Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-01 / 127. szám

1994. június 1., szerda Sikerdömping a zenesuliban A zenetanulás boldog lelkületűvé teszi gyermekeinket •Terveinkről szólva A Piccoli Archi zenekar koncertjeinek egyike — Vezényel: Tóth Nándor Amatőr felvétel KULTÚRA Balkány (KM — K. J.) — Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a napokban a balkányi óvo­da. Ebből az alkalomból zajlott az intézményben az a rendezvénysorozat, mely­nek programját a gyermek­naphoz „igazították” a szer­vezők. A jubileumi hét első ese­ményeként nyitották meg az óvoda életét, minden­napjait bemutató kiállítást, illetve azt a rajztárlatot, me­lyen az óvodásoknak és ál­talános iskolásoknak meg­hirdetett pályázat legsike­resebb műveit tették köz­szemlére. Az ovisok kate­góriájában Madura Hedvig, az alsó tagozatosokéban Kiss Sándor, Kuritár An­géla, Sebők Mihály, a fel­Gúla... ...Május végén látott napvi­lágot a Gúla című kulturális magazin első száma. A mérnökök és technikusok szakszervezetének folyó­irata ezután havonta jelenik meg. (KM) Népzenei... ...együttesek és szólisták XX. jubileumi —r- megyei — fesztiválját tartják június 4-én 9 órától a tarpai mű­velődési házban. (KM) MEX... ...A Somló-tumé ’94 kereté­ben ad koncertet a MEX együttes június 5-én 20 órá­sősökében pedig Sajtos Eri­ka és Rajtik Piroska kapott első díjat. De a hét többi napja is tartogatott számos, mara­dandó élményt nyújtó prog­ramot. Ilyen volt a kénysze­rűségből beugró Dongó együttes koncertje — Ha­lász Judit ugyanis az utolsó pillanatban lemondta rend­kívül nagy érdeklődéssel várt fellépését — , a Fur­fangos Ferkó kalandjait be­mutató zenés bábjáték, a zárónapon pedig a gyer­meknapi sportvetélkedők. Sort kerítettek az óriástorta felszeletelésére és elfo­gyasztására, elbúcsúztatták a nagycsoportosokat, és mindennek a „betetőzése­ként” jótékony célú bátyus- bált rendeztek. tói a nyíregyházi Városi Mű­velődési Központban. (KM) A tejesember... ...A nyíregyházi városi mű­velődési központban június 3-án 19 órától a Hegedűs a háztetőn című musical-t mutatja be a sepsi­szentgyörgyi Tamási Áron Állami Színház. (KM) író-olvasó... ...találkozó lesz június 3-án 16 órától nyíregyházi Mó­ricz Zsigmond Könyvtár­ban. A rendezvény meghí­vottjai: Utassy József és Serfőző Simon, József Atti- la-díjas költők. (KM) Kállai János ooi»c««<caow<ww>»o&x<o»»Mowooocoooo8oow«eo<oo<ooaac<ooac-»»xccoeo9ooec Nyíregyháza (KM) — Ver­senyekben, hangversenyek­ben rendkívül gazdag és eredményes évet zárt a nyír­egyházi zeneiskola. Hallgat­va az igazgatóhelyettes, Papp Istvánná „elszámolá­sát”, szinte úgy tűnik: ennyi már a sikerből is sok. — Évente átlag 2-3 országos versenyre kerül sor, így 1993 őszén Zalaegerszegen a trom­bitások mérték össze tudá­sukat, ahonnan iskolánk ta­nulója, Szentpáli Zita II. díjat hozott (tanára: Nagy Gyula). A kaposvári fuvolaversenyen két növendékünk került a dön­tőbe: Kaczári Gábor (tanára: Szabó Dénesné és Hajdú Esz­ter (tanára:' Kádárné Bedő Adrienn). Gitár szakon pedig Botos József ért el szép ered­ményt a váci országos ver­senyen. Mesterek, tanítványok Zongoristáink közül a Varró Margit Alapítvány által meg­hirdetett Weiner- és Bartók- hangversenyek