Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-23 / 172. szám
_______________________________________________ 1994• JÚLIUS 23„ SZOMBAT A nyelvek összekötnek Sánta János Ötödikes korában abban lelte örömét, hogy magyar-török szavakat hasonlítgatott ösz- sze. Gimnazistaként latint, németet, angolt és oroszt tanult. Botanizált és nyelvészke- dett. Történelmi novellákat írt, no és verseket. Szegedi egyetemistaként a finn-ugorra szakosodott. 24 éves, amikor megszerzi a doktorit, nyelvészetből. Kutat és tanít Mi- zser tanár úr. A nyelvtudományok kandidátusa jó ideje Nyíregyházán él. □ A gyermekkor sokunk életében meghatározó. — Nekem különösen az volt. Cserépfaluhoz kédves emlékek fűznek. Szerettem ott élni. Kijártunk az erdőre gombát szedni. Ott találkoztam szomszéd falubeliekkel is. Szlovákokat (tótokat) hallottam beszélni. Megfigyeltem, hogy ugyanazokat a tárgyakat, eszközöket másként nevezik. Érdekesnek találtam a falvak csúfolódó elnevezéseit. Például: Bükkzsérc=Gagancs, Cse- répfalu=Pucu, Bogács=Jeggencs. Mind a három szónak azonos a jelentése: nudli. Érdekelt a szavak eredete. □ Mi késztette arra, hogy ötödikes korában megtanulja, ahogy Öntől hallottam, „benyalja” a magyar leíró grammatikát, a teljes általános iskolai nyelvtant? — Nem tudom különösebb okát. Érdekelt a nyelvtan. Felfigyeltem például arra, hogy a szavaknak más a hangalakja, dé azonos a jelentése. Gimnazista koromban jóformán megéltem addig szerzett ismereteimből. A tanárnőm persze adott külön szakkönyveket is. A gimnáziumban nyelvtanból nem is igen felelt más, csak én, pláne ha szakfelügyelő volt. Rendkívül szerettem fogalmazni is. Elsős koromban én írtam a negyedikesek önéletrajzait. Egyetemistaként pedig azzal szórakoztam, hogy szakdolgozatok írását vállaltam. Mizser Lajos a mezőkövesdi diák önkép- zőköri tag lett a Szent László Gimnáziumban. Verseket, történelmi témájú novellákat írt. De kiszemelte magának a biológia tanárnő is. Azt mondta neki: Te, fiacskám, hozzám fogsz járni szakkörre! Ő nem mert ellenkezni. A tanárnő megtette szertárosnak. Ettől kezdve elsősorban a biológiával foglalkozott. Amikor a tanárnő kiküldte botanizálni, Mizser kettőt ütött, egy csapásra. — Ilyenkor megcsináltam például, hogy Mezőkövesdről átmentem Cserépvállaljára. Kértem két gyereket, akik lepkéket gyűjtöttek nekem, én pedig bementem Julis nénihez, nyelvészkedni. Diákként megtanulta az ehhez a munkához nélkülözhetetlen hangjelölés fortélyait. Benkő Loránd, Balogh Lajos és Lőrincze Lajos akkortájt jártak ott. Szempontokat adtak az ifjú embernek, a nyelvész gimnazistának. □ A gimnáziumi évek alatt tanult latint, angolt, németet, oroszt. — Magyar-latin szakra akartam jelentkezni az egyetemen. Az érettségi évében, még félév előtt azt mondja az apám, te, édes fiam, nem jó lesz az a latin. Valamilyen élő nyelv kellene. Menjél inkább németre. Fogadunk egy tanárt melléd. Hogy Dr. Mizser Lajos Szűcs Róbert felvétele tanuljam én meg fél év alatt a négy éves anyagot? Megtanulod te azt édes fiam, ha szépen megkérlek. (Ha éngem megkérnek valamire, megcsinálom, ha parancsolnak, nem!) Apám megkérte Hetente kétszer jártam németre egy tanárhoz. Megtanultam. Fél év alatt a négy év anyagát. Q Ez rendkívüli képességekre utal. — Más is képes hasonlóra. A saját lányomnak két hét alatt megtanítottam a fél éves orosz anyagot. Én pedig finnül tanultam meg hat hét alatt. Nem kell hozzá különleges, modern módszer. Mindez csak akarat kérdése. A hirtelen tanulásnak azonban az a baja, hamar ki is megy. □ Tehát Cserépfalu, Mezőkövesd után következett Szeged. — Végül mégiscsak magyar-latin szakra jelentkeztem. A maximális 20 pontból 19,5-et szereztem. Felvettek. Hajdú Péter professzor (ma már akadémikus) rávett, szakosodjak a finn-ugorra. Tart nekem speciális kollégiumot. En voltam az egyetlen hallgatója. Mire harmadikos lettem, készen voltam a szakdolgozatommal. Azt mondta a professzor: kolléga úr, érdemes lenne ezt bővíteni, mert ebből kijönne egy doktori. □ Elkezdte. Természetesen. — A harmadik, negyedik évfolyamon ezen dolgoztam. Az orosz nyelvű forrásmunkákat kellett átböngésznem. Hál’Is- tennek, ment az orosz. A finn-ugor kutatás nyelve a német volt. Áldom is apámat érte, hogy megtanultam azt is. Szabad időmben a könyvtárat bújtam. Elkészült a dolgozat. A tojáshéj még alig hullott le az üle- pemről, amikor 24 éves koromra megkaptam a doktorit. □ 1970 újabb fordulópont. — Ekkor mehettem először Finnországba, egy nyelvtanfolyamra. Aztán idehaza nyelvművelő cikkeket kezdtem írni. Paizs Dezsővé 1 és Lőrincze Lajossal tartottam a szakmai kapcsolatot. 1973-ban aspiráns szerettem volna lenni. Ekkor 33 éves voltam. Ha sikerül, 3 év nappalin. Addig a munkaviszonyom szünetel. Azt mondták, nem sok esélyem van. Huszonvalahányan jelentkeztünk, s ebből csak egyet vesznek fel. Nos, ez én voltam. A Nyelvtudományi Intézetbe kerültem. Az ottani levéltárban dolgoztam. □ A tudományos fokozat megszerzése után újra vándorbotot fogott a tanár úr. — 1977 telén három és fél hónapra ismét kimentem Finnországba. Nemzetközi gárda jött össze. Ha valahol elakadtam, megkérdeztem például egy spanyolt. Volt, aki a mohamedán névanyagban segített. Egy kurd is mellém szegődött. A bejelentett előadásomat németül tartottam meg. Ezt követően idehaza egy rövid szünet következett Mizser tanár úr tudományos munkásságában. Megszületett a fia. Visz- szament tanítani. Aztán pénzesebb állást kapott Budapesten. A diafilmgyártó vállalat szerkesztő stíluslektora lett. Három éven át csinálta. — Hiányzott a kutatás, a tudományos munka, a tanítás, az a légkör, amit csakis egy felsőfokú intézmény adhat nekem. 1980-ban sikerült állást kapnom a nyíregyházi tanárképző főiskola magyar tanszékén. Ez kedvemre való munka. Azt vallom, a hallgatókat meg kell tanítani, nem pedig kinyírni! Szeretek mindenben újítani. A tanárképző második emeleti szobájának ajtaján ez áll: Dr. Mizser Lajos főiskolai tanár, a nyelvtudományok kandidátusa. Odabent a tanár úr számára oly nélkülözhetetlen mikrofilm-leolvasó. Á szekrény polcain lexikonok, szótárak, tudományos munkák sorakoznak. A fiókban kiadásra váró könyv kézirata. Mizser tanár úr most újabb munkába fogott. A történelmi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye családnév anyagát kívánja feldolgozni. Balázs Attila illusztrációja — Jó, jó, de miért nem nappal? — kérdeztem újból, mert Ginzeng-Tempus véletlenül vagy készakarva csak fél választ adott. — Ha arra gondolsz, hogy ezeket a jóideje nem kedvelt, de nem is gyűlölt, tehát a