Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-24 / 226. szám
Filléres zsemle Nyéki Zsolt A technika szédületes ütemű fejlődése időnként látványos eredményeket produkál, jó példa erre a repülés. Hosszú évezredeken át az ember csak alulnézetből ábrándozott Földünk hűséges kísérő bolygójáról, a Holdról, ma pedig már az is emlék, hogy az emberiség jeles képviselői a túllépett álmok helyett egymást kergették a helyszínen. A földhöz ragadtabba- kat azonban jobban érdeklik a szürke hétköznapok kevésbé látványos, de mégis test- közelibb technikai vívmányai, az olyanok, amelyeket saját bőrén, esetleg gyomrán keresztül érzékelhet bárki nap nap után. Mindjárt itt van a megszokott reggelihez járó zsemle apró, de mindennapos bosszúsága. Mikrohul- lámos világunkban senki sem várhatja el a dagasztott kemencék visszaállítását, de ezekkel a mai sütőkkel mintha valami nem stimmelne. A zsemle ugyan ropogós, de egy harapás után morzsákra hullik szét, belül pedig olyan üres, mint az a lyukas kétfillér, amit ér. A szakemberek véleménye szerint a magyar nyelv túltelített „e" betűvel, ezért ahol lehet, ajánlatos helyettesíteni ezt a magánhangzónkat. így lett a régi zsemléből zsömle, s talán az új név adhat jogosítványt az új formához, a megváltozott béltartalomhoz. A kifli azonban kifli maradt, de a leromló minőség ezt a péksüteményünket is utolérte. Gyerekek körében régi szokás volt, hogy a felcsavart kiflit középről megkezdve hámozták ki, s a végén megmaradt a puha belső rész. Próbálja ezt valaki megtenni a mai kiflikkel... Mint az közismert, álmaink Holdja is sajtból van, ahhoz pedig rendes zsemle dukál. > Mindenféle ___: - ! Gyógyító... ...vasárnapok címmel természetgyógyászati előadások indulnak Nyíregyházán, a tiszti klubban. Az érdeklődők a relaxációról és a reflexológiáról hallhatnak. (KM) Véradást... ...tartanak a megyei Vöröskereszt szervezésében szeptember 26-án, hétfőn a sóstógyógyfürdői Anyáscsecsemő Intézetben és az Egyesített Szociális Otthonban. (KM) A hetedik... ...napon című könyv premierjére kerül sor szeptember 25-én, vasárnap 15 órától Vásárosnaményban, a Szabadelvű Protestáns Kör gyülekezeti termében. A lelkisegély... ...szolgálat szombaton és vasárnap is hívható (18-tól 23 óráig) a 313-097 és a 313-804-es telefonszámon. Kamarai... ...osztályokból alakul meg megyénkben is a megyei kézműves kamara. Először szeptember 26-án Nyíregyházán az élelmiszer- ipari, valamint az üveg-, papír- és porcelánipari kézművesek alakítják meg szakosztályukat. (KM). ...Soltész Albert nyíregyházi festőművésznek, akinek a művészetbarátok körében kifejtett tizenöt éves művészeti munkásságát a Budapesti Művészetbarátok Egyesülete bronzplakettel ismerte el. Soltész Albertnek a plakettet Búza Barna szobrászművész és Gergely Mihály író a fővárosban, ünnepélyes keretek között, tagsági gyűlésen adta át. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: szeptember 24-én, szombaton és 25-én, vasárnap: A Flintstone család. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Szeptember 24-én, szombaton és 25-én, vasárnap: Wolf - a farkas. Előadások kezdete: 16,18 és 20 óra. MONTÁZS: Szeptember 24-én, szombaton és 25-én vasárnap: Backbeat. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. KABALÁS: szeptember 24-én szombaton és 25-én, vasárnap: Dennis a komisz. Előadás kezdete: 20 óra. Kiállítások Nemzetközi Kézműves kiállítás nyílt a hét végén a nyíregyházi VMK szabadidőtermében. A tárlat a naponta 10-től 18 óráig látogatható. A kender termesztésétől a népi textíliákig címmel a szövés-fonás világából tárgyakat, eszközöket bemutató kiállítás nyílt a Sóstói Múzeumfaluban. Megtekinthető október 31-ig hétfő kivételével naponta 9-től 18 óráig. