Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-24 / 226. szám
1994. szeptember 24., szombat HATTER A műemlékvédelem rögös útjai Kevés a pénz, sok kastély sorsa bizonytalan • Felújított templom, harangtorony Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — Százmillió forint az Országos Műemlékvédelmi Hivatal idei támogatási kerete. Hatalmas összeg, ebből már egy kisebb várost fel lehet építeni, gondolhatja a laikus, hiszen aligha tudja, a feladatokhoz képest bizony elég kevéske ez a pénz. Az országban tizenegyezer műemlék található, könnyen kiszámítható tehát, egyre- egyre hány forint is jut. Egyik szemük sír, a másik meg nevet a megye műemlékvédelemmel foglalkozó szakembereinek is, hiszen nagyon sok az olyan épület, melyek romlását nem tudják megállítani a szűkös pénzügyi keret miatt, ugyanakkor fel- emelően szép pillanatoknak is részesei voltak az idén. Pozitív döntés — Kilencvenkettőben megváltozott a hivatal jogállása, addig csak szakhatóságként működött, azóta viszont első fokú építésügyi hatóság is — mondja Szatmári István, a hivatal megyei felügyelője. — Az előbbi felállásban csak véleményezhettünk bizonyos ügyekben, most viszont már dönthetünk, s akár szankcionálhatunk is. A szakemberek ezt egyébként egyértelműen pozitív döntésként értékelik, hiszen ezzel nem csak a feladataink, de a jogaink is nőttek, eredményesebben szolgálhatjuk a műemlékvédelem ügyét. Mindezeket hallván elégedetten dőlhet hátra a múltunk tárgyi emlékeit megóvni igyekvőkkel rokonszenvező honpolgár, hiszen végre jó kezekbe került a műemlékvédelem. E jóhiszemű mosoly azonban nyomban eltűnik az arcáról, ha azt is megtudja, milyen kevés az eszköze a hivatalnak arra, hogy az akaratát kikényszerítse. Itt van többek között a Sóstó ügye. A híres-hírhedt Kínál úr néhány éve megvásárolta az üdülőkörzet legszebb épüleA szamosújlaki templom ilyen volt.... teit, s azóta ügyet sem vet rájuk. Övé a gyönyörű Svájcilak, a kádfürdő, a víztorony, a Krúdy Szálló. Az említett úr vállalta, hogy rövid időn belül helyreállítja, s működteti a szóban forgó épületeket, ám a szálloda tervezési költségein kívül eddig még egyetlen fillért sem fordított a Sóstóra. Mulasztásai miatt meg lehet bírságolni, de a behajtása...! Kivétel is akad Más a gond a kastélyokkal. Itt a jó szándék nem hiányzik, annál inkább a pénz. Miután Szatmárban, Beregben, Szabolcsban az országos átlagnál jóval magasabb volt a nemesek aránya, s nem csupán a hétszilvafásokban bővelkedtünk, kastélyokkal, kúriákkal hál’ istennek jól el vagyunk látva. Szépen karbantartott kastélyokkal már nem annyira. Köztudomású, hogy ezen lakokat annak idején általában a helyi tanácsok, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok kapták meg, s csináltak belőlük iskolát, óvodát, kultúrhá- zat, központi irodát. Még azok jártak a legjobban, melyek tanácsi kezelésbe kerültek, és iskola, óvoda, vagy kollégium lett belőlük, hiszen e gyermek- intézményekről mindig igyekezett az állam gondoskodni. Akad persze ezek sorában is kivétel, hogy mást ne mondjunk, a mándoki Forgách- kastély, amelyet jó ideje nem használnak semmire. Az 1790-es évek késő barokkjának e nagyszerű épülete ráadásul részben le is égett, így aztán nagy volt az öröm, amikor egy egyesület megvette. Azóta sem törődik vele. Nincs szerencséje, a