Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-27 / 228. szám
1994. szeptember 27., kedd HÁTTÉR Kórházak közös gondjai Spórolás és szervezés a betegek érdekében • Egyelőre nem étterem ' s':- ; . I Krónikus bizalomhiány Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Nehéz időket élünk, s ez a megállapítás a hazai egészségügyre is érvényes. Szinte nincs nap, hogy egyes osztályok bezárásáról, vagy egész kórházak megszüntetéséről ne hallanánk híreket. A népjóléti tárca illetékesei szerint számokkal bizonyított tény, hogy a kórházak bizonyos területeken túlfejlesztettek, az adatok nyomán közel 25 százalékkal több az ágyak száma, mint kívánatos lenne. Kovács László népjóléti miniszter nemrég nyilatkozatban ismételte meg, a fekvőbetegintézmények egynegyedében nem gyógyító, sokkal inkább szociális tevékenység folyik. Márpedig erre a leggazdagabb országok sincsenek berendezkedve, a helyzet tehát hazánkban sem kívánatos. A megyei Jósa András kórház mindeközben egyre jobban fejlődik, terjeszkedik. A néhány éve megkezdett több milliárdos beruházások ma is folytatódnak, látszólag úgy tűnik, az országos tendencia semmilyen hatással nincs a megyei viszonyokra. A nyíregyházi kórházban 32 gyógyító osztály létezik, az ágyak száma közel 2400. A kórházi súlyszám — a szakmában ma oly sokat és sokféle jelzővel illetett adat — mostanra alig 23 forint. A bonyolult részletek elemzése nélkül elég megjegyezni any- nyit, a súlyszámot egy adott év összteljesítménye alapján, a költségek figyelembevételével állapították meg. Annyiból mint tavaly... Ez azt jelenti, nagyjából any- nyiból gazdálkodhat a kórház, mint amennyi pénzt tavaly igénybe vett. Azt persze már minden ember tudja, hogy ami tavaly elég volt, igencsak kevés lesz az idén. Az energiaárak növekedése, a különféle költségek emelkedése általában is alaposan megnehezíti a helyzetet, amihez az egészségügyben még a közalkalmazotti törvény, illetve a bevezetett bérpótlékok és többletbérek kifizetésének kötelezettsége is járul. Arról van röviden szó, hogy ezeket a terheket a kórházaknak kell vállalniuk, az egyébként is kevés pénzből dolgozóik számára kifizetniük. Szabolcsban ráadásul eleve alacsony bérrel működött az egészségügy, s az elmaradott fizetések törvény szerinti mértékéhez történő igazítása az országos átlagnál is több munkát adott. — A fentienkből számunkra két súlyos probléma is következik — mondja dr. Séra Gyula, a nyíregyházi megyei kórház orvosigazgatója. — Egyik, hogy minden emelés és juttatás ellenére sincs meg e pillanatban kórházunkban a kötelezően előírt tizenharmadik havi fizetés fedezete, sőt nyugodt szívvel mondhatom, a hiány a korábbinál magasabb szinten termelődött újra. A másik súlyos gond az úgynevezett dologi kiadásokkal kapcsolatos, hiszen hiába kapnánk többet, a pénz úgy elértéktelenedett, hogy a juttatás messze nem követi az áremelkedéseket. Mindezek napi gondokat okoznak, bár szerencsére olyan súlyos gondokról, mint egyes kórházak esetében szó van, mi még nem beszélhetünk. Legfontosabb szándékunk, hogy az anyagi nehézségek a gyógyításban ne érződhessenek, a betegek ne tudjanak a fokozatos elszegényedésről. □ Márpedig úgy tűnik, mégiscsak tudnak, hiszen hallani arról, hogy a kórházi osztályokra olykor gyógyszert, vattát, kötszert kell bevinniük, s az élelmezés bizony elég szegényes... — A kórházi gyógyításhoz szükséges gyógyszerek esetében szerintem nem beszélhetünk ilyesmiről. Más kérdés, ha valaki megszokott orvosságaihoz, mondjuk altatójához ragaszkodik, de kezelőorvosa ezt nem tartja indokoltnak. Ilyenkor el tudom képzelni, hogy otthonról hoznak be gyógyszereket. Az élelmezéssel kapcsolatban pedig csak annyit szeretnék megjegyezni, a kórház nem étterem, a normánk pedig napi 100-120 forint. — Gondunk inkább a karbantartással és a szükséges felújításokkal van, s hiába szeretnénk, elmarad a bútorzat, és más eszközök cseréje, mint ahogy a kéziműszerek felfrissítésére sincs lehetőségünk. Pénzügyi helyzetünk adott, igen erősen kell differenciálni. Messze az átlagtól □ Emlegettük a súlyszámot, ami a kórházak jövedelmének kulcsfontosságú adata. Menynyiben befolyásolja ez az önök munkáját, terveit, megvalósítását? — A nyíregyházi adat elmarad az országos átlagtól, mégpedig közel húsz százalékkal. Ez pedig azt jelenti, ha „csak” az országos átlagot kapnánk, akkor is pénzünknél lehetnénk, mert egy évre közel 500 millió forint lehetne a számunkra kiutalt összeg. Arról nem is beszélve, hogy ez a viszonyítási adat állandóan változik, talán mondani sem kell, hogy a pénzügyi szigorításoknak köszönhetően folyamatosan csökken, miközben az ország kórházainak teljesítménye nő. Nekünk nagyon jót tenne, ha ez az állapot belátható időn belül megszűnne. Szó van arról, hogy 1995. január 1-jétől a kórházaknak nyújtott juttatások közelíthetnek egymáshoz, mi ezt a szándékot csak üdvözölni tudjuk. □ A pénzhiány a kórházi fejlesztések sorsát is megkérdőjelezi, s mint a miniszter nyilatkozta, további ágyszám bővítésre hazánkban nincs is szükség. Nyíregyházán 1976. óta zajlanak különféle szintű építkezések, a beruházások nyomán az intézményre lassan rá sem lehet ismerni. — Jelenleg az 1989-ben elfogadott terv alapján a fejlesztés harmadik üteme zajlik. Állami, címzett beruházásról van szó, a pénzt szerencsére minden nehézség ellenére folyamatosan kapjuk. Igaz, csúszásban is vagyunk, amiből egyszerre két tény következik. Egyik, hogy nem tudjuk tartani az előre meghatározott időpontokat, másik pedig, hogy így kénytelenek vagyunk minden árrobbanás, áremelkedés terhét felvállalni. Az már csak „hab a tortán”, hogy közben megszűnt a KGST, s a korábban szocialista piacról beszerezni tervezett gépekért, műszerekért a nyugati cégek sokkal többet kémek. A népjóléti miniszter úrnak igaza lehet abban, hogy a kórházi ágyak jelentős részén nem súlyos betegek, hanem ápolásra szoruló öregek fekszenek, a gondot megoldani azonban szerintem csak akkor lehet, ha a beteget a kórházból van hova küldeni... A fejlesztés, a kórházépítés sorsa tehát nincs veszélyben, ha lassan, ha gondokkal is, de halad. A pénzügyi nehézségekről dr. Nagy Jánosnak, a kórház gazdasági igazgatójának is van mondanivalója. Folytatódó fejlesztés — A fejlesztések pénzügyi terve 1996-ig szól, de már most látszik, hogy a mostani szülészeti épület felújítása, bármennyire szerettük volna is, elmarad. A tervezett beruházások kétharmada készen áll, a többinek sorsa sem kétséges. A fejlesztések nyomán európai színvonalúvá válik a nyíregyházi kórház, aminek máris számos jele látszik. A CT-berendezés, az ultrahangos vesekőzúzó, a sugárterápiás részleg már nemcsak a jelen, hanem a jövő gyógyításának is eleget tehet. A nyíregyházi Jósa András megyei kórház gyógyító nagyüzem. A tárgyi feltételek hatalmas anyagi áldozatok árán folyamatosan javulnak. Mit sem érnek a drága műszerek, a milliós berendezések, ha mindezek mellett hiányzik az emberség, csapnivaló a szellem. Az intézmény 440 orvosa, és 1800 szakdolgozója mellett minden egyes alkalmazott arra törekszik, hogy a hozzájuk bekerülő beteg a napi nyűgökből, a filléres gondokból ne sokat érezzen. Páll Géza zembetűnő a nem politizáló, vagy csak a közélet nagyobb hullámveréseire figyelő állampolgárnak is az a krónikus bizalomhiány, amely a kormánypárti és az ellenzéki erők közötti csatározásokat jellemzi. Az ellenzék, bár ez a dolga, a kormány minden mozdulatát a kákán is csomót kereső makacssággal, nyomban megkérdőjelezi. Néha úgy véli az ember, ha netán egy világválogatottakból álló csapat állna az ország rúdja mellett, a mai ellenzék azt is a legszívesebben menesztené, mert képviselőik szerint ők jobban csinálták, vagy csinálnák. De a másik oldalon se sokkal jobb a helyzet. A kormányférfiak és nők is kevés bizalmat táplálnak az ellenzékiek iránt, olykor túl könnyen lemondanak a vélemények érdemi ütköztetéséről, netán a másik fél meggyőzéséről. Ezért olyan sok a féloldalas, félig végiggondolt, félig támogatott törvénytervezet. Már odáig jutott a kölcsönös bizalmatlanság, hogy egy hajóba se akarnak szállni némelyek, nehogy megfertőzzék egymást az eltérő véleményeikkel. De vannak persze kivételek. A napokban értesülhettünk róla, hogy Szabó Iván, az MDF frakcióvezetője négyszemközti beszélgetést folytatott Horn Gyula miniszterelnökkel. Ennek vélhetően örülni kellene. Mi ez, ha nem a kívánatos bizalom egyik kezdeti jele? Igazában mégsem ad okot a frakcióvezető és miniszterelnök találkozója, mert ha belegondolunk, nem annyira a bizalom, mint annak az ellenkezője vitte az MDF-es honatyát a miniszterelnöki szobába. Szabó Iván ugyanis arra kért és kapott garanciát a miniszterelnöktől, hogy a tervezett parlamenti beszámolójában a gazdasági helyzetről, az ország állapotáról szólva nem említ majd neveket. Ezek után két dolgot nem ért a földi halandó. Nem világos számomra, miért kellett az MDF frakcióvezetőjének a miniszterelnökhöz sietni, ha az előző kormánynak nincs semmi takargatni valója. Olyan ez, mint amikor a szomszédasz- szony átszalad a másikhoz,s kérleli, ne keltse már rossz hírét, holott már az egész falu mindent tud. e azt sem értem, talán nem egy szuverén kormányfői elemzés kerül a T. Ház, a közvélemény elé, nem a kormányfő joga és felelőssége eldönteni, mit kíván közölni az országgal, s mit nem? Úgy tűnik, nemcsak a bizalom, hanem az önbizalom építésének is lassan eljön az ideje. Együtt a kettőnek.