résztvevői voltak Budapesten Krokovay Gizella növendékei: Bartók Donát és Gyülvészi Péter, il­letve Gozman Edit növendéke Lábiscsák Klára. A Weiner- hangversenyen Széles Csabá- né növendékei: Demeter And­rea és Madácsi Aliz, valamint Pólikné Smid Ildikó növen­dékei, Juhász Aida és Tasko- vies Orsolya vettek részt. A Kassai Nemzetközi Zon­goraversenyen tavasszal öt nö­vendékünk kapott díjat: Csi- zinszki Zsuzsa és Gyülvészi Péter (Krokovay Gizella), Gál Ágnes (Széles Csabáné) és Pék Ildikó, Fábián Gyöngyi (Fesz- tóry Agnes növendékei). A Balassagyarmati Országos Zongoranégykezes találkozón pedig két páros Taskovics Or­solya, Juhász Aida (Pólikné Smid Ildikó) és Valu Andrea, Madácsi Aliz '(Széles Csabá­né) növendékei a III. helyet szerezték meg. Budapest (MTI) — Az ez évi ünnepi könyvhét a különböző szellemi áramlatok legigénye­sebb műveit igyekszik az ol­vasó elé tárni június 2. és 5. között. Ez alkalommal a fő­város mellett huszonnyolc vi­déki település — például Bé­késcsaba, Győr, Karcag, Sá­rospatak, Székesfehérvár, Veszprém, Zalaegerszeg — is otthont ad a könyves szakma és a könyvbarátok nyári ün­nepének. A kiadók több száz művel pályáztak, amelyekből végül is a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésé­nek szakértői zsűrije százhu- szonkét kötetet vett fel az ajánló listára. Az abban nem szereplő kiadványokból állt össze a könyvhét úgynevezett B menüje. Ajánlataikkal jelen lesznek a határon túli magyar kiadók is. Antológiák, versek, a ma­gyar és külföldi széppróza új kötetei, drámák, naplók és em­lékezéskötetek, irodalomtör­téneti munkák, kritikák, tanul­mányok, publicisztikák, törté­nelmi művek, művészeti kiad­ványok egyaránt szerepelnek az új publikációk között. Szá­mos más munka mellett a könyvhéten vehetik kezükbe az olvasók Horgas Béla Sö­tétfehér című verseskötetét, A vonós tanszakról Dávid Judit és Venter György (Dávi- da Jánosné) még készül a jú­niusi országos Bartók Duók verseny bemutatójára. Az is­kola kis- és nagy Piccoli Archi Zenekara több helyen kon­certezett Magyarországon és külföldön. □ Őszinte ámulatot keltenek az emberben a hangszeresek eredményei. Úgy tűnik: az önök iskolájában mindenki te­hetség. És hogy állnak az el­méleti ismeretekkel? — Egy pillanat! Mindjárt kitérek ez utóbbira is. Leg­utóbb a kamarazenei hangver­senyünk zárószámaként a „piccolisok” a nyírbátori ütő­együttessel közösen mutatták be Zempléni László Románc és dobbantós c. művét nagy si­kerrel, Tóth Nándor vezényle­tével. Kiemelném még a furu­lya tanszak rendkívüli munká­ját, rendezettségét. Mindenben jók Persze, iskolánk nemcsak a hangszeres versenyeken jeles­kedett, hanem az elméleti megméretéseken is. Ez évben volt Erkel emlékünnepség, ahol növendékeink (Fekete amely a Liget Műhely gondo­zásában jelent meg. Kornis Mihály Napkönyv című nagy­regényét a Pesti Szalon Kiadó jelentette meg. Lassan minden címmel látott napvilágot Mé­szöly Miklós életmű-sorozatá­nak második kötete, amely a szerző drámáit és verseit gyűj­tötte csokorba. Mészöly kötetét a Századvég Kiadó gondozta. Hegedűs Géza Vi­lágirodalmi arcképcsarnoka irodalmi kalandozást ígér az olvasónak Homérosztól Dür- renmattig. Az egyetemes lite- ratúra száz kiemelkedő alko­tójának pályaképét mini­esszékben vázolta fel Hege­dűs, munkája a Trezor Kiadó­nál jelent meg. A világhírű német író, Gün­ter Grass könyvét a T-Twins Kiadó adta közre, címe: Be­széd a veszteségről. Faludy György Jegyzetek a kor mar­gójára című kötete a szerző magyar hírlapbeli írásai közül a legérdekesebb félszázat adja közre. A tematikus szerkesz­tésű kötet a Magyar Világ Ki­adónál jelent meg. Kristó Gyu­la szerkesztésében készült el a Korai magyar történeti lexi­kon 9-14. század című törté­neti munka. A több mint két­ezer szócikket taglaló kötetet az Akadémiai Kiadó jelentette meg. Dalma, Kertész Blanka, Papp Mónika (tanáruk: Hudivók Mariann) megyei I. díjat nyer­tek, majd tavasszal az orszá­gos operaversenyen a Magyar Rádió Cum Laude aranyfoko­zatát kapták meg. Rendeztünk megyei találkozókat, voltak megyei továbbképzések szép számmal. □ Közismertek az iskola ki­terjedt nemzetközi kapcso­latai. Kérem, szóljon a turné­ikról is egy-két szót! Kapcsolatok építése — Szép számmal tartunk test­vérvárosi kapcsolatot más ze­neiskolákkal, így Iserlohn, Epetjes, Ungvár és legújabban Bécs-Döbling azonos profdú intézményeivel. Kapcsolatunk zenei versenyek zsűrizésén, közös hangversenyeken, esz­me- és tapasztalatcserén alap­szik. Legutóbb 1994. május 5- től 10-ig volt iskolánk öt tagú csapata Iserlohnban, s adtak nagysikerű, közös hangver­senyt az ottani zeneiskolások­kal. Munkánkat mindenhol el­ismerik, és ez igen nagy öröm mindannyiunk számára. □ Lassan befejezvén az igencsak „csúcsra járatott” A Gellér Katalin—Keserű Katalin szerzőpáros a század első évtizedeiben fénykorát élt gödöllői művésztelepet mutat­ja be. A harmincnégy színes és százkilencvenhárom fekete­fehér felvételt tartalmazó al­bumot a Cégér Könyvkiadó gondozta. A magyar könyvhét Európa egyik legrégebbi könyves ün­nepe. 1929 óta — egyetlen esztendő, 1957 kivételével — minden évben találkoztak az alkotók és olvasók a jeles ese­ményen. Az idein újdonság­ként szerepel a tömegkommu­nikációban dolgozók napja. Elsőként a nyomtatott sajtó reprezentánsai vallanak arról, hogy milyen könyvet olvasná­nak szívesen, majd a televízió­sokat, a rádiósokat, az utolsó napon pedig a színházak kép­viselőit és a színészeket fag­gatják a „riporterek” e témá­ban. A Vörösmarty téri hely­színen dedikálják műveiket az alkotók. A legifjabbakra is gondoltak a szervezők: gyermeksarok működik majd a rendezvény- sorozaton. Az irodalom, az írott kultúra ünnepét jelentős anyagi támogatásban része­sítette a Nemzeti Kulturális Alap, a Fővárosi Önkormány­zat Kulturális Bizottsága és a Pharmalat cég is. 1993/94. tanévet, milyen jövő­beni terveik körvonalazódtak már meg? — Legközelebb november 12-14. között szeretnénk kö­zös hangversenyt rendezni Nyíregyházán az iskola fenn­állásának 55. évfordulója tisz­teletére, Iserlohn, Bécs és a megye zeneiskoláival közö­sen. Az iskola még élő alapítói kérésére a volt épületünk falán (Széchenyi u. 13.) emléktáblát helyezünk el. A jövő év ki­emelkedő eseménye lesz még a VH. Országos Zongoraver­seny, amelynek megrendezési jogát Nyíregyháza város és a zeneiskola kapta meg. A zon­goraversenyen kívül lesz még országos kürt-, klarinét-, fa­gott- és oboaverseny. Növen­déklétszámunk évente átlago­san 900 fő, ami sejteti a zene­tanulás iránti nagy érdeklődést. Igen, a zenei tanulmányok ki­egyensúlyozottá, boldog lelkü­letűvé teszik gyermekeinket. A sok versenyt, hangversenyt persze nagyon nehéz anyagilag „rendezni”, szívesen vesszük bárkinek a segítségét, aki bár­milyen formában hozzá tud járulni rendezvényeink meg­szervezéséhez. Nyelvelők Nyíregyháza (KM — K. 1.) — A nyíregyházi Mó­ricz Zsigmond könyvtár gyermekrészlege rendezé­sében a közelmúltban zaj­lott le az országos Verse­ghy Nyelvművelő Verseny megyei döntője. A vetélke­dőnek ebbe a fázisába az iskolai fordulókból kerül­tek be a legjobbak: szám szerint huszonkét me­gyénkben kisdiák. Az ötödik-hatodik osztá­lyosok kategóriájában első lett Kovács Zsolt Záhony­ból (tanára: Barabás Beá­ta)-, a második helyen vég­zett Nagy Tünde, a kisvár- dai Vári Emil Általános Is­kola tanulója (tanára: Maczkó Gyuláné); harma­dik lett Zsignár Attila a tiszavasvári Kabay Általá­nos Iskolából (tanára: Ci- cás Ferencné). A hetedi­kes-nyolcadikos korcso­portban a legjobban szere­pelt Bárlcányi Tímea tisza- vasvári ,Jcabays” (tanára: Cicás Ferenc né, második: lett Udvari Katalin, tnán- doki körzeti általános isko­la diákja (tanára: Balogh Andrásáé}, a harmadik he­lyen végzett Szunyogh Gabriella a kisvárdai 2. számú Általános Iskolából (tanára: Juhász Bétáné). ' x. Enni vagy nem enni Minya Károly Nyíregyháza — Név, név, név. Napjainkra jellemző ez a kicsavart, hamleti mondás. Miért? Nos, mert nevet követel magának minden üzlet, butik, kft., vállalkozás és még sorol­hatnánk a különböző for­mációkat. E helyt korábban a pozitív nyelvművelés szel­lemében már szóltam jó, szellemes, találó, például szolgáló üzletnevekről, most azonban a kifogásol­hatókról kívánnék néhány gondolatot közreadni. Ezek­nek is csak egy speciális faj­tájáról, hiszen vég nélkül lehetne sorolni a szinte min­denkinek érthetetlen, elol- vashatatlan, kiejthetetlen idegen neveket, vagy azo­kat, melyek hemzsegnek a helyesírási hibáktól. Most csak azok közül nézzünk meg néhányat, amelyek úgy illenek a vál­lalkozáshoz, mint lekváros kenyér a töltött csirke­combhoz. Vagy mondhat­tam volna úgy is, mint Shakespeare a sport­horgászathoz. Ugyanis egy kiállítás és vásár ezt a nevet viselte, ahol 10 százalékos kedvezményt adtak minden horgászbotra és orsóra. Lehet, hogy bennem van a hiba, s még tovább kell is­merkednem a shakespeare-i életművel, de sehogy sem találom a kapcsolódási pon­tot. Vajon honnan eredhet az elnevezés ötlete? Mint ahogy azt sem tudom pon­tosan, hogy miért kellett egy puffasztott rizsnek a Hamlet nevet adni. Igaz, itt már nem vetődhet fel az en­ni vagy nem enni kérdés, és sejthető, hogy a rizsét egy­szer csak hamm, bekapjuk. Csakhogy két m-mel. A másik gond, hogy mi az a „let”? Ugyanis a kötőjeles felbontás azt sugallja, hogy a névadók ebbe is bele­értenek valamit. Bár gyaní­tom, hogy csak félreér­tenek. Egy szónak is száz a vége: nem ildomos ilyen neveket felhasználni egy­szerű védjegyként. Kiállítás és babavásár a balkányi oviban Harasztosi Pál felvétele Hírcsokor Könyves ünnep „B" menüvel Megrendezik a tömegkommunikációsok napját

Next

/
Thumbnails
Contents