hivatal kezdeményezni fogja a szerződés felmondását. Még szomorúbb a pátyodi Madarassy-, a komlódtótfalusi — Azért nem csak gondjaink, de örömeink is vannak — kapcsolódik a beszélgetésbe Mihucz Ildikó, a hivatal építésügyi felügyelője. — Elkészült a kölesei harangtorony, erre a hivatal ötmillió forintot adott, s befejeződött az utóbbi idők egyik legjelentősebb munkája, a beregdaróci református templom teljes felújítása. Értékes lelet A gyönyörű, kora gótikus szakrális épületre tizenötmillió forintot fordítottak, restaurálták az ajtókat, ablakokat, helyreállították az eredeti hajlásszögű tetőszerkezetet, s amire még nem volt példa, rekonstruálták a szentély középkori boltozatát. Hasonló siker koronázta a szamosújlaki templom megmentésére tett lépéseket is, igaz, itt még nem végeztek minden munkával. — Egy teljesen friss hírről is be tudunk számolni — folytatás ilyen lett Becsky-kúria, s a tuzséri Ló- nyay-kastély sorsa, melyek állapota már nem is nagyon lehet rosszabb, mint most. Igaz, a Becsky-kúria sorsa megoldódni látszik, átkerült a kincstári vagyonkezelőhöz, s ők átadták az Örökségünk Őreinek, azaz egy műemlékvédelemmel foglalkozó ifjúsági szervezetnek, s megpróbálnak pénzt keríteni legalább a tető- szerkezet rendbehozatalához. Archív felvételek ja Szatmári István —, a lasko- di templomban ritka szép, XIII., XIV., s XVB. századi falképeket találtunk, a legkorábbiak tökéletes bizánci hatást mutatnak. — Rekonstruálásuk sajnos nem fog egyik napról a másikra megtörténni, de ha elkészülünk velük, Laskod is felkerülhet a legszebb műemlékekkel büszkélkedő települér sek névsorába. A z a régesrégi Jocó a nagyváros külső kerületének egyik szegények lakta utcájában élt és nyomorék volt. Mai fogalmaink szerint mozgássérültnek vagy mozgáskorlátozottnak mondanánk, de akkor még nem voltak mai fogalmaink. Szóval az a Jocó ott lakott a Bocskai utcában, ahol gye- rekeskedtünk, az édesanyjával, egy rozoga nyugágy fog- jaként. Valami szerencsétlen örökletesség folytán ugyan abban a betegségben szenvedett, mint az addigra már elhalt testvérei, akik közül egy sem érte meg a huszonöt éves kort... Izmai lassanként elsorvadtak, szinte csak a feje élt. Uj- jai önállóan mozogtak, kezét az állába kapaszkodva volt képes a számára szükséges magasságba emelni. És ez az olvasni is rossz tragédia a valóságban egy tizen-hus- zonéves fiatalokból álló társaság szervező és összetartó ereje lett. Jocó vígkedélyű volt és érdeklődő, örült ha valaki benézett hozzá, ilyenkor szívesen hallgatta az „életből” hozott történeteket. A napnak szinte minden órájában volt nála valaki a kis szoba-kony- hás lakás konyhácskájában vagy szép időben az udvaron, ahova kisegítették nyugá- gyastól, hokedlistől, ami ebben az esetben rendeltetése szerint asztalkát helyettesített. Kevés fiatal élt a környéken, aki ne járt volna „a” Jocóhoz. Huszonkét-huszon- három éves lehetett akkor. Réti János Jocó Ez a Jocó Klub jobban működött mint később a felülről szervezett és támogatott, a hivatalos ideológia eszmeiségét magánhordozó közösségek. Ott a Jocónál mindig volt téma, pedig senki nem vezette a szemináriumot, és mindig hasznos volt a szabad idő eltöltése, holott a társaság nem fogadott el munkatervet, nem hallgatott meg beszámolót és nem kapott módszertani tanácsot erre