-m—y vtizedekig lelkesedig tem Budapestért. A M—J nagyváros „szimfóniája" hangzott fel a Duna- parton, a közutak zajában, a Margitsziget fái alatt. A beszűkülés, a provincializmus rémei előli menekülés, a színházakban történő feltöltődés időszaka volt ez. Egy idő óta azonban nehéz szívvel utazom a hajdan áhított fővárosba. Régebben Madách londoni színének vásárára emlékeztetett valahány aluljáró. Mára az árusok zömét kitiltották a metró előteréből. Jöttek viszont a koldusok. Számuk a nyugati csodakocsik számához képest mértani haladvány szerint nő. Tudom, akadnak közöttük szélhámosok, dolgozni rühel- lők, naplopók, s ál-koldusok is, akik az „erdélyi menekült vagyok” — féle szlogennel próbálkoznak. S Tudom, hogy van belőlük Nyíregyházán is. Tudom. De mégis. Akiket legutóbb láttam, azok nem alakoskodtak. ..A férfi a kutyával a Ferenciek terén. Az öregasszony, lehajtott fejjel, keresztet tartva maga előtt. A szupermarket előtt fel-alá sétálgató vak aggastyán, nyakában kis dobozkával. A középkorú asszony, a rongyokba bugyolált csecsemővel a Váci utcán. A féllábú nénike a Teréz körúton. Hogyan jutottak ide? Ók a hibásak? Csak ők? Mennyit adjak nekik? Húszast? Elég lesz? És mire? Tejre, kenyérre? Arra már nem. A z elsuhanó meseautók vezetői nem találkoz- nakvelük. Nem is nézhetnek oldalra, hiszen egyik kezükben a több milliós kocsi volánja, másikban a Westei- telefon. ■■■■■■ 1 < ' ' ■ ' Karádi Zsolt ’ Kocsik és koldusok Kommentár A zene kell... Kállai János ajaink vannak, csőstül. Magánemberként csakúgy, mint „össztársadalmilag”. Gyakran érezzük: a tűréshatárra jutottunk, nincs tovább, beszalad a korcba az a bizonyos madzag, uram bocsá’ el is szakad. Elviselhetőbbé tenni a hétköznapok nyűgét, kínlódásait, ugyan mivel lehetne? Mámorködökkel, szem- és szájbefogással, a nem hallok, nem látok, nem beszélek évezredes trükkjével? Egyszerűbb és emberhez méltóbb könnyeb- bítők is kínálkoznak, csak tudjunk élni velük. Itt volt (illetve még van néhány napig) az idei Nyírségi Ősz rendezvénysorozata. Most még az időjárásra sem lehetett panaszkodni: valósággal tombolt az ősz- eleji kánikula. Sűrű záporok nem mosták szét a karneváli felvonulást, sem a többi szabadtéri programot, pl. a népi kismesterségek nyíltszíni bemutatóját és vásárát. Aztán sikeredett a művelődési házi csopor- tok-együttesek délutánja is, csakúgy, mint a mazsoret- tek nemzetközivé avanzsált bemutatója. A többségükben igen sokakat vonzó események mindegyikének népszerűségét jelentős mértékben fokozta a táncokat, életképszerű jeleneteket kísérő muzsika. Igen, a zene. Ez a művészetek közül legközvetlenebbül hatni tudó „ágazat” megmozgatta még a leglaikusabbak gondolatait, a legkiégettebbek pislákoló lélek-territóriumait is. A zene világnyelv — szokták hangoztatni, és e kissé kopottnak tűnő kijelentés igazának tanúi lehettünk az említett rendezvényeken. Semmi izgatottság, feszültség, tülekedő akar- nokság, csak békésen szemlélődő, diskurálgató polgárok százai; elismerő szavak, tapsok, pihenésre formázott mosolyok. És még nincs vége a kellemetes sorozatnak. Mert rövidesen ránkköszönt egy univerzális ünnep: október Tjén a Zene Világnapja. Készülődik Nyíregyháza, a megye lakossága, ki-ki a maga módján. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban október 30-án Strauss legjobb polkái és legfülbemászóbb dallamai szórakoztatják a nagyérdeműt; sugallva mindazt, amit, ha talán kissé mesz- sziről közelítve, e jegyzet mondatai próbáltak közvetíteni. A zt, hogy: zenével valamelyest köny- nyebbíthető a szenvedés, átléphető a megaláztatás ingoványa, előzhetők az embertelenség kísértő árnyai. Sugárterápiás kezelő Balázs Attila felvétele MmMwmsjMtí
