Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-16 / 89. szám

*11 & 9(ekt-Magyarország hétvégi mettéffete | | Réti János A csarnok üresen ásít a sínek felé. Három fala között avatóünnepsé­gének indulózenéje bolyong.. Közelről talán hallani lehet, amint egy-egy dallamfoszlány nekiütődik a tetőszerkezetnek. A klub ajtaja berácsozva bambul az útra. Belül, a te­remben egykori brigádbulik, vetélkedők, névadók figyelik egymást gyanakodva. Egyik se mer pohárköszöntőt mondani a másikra. A hatalmas gyártósor gör­gői annyira mozdulatlanok, mintha sosem fordultak volna egyet sem. Már az egészen fi­nom por sem száll fényes fe­lületükre. Honnan, mitől le­begne elő? Éjszakánként le nem gyártott szekrényfalak reccsennek a sötétben. A varroda nemrég még büszke épülettömbje sebzett madárként fehérük a felbur­jánzó zöldben. Az üres folyo­sókon meg nem rajzolt sza­básminták táncolnak egy befe­jezetlen lassú keringő dalla­mára. Mátészalkán sok mindenre voltak és lehettek büszkék az elmúlt harminc évben. Ez a büszkeség pedig semmiben nem tárgyiasult annyira, mint az iparban, különösen az Ipari út látványában. ,JFelszabadulás út észak­déli irányú hosszú út a bel­terület szélén. A Jármi utat köti össze a Meggyesi úttal, ezzel jelentősen csökkenti a város központjában az át­menőforgalom miatti zsúfolt­ságot. Az út mellett több gaz­dasági létesítmény található. Nevét 1975 március 7-én kap­ta. Korábban rövid ideig hiva­talosan Ipari útnak nevezték.” CKálnási Árpád: A mátészal­kai járás földrajzi nevei. Deb­recen 1989.) „A város határából kihasí­tottak vagy nyolcvan hektár­nyi részt, ahová vasutat, tele­font, áramot vezettek, csator­nát, vízvezetéket építettek, egyszóval közművesítették és úgy kínálták a nagyvállalatok­nak: tessék, építsenek ide üze­meket. ...Már dolgoznak a gépsorok, mellettük, körülöt­tük fiatal nők, férfiak — újsütetű munkások...” (Tükör, 1973 március 6.) Tócsás tavaszi reggel 1994 áprilisában. Az ébredező há­„ A város :.. Budapesttől való távolsága: 290 km, Románia határátkelőtől: 40 km, a szov­jet határátkelőtől: 60 km”. Az 1952-ben alapított Szat- már Bútorgyárban minden csendes. Pedig a történetének volt olyan időszaka, amikor a — Vagy nagyobb tőke kel­lett volna vagy kisebb gyár. Mérete, piaci lehetősége és a finanszírozására szánt összeg nem volt összhangban. 1992 március 18-án született a fel­számolásról szóló döntés, ezt követően 1993 július 15-ig folyt még termelés. Annak re­csolódó adminisztráció. Már­cius 18-án elkészült a záró­mérleg és a vagyonfelosztási javaslat kilencvenöt százaléka összeállt. Valamilyen újrain­dítási programról van tudomá­sunk, de ilyesmi rövid távon aligha vezet eredményre. Most az a kérdés, sikerül-e rászer­-----------------------------------------------------------------------------------------——--------------------------------------------------------------------------------------------------------­Tovább az ipari úton .........................................................................................................................................................................................................—........................................................ vezni valamilyen vállalkozást és egyben marad a gyár, vagy — képletesen fogalmazva — téglánként fogják széthordani. zak között egyen-ketten, egy­mást beérve igyekszünk a gyárak felé a repülőhíd irá­nyából. Útitársam, mint ki­derül, tizennégyezer körülire taksált segédmunkás. — Maga melyikbe megy? — kérdezi, miután tisztáztuk, hogy látásból ismerjük egy­mást. — A Bútorba — felelem ha­sonlóan táviratira fogva a tár­salgást. — Azt már bezárták. — És a Finomkötött? — Azok átköltöztek a szál­lóra. — ÉsaMOM? — Az megy. Három is. A német, a belga meg a magyar. Ott dolgozom. A vízórásban. — Maga szerint mi lett a szálkái iparral? — Most derül ki róla, hogy messze van. Propaganda kiadvány 1991: televízió sűrűn bejátszott rek­lámfilmeket arról, hogy „bú­torok közt sztár a Szatmár”. Aztán a rendszerváltás elő­estéjén — 1989 július 18-án — a gyár elsők között alakult át vegyesvállalattá. Jött az olasz tőkés, és ébredeztek az új remények: innen Mátészal­káról fogják konyhabútorral elárasztani Európát