Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-26 / 72. szám
1994. március 26. A KM vendége _____________ A mezőgazdász Cselényi György Nyíregyháza (KM) — Hazánk mezőgazdaságának problémáinál napjainkban aligha van vitatottabb téma. E gazdasági ág talpra állításának szükségességét több párt hangsúlyozza. Vajon egy neves szakembernek, dr. Puskás Lajos agrármérnöknek, a nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola volt tanárának mi a véleménye? A mezőgazdaság tényleg, annyira „leült”, hogy a talpra állításáról kell beszélni? — Merem állítani: a magyar mezőgazdaság csak látszólag került „padlóra” — mondta dr. Puskás Lajos, aki az elveiről, több évtizedes tapasztalatairól, s az elképzeléseiről magával raga- dóan beszél. — Rövidesen felvirágzás indulhat meg — folytatta. — A megoldás kulcsa mind a szövetkezetekben, mind a magángazdaságokban az olcsóbb, gazdaságosabb termelés. Szerintem a mai nehézségek nagyrészt abban gyökereznek, hogy 1968-72-ben a szövetkezetekből vállalatokat csináltak. □ Ez furcsán hangzik, hiszen számos szakember azt vallja: a magyar gazdaság a szomszédos országokénál nagyrészt azért tart előrébb, mert a piacgazdaság kiépítésére már 1968-ban történtek lépések. — Az a gond, hogy a szövetkezetek elveszítenék önálló piacszervezési és — keresési módszereiket, miközben annak idején mamut gépi és épületberuházásokat hajtottak végre. Azokkal nem tudtak olyan jövedelmezően termelni, amely a beruházásokkal együttjáró pénzügyi terheket elviselhetővé tette volna. így megkezdődött a mezőgazdaság csendes agonizációja. Szó sincs arról, hogy az őskorba térjünk vissza, de nem kellett volna mesés, mondhatni luxus állattartó-telepeket építeni. Ehhez jött a méregdrága takarmány, a termékek piacának szűkülése és máris itt volt a baj. Fából, nádból viszonylag korszerű állattartó-épületek létesíthetők, de az illetékesek akkor csak acélban és vasbetonban gondolkoztak. Ennek hátulütőjére számos szakember akkoriban is felhívta a figyelmet, de az intelem, sajnos a döntéshozók füléig, tudatáig nemigen jutott el. Ha mégis, akkor az a gyakorlati eredményekben nem mutatkozott meg. Puskás úr ezek után kifejtette: a föld az embert sosem csapta be, csak az ember volt hozzá mostoha. Az olcsóbb mezőgazdasági termelés megvalósításához elsők között a szerves trágya rangját kellene visszaállítani. — Valamikor Ricsén té- eszvezető voltam — említette —, s a terület 49 százalékát a saját tőzegbánya megnyitásával sertés-, juh-, szarvasmarha- és lótrágyával trágyáztuk. Meg is lett az eredménye: egy év alatt a termésátlagot megdupláztuk. Például a cukorrépa holdanként 270 mázsás termést adott az azt megelőző 110 mázsával szemben. Ebben a tőzeggel kezelt, dúsított istállótrágyának komoly Dr. Puskás Lajos A SZERZŐ FELVÉTELE szerepe volt. Ez sok helyütt megoldható lenne. Ha nincs tőzeg, akkor más is felhasználható. — Lényeges a melléktermékek megfelelő hasznosítása — folytatta Puskás Lajos. — Ennek révén öt gyenge gazdaságot egy-két év alatt feljavítottam. Gondolok itt például az alma-, a sörtörköly, a lóbab sertés- és szarvasmarha-takarmányozásban való alkalmazására. De az említetteken kívül, még nagyon sok lehetőség kínálkozik. Több gazda összefogásával az eredményesség még inkább fokozható. Ha az ilyesmiben rejlő tartalékokat kellően kamatoztatjuk, nem leszünk csődben. Itt van például a csicsóka termelése. Abból a gyógyszeripar rengeteget megvenne, a hulladékot pedig megenné a sertés. Jobban lehetne foglalkozni a gyógynövények termesztésével is, már csak azért is, mert ennek a mi vidékünkön nagy hagyománya van. Előtérbe kellene helyezni a vetőmagtermelést. Ehhez felveendő a kapcsolat azokkal a világcégekkel, vagy az utódaikkal, amelyek — mint valamikor tették — ideadnák a növényeiket, s azokat itt remekül termeszthetnénk. Hogy egyebet ne mondjak, hazáik a lucemamag-terme- lésnek csodálatos országa volt. Korábban a világpiacra rengeteget szállítottunk belőle, de mindezt tönkre tették. Most is sikereket lehetne elérni. Az érdeklődőknek tanácsot tudok adni. Puskás úr végül arról szólt, az emberek között nincs kellő összefogás. Az egymás iránti bizalom nélkül nehezen érhető el jó eredmény. Nagy szükség lenne a népfőiskolái mozga- lofn, a hangyaszövetkezet, a falusi hitelbank, de legfőképpen a gazdakörök kibontakoztatására. Az idős parasztemberek