zománcművészeti Alkotótelep anyagából látható kiállítás. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Szőllősi Lajos marosvásárhelyi fafaragó művész szobrai és grafikái tekinthetők meg október harmincadikéig. Állatorvos alkotók első országos összegyűjtött műveiből látható kiállítás a nyíregyházi tiszti klub játékszalonjában október 3- igSzínház A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészei szeptember 27-én, kedden 19 órától A vörös postakocsi című darabot adják elő. A kisváros árnyékában Nem lehet a tegnapnak szervezni • Műholdon jön a fogyasztói társadalom Csorna Tiborné (balról) gyakran megáll a helybeliekkel beszélgetni A szerző felvétele 5SSSSí8SS9SSS5M8S5»BííSSSS^%B^*W?K5S5SS5B9S9SSÍÖ9Wi55ÍSW555WÍ!S’W:!S Tóth Kornélia Nyírkércs (KM) — Mire elindulna az autó Baktaló- rántháza felől, már fékezhet is a Nyírkércs táblához érve. Lépéseknek tűnnek a kilométerek, s még kevesebbnek az a képzeletbeli távolság, amely várost és falut egymástól elválaszt. Ebben oroszlánszerep jut a település polgármesterének, Csorna Tibornénak, aki matematika-fizika szakos tanárként 23 esztendővel ezelőtt telepedett le a községben és ma már ízig-várig nyírkércsinek vallja magát. Ötletek Vele pörgetjük át a falu történelemkönyvének lapjait, amelyekre éppen az elmúlt években rótták a legtöbb feljegyzést. Úgy látták, most zöld utat kapnak az ötletek, amelyek régi gondot orvosolnak egy-egy közösségben. Ötletnek, szerencsére, nincsenek híján, így aztán alaposan nézzen körül az idegen, ha pár éve nem járt erre! Nem hisz majd a szemének. Mutasson valaki egy polgármesteri hivatalt, amelyikben szociális otthoni szobákat alakítottak ki. A fura párhuzamnak egészen prózai oka van — kalauzol Csománé a ropogósra keményített ágyneművel, fürdőszobával, teakonyhával felszerelt női és férfirészlegen. — Nincs ebben semmi különös — indokolja a két létesítmény egy fedél alá hozását — A polgármesteri irodának egyáltalán nem találtunk helyet négy éve, az igencsak lepusztult Jármy-kúriában húzódtunk meg. Felújításra nem kaphattunk támogatást, vizont szociális otthon létesítésére igen: 1,1 millió forint érkezett a Népjóléti Minisztériumtól és céltámogatásban is részesültünk. Technikailag is teljesen elkülönítettük a hivatalt és az otthont, s ha bárkinek szüksége lenne rá a településen, már korszerű ellátást kínálhatnánk. A szociális kérdéseket egyébként is nagy tapintattal kezelik: megalakították a családsegítő szolgálatot, amely a házi gondozást, a szociális étkeztetést, az olcsó áruk értékesítését és az idősek klubját foglalja magába. A hivatal gépei Egyik-másik szövetkezet elbújhatna a polgármesteri hivatal gépesítettsége mögött. Vettek rendsodrót, sorközművelőt, burgonyaültetőt, -felszedőt, kombájnt, markolót és egy szippantókocsit: árokásástól a terménybetakarításig, a szervezett szemétszállítástól a lakossági szolgáltatásig hamar behozzák az árukat ezek a masinák. A gázvezeték-építéshez például ezt a markolót használták. Kettő helyett egy év alatt végeznek, s a családonkénti 50 ezer forintos hozzájárulásból csak a kamatokat kell. Egyúttal a telefont is megoldották, 32 ezerre jött ki portánként. Még állampolgársági eskünek is helyet adott a hivatal, Nyeste Albert a családjával Bátyúból itt keresett otthont magának. Egyből beilleszkedtek, és egy export-import kft. megalakításával Kárpátaljára viszik a nyírkércsi almát. Kevés olyan falu van, ahol minden megtermelt almát felvásárolnak. Ez a termelési biztonság megnyugtatja a helybeli gazdákat. De legalább eny- nyien örülnek a csirkekeltetőnek, amely 10-15 falubelinek ad munkát, és az itt termelt kukoricát is felvásárolja. Hasznos tapasztalatok S még nem szóltunk a csodálatos, zöld-bama-fehér színekben pompázó iskoláról, a tornateremről, amely komfortosságában a legkényesebb igényeknek is megfelel. Régóta vártak a takaros kis postára, de legalább ilyen fontos gondot old meg a Nyírkércs és Nyírjákó közti, 2 kilométeres szilárd burkolatú út. Pályázaton nyerték rá a 24 millió forintot, és most az őszi terményszállítás nagyságrenddel jobb körülmények közt történhet. A nem egészen ezerlelkes faluban nagyon szoros kapcsolatot tart a hivatal és a lakosság. Még azzal is a helybeliek segítségére siettek, hogy a mezőgazdasági földhasznosítási támogatást egyben hozták el, hogy a helybelieknek ne kelljen a városba szaladgálni az ügyintézésért. Minden hasznos tapasztalatot ellesnek a másiktól, Ramocsaházától például a járdafelújításra benyújtott pályázatot. Mint Csománé búcsúzáskor hozzátette: a kisváros árnyékában sem lehet a tegnapnak szervezni az életet, ha már a műhold és a parabolaantenna a fogyasztói társadalmat varázsolja az otthonokba. Helykínálat pontos térkép szerint A településeken fellelhető és beruházásra alkalmas ingatlanok adatai Nyíregyháza (KM) — Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Alapítvány 1993. évben létesítette a térinformatikai eszközök használatával működő Regioservice Terület- fejlesztési Információs Szolgálatot. A Regioservice megkereste a megye 228 polgármesterét, hogy a településen fellelhető beruházásra alkalmas ingatlanok adatait adja meg. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy a kihasználatlan műhelyépületek, raktárak, irodák adatai egy helyen, egységes szerkezetbe foglalva megtalálhatók legyenek, és közöttük az érdeklődő befektetők gyorsan megtalálják a számukra megfelelőt. Eddig 17 felajánlott ingatlan és 26 épület adatai érkeztek be, melyek a megyében a mellékelt térkép szerinti településen találhatók. Természetesen az ezután érkezett kínálatok is a térképre kerülnek és az érdeklődők rendelkezésére bocsátja az alapítvány. A Mátrában a Rétköz és a Szatmár Szurdokpüspöki (M. K.) — Bár augusztusban több tanácskozást tartottak a pedagógusok múltról és jelenről, újszerűségével hatott a Mátra tövében szervezett háromnapos tanácskozás az elmúlt hét végén. Megyénk két iskolaszövetsége a Rétköz és a Szatmár szervezett tanévindító tanácskozást. A két testület képviseletében 32 általános iskola igazgatója beszélte meg az 1994/95-ös tanév fő feladatait. A fő téma az oktatási törvény és a végrehajtási rendelet kapcsán jelentkező tapasztalatok, javaslatok, elképzelések voltak. lványi Tamás a parlament oktatási, ifjúsági és sportbizottság tagja, az SZDSZ megyei listás országgyűlési képviselője az oktatáspolitika időszerű kérdéseiről konzultált az iskolavezetőkkel. Az iskolaszerkezettel a Nemzeti Alaptantervvel, a finanszírozási és irányításbeli módosításokkal kapcsolatos problémák tárgyalásában is részt vett dr. Kuknyó János, a megyei pedagógiai intézet igazgatója is. A háromnapos rendezvényt úgy tervezték, hogy jusson idő a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei vidéktől teljesen eltérő környezet megismerésére. A korábban egymástól szinte teljesen függetlenül ténykedő iskolaszövetségek tagjai úgy döntöttek: alaposabban megismerik egymás munkáját. Ennek érdekében továbbra is együttműködve rendezik a hasonló megbeszéléseket, ha nem is mindig Szurdokpüspökiben. Sürgős esetekben Nyíregyházán a Szent István út 16. sz. alatt, a rendelőintézetben látják el a betegeket. Az ügyeletes gyógyszertár e héten Nyíregy- ; házán, a Szent István út 61. sz. alatti patika, amelyik este nyolctól reggel nyolc óráig áll a betegek rendelkezésére. ■f n i jL'j r «Vj n§|