az Uraiig, de az országot legalábbis. Most a kapu zárva, munká­soknak nyoma sincs, a hatal­mas épület, a hatalmas gépsor, minden és mindenki sorsának jobbrafordulására vár... Felszámolóbiztossal beszél­getni nem jelent jót egy gyár életében. Még akkor sem, ha ez a személy fiatal, szimpa­tikus, munkájához jól értő, jó szándékú szakember. Amilyen a bútorgyár sorsát egyengető Tóth András, aki Nyíregyhá­záról jár ki cége megbízásából Mátészalkára. Tágas, világos csarnok he­lyett volt kollégiumának ap­rócska szobáiban zakatolnak az immár önálló Mátészalkai Finomköttöttáru Rt. varró­gépei. Százan, ha maradtak az 1977-ben a budapesti központ beruházásaként létesült gyár több mint hatszáz dolgozó­jából. A feltételek meg sem közelítik a korábbit, de készül­nek a ruhák. — A pestiek alakították az önállósulást, ők hozták létre a részvénytársaságot — kezdi a történetet a tu­lajdonváltásnál Havasiné Varga Erzsébet főmér­nök. — Az új felállásba a BFK csak álló­eszközöket ho­zott. Az épületet megtartotta és csak bérbe adta ki nekünk. Ez 1988-ban volt. Akkor még évente 30 ezres sorozataink ké­szültek keleti exportra, szinte nekünk tetsző negyedéves bontásban. Ka­pacitásunknak csak mintegy 10-15 százalé­kát fordítottuk bérmunkára. — A rendszerváltással és a szovjet piac összeomlásával ez a helyzet megváltozott. Megszűnt az olcsó energia­szolgáltatás, viszont megnö­vekedtek a minőségi köve­telmények és szorosak lettek a ményében, hogy jobban elad­ható a gyár, ha működik. Azon a napon a legtovább megtartott 340 embert is el kellett kül­deni. — Jelenleg csak állag- és vagyonmegőrzés folyik, va­lamint a felszámoláshoz kap­határidők. A franciák, olaszok, németek legfeljebb 3000-es sorozatokat rendelnek és az anyag beszállításától számított négy héten belül szállítani kell. Minőségi terméket. — A követelményeknek az addig itt dolgozóknak csak egy része tudott megfelelni. Sokan elmentek és a gyes­ről kevesen jöttek vissza. A költségeket képtelenség volt kitermelni. Amit lehet, meg­spórolunk. Például, a varrás­hoz nem kell 6 méter belma­gasságú üzemcsarnok, ami rá­adásul nem is a miénk. Át­költöztünk ide, a volt lányszál­lásra, amit az önkormányzat bocsátott a rendelkezésünkre. Tartozásaink így is megha­ladták a törvény által meg­engedett mértéket, ezért ön­csődöt kellett jelentenünk. A műhelyecskékké alakított kollégiumi szobákban a var­rónők, látszatra legalábbis, de­rűs kedvvel dolgoznak tovább. Kevesebben, jobban, gyorsab­ban. Többet. De dolgoznak! Az út, betonhátán teher­autókat személygépkocsikat futtat szakadatlan. A fák még gyér, szinte kopasz koronái közül a MOM tornya lesi a forgalmat. A bútorgyár mellet­ti járdaszakaszra, ahol embe­rek és gépek nyüzsögnek, földgyalu fordul. A MOM- Bucmann, a belga érdekelt­ségű műanyaglencsegyár új csarnokot épített. Hírlik, hogy a Zeiss is fejleszt. Hogy is mondta Eva, a tit­kárnő a bútorgyárban? — Naponta találkozom volt dol­gozóinkkal, sokan rendszere­sen telefonálnak, érdeklődnek. Csak a hívó szóra várnak és jönnének. Hogy is mondta a főmér­nöknő a kötöttárugyárban? — Ez a megrendelőkkel támoga­tott gyártási kultúra nem vesz­het kárba! Folytatásnak lenni kell! És hogy is fogalmazott dr. Szilágyi Dénes polgármester? — Szalka ipara feltámad! Le­het, nem olyan szerkezetben mint eddig és nem olyan el­képzelésekkel, de újra moz­gásba lendül. Nem süllyedünk vissza mezővárossá! Csak talán másként és más­felé kell haladni tovább. Az ipari úton. A KM vendége Falugazdász szoknyában korlatias. Agrármérnök és gazdász képesítése van, vérében van a ter­melés. Bő egy hónapja gyakorolja ezt az új fog­lalkozást, vagy hivatást. Ütött-kopott Trabantjával járja a falvakat. Mindenki nyelvén érti a panaszt, s a biztatását mindenki érti. Hogy is ne értené, hiszen falun, pontosab­ban Bujon cseperedett fel. Ismeri a falusi élet _____________minden gondját és örö­NÁBRÁDl Lajos FELVÉTELE ™,et- Gyakorló mezőgaz­dász, gyakorló haziasz­szony. A közéleti munka közel áll hozzá, s vannak már vezetői tapasztalatai is. Jó a beszéd- készsége, könnyen teremt kapcsolatot. Mozgékony, fi­ligránnak mondható. A falu­beliek inkább így jellemez­hetik: tűzről pattant menyecs­ke. A férje is agrármérnök, néha