nagyon sokat tudnak. A legiskolázottabb embernek sem szabad szégyellni a véleményüket meghallgatni. Puskás úr találkozott olyan hat elemit végzett emberrel, akinek tudása, látóköre, bölcsessége egy közgazdasági egyetemet végzett személyével is vetekedett. Csodálták is sokan. Több ilyen ember tanácsait magnószalagok őrzik. — Az előrelépésre nincs általános érvényű recept — említette az agrármérnök. — Felelősen a helyi adottságok taglalásával, feldolgozásával lehet dönteni. S nem beszélni, hanem cselekedni kell. Ha azt okosan, a hagyományok figyelembevételével tesszük, Magyar- ország mezőgazdasága ámulatba ejtő teljesítményre lesz képes. Ez az én optimizmusom— fejezte be dr. Puskás Lajos. Fellini és A bikaborjak Karádi Zsolt Amikor a film végén Moral- do (Franco Interlenghi) felszáll a vonatra, magának a rendezőnek másfél évtizeddel azelőtti elutazását ismétli meg. Az ifjú Fellini tizennyolc éves korában, 1938-ban Firenzébe szökik az álmos rimini családi házból, ahol addig nevelkedett, hogy szerencsét próbáljon: előbb képregényeket rajzoljon, majd újságíró legyen. „Tizenhét éves koromig semmi sem történt. Gyönge tanuló voltam, számtanból bukdácsoltam, olaszból éppen hogy átmentem. Egy szép napon aztán elmentem hazulról. Akárcsak A bikaborjakban: nem szóltam senkinek” — nyilatkozta később. Moraldo, az egyetlen hős, aki képes a kisszerű világ kisszerű figuráit kívülről szemlélni, megelégeli a városka szellemi sivárságát, a tehetetlenség sorvasztó nyomását, a pitiáner bűnök, a földhözragadt csínyek, kicsinyes csibészkedések sorozatát; neki van ereje a szakításhoz. A bikaborjak cím a kisvárosi léhűtő aranyifjakat jelöli. Önéletrajzi ihletésű az 1953- ban keletkezett alkotás, (amely még abban az évben elnyerte a velencei fesztivál Ezüst Oroszlánját,) hiszen RiminiJohn Trávolta és Kristie Alley főszereplésével hamarosan vetítik az intercom közreműködésével a mozikban a Nocsak ki beszél most! című amerikai filmet, amelynek rendezője Tom Ropelewski Intercom-felvétel ben a kamasz Fellini is az említett legények közé tartozott. A bikaborjak hozta meg a számára a sikert: ezzel érkezik be az akkor már krisztusi korú férfi, a már-már letűnőben lévő neorealizmus újra felfedezője, hogy aztán 1954-ben, az Országúton meghozza majd neki a világhírt is... Furcsa volt látni néhány napja a televízióban az immár lezárult oeuvre kiemelkedő opuszainak fényében ezt a negyven esztendővel ezelőtti pályakezdést. A bikaborjak még nem igazán Fellini. Legalábbis nem a hatvanas-hetvenes évtized Fellinije, akinél a látomás fontosabb a cselekménynél, a mozgóképi stílusteremtés a történetmondásnál. Az öt fiatalember kalandjait ábrázoló mű a neorealizmus esztétikájához hűen a forgatás jelenidejében játszódik. A nyitó képsor Szereplői 1953 Miss Szirénjét választják meg: a boldog szépségkirálynőről azonban kiderül, hogy gyermeket vár a bikaborjak egyikétől, Faustotól, aki szíve szerint elmenekülne jövendőbelije és a rá váró atyai örömök elől, de az apja tettleges közbelépésének hatására mégiscsak oltárhoz vezeti Sandrát. Ez a házasság s az újdonsült férj félrelépésének története az epikai áradású mű egyik fő vonulata, amelyből meleg humorral, s enyhe iróniával ágazik el a fiúk kalandjainak ábrázolása. A jókedélyű Riccardot a rendező fivére, Riccardo Fellini jelenítette meg; Albertként pedig a leendő sztár, Alberto Sordi mutatkozott be. A sztori megrajzolása már biztos kezű rendezőre vall, aki itt teszi meg az első lépéseket az árnyalt emberábrázolás felé. De a későbbi mozi-mágust előlegzik már a nagy tömegeket mozgató epizódok, a különös, bőbeszédű asszonyok, mint Sandra mamája, vagy az öreg Színész, akinek végül Le- opoldo (Leopoldo Trieste) felolvassa elkészült drámáját, ám az nem is a színműre, hanem a szerzőjére kíváncsi, ezért csábítja le éjjel a mólóhoz... Furcsa volt nézni ezt a fekete-fehér mesét. Ma Fellini kultúránk része: a Cabiria éjszakái, Az édes élet, a Júlia és a szellemek, a Satyricon, a Róma, a Nyolc és fél, a Zenekari próba, A nők városa, az És a hajó megy, a Casanova, a Ginger és Fred világa, az európai filmművészet egyedülálló univerzuma a magyar néző számára is jól ismert. Az olasz mester munkái egy-két éves késéssel rendre megjelentek nálunk is. Egyes snittjei, beállításai kitörölhetetlen képet hagytak bennünk: például Marcello Mastroianni és Anita