a célra létrehozott intézmények, ezen a címen alkalmazott munkatársaitól. És mindig volt program! Annak ellenére, hogy a fenntartónak még a fogalma is ismeretlen volt, szponzorért kiáltani pedig egyenesen nyálas nyuga- timádásnak számított volna. Alakítottunk zenekart, amiben a Jocó szájharmonikázott, betanultunk színdarabot, amiben a Jocó volt a jóságos király és tenyésztettünk díszhalakat a Jocó akváriumában. Még szerelmek is szövődtek a Jocónál, ami talán nem esett jól neki. De mindennek a csúcsa azért a gombfoci-bajnokság volt! A Jocó nyugágya elé tettük a két hokedlit, amelyekre tintaceruzával egy- egy fél futballpálya vonalai voltak rajzolva. A két térfelet precízen összeillesztettük és kész volt a stadion! Abban aztán felvonultak az akkori nemzeti bajnokság, néha meg a világbajnokság csapatai két-három centi átmérőjű gombokból válogatva és kezdődött a játék a kicsinyke inggomból átminősített labdával. Nagyban talán a világ leghíresebb fociarénáiban volt olyan hangulat, mint a Jocó hokedlistadionja körül. Szinte mindig folytak mérkőzések, attól függően ki mikor ért rá. A Jocó ha nem játszott, akkor bíró volt és természetesen főrendező is egyben. A gombfoci kitöltötte az egész életét, amit ő nagyon is életnek tartott. Olyannak amilyennek, de életnek! Akkoriban még nem volt intézményes jótékonykodás, de talán jobb is. Jocó alig várta volna, hogy elmenjen a hivatásos gondoskodó és „edzést" tarthasson a soron következő rangadó előtt. Egy napon — még huszonöt éves kora előtt — aztán Jocó elment a halott testvérek után. Mi, akik soha nem hagytuk egyedül, nem akartuk elhinni, hogy egyedül hagyott bennünket. Amikor később egyikünk- másikunk meglátogatta az édesanyját, a hokedliken már nem volt rajta a gomb- focipálya tintaceruzás rajzolata. A zóta sportág lett a gombfoci, Európa- bajnokságot rendeznek belőle, sőt két év múlva világbajnoka is lesz. Megkérem hát én ezennel a gombfoci nemzetközi szövetségét, hogy állítsanak ki egy megkésett igazolást, meg egy soha fel nem mutatható játékengedélyt bizonyos néhai Nagy József nevére. Budapest, IV. kerület, Bocskai utca 22. J Bérmunkás kockázat Máthé Csaba A mikor a megyénkben sorra alakultak a termelőszövetkezeti melléküzemágak, a varrodák, a cipőfelsőrész és a cipőgyártó üzemek az alapító tulajdonosok kevésbé érezték a működtetés kockázatát. Mindez természetes volt, hiszen néhány cipő- modellből akár 100 ezres nagyságrendben szállítottak keletre, illetve a ruhákból sem kellett arra vigyázni, nehogy valamelyik hölgy ugyanabban az orosz városban ne találkozzon száz vagy ezer hasonlóval. A piacváltásnál éppen az alacsony piaci igények és a töménytelenül hazánkba áramló távol-keleti ruházati holmik miatt kevesen vállalták a kimondottan hazai piacra való termelést, helyette a többség a bérmunkaszerződésre bólintott. Mindez már sokkal kockázatosabb volt az előzőknél, hiszen a szerződések többsége vagy csak egy szezonra, vagy csak egy évre szólt és a megrendelő, ha nem volt megelégedve a gyártással, azonnal szerződést bontott és máshova vitte a termékét. Ebben a kockázati szorításban az a közel egytucat megyei cég, amely évek óta termel bérmunkában, az utóbbi időben egyre növekvő megrendelésekről számolhatott be. Nemcsak hogy megtartották német, holland, belga, svájci, néhány esetben