kicserélhetik szakmai tapasztalataikat. Egy 9 éves kislány és egy 3 éves fiúcska édesanyja. Éva asszony vállalatgaz­dálkodási szakmérnök. A Búj (KM — N. L.) — „A házhoz vezető utat én meg­mutatom, de az ajtót az ér­deklődőnek kell kinyitni. Vagyis a hozzám forduló, kezdő termelőknek és érté­kesítőknek információkkal, tanácsokkal szolgálok, de a nem könnyű az ő feladatuk megvalósítása”. Ilyen szépen, szinte költő­ien fogalmazta meg feladat­körét Feketéné Winner Éva, hat szabolcsi település falu­gazdásza. Pedig cseppet sem költőies alkat, nagyon is gya­debreceni agráregyetemen 1982-ben szerzett diplomát. Dicsekvés nélkül mondja: előre látó volt, amikor ilyen irányú ismeretekre töreke­dett. Tudta, hogy csak az ag­rárismereteknél megmaradni nem lesz elegendő. A bol­doguláshoz, az érvényesü­léshez több kell. S ahhoz is többet kell tanulnia, hogy másoknak is használjon. Szó­val sejtette, hogy a gaz­dálkodás, az üzlet tudnivalóit is el kell sajátítania. Szívesen emlékszik rá, hogy már a nyolcvanas évek végén, a régi munkahelyén előtérbe kerültek a pénzügyek, tanúja, egyik alakítója volt a piac- gazdaság létrejöttének. A diploma megszerzése után az akkor jó hírű, ered­ményesen gazdálkodó tisza- berceli téeszben vállalt mun­kát. Rábízták a sertéstelep vezetését. Fiúsította magát. Motorkerékpárral járt át na­ponta Tiszabercelre, a gumi­csizma viselése nem esett ter­hére, nem túlságosan hiá­nyolta a könnyű körömcipőt. Mert tudta, hogy a húsellátás nagyon fontos, az állatok sze- retetét pedig a családjából hozta magával. Hat évig vezette a sertéstelepet. Mint mondja, nagy volt ott a nyüzsgés, több embernek munkát, kenyeret adott a telep, szállították sokfelé az olcsónak mondható húst. Nem rég járt Tiszabercelen, s tapasztalataira így emlékezik: „Lepusztult, most üres a sertéstelep. Majdnem megha­sadt a szívem a látványtól. A háztáji, pontosabban az ud­varokon lévő sertésólak több­sége is üres, lecsökkent a tartási kedv. Ám falugaz­dászként egyik feladatomnak tekintem a tenyésztési kedv felélesztését. A korszerű tar­tásra, hizlalásra biztatom az embereket”. A falugazdásznak igen csak sokoldalúnak kell len­nie. Neki van élettapasztala­ta, a téesz után a megyei ga­bonaforgalmi és malomipari vállalatnál szerzett sokféle is­meretet. Három évig dolgo­zott e vállalatnál. A legkor­szerűbb ismeretekkel is ren­delkezik, megjárta a mai bo­nyolult gazdasági élet útvesz­tőit is: egy vállalkozónál könyvelőként dolgozott az utóbbi hónapokban. Visszaemlékezésében most érkezett^ el az új munkakö­réhez. Új szakma, vagy be­osztás ez, ez év márciusától gyakorolják. Úgy kezdődött — emlékezik —, a Kelet- Magyarországban olvasta, hogy pályázni lehet a falu­gazdász állásokra. Nagy volt a túljelentkezés, de az ő pá­lyázata nyerő lett. Megbízója, munkaadója a megyei föld- művelési hivatal. Megbízási szerződése — mint a többi gazdásznak — ez év decem­ber 31-ig szól. Falugazdásza Beszterce, Búj, Kemecse, Kótaj, Tisza- rád és Vasmegyer községnek. Fogadóórákat tart, ez előírás, ám hangsúlyozza: bárhol, bármikor bárkinek rendelke­zésére áll. Harag nélkül em­lékszik rá, hogy az egyik falugyűlésen egy férfi meg­kérdezte tőle:,Aztán mennyi pénzt fizetett azért, hogy ezt az állást megkapja?” Egy-két hét ismerkedés, bemutatko­zás után oldódott körülötte a légkör, mind a hat (illetve Bujon kívül öt) faluban befo­gadták az emberek. Rövidke gyakorlatáról ezt mondja:,JEgy kicsit szend­vicsember vagyok. Jönnek hozzám tanácsért termelők, de értékesítők is. Mert nem csak termelni, de értékesíteni is nehéz”. Pénzügyi pályáza­tokhoz, üzleti tervek elkészí­téséhez ad tanácsot, néha gyakorlati segítséget. Minő­ségi állatartásra biztatja az embereket. Sok földhözjutott most tanulja a gazdálkodást. Felhiívja a figyelmüket: elad- hatót termeljenek, lehetőleg előre leszerződve, hiszen például az eladatlan kuko­ricát szárítani, tárolni kell drága pénzért. Búj közepén áll a hosszú bádogtetős ház, amelynek folytatása a gazdaudvar, majd a kert. Az egyik szo­bájukban a nagymama pati­nás diófa bútorai állnak. Ebből az érdekes környezet­ből indul reggelente a szél­rózsa mind a hat irányába. 1994. április 16.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents