Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-02 / 78. szám
Szombati galéria_______________________ Erdei-Szabó István Állapottöredék ködök mögött a Nap pólyából kitakart gyermekek kapálózunk az idő tenyerén csontok és csöndek szegődik hozzánk a szegénység mint kinőtt kabát a fogason csak az utak magányossága csak a növekvő hallgatás a lehalkított remény csak a gondok száza kiabál rongy olódik arcunk félbemaradt történés a ránk romlott átok nincs már idő mi várna nincs már XX. század fegyverek kiáltó rémek kerítés mögül közelítenek a puskások berúgott a szeretet is kocsmákba hurcolja az álmot hiába kiabálok hajnal fojtja meg az éjszakát megroppant derekú ágak jönnek hozzám hajnalonta ébren találnak nem kell már a nyugalom a fájdalmat sírom vissza halántékomon kopogtatnak valami büdös fény verejtékem issza Pálfy István: Bűnbeesés Generációk öröksége a néptánc A régi dicsőség és az összetartozás erőt ad a Szabolcs együttesnek a kálvária elviseléséhez A Szabolcs táncegyüttes Harangodon Harasztosi Pál felvétele Baraksó Erzsébet Nyíregyháza (KM) — Voltunk együtt jóban és rosszban, keleten és nyugaton, tudósítóként a turnék szálláshelyein együtt lakva is ismerkedtem az egykori Szabolcs-Volán táncosaival, amikor nemcsak a várost, hanem az országot képviselve szereztek dicsőséget. Meggyőződhettem: a Szabolcs táncegyüttes iskolát teremtett olyan szellemiséggel, amely fegyelmezett, kemény és kitartó személyiségeket formál a táncosokból. Ezért, bármilyen kálváriákat kelljen mostanában járniuk, együttér- zek velük, de a szívem mélyén nem féltem őket. Ezeket a táncosokat nem olyan fából faragták... De ne vágjunk a dolgok elébe. A történet onnan indul, hogy egy fiatal tanár, Dala- nics György pályakezdőként 1957-ben a Makarenkó utcai szakmunkásképző iskolában megszervezett egy közösséget: szabók, fodrászok, kovácsok alkották az első tánccsoportot. A második jegyzett dátum: 1964, amikor a régi táncosokból együttes alakult. így kerekedik ki a harminc esztendő, a jubileumi születésnap, amit a közeli napokban ünnepelnek meg, természetesen tánccal. Fesztiváldíjasok A fegyelmezett munka hamar meghozta a sikert: a megyéből elsőként a Szabolcs- Volán vett részt a szakma rangos versenyén, a szolnoki néptáncfesztiválon. Aztán következett sorra a többi szép eredmény. Előbb második díj országos fesztiválon, utána a kiváló együttes kitüntetés kétszer, majd megosztott első helyezés. A ’70-es és ’80-as években a megyei szakági bemutatókon több alkalommal első helyezettek voltak, ’78- tól ’86-ig minden évben aranykategóriás az együttes. Eközben meghódították Európa számos országát. A környező országokba rendszeresen meghívták őket. Spanyol- országban 1977-ben nemzetközi fesztivál nagydíjasai, 1979-ben ugyanez megismétlődött Belgiumban, 1981-ben a szakma világfesztiváljának különdíjasai Dijon-ban (Franciaország), 1982-ben Bolognában megosztott első díj egy görög együttessel, 1983: tűmé Moszkvában, Bakuban, 1986 ismét Belgium — a legjobb együttes cím, és így tovább, Ausztria, Németország, két szép hét Svédországban napi öt fellépéssel, 1993 Hollandia és Törökország, legújabban pedig egy Párizs környéki körműsor meghívóját várják. Több híresség is az együttesben kezdte táncos pályáját, s vált szakmájának megbecsült művelőjévé: Feketéné Kun Ildikó kitüntetett balettmester, Dede Zoltán néptáncművész és koreográfus, Hu- szárszki László és Tóth Tibor, — évekig a Magyar Állami Népi Együttes hivatásos táncosai, Bíró József jelenleg a Honvéd együttes profi táncosa. A sikerek fényében is előtűnik, hogy nem volt azért egyenes vonalú az út, főleg az utóbbi időben találkoztak érthetetlenül eléjük állított akadályokkal, de azokat mindig sikerült legyőzni. Veszélyben forog Most vannak talán a legmélyebb ponton, amikor a működés alapvető feltételei látszanak veszélyben forogni. Az 1990-es megtorpanás, a generációváltás adta kényszerű hullámvölgy mellett súlyosbítja helyzetüket az, hogy a Volán és a szakszervezeti támogatás megszűntével magukra maradtak, az önkormányzattól pedig az élért eredményeikhez képest aránytalanul minimálisát kapnak. Fizetniük kell(ene) a teremért, az áramért, a vízért, a fűtésért, úgy, mintha egész héten rendes munkanapokat töl- tenének a próbateremben, holott hetente kétszer 2-3 órát próbálnak. Ünneprontó megjegyzés, de sajnos igaz: az illetékesek döntései a támogatás mértékéről úgy születtek meg, hogy egyetlen próbájukat meg nem látogatták, műsorukat nem látták, produkciójuk színvonalát nem ismerik. Hogyan lehet így minősíteni egy teljesítményt? — bizony, nehéz ezt megmagyarázni a táncosoknak. Hogy mégis életben maradtak, az a feladat iránti alázatnak és szeretetnek, meg a frontemberek rendíthetetlen- ségének köszönhető. A háttérben mindig jelenlévő alapító, továbbá Gucsa Sándor és felesége Dalanics Katalin — akik jelenlegi tanulmányaik befejeztével a megyében az első, felsőfokon végző táncpedagógusok lesznek —, Benkei László, a táncegyüttes intéző bizottságának titkára, Huszár- szkiné Benkei Éva gazdasági vezető, az utánpótlás- és a gyermekcsoportok vezetői, az újból szerepet vállaló zenészek: Romanovits István, Szakács Jenő, Martinovszki István, Vannai László folytatják a munkát, példát adnak és lelkesítenek, mert hisznek abban, hogy amit tesznek, az értéket teremt. A jubileum közeledtével a hívó szóra megjelentek a régi táncosok is, és tavaly december 5. óta minden vasárnap délelőttjüket együtt töltik a repertoárpróbákon, gyakorolnak, készülnek a fellépésre. A 70-es 80-as évek táncosai, édesanyák, édesapák jöttek vissza — 41 férfi, 56 asszony és lány —, velük együtt lépnek majd fel a fiatalok, köztük sokan az öreg táncosok gyerekei. Generációk találkozója lesz a gálaműsor, amit a nagy létszám miatt ketté kellett bontani, így a gyermekek gálaestjét április 8-án a Váci Mihály művelődési központban rendezik meg, az összgálát pedig a bujtosi csarnokban tartják április 9-én. Nem kirakat Mint egy összetartozó család tagjai őrzik a reánk hagyott örökséget. Őrzik és továbbadják most már egyre nagyobb körben és tudatosan: immár teret nyert a néptáncoktatás az iskolás gyermekek tanóráiban, a gyermekek szinte észrevétlen szoknak rá a népművészet szeretetére és művelésére. Ez nem kirakat, nem fesztiválgyőzelem, hanem annál sokkal mélyebb tartalom, ami áthat egy életformát, s formálja a jellemet, a magyar karaktert. Bár nem nyertek Ki mit tud?- ot, elég biztos és tartós értéknek látszik az, hogy biztosított az együttes saját nevelésű utánpótlása: háromszázharminc táncos áll egyszerre színpadra, köztük 230 gyerek. Illesse elismerés és nagyrabecsülés mindazokat, akiknek ez köszönhető. M ár nagypéntek volt, de a takarításon kívül Gáborka még semmi jelét sem tapasztalta az ünnepi készülődésnek. Akkor, közvetlenül a háború után — mi tagadás — összefolytak a hétköznapok az ünneppel. A húsvét azért más volt. Apja, aki hónapszámra eljárt a messzi városba kőművesmunkára, már csütörtökön este megjött a vonattal, hozta a sok szennyesruhát, meg egy csomag savanyúcukrot nekik, a gyerekeknek. Le sem ült jóformán, már indult is a kocsmába, ahol csapolt sört mértek, s ilyenkor mindenki az ő vendége volt, s együtt énekelték, hogy Nagypénteken mossa holló a fiát... Jó éjszaka lett, mire hazabotorkált a sötétben, ledobta a sáros bakancsot s úgy ruhástól végigdőlt a konyhai heverőn. Másnap csak a vizet itta, a fejét fájlalta, meg állandóan veszekedett a mamával, hogy a francnak az a nagytakarítás, szanaszét a ház, az embernek nincs hová leülnie. — Talán a pápát várod? — kérdezte mamát, de ő válaszra sem méltatta, folytatta az ablaktisztítást. Gáborka is tudta már, hogy apát ilyenkor békén kell hagyni, hadd kiabálja ki Angyal Sándor lányok már úgysem tudják megkülönböztetni, melyik üvegben milyen van. Szombaton reggel arra ébredt, hogy a mama sír a konyhában. — Ennyi maradt? Ezzel mihez kezdek az ünnepen? MMÜII Rózsavíz magát, aztán megnyugszik, előveszi a maradék pénzét, amiből mama bevásárol a szombati piacon. Vesz egy tyúkot, tojásokat, dióbelet a kalácsba, zöldleveles zellert a levesbe, attól lesz olyan jó illat vasárnap. Ilyenkor szokta megvásárolni mama a kölnivizet is a vegyesboltban, mert három fia járja húsvétkor a falut s a vers mellé kell a szagos locsolóvíz is. Leginkább akácillatot vesz, vagy ibolyát, az teljesen mindegy, hiszen a sok locsolástól a Apa sokáig hallgatott, végül csak annyit mondott: — Most kevesebbet löktek mindenkinek. Gáborka kilesett a dunna alól, s amikor csend lett a konyhában, felkelt, magára szedte ruháját, kiosont az ajtón. Jó illat csapta meg az orrát a konyhában: egy tányéron néhány szelet bundáske- nyér sárgállott. Felkapott egyet, s már rohant is az utcára, a piac irányába, a mama után. Szeretett eljárni a mamával, segíteni a cipekedésben. Különösen a dinnyeszezonban, amikor magához ölelhette a vékonyhajú, mézédes görögdinnyét. Most, amikor megpillantotta az eladósoron, felragyogott az arca: mama kezében fejjel lefelé, már ott lógott egy barmi natollú tyúk; igaz, a nyaka félig puccos volt, /, de az nem tesz ; semmit, attól még finom leves főhetett belőle. ■ »SPSS i, Elkérte a kiskosarat mamától, amiben már ott volt két fej káposzta, a zöldségféle, húsz tojás, meg egy üveg szilvalekvár. Még liszt is, élesztő is kell a vegyesboltból s talán egy fél kiló hasaaljára is futja a töltöttkáposztához —, mondta a mama s arcán már nem is látszott, hogy kiabáltak apával a konyhában. A húsboltnál várt, míg a mama kijön, aztán elindultak hazafelé. A tyúk néhányszor nagyot csapott a szárnyával. 12 [ Xtict-yÁggyarország ünnepi meMkfete 1994. ápri&sl.
