Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-25 / 148. szám
1994• JUNIUS 25„ SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete {> ÍJ'} I Belgául tapolnibölcsesságet Bizonyos városokkal összekapcsolódnak bizonyos terméknevek. Gyártmányoké, amiket messze földön híres színvonalon készítenek. A köréjük szerveződött mesterségek már eddig is generációk sorának adtak kenyeret, mert e szakmák fortélyai, apáról fiúra szállnak. Az ilyen városok attól az iparágtól nyerték máig érvényes rangjukat, aminek művelését ilyetén mesterfokon űzik lakói. Elég csak Torinóra és a FIAT autógyárra gondolni vagy Jénára az optikai termékek valamint üveg és porcelán tárgyak készítésének fellegvárára gondolni és talán szükségtelen sorolni az angol textilipar vagy a svájci óragyártás híres központjait. De ne menjünk messzire: Jászberény, He- rend vagy Gyula nevének hallatán már tehetjük is melléjük, hogy hűtőgép, hogy porcelán, hogy húsfeldolgozás, mint ahogy még azt se tudtuk lesz-e magyar gyártmányú televíziókészülék, amikor a székesfehérvári Vadásztöltény Gyárban már tradíciói voltak egyfajta műszaki kultúrának. De milyen hagyományok alapjait lehetett volna „meggyökereztetni” Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében? Itt készült a Finomkötöttnek kötöttáru, a Növényolajnak mosószer, a Pécsi Bőrnek cipő, a Vörös Októbernek ruha, a Metripondnak mérleg, a Medicornak műszer, a MOM-nak szemüveglencse, a Tungsramnak autólámpa, az ISG-nek szerelvény, a Mezőgépnek utánfutó, az ERDÉRTNEK bútorlap, a Taurusnak gumi. Továbbá üdítőital, képkeret, vízóra, szekrényfal, sör, faház, konténer, gyomorkeserű, lecsó, deszka, hintőpor, túrórudi és a többi és a többi. Nos, ennyi profilhoz kellene kedvet csinálni a gyerekek között, hogy a mesterség apáról fiúra szálljon? De melyik mesterség? Csodálatra méltó, hogy ez a megye képes volt szakképzésével beállni valahogy az igények és lehetőségek keresztútjába. Már amennyire lehetett. A hagyományos szakmákra képeztük és képezzük a diákjainkat — mondja Mátészalkán Jeney Zoltán, a 138-as Ipari Szak- középiskola és Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettese — kiegészítve olyan mesterségekkel, amelyek az itt működő ipar utánpótlását jelentik vagy jelentették. Ilyen az optikus és a faipari szakma tanítása, beleértve a technikusképzést is a MOM illetve a Bútorgyár igényeihez igazodva. És bizonyos értelemben a konfekció varrónői szakma is hiszen a kötöttáru- gyár folyamatosan vett fel utánpótlást a fiatal nők körében jellemző nagy fluktuáció miatt. □ Ma a többszörös átalakulások és A szakmák fortélyai apáról fiúra szálltak profilváltások idején a cégek hajlamosak megfeledkezni a tanulóképzésről... —A város önkormányzata segített, de partner volt a gyermekváros is. A bútorgyár megszűnése és a kötöttárugyár létszámának és üzemének nagyarányú lecsök- kenése e szakmák oktatásának megszűnésével fenyegetett. A város egy évvel ezelőtt építetett egy faipari tanműhelyt az iskolában, a gyermekváros pedig, lévén szüksége volt munkalehetőségre, megteremtette a gyakorlati képzés körülményeit. □ A többi szakmában az eddigihez hasonlóan folyik a gyakorlati oktatás? — Optikus kell, műszerész kell ha nem is annyi mint korábban. A TITÁSZ is csökkentetett számban fogad tanulókat, de nem szüntette meg a képzést. A volt Mezőgépre, ISG-re jelenleg nem számíthatunk, de ez csak annyit jelent, hogy kevesebb tanulót vettünk fel. A töhbi szakmában a gyakorlati képzést megoldjuk saját tanműhelyeinkben, illetve jó néhányan vannak, akik kisiparosoknál tanulnak. Igaz sokan közülük nem kapnak ösztöndíjat, hogy többnyire a gyerek veszi a munkaruhát, a szerszámokat, de a szülők meghozzák ezt az áldozatot is. □ Milyen jövő vár ebben a térségben a szakmunkásképzésre és milyen céllal? — Egyre inkább a szolgáltatásokban érvényesíthető szakmák javára kell változtatni az arányokat, irányítani az érdeklődést, illetve minél jobban kihasználni a többszintű, a házon belül „átjárható” képzésformák lehetőségeit. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy Worldbank Project illusztráció a magyar ipar egyéb nehézségei mellett miért küzd — tapintatosan fogalmazva — értékesítési gondokkal. Változtak a körülmények, változtak a feltételek, de nekünk most minőséget kellene produkálni a piac számára. Mit kellene hát tanítani és hogyan, az egymásra sorjázó korosztályoknak? A hajdani Dessewffy-kastély épülete alig látható az út felől. Szolidan a háttérben marad az új és még újabb épületszárnyak mögött, míg azok vidáman sárgállanak a nyáreleji zöldben mint valami reneszánsz udvarház. A színhely Tiszavasvári és amiről ilyen kellemeseket lehet írni a Vasvári Pál Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet. Benne úgy érhetők nyomon az elmúlt 50 év magyar szakképzésének korszakai, mint Pannonhalmán az építészeti stílusok. — A kastélyban 1946-tól, az ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamoktól folyik szakmai képzés — tekint vissza az iskola történetére Farkas Gábor igazgatóhelyettes. — De volt itt gyorsított traktorvezető- és kombájnostanfolyam, a hatvanas években pedig a lakatos és mezőgazdasági gépszerelő mesterség iránt növekedett meg az érdeklődés. Aztán 1963-ban az Alkaloida igényére megszerveztük a gyógyszergyártók képzését is, természetesen a hagyományos szakmák oktatása mellett. □ És ma? — A Világbank által támogatott képzés 13 szakmacsoportjából négyre iskolázunk be tanulókat az egész régióból. A gépészeti, informatikai, mezőgazdasági és vegyipari szakmacsoportok oktatásának ez a változata orientáló alapozással kezdődik és a továbbiakban „átjárhatóságot” tesz lehetővé a csoporton belüli szakmák között. Vannak olyan szakok, amelyeken végül technikusi végzettséget lehet szerezni. Ezeken, jelentőségéhez mérten kap hangsúlyt a számítástechnika, menedzserismeretek és az idegen nyelvek oktatása. □ Mennyire vannak meg ehhez a feltételek? — A szakközépiskolai képzés beindulása óta folyamatosan azon vagyunk, hogy az elvárt színvonalnak, megfelelni tudó, egyetemet végzett pedagógusokból álljon a testület. Ahhoz azonban, hogy minden érintett számára megszerezhető legyen az előírt végzettség, a pedagógusképzés és továbbképzés új kereteit is létre kellene hozni. A tárgyi feltételek alakulnak. Most várjuk az eszközeinket. □ Érdemes ma szakembergárda kinevelésével foglalkozni? — Bízzunk benne, hogy az adott szakma szeretete és a besorolási kategóriák alkalmazása együtt érdemessé teszi. □ Tudtommal a tanügyön belül a szakmai képzésformák is reform előtt állnak...? — Nem külsőségek fogják megváltani az oktatást, hanem a tartalmi, az érdemi változtatások. Ahhoz például, hogy három év alatt valaki megfelelő színvonalon elsajátítson egy szakmát kevésnek tartom a gyakorlat arányát... A pályakezdéshez önbizalom kell, ahhoz pedig a jelenleg megsze- rezhetőnél több, biztosabb gyakorlati tudás. A tanév utolsó napjai a Vasváriban. Kívül minden csupa napsütés. És belül? Távol állna az igazságtól azt írni, hogy a diákok túlzottan derűlátók lennének. Hallanak olyanokról a régiek közül, akik már nem is a tanult mesterségüket folytatják. Hanem valami mást, amiből éppen meg lehet élni. A mezőgazdasági gépszerelők különösen bizonytalanok, nem tudják miért, minek, tanultak, érdemes volt-e. Talán nem marad így örökké... A tanulók jó része a képzésszintek közötti átjárhatóságot igyekszik kihasználni, amivel a több tudáson kívül időt nyer! Mert itt, most, még jól érzi magát. Aztán csak alakul valahogy... Ja, hogy a belgák! A rendszerváltás előtt voltunk talán fél esztendővel, amikor a belga testvérvárosból visszatérő vendég, az amatőr táncegyüttes vezetője látogatott el Mátészalkára. A baráti beszélgetések egyikén elmondta: csodálkozik azon, hogy mifelénk a kisvárosokban is mennyi a gyár. Náluk ilyen nagyságú településeken egykét ipari üzem ha működik. Az emberek többsége szolgáltatásokból él meg. És megél! Az általunk is ismert színvonalon. Az anyja belgák! Csak nem tudnak valamit jobban mint mi? De mit...? A KM VENDÉGE „Legyen körülötte béke, derű... Már középiskolásként eldöntötte mi akar lenni. Egy gyermekkori élményből játék, majd választott „szakma” lett. Harminc éve, a budapesti iskola elvégzése után hazajött Nyíregyházára. A kórházban is tárt karokkal fogadták. — Mi kell ahhoz, hogy valaki jó gyógytornász legyen? A maximális szakmai tudás mellett, olyan emberi tulajdonságok, mint az empátia, határozottság, következetesség. A betegek szeretete nem ad lehetőséget a megalkuvásra, hiszen ezeket az embereket, saját érdekükben, olyan cselekedetekre kell rávenni, amit maguktól nem végeznének el — fogalmazza meg véleményét hivatásáról dr. Skribek Józsefné, Stibi Ágnes a Jósa András megyei kórház gyógytornász csoportvezetője. — Mint az egészségügy más területén, itt is elindult a betegségcsoportok szerinti tagozódás. Nem lehet, hogy mindenki mindenhez értsen. A gyógyításban is gyakori a szemléletváltás, modernebb módszereket kísérleteznek ki, s ezzel lépést kell tartani. Új formának számít, hogy közösségünk szeretne egy betéti társaságot alakítani, és a kórháztól bérelt tornateremben az érdeklődőket gyógytornában, valamint különböző mozgásterápiái kezelésben részesíteni. Nehéz a beszélgetés fonalát más felé terelni, ha valaki eny- nyire szereti hivatását. Szavai, jelleme azonnal bizalmat ébreszt. Bár nehezen hihető egyszeri ránézésből, hogy ez a törékeny asszony a mázsánál nagyobb testsúlyú betegeket is könnyedén „megmozgatja”. Pedig csak annyi a titok, meg kell találni azokat az apró segítségnyújtási mód- k szereket, segédeszközöket, testhelyzeteket, melyekkel a sérült saját erejére támaszkodva elvégzi a mozdulatokat. Ehhez viszont sok év tapasztalat kell, és hinni tudni a csodákban. A siker és kudarc velejárója az életnek, mégis, ha egy születési rendelleneséggeí küszködő gyermek átússza a Balatont, az amaputált lábú beteg újra festőként, szakmájában dolgozik, egy kisfiú, akinek gép csavarta le a kezét, a bravúros sebészeti beavatkozás után most ceruzát, szerszámot fog markába — ilyenkor mondhatjuk — tényleg ez a legcsodálatosabb szakma. S hogy milyen vezető dr. Skribek Józsefné, a kérdésen elmosolyodva, előrebocsátja, lehet, nézetei „elavultak”, ő mégis ragaszkodik hozzájuk: az egyén élete jelentős részét a munkahelyen tölti, mely arra hivatott, hogy a ránk rábízott feladatokat J§ maximálisan elf|| ^ ; végezzük. De ezt csak akkor lehet elvárni, ha körülötte rend és nyugalom uralkodik. A konfliktusokat mindig szemtől szembe kell elrendezni. S az idősebbek legyenek példamutatók a fiatalok számára. Az Harasztosi Pál felvétele egészségügyben dolgozók szolgálatot látnak el. Ez teljes embert kíván, s fontos, hogy a kapott fizetésből meg tudjon élni és szellemileg „újrateremtődni”. Szerencsésnek vallja magát, mert igazán jó kollektíva jött össze, s mindenki igyekszik bekapcsolódni a csoport munkájába. Nem volt kis teljesítmény elérni, rangja, becsülete lett a gyógytornász tevékenységének, s egy-egy sikeres műtétet követően mára az utókezelés elképzelhetetlen, amit elismerik az orvosok is. Az életéhen, mint családanyának, nagyon fontos szerepet tölt be az otthon. A férje szintén szakmabeli, ismert baleseti sebész, s talán természetes, hogy a gyerekek is egészségügyi pályára mentek. A nagyobbik fiú szemész lesz Szegeden, a kisebbik negyedéves orvostanhallgató. — Nagyon sokat kaptam én is a szülői háztól. Megtanultam édesapámtól: a kötelességtudás mindenek felett. S ha valahová elkerül az ember, legyen körülötte béke, derű, ne kavarjon indulatokat. — Nagyon nagyra tartom a hűséget, a szülőkhöz, a gyermekhez, a házastárshoz, a munkahelyhez... x Dankő Mihálv
