Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-23 / 172. szám
Napkelet • A KM hét végi melléklete táriat Egri Erzsébet képei Hegedűs H atalmas méretű, mérnöki idomokká csupaszodott falak, tüskés ágak börtönébe zárt gyerek, parányi mértékű emberek. Valamiféle szorongás, félelem érhető tetten Egri Erzsébet képein. Látomások? Félelmek a jelentől, jövőtől? A gyermekeit a jövő katasztrófáitól féltő ember látomásai? Meglehet, figyelmeztetni akar a festő: az élet, az ember a legfontosabb. Egri Erzsébet Nyíregyházán él és tanít. Szemléljük figyelmesen képeit. Séta I. Séta II. Ott Balázs Attila reprodukciói SMtéffilslffilmek A nemzetközi textilművészet egy szeletkéjét ki tudta magának hasítani Szombathely 1976-ban, tizennyolc évvel ezelőtt, amikor megrendezte a Savaria Múzeum a 20x20x20 centiméteres miniatűr méretű textilek első seregszemléjét. Mostanra a bemutató immár a tizedik sorszámot viseli, átkerült a Szombathelyi Képtárba, s tanúsíthatom: rang részt venni a kiállításon; a textilművész művének értékét — lehet, hogy egyszer majd nálunk is elmondható lesz, hogy árát — emeli, ha valamelyik minitextil-kiállításon szerepelt. A zsűri igényessége jól látható a bemutatón: közel hatszáz műből csak 106 került kiállításra. Ezek a textilművészet „ütőerén”, minden változást, lázat jeleznek. Két évvel ezelőtt a misztikus, titokzatos tárgyak, a megfejthetetlen üzenetek, . . . személyes és bensőséges vallomások voltak jellemzők. Ma a „reáliák”: a telefonkönyv, a csésze, a csomag köszönt ránk, saját jellemzőivel vagy éppen összecsavart konnektorok zsinórjai, esetleg egy kedves cipő, kisimítva, beszőve. Vagy — és ez is a realitások talaján figyelhető meg: a különböző anyagformálási módon és anyagok egymás mellé helyezése. Mint egy Nóra: Reprodukció bőr, papír, fonás csoda, olyannak tűnik a két évvel ezelőtti díjnyertes Simone Pheulpin Örvénylés című remeke! Két éve ugyanezzel a módszerrel, pamutszalagok hajtogatásával készített egészen hasonló formát, csak az simább, kő- szerűbb volt. Ez a munkája most, mintha kivirágozna, jelezve, hogy ebben a hajtogatásban még mennyi lehetőség van. Carol Eckert: Vad kutyák és próféciák pamut, drót, kosárfonás MTI-felvételek Ha már a különleges technikáknál tartunk: a legjobb külföldi művész díját a romániai magyar Novák Ildikó kapta: a legfinomabb kesztyűbőrből varrt munkájával. Renata Maak egy textilszövésnél használt lyukkártya soraiba szőtt be egy papírképet; a papírszövés mintegy raszteren át látszik, s nagyítódik: légiessé teszi a magazinfotót. Stella Marie Paras csészéje — 'Önarckép narancsban — pamut- és selyemanyag segítségével alakítja a modern kis csésze egyáltalán nem puha formáját. Miklódy Kardos Judit mindig is a valóságban próbálta keresni a művészet lehetőségét. Csinált már művet patyolatcímkékből és képeslapokból. Most fa fogvájókat tesz egymás mellé, játékosan kiszínezi őket... Isidoro Guzman pedig egyenesen vattával betekert baba- fülpiszkálóból épít fel egy falat, s rajta nyíllal átlőtt szívvel hirdeti a falifirka- szerelmet. Egy más vonulatba tartozik Carol Eckert, aki kosárfonás-technikával készült reális állat(ka) ábrázolásait sejtések és félelmek kifejezésére használja. Vad Kutyák és próféciák című minije inkább ijeszt, mint andalít. De a vicsorgó kutya által keltett félelem bennünk ugyancsak reális. A kitűnő tehetségű — éveken át a legjobbak közt szereplő — Garzyna Brylevska Kívánság falán valószínűleg e félelemtől való menekülés iránti vágy olvashatatlan cédulái sorakoznak. Hélene de Ridder viszont színes, mosolygós, tollas dobjaival szeretné elűzni minden félelmünket, kísértésünket. Halmazok, tömegek, csomagok meglehetősen szép számmal szerepéinek. Köztük talán a legtalányosabb a belga Deomimque Lietaert