Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-14 / 113. szám

Napkelet • A KM hét végi melléklete TÁR L AT Pedagógus alkotók tűzzománcai Dévényi Sarolta: Rorate M ég a múlt év nyarán — a második alkalommal megrendezett nyírbáto­ri pedagógus zománc­művészeti alkotótelepen — születtek azok a tűzzománc alkotások, melyeket közel két héten át láthattak az érdek­lődők a hajdúböszörményi Sillye Gá­bor Művelődési Központ galériájában. Az országos alkotóműhelybe az ország tizenhét megyéjéből érkeztek na­gyobbrészt rajz szakos művésztaná­rok, hogy még magasabb szintre fej­lesszék technikájukat, megvalósítsák elképzeléseiket a „zománcozás” sok Tabi Józsefné: Báthory István Elek Emil reprodukciói türelmet és pontosságot igénylő műfa­jában. A hajdúböszörményi tárlat — melyen harminc kiállító sorakoztatta fel a közel kétszáz művet — dekorati- vitása, tematikai és kivitelezésbeli sok­színűsége igazolta a nyírbátori mű­vésztelep jövőbeni működtetésének létjogosultságát. Az 1993. évi alko­tótelepen több, megyénkbeli alkotó is sikerrel tevékenykedett; a művészeti vezető szerepét pedig Morelli Edit fes­tőművész töltötte be magasfokú szak­mai hozzáértéssel. Makrai Zsuzsa: Korong előtt Hundertwasser-varázslat i lakik ott? Zöld hatalom Bécs (MTI) — Házutópiának is nevezik azt a bécsi, Löwengassén álló lakóházat, amely már-már turista-zarándokhely. Lé­vén, hogy korunk legkülönlegesebb, stílus­kategóriákba be nem skatulyázható festője, grafikusa, ökológusa, építésze eredeti néven Friedrich Stowasser, németre fordított neve szerint Hundertwasser (száz-víz) építette. Az épület tele szabálytalansággal, ferde sí­kokkal, szokatlan erkély- és tetőmegoldá­sokkal. Egyenetlen a padló, fák nőnek a tetőn, a függőlegesek és vízszintesek nem de­rékszögben találkoznak. De szabálytalanok a szabálytalanságok is. Semmi nem ismét­lődik, minden ablak, ajtó más és más. S tud­juk, merőben különböznek egymástól a la­kóterületek is. És persze minden színes, élénk, harsogó. Kezdetben beengedték a tu­ristákat a lakásokba is, de ma már szigorúan kulcsra zárják a kaput, az ott lakók ugya­nis nem bírták a kíváncsiskodók rohamát, így ma már csak a földszint egyik kávézójá­55 ; ■ ............"""" Piros vécéjével, ferde falaival, formabontó berendezéseivel megsejtet valamit ^ ba lehet szabadon besétálni. Az is megéri. Piros vécéjével, ferde falaival, formabontó berendezésével megsejtet valamit a ház to­vábbi látványából. Most ez a löwengassei épület nálunk is megcsodálható. És nemcsak ez, hanem még tizenhárom Hundertwasser-kreáció. Ame­Barbara templom harangtornyát, amikor a spittelaui szemétégető tornyának tetejére egy tömböt, az épületre pedig fákat telepít. A megvalósult épületek mellett ott van egy kis település — domb-rét-ország — modellje is. A tetők dombokká, erdőkké alakulnak, rétek, parkok, kertek övezik a természeti formává változtatott lakóháza­kat is, megtartva a táj eredeti domborula­tait, növényzetét. Ráadásul Hundertwasser a közcélú, kö­zösségi épületek tervezéséért nem kér tisz­teletdíjat. Az Új-Zélandban telepedett mű­vész az ázsiai-afrikai építészetet tekinti mo­dellnek, a belsőkerteket, a háztetőre tele­pített fákat. Magának egy bárkán rendezett be műtermet. Úgy hírlik, Demszky főpolgármester fel­kérte Hundertwassert, tervezzen egy épü­letet Budapestre. A bécsi Hundertwasser-ház lyeknek modelljeit, makettjeit egy világkörüli út során elhozták Magyarországra, s kiállították a Budapesti Történeti Múzeumban Hundertwasser kreatív építészet — a teremtés története címmel. Hundertwassernek volt már egy nagy retrospektív kiállítása Budapesten, a Műcsarnokban 1948-ban. Akkor grafikáit, fest­ményeit csodálhattuk meg. Azok­ban a megnyilatkozásaiban sem volt semmi szokványos. Munkás­ságát a műtörténetírás a Fauves (Vadak) csoport munkásságától eredezteti, a bécsi szecesszióval rokonítja, az avantgárddal hoz­za összefüggésbe, de valójában nem tud mit kezdeni a makacsul saját útját járó művész bravúros munkáival. Ezúttal az építész, az ökológus Hun­dertwasser jött el hozzánk. Olyan meg­valósult épületeinek és elképzelt települé­seknek a makettjeivel, amelyek környezeti ártalmakkal teli létünkben igazi felüdülést jelentenek. A művész meg is fogalmazza: 55 ......................................................... A szabad természetnek mindenütt növekednie kell, ahol hó hullik, eső esik; ahol --------télen nnnden fehér „ „az emberek új értékekre vágynak, a szép­ségre, az élet jobb