Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-23 / 95. szám
1994■ ÁPRILIS 23., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete 1994. április 23., szombai REPERTOÁR A lassan vége felé közeledő 1993/94-es évadban hatbemutatót tervezett a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház. Ebből négyre már sor is került, s májusban lesz Erkel: Dózsa György, júniusban pedig Seregi: A makrancos Kata (Goldmark zenéjére) című művének bemutatója. A már bemutatottak: Bartók művei: A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin, Verdi Don Carlos című operája és Puccini Bohéméletét is új szereposztásban játszották. Az Erkel Színházban újították fel az Aidát, és itt volt a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeként Pártay: A velencei mór című balettjének is a premierje. Az idei repertoárból — a teljesség igénye nélkül — emeljünk ki még néhány további operát: Erkel: Bánk bán, Wagner: Parcifal, Donizetti: Don Pasquale, Rossini: Mózes, Mozart: A varázsfuvola, Puccini: Tosca. Bohémélet SZÍNHÁZ Jókai javaslatára 1861-ben Jókai Mór, a Nemzeti Színház ügyében kiküldött országgyűlési bizottság előadója fogalmazta meg először a drámai és operai tagozat különválásának szükségességét. Az építést 1875-ben kezdték Ybl Miklós vázlatai nyomán és 1884. szeptember 27-én megnyitotta kapuit a Magyar Királyi Operaház. Az ünnepi előadás elején Ferenc József király is megjelent. Erkel Ferenc Bánk bánjának I. felvonása, a Hunyadi László-nyitány és Wagner Loheng- rinjének I. felvonása volt a nyitó műsor. Az Operaház első társulatát induláskor a Nemzeti Színház addigi operatársulatának tagjai — élükön Erkel Ferenc főzeneigazgatóval alkották. Az intendáns — akárcsak a Nemzeti Színházé — báró Podmaniczky Frigyes volt. Az első évek repertoárját örökölték: a nagyoperát a francia zene képviselte (Halévy, Thomas, Gounod), jelen voltak a kor népszerű olasz zeneszerzői (Bellini,' Donizetti, Verdi) és a klasszikus hagyatékból Mozart maradt a műsoron. Egyre nagyobb helyet foglaltak el a Wagner- operák. (Lohengrin, Tannhauser, A bolygó hollandi). Új vonzó zenei világot tártak fel 1894-től Puccini operái, s a szerző maga is segített a hiteles tolmácsolásban. Az I. világháború utolsó két évében már Bartok-muzsi- ka is felcsendülhetett: 1917-ben A fából faragott királyfi, egy év múlva A kékszakállú herceg vára került a közönség elé. Nagyot ugorva az időben: az ötvenes évek jellemzője volt, hogy a dramaturgiai bizottság döntötte el a műsor alakulását, intézkedéseik sok esetben károsan szűkítették a kínálatot. A későbbi évtizedekben egy új magyar operaszerzői nemzedék jelentkezett: Ránki György, Petrovics Emil, Szokolay Sándor, Durkó Zsolt, Bozay Attila, Mihály András és Balassa Sándor művei a hazai bemutatók után többnyire túljutottak határainkon is. A föleme Ütő Endre (57 éves) a Zene- akadémia elvégzése után egy évig Ford-ösztöndíjjal Olaszországban tanult. Számos énekverseny győztese. Elsősorban Verdi, Wagner és Puccini operáinak vezető basszus szólamait énekelte. Megkapta a nagy bassz- bariton szerepeket, mint a Kékszakállút, a Mephistot, rengeteg modern darabban lépett fel, Raszkolnyikov volt a Bűn és bűnhődésben, szerepeket kapott Balassa-, Szokolay-darabokban. 1990. nyarán megbízták az Operaház igazgatásával, fél év után ötéves szerződést kötöttek vele. □ Az utóbbi időben többször szerepelt az Opera a napi sajtóban — kérdezem tőle először. — Pont került-e már ezen ügyek végére? — A sztrájkügy már régen lezáródott atekintetben, hogy a sztrájkkészültség megszűnt — válaszolja Ütő Endre. — Én az egészséges érdekegyeztetést nagyon fontosnak tartom. Nem véletlenül voltam 1988-tól szakszervezeti vezető az Operában. Már akkor is megpróbáltam elérni, hogy a szakszervezet ne a hatalom társa legyen. Itt az Operaházban már 1991-ben lett kollektív szerződés. Azt hiszem, a legelső kulturális intézmény voltunk, ahol ez megtörtént. Ma is ha a munkavállalói oldal úgy érzi, hogy valami sérelem éri őt, akkor ebben az esetben én mindent megteszek annak az érdekében, hogy egyeztessek a szakszervezettel. Kétszer volt ilyen az utóbbi időben. Egyszer a zenekar, majd a műszak részéről. A zenekar kapott bérfejlesztést, de egy ilyen művészeti intézményben, ha helyre akarjuk hozni az egészséges szakmai hierarchiát, az egy időzített bérbomba, ha csak az egyik ágnak adunk emelést. Éppen ezért a munkáltatónkkal úgy írtuk alá a zenekari bérfejlesztést, hogy azt lépcsőzetesen a többiek fizetésemelése is követi. □ Milyen az operaházi művészek, dolgozók anyagi megbecsülése? — Az Állami Operaház 1300-as teljes tagságából majdnem 800 a művész (zenekarok, kórus, balett), ami egy igen jó arány. Most nem éri el a 40 000 bruttót az itt dolgozók átlagbére. Ebben benne van a sztárénekes és a nyugdíjas jegyszedő néni pénze is. Bécsben az ottani Opera költség- vetése majdnem pontosan hatszorosa a miénknek. Ennek pedig az a következménye, hogy nem tudom megfizetni a művészeket. □ Mennyire érvényesül a nyugat elszívó hatása? — Abszolút érvényesül. Egyetlen dologgal lehet ezt kiegyenlíteni: mivel a határok kelet felé is megnyíltak, onnan tudok fiatal tehetséges énekeseket, táncosokat alkalmazni. Akár egész Kínáig elmegy ez a lehetőség. Ezt a „művészcserét” én egyáltaA fából faragott királyfi Nagy Gábor (ISB) Ián nem tartom rossz dolognak. A művészembernek szabadnak kell lenni, s oda menjen, ahova akar. Ez esetben ahol jobban megfizetik. A mi műfajunk pedig aztán igazán nemzetközi. Addig, amíg én nem tudom a művészek „világpaci árát” megfizetni, addig mindig bajok lesznek. □ Ez azonban visszahat a művészeti szempontokra... — Igen, ez abszolút megalkuvás! Tény, hogy például Tokodi Honára, Polgár Lászlóra nem építhetek. De tehetségeink, sztárénekeseink így is vannak: Misura Zsuzsa, Molnár András, B. Nagy J ános, Kovács Kolos, Airizel Csata, Ulbrich Andrea, Miklósa Erika... és még sorolhatnám. Az is szerencse, hogy a keletről érkezőket meg tudjuk fizetni. így van nálunk olyan kitűnő énekes, mint az orosz Anatolij Fokanov, az ukrán Andrej Lancov, vagy a kínai Ge Yi. □ Mit gondol a legfontosabbnak igazgatói ténykedéséből? — Lényegesnek tartom a kollektív szerződés nagyon korai megszületését. 