Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-19 / 42. szám
1994. február 19. Ä %eCe t-Magyarország hétvégi meíUfflete 1 1 Nem is olyan „fekete” gazdaság Ott nagyobb az ösztönzés a nem adózó gazdaságra, ahol a kibúvó a legtöbb előnnyel jár Budapest (MTI-Press) — A modem társadalmak mindegyikében jelentős gazdasági szektor a feketegazdaság. De nem mindenütt egyformán nagy a szerepe. Mivel nálunk rendkívül kiterjedt, érdemes megvizsgálni a létrejöttének, nagyságának okait. Mint minden fontos közgazdasági tendenciának, ennek is elsősorban a civilizációban, a kultúrában kell keresni a gyökereit. Ezt bizonyítják a tények. A nemzetközi összehasonlításban négy ország emelkedik ki a tőkés országok közül magasan a többi fölé: Görögország, Spanyolország, Olaszország és Portugália. Európában viszonylag alacsony a részarány a nyugat-európai puritán országokban. De még itt is magas a távol-keleti országokhoz képest. A költségvetés súlya A fekete gazdaságot eijesztő tényezők között jelentős a szerepe a költségvetés súlyának. A puritán svédek között azért nagy a feketegazdaság súlya, mert nagyon magasak az adók, nagyok a költségvetési terhek. Érthető, hogy ott nagyobb az ösztönzés a nem adózó gazdaságra, ahol magas az adó, vagyis ahol drága a mással való dolgoztatás, ahol az adózás alóli kibúvás a legtöbb előnnyel jár. Az is feltűnő, hogy milyen szoros az összefüggés a nagy jövedelemkülönbségek és a feketegazdaság súlya között. Mindenütt burjánzik a feketeA legális munka nem mindig jövedelmez jól Balázs Attila felvétele gazdaság, ahol a lakosság leggazdagabb tizedéhez viszonyítva a legkisebb jövedelmű tized aránylag is szegény. A feketegazdaságot visszaszorító tényező a barkácsolás elterjedése és a praktikus munka tisztelete még értelmiségi körökben is. Barkácsolók az USA-ban Az Egyesült Államokban ezek miatt viszonylag alacsony a fekete gazdaság súlya. Ott szinte mindenkinek van kis, jól felszerelt barkácsmű- helye és az emberek büszkék, ha valamit maguk is meg tudnak csinálni, nem szorulnak másokra. A legkisebb a fekete gazdaság Japánban és Svájcban. Az előzőben magyarázat a nagyon puritán civilizáció, a nivellált jövedelemelosztás, az alacsony költségvetés és a nagyon jól szervezett kisvállalkozási szektor. A svájciak esetében is érthető a kis feketegazdaság: magas az átlagos életszínvonal, nincs szegénység, alacsony a költségvetés súlya és ők is nagyon puritánok. Az adók magassága is a nagy fekete gazdaságot indokolja. Az utóbbi években a jövedelemarányok annyira differenciálódtak, hogy széles rétegek életkörülményei csak azért elviselhetőek, mert van feketegazdaság. Amikor hasznos is Az utóbbi években ugyan nagyon szépen gyarapodtak a házi műhelyek, azok felszereltsége, de még mindig messze vagyunk a nyugati országoktól. Örvendetes módon a magyar értelmiség körében csökkent a fizikai munka lenézése. Arról már többször írtam, hogy az elmúlt húsz év során milyen sokat köszönhettünk a fekete gazdaságnak, és milyen sokat köszönhetünk ma is. Ezért nagyon óvom az illetékeseket attól, hogy adminisztratív eszközökkel próbálkozzanak. Azok még sehol nem hoztak eredményeket. Ha mi szorítottuk vissza ennyire a termelést, ha mi vezettük be az egyre nagyobb adókat, mi hoztuk létre az ilyen nagy jövedelemkülönbségeket, a feketegazdaság a legfontosabb lehetőség a bajok csökkentésére. Sok pénz az egészséges életmódért Budapest (MTI-Press) — A Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Alapítványt 1991-ben hívta életre az Országgyűlés, a tanórán kívüli ifjúsági és szabadidősportban részt vevők támogatására, de akkor még alap formájában. Az alap, a parlamenti döntést követő esztendőben már 500 millió forint felett rendelkezett, amelyből 300 milliót a költségvetés a Népjóléti Minisztérium útján, 200 milliót pedig az Egészség- biztosítási Önkormányzat utalt át erre a számlára. Az alap az idén alapítvánnyá alakult át. Kulin Sándor, a kuratórium elnöke így foglalta össze alapítványuk eddigi munkásságának legfontosabb tényeit. — Az alapítvány pénzei egyike a ma ritkuló forrásoknak, amelyekből támogatás^ hoz juthatnak az oktatási intézmények, kisközösségek, egyesületek, önkormányzatok. A pályázat útján megszerezhető támogatás iránt már az első évünkben, 1992-ben érthetően óriási érdeklődés mutatkozott. — A kuratórium titkárságához eljuttatott 11 ezer 320 kérelem útján az igényelt ösz- szeg 7 milliárd forint felett volt. Ez az igény a rendelkezésre álló támogatási alap több, műit a tizennégyszeresét tette ki. Végül is, 1591 település 7240 pályázója kaphatott támogatást, amelynek összege a kérelmek többségénél alatta maradt a százezer forintnak. A legtöbb pénzt az általános iskolák kapták, 149 milliót, a középiskoláknak 83, az egyetemeknek 35, az óvodáknak 27 millió forint jutott. A fennmaradó összegből az önkormányzatok, sportegyesületek pályázói részesedtek. □ A vidék milyen arányban részesedett? — Műiden megye jelentős támogatáshoz juthatott ezen az úton 1992-ben. A legkisebb összeg is, amit pályázat során kapott az illető megye, felette volt a 12 millió forintnak. A legnagyobb összeg, amit megye elnyert, az előbbi összeg háromszorosát tette ki. Összesen, a fővároson kívüli pályázók majdnem 400 miihó forintot kaptak nyertes programjaik támogatásához. □ Mit mutatnak az idei pályázatok? — Mindenekelőtt azt, hogy változatlanul nagy az érdeklődés az alapítvány pályázata iránt. A kuratóriumhoz 7200 pályázatot adtak be és ezek 23 és félezer témakört érintenek. De ez még változhat, mivel a dokumentumok feldolgozása csak ezután fejeződik be. Az már biztos, hogy nem a pénzünk lett több, hanem az igényelt támogatás összege. De tudjuk és ez jó hír, hogy az alapunktól igényelt pénzt még sok százmilliós helyi támogatás egészíti ki. Becsléseink szerint így, az általunk is támogatott célokra valójában 1,5 milliárd forintot költenek az országban. A mostani helyzetünkben ez nem is kevés! I Múzsák, ha találkoznak Bánhegyiné Kátai Ildikó: Madonna a kisdeddel Deák Mór: Nyomasztó téli éjjelek Nyomasztó téli éjjelek, csapott háztetők. Füttyödet a távolban egy vonat. All az ablakban valaki, s nem tudom, miért követi a gondolat. Széteső lábnyom csak a hóban, ami vagyok vagy ami voltam és ami lehetek. Beletapostak a világba: hova visznek egyhelyben állva az utak, a sínek? A tavasz majd magába old és egyre több fekete folt hizlalja a csatornát. Hiába állnak őrszemet a felbukó hóemberek, a telet meg nem óvják. Megfagytam régen. Nem tudom, Ki nézett ki az ablakon, s ha látott is, mit látott. A megfagyottak nyomai —jó lenné elfelejteni— átérik a világot. Közbeszólás Maszek világ Máthé Csaba M ilyen furcsa ez a privatizáció, vagy ahogy divatosabb szóval manapság emlegetik, a magánosítás. Óriási lelkendezések hangzottak el az év elején a privatizáció elmúlt három évének sikereiről, amit napjainkban alaposan lehűtött a Dimag- botrány. A milliárdos vagyonvesztés okainak vizsgálata még eltart egy jó ideig, de mindez a tényen nem változtat. A megvesztegetés ténye nem bizonyítható, a hibát elkövetők száma egyelőre nem ismert, az egész ügyet még mindig nagy homályfedi. A magánosítás ennek ellenére egyre nagyobb ütemben halad és egyre több állami cég kerül magánkézbe. De vajon mit privatizáljanak azok a kisiparosok, kiskereskedők, maszekok, egy csokorba gyűjtve őket, a vállalkozók, akik 10 vagy 20 éve váltották ki az iparengedélyt és azóta saját szakállukra dolgoznak? Tréfásan az egyik ilyen régi vállalkozó meg is jegyezte: magamat privatizáljam, vegyem meg a saját vállalkozásomat, és ehhez vegyek fel hitelt, amit mondjuk kedvezményesen,m hét év alatt törlesztek? Okét egykoron osztályidegennek, lekicsinylőén maszekoknak hívták, akik a gazdasági élet perifériájára szorultak, saját erőből és saját vagyonból építkeztek. Igénybe vehettek saját házat, rokoni vagyont, szülői segítséget, de külső támogatást, hitelt, kölcsönt, főleg kedvezményesen nemigen kaptak. Létrehozták a maguk kis vállalkozását, műhelyét, amelybe belefektették az összes pénzüket, és annak hasznából boldogultak, tartották el a családjukat. A rendszerváltással pedig egy új fogalmat ismertünk meg, a privatizációt, a magánosítást. A jelszó változott: adjuk el az állami vagyon jelentős részét és juttassuk magántulajdonhoz az embereket, a vállalkozókat, a különböző társaságokat. És bármennyire igaz a privatizáció kapcsán az a tétel, hogy számukra is ugyanolyan lehetőség nyílik egy állami vállalat, vagyonrész megvásárlására, mint másoknak, mégis kiestek a privatizáció rostáján. Es itt leginkább a vállalkozás indításának különbözősége a döntő: a jelenlegi privatizációnál már felépített, készre kapott, működő vállalkozásokat lehet megvásárolni, minimális saját erőt kell letenni, a maradék részt ki lehet egyenlíteni kárpótlási jeggyel, amellyel megint jelentős milliókat lehet megtakarítani vagy egy másik megoldásként fel lehet venni hosszabb időre Egzisztencia-hitelt. Talán kérdezni sem kell, hogy melyik megoldás előnyösebb. Mindenki rávágja, hogy az utóbbi. Most törölhetnék szemeiket a „törzs- gárdás" vállalkozók, de szerintem vannak olyan talpraesettek, hogy az eddig már felépített üzletüket továbbgyarapíthatják és még ezenfelül a privatizáció szeletkéjéhez is hozzájutnak. Legfeljebb keserűen megjegyezhetik: nem jó időben születtünk... Tenyérdörzsölés rp gy falu, egy olajütő és & egy szeszfőzde. Katonásan sorakoztak a szabolcsi falvakban ezek a kisüzemekés az évszázados hagyományok alapján dolgozták fel a falu lakosainak terményét. Akkoriban egy gramm termény nem maradt feldolgozatlanul. A gyümölcs egy részét eladták, a maradékot elvermelték, elrakták üvegekbe, vagy lekvárt főztek belőle. Amit már nem tudtak végleg hasznosítani, azt ömlesztve beadták a helyi szeszfőzdébe és kifőzték szesznek, pálinkának. A szilvából kipergették a magot, úgy főzték ki, néha még a répát is bedarálták, ha olyan ínséges idők voltak. Az a pálinka gyümölcsöt is látott, nemcsak élesztőt és cukrot. A szeszt, a pálinkát ráadásul jó áron lehetett értékesíteni és ez a feldolgozási mód még mindig jobb volt, mintha ott rohadt volna a földön a gyümölcs. Az olajütők is folyamatosan dolgoztak, szinte masszaszerű, sűrű olajat készítettek, aminek feldolgozási foka valóban nem volt olyan, mint a manapság a boltokban műanyag flakonokban kapható olajoké, de mindig elfogyott. A gazda ilyenkor elégedetten dörzsölhette kezét. Elfogyott a termény az utolsó grammig. Manapság inkább tördelheti a kezét a gazda, az alma ott rohad a fán, a novemberifagyos szél rázza le a földre. A gyümölcs ott rohad a földön, a februári hó még megfagyasztja, a márciusi, áprilisi meleg és eső végképp belemossa a talajba. A napraforgó pedig a földre horgasztja a fejét és a talajra pergeti ki a magokat. Egyre nagyobb zavarok jelentkeznek a láncolatban, szinte évről évre nő a feldolgozatlan zöldség és főleg gyümölcsnek a mennyisége. A házi szükséglet, a befőtt, a lekvár aránya minimális, csakúgy mint a házak pincéjében, istállójában betárolt mennyiség. A feldolgozói hálózat hiányzik, azok a kistérségi konzervüzemek, . amelyek „felszippantják” a ' gazdák terményét. Es természetesen az az együttműködés sem ártana, amely mind a feldolgozónak, mind a kistermelőnek jövedelmező lenne. A zöldség- és gyümölcsfajtákra gondolok, hiszen a kistermelő azt termelje, amit a feldolgozó el tud adni, de utóbbi ne csak a felvásárláskor, hanem a fizetésnél is legyen az első. Ha pedig végképp nem sikerül eladni a termény egy részét, akkor következhetne a szeszfőzde. Nem az alkoholizálást akarom szorgalmazni, a zugpálinkafőzést, hanem a legális feldolgozást és értékesítést. Ha mindebből idén előrelépés történne, akkor karácsonykor a termelők simára dörzsölhetnék tenyerüket.