levegő törésmutatójával mért szobrokat a hirtelen gyűlölet elidegeníti, igazad van. De gondolj arra is, kinek használ egy nyilvános kivégzés, olyasfajta, mint amilyet a középkori városkák főterén rendeztek déli tizenkettőkor? A jómadarat kerékbetörték, esetleg felnégyelték és ez tanmese volt a többi törvényszegőnek. Eddig még egyetlen szobor sem tanult a másik sorsából, legalábbis nem vettem észre — kacag Ginzeng-Tempus, és hatalmasat ásít: most alszom egyet, mert éjszaka melózom. Pontban kettőkor kitolatott a zsebhangárból, én pedig menet közben felugrottam a hágcsóra. A szerkezet háromszázhatvan fokban fordult lánctalpain, és már a Victoria sugárúton haladtunk, a Diadalív végtelen dicsőségében, onnét át a Kiseleffre, az Aviatorilor-ra. — Ritka földfémekből, az is lehet, Holdkőzetekből öntötték a pengét — kiáltja Ginzeng-Tempus, bár láncaink, a lánctalpak csörgését leszámítva semmi más zaj. — És tudod-e, miért a nyakat, akár él az ember, akár pedig szobor? Makogtam valamit arról, hogy hát az amúgyis halandó test kétszeresen, százszorosán, végzetesen halandóvá válik, máris azzá vált, amelyik pillanatban arasznyira távolítják tőle a káros, veszélyes, esetleg a világot felforgató értelmet. A rés, ha csupán pengevékony is a ráció és a test törésvonalán: legalább egy világ elmúlása a nem boldogtalan és nem boldog tudattalanban. — Látod, ez engem soha nem érdekelt. Engem csak az érdekel, hogy a legvékonyabb — tehát a legkisebb anyag- vagy közegellenállásra képes testrész a nyak. Úgyhogy a műhiba kockázata még akkora se, mint egy banális vakbélműtétnél. Ezek után olcsó hatásvadászat azt hinni, hogy Ginzeng-Tempus csak azért jár a szoboravatásokra, hogy máris kaján pillantásokkal méregesse a Frissen Leleplezett kő vagy bronz nyakicáját. Dehogy! Ott ül kifogástalanul vasalt fehér öltönyében, nyakkendősen, kajánságnak nyoma sincs az arcán. Nem suttogja konfidensen a szomszédja fülébe, hogy láttunk mi már karón varjút, vagy jön még a kutyára dér, esetleg nyugtával dicsérd a napot. Igaz, nem is hatódik meg. Tárgyilagosan tudomásul veszi, hogy ilyen az élet, ilyen a világ. Hogy a szobrok, az ideológiák, az ideológusok. S ha ez iszonyúan nagy közhely, akkora, mint a hegymagas szobor, aminek csizmáihoz éppen most kötötte oda gépét, s amelynek oly vastag a nyaka, hogy egy újabb, a Guiness-rekor- dok könyvébe illő guillotint kell majd tervezni — akkor is. MÚZSA Múló hangulatok Sárándi József: Titokba némult hírnök I. m. T. ZS. Régi ruháimba visszafogytam. Visszaöregedtem az ifjúságomba. Zakók nadrágok táncoltak Veled. Emlékszel-e még, gombolt sírslicc alatt? Versengve törtünk frigyet. Csaltuk mohón szegény másik magunk. Az elhagyattatásba majdnem... Végül is belehaltál. Olajzöld öltönyöm felöltöttem. Fiam maszkja mögött apámé az arcom. Őszes fejet őelőttük hajtok. Öltő múlva leszek unokám. Akik látnak, melyikünket látják? Mindőjük másul, mire megértené Feladatom: sem a semmi, sem a küldetés. Titokba némult hírnök megy az életben tovább. Utassy József: Mire a nyár muzsikája elhal Fíársfa, öreg hársfa, méhek mennyországa, dongók, darazsak édene, hogy zsong lombod sátra! Árnyékodban fekszem, én, konok homokszem, s mire a nyár muzsikája elhal: megöregszem. Harasztosi Pál felvételei ____________iari|i:
