Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-16 / 89. szám
Egy kis választástörténelem Itallal és furkósbottal szerzett voksok • A korteskedés nem vált döntő tényezővé Egyedül a szavazófülkében KM- Archív Balázs Attila felvétele Budapest (MTI-Press) — “Két itze bor, egy adag pecsenye és kenyér. Értéke 50 kr”. E rövid feljegyzés szolgált alapul az 1865. novemberi képviselőválasztásokon megválasztott Wodiáner Albert mandátumának megkérdőjelezéséhez. Az utalványt Jókai János, Wodiáner érsekújvári kortesének pecsétjével látták el, s így alapos volt a gyanú, hogy Jókai etetéssel-itatással próbált szavazókat gyűjteni. Az érintett természetesen tagadta az utalvány hitelességét, így a képviselő úr is megtarthatta mandátumát. A vesztegetés korántsem volt idegen a dualizmus választási mechanizmusától. Kortesek járták az országot, s megbízóik programjának ismertetése mellett igyekeztek szavazókat is szerezni. Ha nem ment szépszerével, hát vesztegetéssel, erőszakkal, itatással próbálták szaporítani a voksok számát. Egy zsák pénz A korteskedés arrogáns, törvénytelen formája a reformkor hagyatéka: a negyvenes években mind több hír kelt szárnyra a vármegyei választások „megvásárlásáról”. E tevékenység nem kis mértékben a kormányzat elgondolásait és törekvéseit támogató ügynökök feladata volt. A műveletlen, szegény bocskoros nemességet lefizették, napokon át etették-itatták, hogy a választáskor, furkósbottal felszerelve, erőszakos tömegként is megjelenve a közgyűlésben, presszionálják a békésebb szavazókat. A korteskedés oly hirtelen árasztotta el a vármegyéket, az országgyűlési követválasztások terepét, hogy még a tiszta választásokat követelő ellenzék sem tudott hathatósan föllépni ellene. Sőt 1843-ban már a liberális politikusok is inkább alkalmazták e visszataszító eszközöket, minthogy alulmaradjanak a követi megbízatásokért folyó harcban. Ennek eredménye lett azután a korteskedés eluralkodása a teljes választási rendszerben, ami később sem változott meg, bár a dualizmusban a választások nem a vármegyékben, hanem választókerületekben zajlottak, a módszer mit sem változott. A korrumpálás természetesen a kormánypártnak állt inkább módjában. „A választási ügyekre mindig egy zsák pénz volt nálam...” — emlékezett Bánffy Dezső, az 1896. évi választásokra. „Egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy a kérdezett zavarba jött volna, amikor ilyen vagy olyan mélyen a zsákba nyúltam.” Akarsz-e tanácsos lenni? Pénze persze az ellenzéknek is volt, igaz „saját zsebből” kellett fedeznie a szavazatvásárlásra szánt összeget. Heves- sy Bertalan „önkéntes követjelölt” például, ellenlábasai állítása szerint, az országos vásár alkalmával a barom- és lóvásár közötti országúira kiállott; az arra jövőket s menőket magához szólítá szivarkínálgatás mellett s a megszólítottaknak szavazására árucikk-ként jeleskedtek, ugyanezen célból. Egy dologban hátrányban voltak az ellenzéki, a független képviselők: nem ígérhettek állami pozíciókat. Ők nem mondhatták: „Kedves barátom: akarsz-e királyi tanácsos lenni? Akkor ezt és ezt kell csinálnod...” — mint ahogy írta Bánffy. A vesztegetéstől egy hajszál választotta el a fenyegetést: a nyílt szavazásnál óriási jelentősége volt annak, ha a főszolgabíró körbejárta a választókerületet és valamelyik képviselőjelölt mellett „korteskedett”. De ő maga is meggyőzhető volt, ha tudtára adták, hogy a kormánypárti jelölttel szembeni fellépése hivatali retorziókat vonhat maga után. Felmentések, leváltások, áthelyezések nyomatékosították a kéréseket. Plakátszaggatás Alkalmanként az egyház is ringbe szállt: a katolikus egyházhoz közelálló Néppárt ellen az volt a vád, hogy papok korteskedtek a párt mellett; a Szabadelvű Pártra szavazó híveket azzal fenyegették meg, hogy nem temetik el őket, nem keresztelik meg gyermekeiket, egyáltalán nem fogadja őket a templom. Az erőszak sem ritka ez időben. Az ellenfél híveinek meg- verése (különösen az itatást követő szeszes állapotban) gyakori volt. Megszervezték a plakátszaggatást, zászlóleverést, az ellenfélnek és korteseinek megfélemlítését. Előfordultak életveszélyes fenyegetések, ijesztgetések. Esetek tanúskodnak a két tábor közötti véres összecsapásokról. A megtévesztés (pl. hamis választási helyiségek felállítása a másik fél szavazatainak eltüntetésére) rémítgetés adóemeléssel, hatósági zaklatással az ellenfél győzelme esetére, riogatás a másik párt nemzetrontó politikájával — ha nem is elfogadott, de tudomásul vett eszköze volt a választásoknak. Ennek ellenére a korteskedés és a választási korrupció nem vált eredményeket eldöntő