Ekberg a Trevi kút vizében, vagy Gelsomina dala az Or- szágútonban vagy akár a Róma számos jelenete. Ilyen az, amikor a város alatt, a metró alagútjának mélyítése közben a földgyalu egyszercsak üregre bukkan, amelynek falát csodálatos freskók díszítik. A beáramló levegő és fény hatására azonban a festmények pillanatok alatt eltűnnek. A hősök tehetetlenül szemlélik a pusztulást. Ugyancsak emlékezetes a fanyar humorral átszőtt egyházi divatbemutató, vagy a Casanova zárlata, amelyben a hírhedt nőcsábász (és filozófus) nem találván meg soha az igazi szerelmet, egy élettelen bábuval lejti utolsó táncát, amely a halálba vezet. „A mozi képekkel szól a maga világáról, szereplőiről, képekkel meséli el történeteit. Kifejezésmódja figurális, mint az álmoké.. Miért, az álom nem a képeivel bűvöl el, ijeszt meg, lelkesít fel, ejt aggodalomba?” — kérdi a művész. Néhány hónap múlt el csak azóta, hogy örökre elment, Giulietta Masina hiába vir- rasztott mellette éjjel-nappal. Eltávozott, de itt hagyta vízióit, celluloid szalagokra fényképezett álmait. Amíg létezni fog a mozi mint műfaj, ezek az álmok mindig elevenek lesznek. Könyvespolcunk Megtört kereszt és a szvasztika Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Szomorú jubileum emlékeztetett Hitlerre március 19-én: ötven esztendeje szállták meg hazánkat a németek. Túl a történelmi apropón, érdemes a nácizmus szellemi gyökereit tápláló forrásokat megismerni. Erre annál is inkább szükség van, mivel nemcsak Európában, de hazánkban is elszigetelt csoportocskák azonosulnak a nácizmus gondolatával és már tömegrendezvényeken is próbálgatják hangjukat. Ebben a folyamatban segíthet az érdeklődő olvasóknak Joseph J. Carr: Megtört kereszt című munkája, amely Hitler és az okkultizmus kapcsolatának bemutatásával nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy összefüggést sejtessen a nácizmus és a New Age (Új Kor) mozgalom között. Azon a viharos éjszakán, amikor az orosz csapatok véres küzdelmek árán betörtek Berlinbe, Goebbels a náci propagandaminiszter elgondolkozva így szólt bunkerbeli társához, Wemer Neumannhoz: „Ezeknek az eseményeknek a jelentősége semmihez nem fogható, hacsak nem a Golgotához.” Goebbels csak Hitler harmadik Birodalmának bukásáról beszélt — melyet személy szerint olyan Új Komák tartott, amely egy Ezeréves Királysághoz vezet el —, de olyan általános igazságra tapintott rá, amely az egész nácizmusra jellemző: a gyilkos náci rezsimet szoros szálak fűzték a jeruzsálemi Golgota hegyén 19 évszázaddal azelőtt lejátszódott eseményhez! Mint azt a szerző, Joseph J. Carr állítja: a nácizmus nemcsak rasszista gonosztevők és más deviáns elemek politikai mozgalma volt, amint azt sokan gondolják, hanem több annál: olyan okkult vallás, amelyben Adolf Hitler volt a Messiás, Heinrich Himmler a Főpap és a vérszomjas SS-le- gények alkották a klérust. így képzelhető el, hogy a holocaust hét éve alatt (1938-1945), a történelem egyik legcivilizáltabb nemzete, Németország, előre kitervelt kampányt kezdett a történelem egyik legrégibb nemzetének, a zsidó népnek a kiirtása céljából. Az sem véletlen, hogy egy mozgalom milyen szimbólumot választ magának. A horogkereszt vagy hindu eredetű szóval szvasztika, ősi vallási szimbólum, eredetét homály fedi. Ausztrália és Új-Zéland kivételével gyakorlatilag az egész világon elterjedt. Gyakran ezzel díszítették a pogány isteneknek emelt oltárokat, szentélyeket. Egy nemrégiben feltárt második századbeli zsinagógán pedig a horogkereszt együtt szerepel a Dávid-csil- laggal és a pentagrammal. A legtöbb kultúrában a horogkereszt a napot jelképezte és minden esetben élettereket, változást jelent. Amikor Hitlert 1920-ban a náci párt vezetőjévé választották, megrajzoltatta a hatalmat jelképező szimbólumot. Dr. Friedrich Krohn vérvörös háttér előtt fehér körben balra forgó horogkeresztet tervezett. Ez a szvasztika a jóságot, az igazságosságot, a természettel és a jó erőkkel való egységet kívánta szimbolizálni. Hitler elfogadta egy apró változtatással: a horogkeresztet annak jobbra forgó változatával helyettesítette és így szándékosan alkalmazta a gonoszságot, sötétséget és fekete mágiát jelképező megfordított szvasztikát. A kötetben feltárulnak a nácizmus által elkövetett bűnök és a szerző a lehetséges motivációt kutatja. I Ä %$kt-9,{agyarország hétvégi meííéhkte