1992 szeptembere óta új szervezeti és működési szabályzatunk van. És rendkívül fontos: újraalakult a Budapesti Operába- Balatoni rát Egyesület és Alapítvány, mely a távoíi jövőben talán fenntartója is lehet az Állami Operaháznak. □ Változott-e a kapcsolat a közönséggel? — Az opera egy jóértelemben vett polgári műfaj. Az opera az egzisztenciálisan és kulturálisan együttesen fölemelkedni vágyó, és ebben a helyzetben magát jól is érző egyén valamint a művészet nemes összekai műfaja csintása. Az Operába járni kell, az Operának van egy miliője. Az opera nem pusztán egy művészeti műfaj, hanem társadalmi. Most jelenleg is öt és hatszázezer között mozog az évi látogatottságunk. Még mindig 45 ezer bérletet adunk ki! Ezt a műfajt az elmúlt 40 évben sem lehetett ideologizálni! Világos, hogy az emberek szerettek idejárni. Társadalmunk legnagyobb baja, hogy az egzisztenciális felemelkedéssel nem jár együtt a kulturális. Aki tele van pénzzel, nem tud vele mit csinálni, s egyszerűen nincs kulturális igénye. Vagy egy másik elgondolkodtató dolog: az elmúlt rendszer politikai elitjéből szinte senki nem járt Operába. Nem mondhatom azt, hogy az utóbbi három évben ez változott volna. És ez egy hallatlanul intő jel! □ Cél-e, hogy egyre többen járjanak Operába? — Teljesen egyértelmű! Mindfelvételei amellett’ a? kainkat muszáj volt emelni, de a következő évadot biztos, hogy áremelés nélkül kezdjük. Az operabarát egyesület megalakulásával is a közönségünk szélesítését céloztuk meg. Már majdnem 500 tagunk van, s egy hónapja létrejött az ifjú operabarátok köre is. Roppant fontos, hogy ezzel a miliővel valaki már gyermekkorában ismerkedjen. Azt persze nem hiÉva a Don Carlosban szem, hogy az operára tömegigény volna. Tömegigényt kielégítő műfajjá nem is akarunk válni. Számítunk viszont minden érdeklődőre, így például távoli vidékekről is rendszeresen jönnek hozzánk különbu- szokkal az előadásokra. Dombrovszky Ádám Ybl többször átdolgozta Rendkívüli műgonddal, művészi igényességgel Akár külön programnak is izgalmas, ha egy kis körsétát teszünk a Magyar Állami Operaház épületében. Az Operát is — akárcsak annyi más nevezetes épületünket Ybl Miklós tervezte. A bíráló bizottság ugyan sokat „akadékoskodott”, de végül úgy fogadta el Ybl átdolgozott terveit, hogy abban az addigi összes tervek előnyeit felhasználták. A Magyar Állami Operaház épülete a XIX. század végén, a történeti stílusok újjászületésének idején épült. Stílusa a neoreneszánsz emlékek összességéből merített, barokk elemekkel vegyítve, de a kiválasztott stíluselemeket tökéletes harmóniába olvasztva. Főhomlokzatán a kiugró három árkád- nyílásos kocsifelhajtóhoz lépcsők vezetnek. Mellette kétoldali fülkében Liszt Ferenc és Erkel Ferenc ülőszobra, Stróbl Alajos alkotása. A tetőterasz szobrai: Monteverdi, Wagner, Scarlatti, Verdi, Gluck, Gounod, Mozart, Bizet, Beethoven, Muszorgszkij, Rossini, Csajkovszkij, Donizetti, Moniuszko, Glinka, Smetana, valamint a négy múzsa szobrai. Az eredeti 16 zeneszerző-szobor közül több elpusztult, azokat, illetve helyükbe másokat az 1982-84-es renováláskor állították fel. Az Opera belső tervei is rendkívüli műgonddal, művészi igényességgel készültek. A földszint nagy előcsarnokának dór oszlopai fölé az első emeleten kompozi- ta oszlopok kerültek. Az előcsarnok két oldalán indul a főlépcső egy-egy ága. Ezek vezetnek a nézőtér földszinti bejáratához. A két lépcső befelé fordulva egyesül, s visz az emeleti nagy csarnokba és a páholyok folyosójára. A patkó alakú háromemeletes nézőtér ívének közepét a díszpáholy kazettás nagy félköríve töri meg. Többek között Than Mór, Lotz Károly, Székely Bertalan alkották a mennyezeti és falfestményeket.
