Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-05 / 54. szám
1994. március 5., szombat HAZAI HOL-MI Bilux-atveres Tóth Kornélia gyiittérzéssel figye- ri lem az úttest közepén * J vagy szélén veszteglő, villogó jelzést segélyként küldő autókat. (Talán azért is az empátia, mert magát Polskinak nevező matcbo- xom párszor szintén hasonlóan viselkedik.) Ha azt tapasztalom, hogy valakit cserben hagyott a járgánya, igyekszem maximálisan segíteni. Könnyebb volt a helyzet, amíg csak kisebb autófélékkel találkozhattam. Amióta garzonlakás méretű országúti cirkálók is repeszte- nek az utakon, a segítőkészséget nemcsak azért kell visszafognom, mert technikailag úgyis képtelen lennék rá, hanem azért is, mivel egészen új fejezeteket nyitottak a nyugati autókkal száguldozok a járművezetők íratlan etikai kódexében. Történt a minap a nyíregyházi belvárosban, a délutáni csúcsforgalomban. A hősök terén át vezető út a Békeházhoz közeledve szépívű kanyart ír le. Ebben a S-betűben vettem észre a villogó bilux lámpát egy monstrumon. A letekert ablakból kikönyökölő fiatalember biztosan segítséget kér a mellette lévő fiatalembertől és a széles gesztusokkal előadott jelenet valószínűleg a javítás módozatait is tartalmazta. Mivel percekig nem jutottak dűlőre, s már mindkét oldalról gyarapodott a kocsisor, gondoltam, el kellene vontatni-vonszolni a rútul rendetlenkedő autót. Am az utolsó pillanatban a bilux kihúnyt, a srácok búcsút intettek, s az úttestet elfoglaló jármű rakétaként kilőtt. Jól tette, mert nem a legjobb kívánságokat hallhatta volna a többi autóstól. A nyírbátori VAN... ...klub (vadásznejek) március 5-én 19.00 órakor tartja zenés-mókás szórakoztató műsorát. (KM) A Nyíregyenes AE... ...Klub által szervezett zenés délutánra március 5-én 15.00 órai kezdettel kerül sor a KPVDSZ Művelődési Házban. (KM) A kislétai... ...gyermekotthop értesíti a szülőket, hogy március 6- tól a látogatási tilalmat feloldják, s ugyanezen a napon tartják meg az elmaradt farsangi ünnepséget. (KM) Biri község... ...önkormányzata március 7-én 17.30 óra kezdettel falugyűlést tart a művelődési házban, amelyen ismertetik a 1993. évi tevékenységüket, valamint az idei feladatokat. (KM) A megyei... ...Egészségbiztosítási Pénztár és a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság kihelyezett szakmai értekezletet tart március 7-én a Barabási Polgármesteri Hivatalban. Előadók: Ladányi János- né dr. igazgatóhelyettes és Virág Gyula igazgató. (KM) Szabolcs Nemzetség vezetője, és Szűcs Attila Zoltán, a Károlyi Ferenc Baráti Kör vezetője. Kiemelkedő munkájáért a Szövetség Ezüstszarvasai kitüntetést kapta Fekésházy Artúr és Sorosi Péter, a Károlyi Ferenc Baráti Kör tagjai. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: A három testőr. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BEKE MOZI: Úton hazafelé. Élőadás kezdete: 16 óra. Sátánfajzat — Warlock 2. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. MONTÁZS (ART) MOZI: Minden reggel. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett a Biedermeier szobabelsők című képző- és iparművészeti kiállítás, valamint a Benczúr Gyula születésének 150. évfordulója alkalmából a művész grafikáiból rendezett időszaki tárlat láthatók. Mátészalkán a Szatmári Múzeumban a Brazil, magyar és erdélyi ásványok című gyűjteményes kiállítás, valamint Haász Agnes elektrografikai tárlata látható. Nyíregyházán, a tiszti klubban a Benczúr Gyula Képzőművészeti Kör jubileumi kiállítását láthatják. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban ma 19.00 órától a Koldusopera (E. Kovács-bérlet) című darabot játsszák. Párthírek Dr. Szilassy Géza ország- gyűlési képviselő beszámolójára kerül sor a kertvárosi közösségi házban március 6-án 16.00 órakor, ahol bemutatkozik dr. Bodnár Ákos MDF-es képviselő- jelölt. — A Kisgazdapárt országgyűlési képviselő-jelöltjei mutatkoznak be március 7-én: Boroska Miklós 18 órakor a Nyírszőlősön; Nagy Ferenc 18 órakor Kékesén, Szántó Sándor 17 órakor Nyírmadán, 7-én és 8-án Hoványi Ferenc 18 órakor Napkoron, illetve Kállósemjénben. Westel-show Nyíregyháza (KM) — Jelentős árengedménnyel — készülékenként 5000 és 45 ezer forint közötti összeggel — köszönti a tavaszt a Westel Rádiótelefon Kft. Ehhez a tavaszkezdethez kötődik a hívott fél nem fizet elve, melyet pillanatnyilag a 450-es rendszeren belül vezetnek be. A Jcét jelentős eseményt show-műsorral köszönti a cég valamennyi irodája. A hozzánk legközelebbi, a debreceni iroda az Arany Bika Szállóban rendez gazdag programot délelőtt 10 és délután fél három között. Licitálás lőporos hangulatban Nagyecsed (KM - GB) — Bár amióta zajlik a kárpótlás, lehetett hallani forró hangulatú földárverésekről, de olyan licitre még nem igen került sor, ahol valaki fegyvert rántott volna. Márpedig a nagyecsedi árverésen szerda este nyolc óra után ez történt, sőt lövések is eldördültek. Egy golyó a mennyezetbe fúródott, egy pedig a terem faláról a vakolatot leverve pattant a széksorok felé, de szerencsére embert nem talált. Az árverés nyilván azonnal félbeszakadt, s kétséges volt, hogy egyáltalán folytatódik-e másnap. A rendőrség még aznap este meg kezdte a vizsgálatot, azonnal bevonva a lövöldöző testőr fegyvertartási engedélyét. A megyei kárrendezési hivatal csütörtök reggel a község önkormányzati vezetőivel történt tárgyalás után — ahol is ígéretet kapott a nyugalom biztosítását illetően — a licit folytatása mellett döntött, új árverésvezetőt küldve a helyszínre. Az előző esti lőporos hangulat kissé még érződik csütörtökön tíz óra tájban az árverésre készülődő nagyecsedieken. A kultúrház előcsarnokában egy társaság hangos szóval próbál megegyezni valamelyik tábla föld minél olcsóbb megvásárlására. Egy másik csoport a szomszédos diszkóbárba vonul félre hasonló célból. Mindenesetre nyugtatólag hat a kedélyekre, hogy néhány rendőr egyenruhában — állítólag többen civilben is —, de fegyvertelenül ott beszélget a licitre várók között. Nagy a tét — Nagy a tétje a mai napnak — mondja a polgármesterrel együtt Nyíregyházáról a kár- rendezési hivataltól egyenesen a helyszínre érkező jegyző Börcsök István —, mert ha esetleg ma is be kell rekeszteni a földárverést, akkor egyha, . ' v,r • • ■ y llPpPf ^fjLLí.7T’Xj 1 J \ : »/ Sürgős esetekben Nyíregyházán a Szent István út 16, szám alatt látják el a betegeket. Az ügyeletes gyógyszertár a megyeszékhelyen március 7-éig a Szabadság tér 1. szám alatt kereshető fel 20 órától reggel 8 óráig. Hétvégi állatorvosi ügyeletet tart: dr. Petrámén László (Nyíregyháza, Gém u. 18/d; tel.: 318-189) és dr. Bánhidi László {Nyíregyháza, Ószőlő u. 99. tel: 312-298). Földárverésre gyülekeznek a nagyecsediek mar nem lesz mód arra, hogy Ecseden földhöz jussanak az emberek. Ez esetben csak az után foglalkoznak velünk újra, ha már a megyében valameny- nyi árverés lezajlott. Márpedig ez senkinek sem lenne jó, de főként nem az itt élő és ma már egyéb munkalehetőség híján megélni csak'a földművelésből tudó népnek. □ De mi is történ pontosan szerda este? Vásárolt jegyek Gál Ferenc, aki szüleit kísérte el a licitre a következőket meséli: „Már megegyeztek az emberek, hogy aranykoronánként ezer forintért megveszik az árverezésre kijelölt táblákat. Néhány már el is kelt ily módon, amikor az utolsó táblánál — egy faluhoz közeli lu- cemaföld —, egy mátészalkai vállalkozó, illetve az általa megbízott ügyvéd, akit a helyiek nem is ismertek, bejelentette, hogy nincs megegyezés, ő licitálni akar. Itt a nép már megegyezett, mondták az emberek, az idegenek hagyják el a termet. Szó szót követett, talán egy kis lökdösődésre is sor került, amikor a velük lévő testőr a plafonba lőtt. Erre megzavarodott mindenki, s az ajtó felé nyomták az idegeneket, ahonnan a dulakodás közben még egy lövést adott le az illető, ami a falról pattant le.” Fehér Károly, aki elmondása szerint, hogy a tragédiát megelőzze, kimenekítette a nép haragja elől az ügyvédet és a lövöldöző testőrét a kul- túrházból így vélekedik: — Ez a mostani árverés nem lett olyan jól előkészítve, mint tavaly az első volt. Az árverés vezetője is kicsit kiengedte a kezéből az események irányítását, hiszen már ezt megelőzően is kizavart a nép egy embert a teremből. Az a helyzet, hogy többen • is megjelentek olyanok, akiknél egy, vagy másfél millió forint értékű kárpótlási jegy volt. Az ilyenek megtehetik, hogy magasabb áron is földet szerezzenek. Érdekellentétek — Az alapvető gond az — mondja a jegyző —, hogy már sokkal több kárpótlásijegy van Hitel a földtulajdonosnak Nyíregyháza (KM - N. L.) — Egy kormányrendelet értelmében a termőfölddel rendelkező munkanélküliek a vállalkozóvá válásuk során támogatásban részesülhetnek. Hogyan, milyen feltételek mellett? — erre a kérdésre kaptunk választ a megyei munkaügyi központban. Áz információt a megyei földművelési hivatalban kiegészítették. A támogatást kérheti az a munkanélküliként nyilvántartott személy, aki munkanélküli-járadékra jogosult, a Mező- gazdasági Fejlesztési Alap, vagy a Reorganizációs Kormányprogram keretében meghirdetett támogatás iránt pályázatot nyújtott be, s azt eredményesen elbírálták, termőfölddel rendelkezik (tulajdonában van, s ezt tulajdonlappal igazolja, esetleg haszonélvezete, vagy haszonbérlete van), megfelelő fedezettel rendelkezik. Fedezetnek számít a termőföld, vagy más, nem lakás célú, terheletlen, jelzálog nélküli ingatlan. Ha az említett feltételnek megfelel, s vállalja, hogy főfoglalkozású mező- gazdasági vállalkozást folytat legalább 7 évig, akkor a megyei munkaügyi központ területileg illetékes kirendeltségén kérheti 200 ezer forint kamatmentes hitel folyósítását. A hitelt 4 év alatt, 3 év türelmi időt követően negyedévenként kell törleszteni. A felvevőnek hozzá kell járulnia, hogy a felajánlott ingatlanra jelzálogot jegyezzenek be. Megyénkben sincs már elérhetetlen a nyelveket tanulók számára. A nyíregyházi ILS Bookshop Idegennyelvű Könyvesboltban a nyelvkönyveken és szótárakon túl az eredeti szépirodalmi és a nyelvtanulás bármely fokán állók számára szintezett olvasókönyv is megtalálható Balázs Attila felvétele A szerző felvétele az embereknél, mint amennyi föld rendelkezésre áll. Két kör érdekei feszülnek egymásnak. Egyrészt azoké, akiktől elvették a földjüket, s viszonylag kevesebb kárpótlási jeggyel rendelkeznek, amiért szeretnének akármennyi kis földhöz jutni. Másrészt a nagypénzű vállalkozók, akik fölvásárolt jeggyel akarnak sok földet szerezni. Nekik nem drága az aranykorona. Higgadt folytatás Fél egykor végre kezdődhet a licit. Á kárpótlási hivatal árverés vezetője azzal a táblával folytatja, amelyiknél előző este a lövések miatt félbeszakadt. Határozottsága higgadtságot kölcsönöz teremben ülőknek. Az 563 aranykorona értékű 38 hektáros táblába bejelentkezett hatvanegy ember megegyezését sem hiúsítja meg senki, így fél kettőre ezer helyett ötszáz forintért a birtokukba kerül fejenként 9 aranykorona. „Egyórás szünet után folytatjuk”, jelenti be az árverezés-vezető. A Pro Patria Gyermek és Ifjúsági Szövetség legmagasabb elismerését, a Szövetség Aranyszarvasai kitüntetést vehette át a napokban a szövetség két nyíregyházi alapító tagja, Tompa Éva, a