tényezővé, inkább csak befolyásolta a választások kimenetelét. Bizonyos azonban, hogy a választók (és a többségben lévő, voksolásból kirekesztett polgárok) szája íze megkeseredett a nemtelen politikai versengéstől, az itallal, pénzzel, fenyegetéssel, erőszakkal, mocskolódással „érvelő” politikusok miatt. (Cikkünk szerzője Mezey Barna jogtörténész) —, folyamatos beszédbe kezdett. A pap növekvő ámulattal hallgatta, de nem szólt közbe. — Úgy mondják: a jólét megtart a tisztesség útján. A magam példája mutatja, hogy ez nem egészen így van. Jólétben éltem, és most is megvan mindenem, az életkedvet kivéve. Mindent megtettem, hogy jólétben éljek, és belefáradtam a jólétért való küzdelembe. Sehová se vezetett, csak ide, vissza, ahonnan elindultam, negyven évvel ezelőtt. Meghalni jöttem oda, ahonnan világgá indultam. Minthogy elhallgatott, a pap közbekérdezett: — Rokona volt az elhalálo- zottnak? Az idegen egy fűszálat kezdett rágcsálni és egész tartása, arckifejezése merő bizonytalanság volt: —Talán—vonta meg a vállát, majd elmosolyodott. — Amiképpen mindannyian rokonai vagyunk minden létezőnek. — Kissé megérintette a pap vállát. —- Ezek az Ön szavai, atyám! Öntől tanultam a hittanórák során! — Tanítványom lett volna? —vonta fel mindkét szemöldökét a pap. Az idegen sejtelmes mosolya ott maradt a szája sarkán. — Nem voltam jó tanítványa. Sok volt a kétségem. Sokat vétkeztem is az Ön tanításai ellenében. Mindent megtettem, hogy gazdaggá legyek, és most jutottam el annak belátásáig, hogy minden hiábavaló volt. — Nem hinném — ingatta fejét a pap. — Puszta emberi okoskodással nem dönthetjük el, hogy mit ért az életünk. — Nem veszem a bátorságot, hogy a hitről vitázzak Önnel. Azért hívtam, hogy kérjek valamit. — Megteszem, ha tudom — nyögte a pap. Az idegen szélesen körbemutatott a gyér akácoson. — Temessen el itt... ha tiltják is bizonyos szabályok. — Kedves fiam — tette a magas férfi vállára kezét a pap —, nincsen szabály, amely tiltaná, hogy imádkozzak az elhunytak lelki üdvéért. — Most ő mosolygott a maga bágyadt módján.—Máskülönben mész- sze van még maga a sír szájától. Úgy látom, eléggé benne van a korban, de azért erős ember, sokáig élteti még az Isten. — Nem bízom Istenre — szorította össze száját a magas férfi.—Saját döntésem szerint köszönök el az élettől. S ilyen esetekben tiltja a szabály, hogy pap temessen el. Ezért kérem... Az autóban van mindenem, amit az itt élőkre hagyok. Számomra már nem éri meg az élet, amibe a fenntartása kerül. Legyen mindenem azoké, akik nemcsak létezni akarnak, hanem hasznosak és jók akarnak lenni. —Nem az a jó ember, fiam, aki jót cselekszik, hanem aki nem tud rosszat cselekedni... — Bizonyára így van... Jöjjön, atyám, hazaviszem és kérem, hogy cselekedjen utolsó kívánságom szerint. Gyöngéden az autóhoz támogatta a papot, aki változatlanul rosszallóan ingatta fejét és csak akkor hitt az idegen „saját” döntésében, amikor másnap tudatták vele, hogy holtan találták az idegent a temető bejáratánál. Az orvos szerint gyorsan ölő méreg végzett vele. Valóban akadálya lett volna a papi szertartásnak, hogy önkezével vetett véget életének az idegen, az öreg pap azonban azt dörmögte: „Ezsau eladta elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért... Ámde gondoltunk-e már arra: hátha nagyon éhes volt? Ez talán bocsánatossá teszi a bűnét... Bocsássunk meg hát ennek a testvérünknek is, és bízzuk az ítéletet a mindannyiunk fölött valóra..." A koporsóra a nála /■ talált igazolvá/ w nyok szerint írták / | fel nevét és korát. ~ Senki helybeli nem tudott róla, hogy onnan indult volna, de a pap azt mondta a sírnál: oka lehetett rá, ha oda tért meg. S még azt is hozzátette: „Ember fia volt a megholt, aki bárhonnan indult is, élt, amíg élt, olykor talán boldog is volt, máskor szenvedett, mint minden más emberfia”. A KM tárlata Győrfi Sándor: Női portré / rmekés kisplasztikák fátlatók a nyíregylázi Vá- gM w rosi (faleria legújall kiállításán állói az alkati lomlól, hogy lazánk rendez lette meg a őffmzetközi “Éremszövetség kongresszusát ludapesti és nyíregylázi központiprogramokká- U TFIUTEM '94 résztvevői a világ legkülönféléll országaikéilátogattak ela Sóstói 9{?m- zetkpzi Mkptótelepre, alól egyedülálló teclnikgi eljárással készítik a művészek alkptásaikat. Pjpmzetkpzi rangot és elismerést vívott kj a művésztelep a városnak tnost pedig a kongresszus résztvevői viszik elaz- itteni művészeti élet Hírét szerte a világ la. Balogh Géza: Kulissza Nagy Lajos alkotása Győrfi Sándor: Teleki Blanka Ä ÍKelet-Magyarország hétvégi metiéktete } ] ß 1994. április 16. .......
