Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-05 / 54. szám

A múzeumalapító Dám László Nyírbátori múzeumbelső get arra, hogy megvalósít­hassa hosszú évek óta dédel­getett tervét, egy váro­si, helytörténeti gyűjtemény létrehozását. S amikor 1954-ben a városi művelő­dési ház két termében meg­nyílt az első kiállítás, talán nem is gondolta, hogy az el­ültetett mag néhány évtized alatt ilyen nagy fává tere­bélyesedik. Természetesen voltak akik kétkedve szem­lélték törekvéseit, de még többen, akik támogatták. A Báthoryak várkastélyá­nak ásatásai során előkerült rendkívül gazdag leletanyag szinte lázba hozta az egész várost. Gyerekek és felnőt­tek házról házra, padlásról- padlásra járva szedték, gyűj­tötték össze a város kulturá­lis múltjának emlékeit. Az így létrejött helytörténeti gyűjtemény 1955-ben vált Elek Emil felvételei anyagi költségekkel műem­léki szempontból is helyre­állították, nemcsak a Bátho­ry István Múzeum nyert méltó elhelyezést, de meg­menekült az enyészettől a nagy értékű műemléképület is. A múzeum gyűjteményei­nek évről-évre gyarapodó anyaga, annak tudományos feldolgozása, állandó — és ma már több százra rugó — tematikájában is változatos időszaki kiállításai, az intéz­mény kiadványsorozatai, ar­ról tanúskodnak, hogy Sza- lontai Barnabás nem hiába áldozta egész életét e nemes célnak. Nyírbátor város pol­gárai, vezetői, Szalontai Barnabás tisztelői és kollé­gái 1994. március 7-én tu­dományos ülésen emlékez­nek a múzeumalapító életére és tevékenységére. Múzsák, ha találkoznak 121 J3 ’KtUt-Mamtarorszáft hétvégi mdUíjíete Aligha van ma hazánknak olyan, a magyarság történe­te és kultúrája iránt érdek­lődő polgára, aki ne hallott volna a nyírbátori Báthory István Múzeumról. Sokan ismerik a múzeumalapító igazgató, dr. Szalontai Bar­nabás nevét is, aki ez évben lenne 75 éves, és egy évtize­de hagyott itt bennünket tra­gikus hirtelenséggel. A művészetek iránt rend­kívül fogékony fiatal jogász 1947-ben került Nyírbátor­ba. 1952-ben fordulat követ­kezett be életében: pedagó­gusi állást kapott, megsze­rezve hozzá a tanítói, majd tanári képesítést. A pedagó­gusi pálya nyújtott lehetősé­Szalontai Barnabás hivatalosan is múzeummá. Majd miután 1956-ban sike­rült múzeum céljára meg­szerezni a volt minorita rendház épületét, s azt nagy A költő átváltozása* (Holló András emlékének) Csúnyán elbántak Veled, szellemtestvérem: András. Égi Kórusban énekelsz? Vagy Tiéd a pokoltornác? Hány fényévnyi fájdalom, messzeség,; remetekunyhód? Verseid a (Préselt lepkék), ünnepi csillagszórók. A szeretet nyomjelző szik rái hullnak éjszakánkba, hirdetik szíved bölcsességét, kinek hiába, nem hiába? Tar jános: Faluvég Ha adatik még egy életed, légy vándorló felhőállat, és sír, sírj minden alakban, ahányféle az emberbánat. *Nemrég jelent meg Holló András Lázadás és megbékélés című posztumusz verseskötete a Szép­halom Könyvműhelynél. A tragikusan korán el­hunyt költőre emlékezünk e verssel. Tar János: Tiszai hajó Sárándi József Pisti zivatar helyett záporban A hős végigjárja az elmúlt néhány évtized történelmi eseményeit, lesz győztes és vesztes Nagy István Attila Bizonyára mindnyájan til­takozunk ellene, ha valaki azt mondja, hogy csak sod­ródunk a saját életünkben. Azt sem tartjuk természetes­nek, ha az ember történe­lemben való sodródásáról esik szó. Pedig Örkény István lassan klasszikussá érő groteszk játé­ka arra figyelmeztet, hogy fe­lesleges az ember történelem­ben játszott szerepére különö­sebb meghatódással nézni. Pisti végigjárja az elmúlt né­hány évtized történelmi ese­ményeit, lesz győztes és vesz­tes, elérzékenyül és felma­gasztosul, már-már hőssé vá­lik. Ha nem lenne minden sorsfordulata előre megírt sze­repek egy-egy állomása, azt hihetnénk, hogy Pisti is akar­hat valamit. De bármilyen szo­morú: egyetlen önálló döntése sincsen. Az történik vele, amit a fölötte álló akar. A kisem­bernek tehát még saját élete sincsen, torzul a mosoly torz fintorrá Örkény István arcán. „Minden groteszk: műálom” — írta egyik levelében a szer­ző. A Pisti a vérzivatarban is az: kellemetlen álom. Mert minden szembesülés szorongó érzéssel jár, feszengünk a szé­ken és halkan azt suttogjuk magunknak, hogy nem rólunk van szó. A Móricz Zsigmond Szín­ház társulata kellemesen meg­lepte a Művészkör vendégeit, igazi játékot varázsolt a Ka­Pillanatkep az előadásról (Horváth László Attila és Avass Attila) maraszínpad terébe: szinte minden játéktérül szolgált, „körülfolyt” bennünket a já­ték, azt sugallva, hogy mind­nyájan részesei vagyunk a tör­ténelemnek. Megyeri Zoltán rendezői be­mutatkozása nagyszerűen si­került: megteremtette azt a va­rázslatot, amely átemeli a né­zőket abba a világba, amely­ben az írói üzenet befogadha­tó. Pistipistit Horváth László Attila játszotta. Szürke kisem­bert alakított szürke öltönyben — színesen. Lehetett volna több groteszk elem a játéká­ban, de így talán hitelesebb a sorsa, mert a szándékait egyet­len pillanatban sem lehet meg­kérdőjelezni. Horváth László Attila visszafogott játéka ezt a figurát hitelesítette. Vele együtt négy Pisti is megjelent a színen: a tevé­keny, a kimért és a félszeg. Felhőfi Kiss László, Avass At­tila és Bajomi Nagy György látványosabban, markánsabb módon jelezték (jelezhették) a történelem színeváltozásait. Különösen remekelt Avass Attila és Felhőfi Kiss László, akiknek a szerepükből eredő­en több lehetőségük volt tehet­ségük megmutatására. Venyige Sándor (Papa) és Gábos Katalin (Mama) a sem­Csutkai Csaba felvétele mit sem értő szülőket játszot­ták, hiszen az ő világuk még a groteszk előtt teljesedett ki. Nem nőttek bele az eltorzult világba, nem ismerik fel az új utakat és lehetőségeket. Gosztola Adél (Szőke lány) légiesen könnyű, Perjési Hil­da (Rizi) színűbben eleven, ezer szállal kötődik Pisti négy alakjához és hordozza a gro­teszk számos vonását is. A műsorrendből az látszik, hogy egy darabig várni kell a Pisti új előadására. Csak re­ménykedni lehet, hogy sokan részesülhetnek még Megyeri Zoltán csapata önfeledt játéká­nak élményéből.-j9&«b£TÍ’-\ Tar János: Portré

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents