Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-26 / 72. szám
Zsidó és keresztény húsvét Csonkaréti Károly Budapest (MTI-Press) — Húsvét a kereszténység legnagyobb, úgy is fogalmazhatjuk: főünnepe, Krisztus feltámadásának emléknapja. A karácsonytól eltérően mindig vasárnapra esik. Már a zsidóknál is főünnep volt húsvét, az egész ószövetségi ünnepkör középpontja: az egyiptomi fogságból történt szabadulásuk emlékünnepe. Erre utal a héber és görög neve, amely átmenetet jelent, átmenetet a szolgaságból a sza- ‘badság földjére. De emlékeztette húsvét a zsidókat arra is, hogy az Úr öldöklő angyala az ő házaikat elkerülte, míg ugyanakkor az egyiptomiak elsőszülött gyermekeit halállal sújtotta. Húsvét megüléséről még Mózes intézkedett. E szerint Niszán hónap 10-én minden családapa hibátlan, egyeszten- dős hímbárányt vett, azt Niszán hónap 14-én, alkony attáj- ban levágta, elkészítette és családjával együtt, állva, útra készen elköltötte. A bárány kiengedett vérével meg kellett kenni, hinteni a ház két ajtófélfáját. / Ez valamiféle jelzés volt az Úr Öldöklő angyala részére. A bárányt töretlen csonttal kellett elkészíteni, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel elfogyasztani. A keresztények húsvétot Krisztus feltámadásától kezdve mindig megülték. Ez volt a legelső, legrégibb, s a vasárnapokon kívüli, jó ideig egyetlen keresztény ünnep, mely egybe esett a zsidó húsvéttal, hiszen Krisztus kereszthalála és feltámadása ezeken a napokon történt. Húsvét azért főünnepe a kereszténységnek, mert ezen a napon, Jézus Krisztus önerőből történt feltámadásával bizonyosodott be, hogy valóban Isten volt. Soha nem látott, hallott csoda ez. Ember saját erejéből még sohasem volt képes feltámadásra. S ha Isten volt — bár emberi testben —, akkor hinni kell neki, igaz minden tanítása. A keresztény ősegyházban a VIII. századig a mai nagyszombati szertartások a tűz- és vízszenteléssel, a feltámadási ószövetségi jövendölések olvasásával nagyszombat este kezdődtek, s többnyire az egész éjszakát kitöltötték, tehát belenyúltak húsvét vasárnapjába, mintegy az ünnep szerves részeként. E szertartásokra következett az új keresztények ünnepélyes megkereszte- lése. Izraelita család a kivonulás éjjelén Jézus föltámad A nagyszombaton szentelt húsvéti gyertya — amely a feltámadt Krisztust, mint a világ világosságát jelképezte — az oltár mellett áll áldozócsütörtökig, s minden ünnepélyes misén meggyújtják. A tűz- szentelés eredete is összefügg a keresztelés szertartásával, mert a keresztséget az ősegyházban „megvilágosodásnak” nevezték. A hívők örömteli hangulatát fejezték ki a húsvéti játékok, valamint a hús és a tojás meg- áldása annak jeléül, hogy a nagyböjt megszűnt és ez időtől ismét szabad húst enni. Innen a magyar „húsvét” elnevezés. A tojás megáldásából származtatják a tojásfestési népszokást is. A húsvéti locsolás szokása szintén szertartásos eredetű, amennyiben a vízzel való keresztelésre utal, mert az ősegyházban húsvétkor tartották keresztvíz alá a „hitjelölteket”, akik utána nyolc napon át hófehér ruhában jártak, s naponta körmenetben vonultak a keresztelő kúthoz hálaadásra. Más feltételezés szerint a húsvéti locsolás alapja, hogy a Jézus feltámadását hirdető asszonyokat a zsidók úgy akarták elhallgattatni, hogy leöntötték őkét vízzel. A kereszténység főünnepét megelőzi a „nagyhét”, amelynek liturgiája, szertartásainak tartalma az Üdvözítő szenvedését, kálváriáját idézi a Golgotáig, kereszthaláláig, dramaturgiailag is ellenpontozva vasárnap hajnali feltámadását, amikor a gyász, csüggedés után egycsapásra felzeng a kétszeres „allelúja” öröme: „Föltámadt Krisztus e napon, allelúja! Hála légyen az Istennek!” rekesz titka üzenjük a héjákat röptető imperialistáknak.” A következő kép is mélyen kifejező, mint a kor fotoesztétái mondják. Egy bulgár kisgazda (szinte biztos, hogy Dancso Dancsevnek hívják) mosolyogva üti ki Szliven-környéki tanyáján a határcölöpöt. Addig másfél hektáron gazdálkodótt, attól kezdve háromezren. És még csak bele sem izzad! A negyedik képet, nos, tán ezt ismerem a leginkább. A háttér agyagdombjait, a dombtetőn egymás ellenében felállított kereszteket. A kép politikai hibának minősült, ezért aztán soha egyetlen újság sem hozta. A fotós utolsó megrovást kapott: a két keresztet, az ortodoxot és a magyart hogyhogy nem irtotta ki retussal a lázas építkezések, a vívmány mellől? A vívmány pedig valahol az erdélyi gázmezőkön lokalizálható, amikor az Ágotát Botorkával összekötő vezetéket építették az első generációs barakklakók. Egyikük, egy szalmakalapos mezőségi legény széles mosollyal öleli magához a mindenséget: a földet, az eget, a mozaiksze- rűen összerakott dombokat, és a vezetékrendszer kilencven- fokos szögben meghajtó könyökcsövét. Képen innen, képen túl: a gép! Végül is nem igaz, hogy ha az arisztokratikus Leica Zorkij vagy Fed nevű tömegcikké válik, ez már a minőség halála. A legelső orosz gép körülbelül olyan volt, mint a legutolsó német kamera, s ez nem is lehetett másként; a hadisarc (a kártérítés?) fejé- ben-hevében felmarkolt mechanikai és optikai művek szerelővonalain nem a tegnapi, nem a tegnapelőtti, hanem a legújabb, tehát legjobb fototechnika került a győzők kezébe. Mindamellett a törvény nem egyetemes; mert ha mégis, akkor el lehet képzelni, hova jutnak, ha felszállópályának használják a német végpontot. Elvben, persze. A német ipar csúcsairól indulva, ha csak fél centit is emelkednek, megdön- tenek minden korábbi csúcsot, kezdődhet az új mítosz, Európa ki tudja hányadik elrablása. Közben kattognak a Fedek, a Zorkijok, a Kijevek, a hatszor-hatos Voigtlanderből előpattintott Ljubityel, a nem tudom melyik német hatszor- kilencesből kihúzott Lenin- grád. Aztán amikor beesteledik, a vakuk kezdenek villogni, s az elrabolt, és éppen vetkőző Európé riadtan fedi el kezével födetlen mellét. Ha mindenáron szentimentális képet karunk előhúzni a memória nátriumszulfitus-fe- nidonos, tehát hiperérzékeny előhívójából, akkor tessék. Valójában nincs ilyen negatív sehol, mert ez a szentimentális hiperérzékenység soha nem fogalmazódott képpé. Európét nem rabolhatták el, Európa, hogy kivédje a rablást, föláldozta gyalogjait, a félparaszti társadalmak parasztjait a keleti végeken. Ilyen egyszerű a művész, a kép s a gép együttes logikája. A fotólogika, amely úgy tűnik, jóval több, mint a pillanat látványának, s főleg a látvány pillanatának rendezőelve. No de az ember többet fotózik, és akkor kevesebbet filozofál. Nagyapám és nagybácsim végigfényképezte a lehetséges helyszíneket Németországtól Omszkig, ez az utolsó stáció volt a leghosszabb, kishíján négy évig tartott. Pesten is jártak, meg Bulgáriában. Én beérem Szovátafürdővel, mert ott még a leggyengébb kép is szenzációs. Hihetetlen: kezed- lábad kitartod a vízből, mégsem süllyedsz el. Kinn vagy az összes vizekből, mint itt mondják, s azt sem árt tudni, hogy a Medve-tó a mi Holt-tengerünk. a rajtam áll, akkor most a piramisok örök árnyékát ■ fényképezem a sivatagi homokon. Vagy egy halotthamvasztást Szumátrán, az Atlanti- és a Csendes-óceán eggyé válását Patagónia legdélibb csücskénél, és azon sem csodálkozom, hogy Ma- gellán volt a legelső és mindmáig legutolsó ember, ki arra járt. írójegyzet _____________ Feltámadás Birtalan Ferenc égen azt kérdeztem, kell-e a vers? Ma mit kérdezzek, Szerkesztő úr? Kell-e a szó, mi kellünk-e, kíváncsi-e ránk valaki, akarnak-e tudni rólunk? Olyan elhagyottnak, magányosnak érzem magam. Elhagytak, tényleg elhagytak minket, elhagyattak mindenek? Mi annyiszor voltunk rosszkedvűek, mi annyiszor hittük, most más lesz, most végre más lesz... Szerkesztő úr, rengeteg bánat ért, szólni se tudtam..., írni...? Mennyi idős a demokrácia? Képzelje, született egy lányom! Nekem a szomorú, panaszkodó embernek, ki mindig csak az árnyékot látom, kit kerül a fény. S tudja mikor? A Sorsnak van iróniája: Halottak Napján! Igen, én írtam: „Halottak Napja, Élők Napja”, de hogy ennyire...? A lány gyönyörű! Megérdemelne egy szebb világot, egy boldogabbat. Nem kellene megpróbálnunk? Nekünk. Most, még egyszer?! Én mindig hittem Önben, s tudom, viszont is igaz. Mindketten ugyanazt akar- > juk. Nem lehetne együtt? A lány kedvéért? Olyan kicsi a mi hazánk, s olyan sok az önjelölt-tiszta... De ha mindenkit elpusztítunk, ki nem a mi igazságunk szerinti, mi is galádok vagyunk, s ki marad itt? Békülni, békélni kellene amíg lehet, míg van kivel. Ha látná a lányt! Szerkesztő úr! Muszáj rendezni a dolgokat, ez már tényleg élesbe megy! Mit mondunk neki húsz év múlva? Ma nem beszélek ideológiáról, csak azt mondhatnám, amit régen. Akkor sem tetszett, ma se tetszenek sokaknak. Pöröltem Istennel! Ha kell, ma is csak Vele! — A Fiadat, Uram? Megérte? (E kérdés költői). Ugye mindenkiért adtad; ugye minden bűnünkért Megváltóul; ugye a mi bűneinkért is; ugye nem engeded, hogy mások mérlegeljenek helyette; helyette, ki a vámosok asztalához ült, kinek egy rosszlány kenhette nárdusolajjal a testét? gye Szerkesztő úr, kell a vers, kell a szó és kellünk mi is? Tavasz van, feltámadás..., és ne feledje, itt ez a pici lány: B. Zselyke Anna. Bíró Lajos: Flúportré Sirpa Ihanus: Cím nélkül •“ ' : • > ‘ ^ > -1 o.11"11!!' ’V!.'.!.; 1994. március 26, A Xdet-Maqitarorszaff hétvégi meüíffete j 1 3 «wo»— .......' ' " ....................... ’ ” Harasztosi Pál felvétele! .