tengerentúli partnerüket, hanem kivívták a bizalmukat is precíz, minőségi gyártással, amelyet határidőre készítettek el. A rizikó ugyanúgy megmaradt, hiszen lazításra ebben a helyzetben nincs lehetőség, viszont az is megfigyelhető, hogy ezeknek a megyei cégeknek a vezetői az évek alatt pozitív értelemben lettek egyre magabiztosabbak, hiszen tudják, hogy az üzem felszereltsége, a dolgozók szak- képzettsége megüti a nyugati szintet. Számukra a bérmunka mind anyagilag, mind foglalkoztatási szempontból megéri. A partner pedig a megyeinél alacsonyabb román, ukrán és szovjet munkaerő-ajánlat ellenére sem csábult el. A megye jelenlegi gazdasági helyzetében, amikor számos ipari létesítményt bezártak, a dolgozókat elengedték, egyre inkább érdemesebb a példánkban szereplő bérmunkakínálatot adni hazai és külföldi cégeknek. A létesítmények és a szakképzett gárda mellett ide számíthatjuk az ön- kormányzatok támogatását, segítőkészségét, gondolunk itt a befektetőknek nyújtott iparűzési adókedvezményre, és az is lényeges, hogy a gyártáshoz szükséges anyagokat az utolsó cérnáig a partner adja, tehát különösen nagy forgótőkére nincs szükség. r ávol-Keleten a két évtizede még csak hallomásból ismert országok is így kezdték, a gazdasági fejlődésnek ezt az útját szabták meg, és ha nekik megérte... Kommentár Befolyással lenni Szőke Judit M ég nem is olyan régen egyre-másra születtek a cikkek, tanulmányok, csaptak össze vélemények az értelmiségről, mint a kultúra letéteményeséről, no meg, persze, legendás felelősségéről. Ha egyelőre még kissé halkabb is, de megint kezdődik a ricsaj, s ebben a zajban még a kérdés is alig hallik: hol vannak az értelmiségiek? Az épülő iroda- és üzletházak felfordulásában? Az újonnan alakult cégekben, a káefiékben, értékben, az órás kialakult vállalatokban? A működni kezdő tőzsdén, a szaporodó bankokban — már nem tudni, mi miből vált ki, mihez tartozik, melyik magyar, melyik vegyes, s tulajdonképpen mit csinálnak? Valahol valami váratlanul összeomlik, valami, aminek meg össze kellene dőlni, szilárdan áll. A háttérben naponta milliárd forintok mozognak hangtalanul. Az egészből csak annyi látszik, hogy valami készül, majd kinyit és fénylik. Ki mozgatja a folyamatokat? Tarkálló termékek, odadobott árcédulák, luxusautók csapódó ajtai, zöldövezeti kastélyok. Mögöttük van az értelmiség? Tisztességes családok egyik napról a másikra nem képesek fizetni a lakbért és/vagy a miegymást, a héten egyszer téliszalámis tízórai a gyerek táskájába, hol van az már... Köztük is vannak értelmiségiek? Emberek, akik azt hitték, hogy az egyetlent, a munkájukat nem irigyli el tőlük soha senki, így azt el sem veszthetik, tévedtek, szakértelmükhöz méltatlan — ha szerencséjük van—alkalmi munkából kénytelenek megélni. Köztük diplomások, értelmiségiek, szellemi munkások. Befolyással lenni a dolgok alakulására, értelmiségi betegség. Valamikor szükség volt erre, ám ma végképp illúzió. Egyedül senki sem tud ma jelentőségre szert tenni, csak ha pénze, ha hatalma van, vagy ha érdekcsoportokhoz csapódik. Megszűnt egy idegen uralom, s gondoltuk mi, végre kivirágozhatnak az emberi erények. A ztán elszörnyülköd- ve vettük észre, hogy az alakoskodás, a csalás, egymás eltaposásá- nak ösztöne szabadult fel. S tartok tőle, még csak most jön a java.