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Szőllősi Lajos marosvásárhelyi fafaragó művész szobrai és grafikái tekinthetők meg október hannincadikáig. Állatorvos alkotók első országos összegyűjtött műveiből látható kiállítás a nyíregyházi tiszti klub játékszalonjában október 3-ig. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban szeptember 24-én, szombaton 19 órától A vörös postakocsi című darabot adják elő, E. Kovács-bérletben. Szeptember 25-én, vasárnap a művészkör tart összejövetelt. a. HAZAI HOL1994. szeptember 24., szombat Országúton hosszú a rendeletsor Számos feladatot látnak el a Közlekedési Felügyelet szakemberei megyénkben Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Szerteágazó tevékenységet végeznek a Közlekedési Felügyelet szakemberei, akik évente 200 ezer állampolgárral állnak kapcsolatban, tehát nagy az ügyfélforgalmuk. Hiszen a jármű- és képzésfelügyelettől a vizsgáztatásokig sok mindenre felügyelnek. Az út- és hídépítés, a benzinkutak engedélyezése a felügyelet hatáskörébe tartozik (érdekesség, hogy benzinkút- ból csak tavaly 30 épült!), mint ahogy az útmenti létesítmények elhelyezése, és buszmegállók kialakítása is. Ez utóbbi nem kevés problémát vet fel, hiszen vannak, akik nem örülnek, ha a házuk elé akarják helyezni a megállót. Előírások tucatjai Megyénkben mintegy 500 vasúti átjáró van ezek felülvizsgálatát a közelmúltban végezték el: a közlekedésbiztonságot szem előtt tartva. Döbbenetes a szám: mindössze 87 felelt meg mindenben az előírásoknak! Ezért a hiánypótlást el kell(ett) végezni, szem előtt tartva a fénysorompó működőképességét, a burkolatot, a beláthatóságot. Hamarosan megkezdik a közutak, illetve a jelentősebb útkereszteződések felülvizsgálatát is, ezt a jövő év első negyedévében fejezik be. A benzinkutak elhelyezése is gondokat vet fel, mert az előírások szerint úgynevezett tükörbenzinkutakat kellene építeni, azaz egymással szemben, az út két oldalán. Szintén közlekedésbiztonsági okok miatt. Ezt a megoldást azonban nem mindig lehet megvalósítani, tekintettel arra, hogy egyre több ilyen létesítmény épül lakott területen belül. Bizonyos esetekben ezért a szabály alóli feli menA vezetést is tanulni kell tést kémek (és kapnak meg) az építők. Új feladatként jelentkezik a felügyelet munkájában a közúti ellenőrzés, formaruhában látják el a szakemberek ezt a munkát: az autók közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi állapotát vizsgálják az ellenőrök. Képzés és vizsga Megyénkben 25 járművezetőképző cég létezik, hiszen ez már nem állami feladat, de ennek felügyelete és a vizsgáztatás igen. Vegyesnek minősíthetők a tapasztalatok, nem egyforma színvonalú a képzés, azaz a szolgáltatás. Jó tudni, hogy menet közben is céget illetve oktatót válthat a tanulóvezető, ha elégedetlen. Ha olyan panasz merül fel, hogy nem vezette rendesen végig a tanórát, egyszerűen ne írja alá a lapot, azaz nem kell igazolni az órát. A tapasztalatok szerint bevált az a gyakorlat, hogy a rutinpályán történő, illetve a forgalmi vizsgát kettéválasztották. Összességében az mondható el, hogy a gyakorlati képzés színvonala javult. Természetesen sokakat érdeklő téma az utánképzés, erre azok kényszerülnek, akik közlekedési bűncselekményt követtek el, vagy szabálysértések miatt vonták be vezetői engedélyüket. Évente több száz állampolgárt utasítanak erre, zömüket ittas vezetés miatt. Érdekesség, hogy az utánkép- zésre kényszerültek között sok a fiatal. Azt, hogy ennek a büntetési módnak visszatartó hatása van (hisz kemény ezresekbe kerül a jogosítvány bevonása mellett) bizonyítja a tény: három év alatt csupán egy ember került vissza másodszori utánképzésre. Volt, aki — hiszen pénze volt bőven — annyira szégyellte a dolgot, hogy ki akarta fizetni egy csoport tarifáját, csakhogy egyedül lehessen. Nem jött össze neki a dolog... Roncsautók A gépjárművek műszaki vizsgáztatásánál is számos tapasztalatra tettek szert a szakemberek. Eredményesnek ítélték meg azt az — országosan egyedülállónak mondható — módszert, hogy nem kényszerül a tulajdonos többhetes váBalázs Attila felvétele rakozásra az előjegyzés miatt, hanem beáll a sorba, sorszámot kap, és a két vizsgáztatóhelyen többnyire aznap levizsgáztathatja járművét. Ha csupán kisebb gond, javítanivaló van, tanúsítványt kap, és a javítás megtörtént, akkor már aznap rendezheti a dolgot, nem kell újra visszamennie. Gondok forrása a külföldről behozott autók vizsgáztatása az idősebb, vagy szinte roncsautók esetében. Sokszor nem valódi adatok szerepelnek az okmányokban, átütött a motorszám, és így tovább. A szakemberek szerint szükséges rossz ugyan a műszaki vizsga, de kell, saját magunk, és közlekedő társaink érdekében. Vannak, akik megvesztegetéssel próbálkoznak, pedig mondjuk rossz fékkel vagy kormányművel közlekedni életveszélyes. Érdemes ügyelni az alkatrészekre is, csak bevizsgált, ellenőrzött darabokat ajánlatos venni, mert a fércmunkák baleset forrásai lehetnek. Ezért kell óvakodni a piaci, vagy onnan üzletbe kerülő alkatrészektől. A meg- vizsgáltakban jelzés van. Szeptemberi utónyár , Szűcs Róbert felvétele Hangsúly ötvenegyed szer Antal István Nyíregyháza — A Görömbei András által szerkesztett Nagy László-naplóval második alkalommal foglalkozik a Hangsúly hangos irodalmi és művészeti folyóirat. A Magyar Rádió nyíregyházi stúdiójában jelentkező Periodika Csoóri Sándort szólaltatja meg, fölidézve Nagy László alakját és a Napló keletkezéstörténetét. Az 50 perces összeállítás vasárnap délelőtt köszönti a Rat- kó József Irodalmi Társaság megalakulását. Bemutatja a napokban megjelenő Antigo- né-fordítást is, ami Ratkó József nevéhez fűződik. A Hangsúly zenei anyagát ez alkalommal Nagy Csaba tárogatóművész szolgáltatja. Kő Pál Munkácsy-díjas szobrászművész a Magyar Képzőművészeti Főiskola rektorhelyettese és tanszékvezetője Szabolcs-Szat- márban álló szobrairól beszél. A boronás, és a Móricz Zsig- mond-szobor mellett gyermekkori emlékek is fűzik a mestert a megyéhez. A Hangsúly ez alkalommal is a kelet-magyarországi kulturális hagyományokat igyekszik felmutatni. Bábosok Nyíregyháza (KM Cs.Gy.) — Szeptember 24- én, szombaton 10 órától Nyíregyházán, a Kossuth téren (rossz idő esetén a Kölyökvárban) rendezik, meg az „Utcaszínházi bábosok” találkozóját. A rendezvényen gyermekeknek és felnőtteknek szóló mese, illetve vásári bábkomédiák láthatók nyíregyházi, debreceni és budapesti bábosok előadásában. Az érdeklődők már elfeledett népi játékokat is tanulhatnak. SüfijÍ^^etekben Nyíregyházán a Szent István út. 16. sz. alatt, a rendelőintézetben látják el a betegeket. Az ügyeletes gyógyszertár e héten a Rákóczi út 16. sz. alatti patika, amelyik este nyolctól reggel nyolc óráig áll a betegek rendelkezésére. Állatorvosi ügyeletck: Ezen a hét végen ár. Gon- da Gedeon. Nyíregyháza, Leffler S. u. 33., tel.: 341- 727; valamint dr. Sánta János, Nyíregyháza, Kodály Zoltán u. 7., tel.: 318- 753 — tart ügyeletet. Tuskés sarok a^Keiet-Magyatorszá^l _ „ _ ár _ _ Gratulálunk