darabja, a Redukció. Anyaga cement fa, arany fólia, rézdrót. Bizonyos, hogy mindenkit, aki elolvassa róla a tudnivalókat másra emlékeztet. Én úgy érzem, ez egy becsomagolt, pontosabban 20x20x 20 centissé „redukált” lakótelep. A benne élő életek tömik dundivá, érzelmek, kapcsolatok szolgálnak kötéseiben-kötődései- ben. Mindenesetre a mostani minikiállítás is arról árulkodik: képes és alkalmas arra, hogy a korszakhoz kötődő asszociációinkat előhívja. Valószínűleg ez a dolga. Mint a művészetnek egyáltalán. OLÁH ISTVÁN: A szoborlefejező Ginzeng-Tempust, noha alkatra-arcra tökéletesen európai, olykor ázsiainak mondják. Hogy hát a neve ugyebár. Amire ő diszkréten elmosolyodik és ezt kérdezi: no és a Tempus? Ginzeng-Tempus foglalkozása: szoborlefejező. Igen, jól hallották. A szerszám, amelyet a ház oldalához ragasztott, garázsszerű építményben tart, lényegében egy vízszintes mozgású nyaktiló. A metafora jó és pontos, a hasonlat elnagyolt; tehát nem olyan (szinte vagy megszólalásig), mint egy vízszintes nyaktiló, hanem egész pontosan az. Nem kevesebb, inkább több vagy két tonnánál. Szemre idomtalan és durva, de a belseje! Egyszer valami pakolás meglazult és Ginzeng-Tempus leemelte a zöldessárga borítólemezt a szerkezetről. Az első nürnbergi órák lehettek ilyenek: egyetlen pillantással átlátod a mechanika főbb összefüggéseit, hogy melyik kerék mit mozgat s miért. Egyetlen fogazott tengely járásából az összes többi helyére és elmozdulására következtetsz. Egészen elképesztett az ok- és célszerűségek e világos rajzolata, amely ebben is a bolygókat, a bolygórendszereket, a Tejutat és a Tejutakat mozgató égi mechanizmus mása. Mindamellett nagyonis földi dolgok mozgatják. Nem akarom azt mondani, hogy az értelem vagy az eszmék ciklikus rövidzárlatai. Egy tökéletes gépezettől elvárnánk (éppen mert tökéletes), hogy a pillanat nagyságától vagy kicsinyességével nem magyarázhatóan működjék. A pillanattól teljesen függetlenül. Egyszer megkértem Ginzeng-Tempust, vigyen magával, hadd lássam őt, de főleg gépezetét működés közben. — Akkor húzd fel a vekkert, barátocs- kám, éjjeli kettőre — mondta —, mert ha megfigyelted, nappal soha nem dolgozom. A nap csak arra való, hogy kialudjam magam, s közben a szenátús vagy a képviselőház (vagy az együttes ülés) kimondja a halálos ítéletet egyik vagy másik szoborra. Estefelé megébredek, bekapcsolom a rádiót, a hírekben eddig még mindig elmondták, mi a dolgom. Akkor megint szundizom egyet, a vekkerem pedig felkölt kettőkor. Kitolatok a garázsból, s mire a büntetésvégrehajtás színhelyére érek, fél, esetleg háromnegyed három. Az időpont megválasztása, hogy úgy mondjam, tudományos; az élettanászok szerint éjjeli három és öt között a legmélyebb az ember álma. Márpedig a parkok, a közterek körül, ahol e szobrok utolsó pillanatukig állnak, emberek élnek. Illetve a kérdéses időpontban a lehető legmélyebb álmukat alusszák. Az élettani részt leszámítva nem értettem a művelet logikáját. A honatyák eddig még mindig a népakaratot, a nép érdekeit hozták fel fő érvként a szobortalanításban. Amire Ginzeng-Tempus rábólint: legalább Hippiasz és Hipparkhosz, legalább Néró óta... — És akkor? — sétálok bele a mesterien felállított csapdába. — A népakarat a kötelező emotív faktor ebben az egészben — mondja tudálékosan. — Ha csak egyszer kifelejtenék az illetékesek, előfordul, hogy másnap ugyanott áll a szobor, mintha le se fejeztem volna. Visszaállítja, s ha kell, százszor is a kollektív részvét vagy valami paradox igazságtudat, mondjuk ahogy akarjuk. így viszont a nép ellenségével könnyedén, és minden feltűnés — minden visszhang! — nélkül elbánhatnak. Nekem pedig kettőkor szól a vekker, falok valamit, közben rápillantok a várostérképre, és máris megyek.