minőségére, romanti­kára, kreativitásra, individualitásra, olyan életre, amely összhangban van a termé­szettel.” Ezért lesznek a fák bérlők — az erké­lyeken, a tetőn, az épület szerves részeként — a szabad erdő nagykövetei a városban. Ezért mondja azt Hundertwasser, hogy ha túlélők akarunk lenni, mindenkinek cse­lekednie kell. Egyéni kialakításokkal meg­teremteni a környezetet. „Jogod van ah­hoz, hogy ablakodat és — ameddig a ka­rod elér — a külső részt is úgy alakítsd, ahogyan neked megfelel... A szabad termé­szetnek mindenütt növekednie kell, ahol hó hull, eső esik; ahol télen minden fehér, ott legyen nyáron minden zöld.” Ezt tart­ja szem előtt az öko-építész, amikor óvoda­központot tervez Frankfurt am Mainban, amikor burjánzó növényzettel teli tetőt va­rázsol a kaliforniai melegház fölé, amikor ábrákkal rajzolja teli a barnbachi Szent BÁN ZSU Egy kávé a Csepp utcában Esett már napok óta. Legszívesebben ki sem mozdult volna a lakásból, de az üzletbe min­denképpen le kellett mennie. Nehezen ma­gyarázható, miért vette fel a legújabb fehér körömcipőjét, de ha rosszkedve volt, elő­fordult, hogy olyasmit cselekedett, amit ne­héz volt megmagyarázni. Ballonkabátot vett, hozzá vadrózsaszínű selyemsálat. Az üzlet egészen közel volt, a túlsó oldalon. Bosszantotta, hogy erre a kis távra is fel kell húzni az esernyőjét. Ugya­nis nem könnyű. Ha be is akadt az a kis pöcök, az ernyő a legváratlanabb pillana­tokban összecsukódott, amikor úgy tar­totta kedve. Okozott ez már neki kellemetlenséget, például olyankor, ha valaki ismerős jött szembe vele, üdvözölte, ő meg váratlanul eltűnt a lecsukódó ernyő alatt. Mire ki­bontakozott belőle, az ismerős eltűnt a lát­határon, és ő csak találgathatta, mit gon­dolt magában. Ilyenekről elmélkedett, amikor felhúzta a kapu előtt, de úgy tűnt, most nem lesz semmi baj. Stabilan és védelmezőén borult a feje fölé. Szokatlanul nagy volt a forgalom ebben a reggeli órában, percekig ácsorgott a jár­da szélén, várva a pillanatot, amikor átme­het a túlsó oldalra. Az eső meg csak esett. Az ég szürke volt. Ha eszébe jutott, azért vett ki szabadnapot, hogy megpucolja az ablakokat, majdnem könny szökött a szemébe. Mostanában annyit lehet olvas­ni arról, hogy pozitiven kell gondolkodni. Nem az élet nehéz, hanem a felfogásunkon kellene változtatni. Például örülhetne, hogy nem náthás, mint olyan sokan mostaná­ban, ebben a szeszélyes időjárásban. Hirtelen meglódultak mellette a járda­szélről, keletkezett egy kis rés a kocsiforga­lomban. Ő is lelépett gyorsan, és kis híján elesett, mert abban a pillanatban letört az új körömcipőjének a sarka. Gurult egy ki­csit, éppen a mellette fékező Ford kerekei alá. Egy pillanatig farkasszemet nézett a kocsi vezetőjével, fehér vászonkalapos, lottyadt arcú hatvanas férfi volt. Bosszúság tükröződött a képén az első pillanatban. Aztán a következőben mégis elmosolyo­dott. O vágott feléje egy kis bocsánatkérő gri­maszt, és felkapta a sárcsöppös cipősarkat, majd sántikálva átsietett a túlsó járdára. Mögötte felzúgott a Ford motorja, de nem pillantott hátra. Eszébe jutott, hogy első­sorban kávét venni jött le ebben az esőben, mert elfogyott otthon, és felkelés után nem ihatta meg a szokásos adagját. Az üzlet mellett, ahová eredetileg indult, éppen kinyitott a presszó. A borús időre való tekintettel felkapcsolták bent a csillá­rokat is. Hívogató volt így, száraznak, me­legnek tűnt, és menedéknek egy zilált lel­kiállapotú lány számára. Egyik kezében a táskát és a cipősarkat, másikban az ernyőt tartva elindult a presszó bejárata felé. Bent beszélgetett valaki a pultnál, de nem figyelte. A panorámafüggönyös ablak mel­lett ült le egy asztalhoz, vizes ernyőjét előbb a fogasra akasztotta. A kabátját csak kigombolta, és epésen arra gondolt, hogy itt mindenkivel törődnek, csak a vendéggel nem. De még el sem helyezte táskáját a mellette lévő széken, a fehérbóbitás felszol­gálónő már előtte állt. — Tessék parancsolni! — Egy kávét kérek tejszínhabbal! Csak simán szokta inni, de úgy érezte, valami lelki vigaszra van szüksége. Nem gondolkodott azon, mennyiben függ össze a lélek a gyomorral, de ebben az esetben határozottan valami pluszra volt szüksége ahhoz, hogy összeszedje magát kicsit. Ami­kor rá akart gyújtani, akkor döbbent rá, hogy a letört cipősarok még mindig a ke­zében van. Elkeseredetten ledobta az asz­tal közepére, utána meg az öngyújtóját nem találta. Kotorászott a táskában, kezében a szál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents