Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-19 / 42. szám
12 [ Ä 'KtCet-Mafliiarorszáfi hétvégi meíWjüte 1994. február 19. Térségi televíziózás Szondi Erika Fehérgyarmat (KM) — A Bánki Donát Műszaki Főiskolán szerzett üzemmérnöki és műszaki tanári diplomát Bolyáki Attila, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem pedagógiai szakát végezve részletesen megismerkedett az oktatási technológiával. Csaknem egyidőben kapta meg egyetemi diplomáját és a Pécsi Körzeti Stúdió videofilm szerkesztői szakának oklevelét. Ezek a tanulmányok jól párosultak Bolyáki Attila szervező készségével, határozottságával, s kitartó munkájának eredményeként megszületett a szatmári térség egyetlen kábeltelevíziós hálózata. — Munkánk 1987. áprilisában kezdődött, hisz már akkor megkezdtük az anyagok gyűjtését, de még nem volt nagyközösségi antenna- rendszer, ezért egy videomagnót és egy televíziót vittünk magunkkal. ABC-kben, áruházakban, iskolákban, kollégiumokban vetítettük a mozgó képeket. A rendszer- váltás idején az önkormányzat megalakulásakor szinte az első napirendi pontok között szerepelt — erőszakosságomnak köszönhetően — a városi televízió és kábelhálózat ügye. 1991 végére a város lakosságának csaknem kétharmad része már rácsatlakozhatott az időközben folyamatosan épülő nagyközösségi antennarendszerre. Műsorainkban nagy figyelmet szentelünk az ifjúságot, gyermekeket érintő témáknak, rendszeresen sugározzuk a képviselő-testület üléseit, ráirányítjuk a figyelmet a lakosságot izgató gondokra a település fejlődése érdekében. Az a tapasztalatunk, hogy a lakosság igényli a helyi információkat és ettől nem szeretnénk megfosztani a környékbeli településeket sem. Régóta érlelődik bennem a térségi televíziózás ki- fejlesztésének gondolata is. A közel ötven környékbeli település polgármestereinek tájékoztatása szerint már a jövő évben jó néhány faluban igényt tartanak erre a szolgáltatásra. A térségi televíziózást eddig nem alkalmazott műszaki eljárással szeretnénk Magyarországon elsőként kifejleszteni. Az alapötletet az adta, hogy 35-40 kilométeres körben több egyidejűleg meglévő vagy kiépülő nagyközösségi rendszert össze lehet kötni a Fehérgyarmaton működő televíziós stúdióval, mely egy közszolgálati csatornát juttathatna el a fejállomásokhoz, eljutva minden kábelrendszerbe bekötött lakásba. A településeket kábellel összekötni gazdaságtalan megoldás lenne, ám egy kábelpótló mikrohullámú átjátszó adó-vevő berendezés képes szimplex üzemmódban jó minőségű kép- és hang továbbítására, átvitelére. Ezzel a megoldással a községek bekapcsolódhatnak környezetük kommunikációs vérkeringésébe. A térségi televíziózás jó eszköze lehet a vállalkozások élénkítésének, a térség helyi információkkal való ellátására. A helyi televízió szoros kapcsolatban állna az országos médiákkal, és így az itteni emberek hagyományai, értékeit nemcsak archiválnánk, hanem országos bemutatkozásra is több lehetőség nyílna. A vidék összefogó erejévé válhat ez a médium, mely képes lenne az itt élő értelmiséget összetartani, véleményüket nyilvánosság előtt megismertetni. Felvilágosító, tájékoztató műsorok segíthetnék az emberek gondolkodásának, szemléletének alakítását. A képviselő-testületi ülésekről szóló adások elősegíthetik a közélet demokratizálódását, segítségével a választópolgárok részesei lehetnek a vitáknak, beleszólást kérhetnek a döntések előkészítésébe és meghozatalába. A már működő városi televíziónál a helybeli közvéleménykutatások egyértelműen bizonyítják, hogy közügy- gyé vált, népszerű és egyre többen nézik. Egy-egy műsorunk napokig beszéd-, illetve vitatéma a városban. Már csak a Magyar Televízió engedélyére várunk másik nagy álmunk megvalósításához. Tervünk egy olyan heti rendszerességgel megjelenő magazinműsor elkészítése és sugárzása a kárpátaljai területeken, ami az ott élő magyar anyanyelvű lakosság mindennapjairól, hagyományairól, gondjairól szól. A tervezett műsort a Fehér- gyarmati Városi Televízió készítené el, természetesen a szomszédos ukrán és romániai televíziók segítségével. A határokat csak az adóállomás műszaki paraméterei jelentenék, és megvalósulhatna az a kulturális kapcsolat, mely képviselné az itt élő magyarok összetartozását. Műsorainkat a Tv2 csatornáján sugároznánk. Helyi terveinken kívül folyamatosan dolgozunk az országos televíziónak, aktívan szerepelünk a körzeti és kisebbségi műsorok szerkesztésében. Folyamatosan működtetjük analóg és teletexes képújságunkat. Hosszú évek kemény munkájával jutottunk el idáig, de remélem valamit sikerült elindítanunk a televíziós fejlesztés érdekében. Bánhegyiné Kátai Ildikó: Kemencés konyha A magyar festészet üstököse A zseni kitörése a kor fojtogató hatalmából • Százötven éve született Munkácsy Mihály Budapest (MTI Press) — Festészetünk világhírű üstököse, Munkácsy Mihály 150 éve, 1894. február 20-án született, kétszáz év alatt elma- gyarosodott bajor családból. Élete és művészete a legnagyobb nyomorból a világhírig, majd a tragikus halálig a zseni kitörése a kor és a körülmények fojtogató hatalmából. Örök példa és remény a sorsukon változtatni akaróknak. A nyolcéves korában teljes árvaságra jutó gyermeket nagybátyja, Reök István fogadta be békéscsabai házába. Az érzékeny lelkű, vézna fiút szellemi munkára alkalmatlannak találta és asztalosinasnak adta. Gyermekkori szenvedései, megalázó élményei a hazai céhélet nagyhatalmú mesterei mellett, akiknek inasai teljesen kiszolgáltatottak voltak felszabadulásukig, mélyen bevésődtek leikébe. Segédlevele megszerzése után Aradon dolgozott, majd a gya- lupadot otthagyva festőinasnak szegődött el egy vándorpiktor, Szamosy Elek mellé. Mohón iparkodott tőle a festés titkait ellesni, egyben hiányos műveltségét foltozgatni. Az ország fővárosába, Pestre igyekezett, ahova 1863-ban sikerült eljutnia. A festők szívesen fogadják, kezdetleges rajzain felismerik a tehetséget. Ligety Antal pártfogásába veszi, irányítja és segítséget szerez neki. így eljuthat Bécsbe, Münchenbe, ahol a festészeti akadémián Wagner Sándor tanítványa volt, de Kaulbach történeti képei hatottak inkább rá. München ekkor a középeurópai festészet központja volt, ahol sok magyar művész is tanult. Hallatlan szorgalommal képezte magát. Düsseldorfba utazott, a német életkép akkori legnagyobb mesteréhez, L. Knaushoz. Itt indult meg művészi kibontakozása, bár ifjúkori zsengéi Pesten már sikert arattak. 1869-ben festette Ásító inas című művét, mely drámai hangvételével, festői kvalitásaival meghozta számára a sikert; gazdag lélekrajzával, a sötét háttérből kivilágító fehér foltjaival előrevetítik későbbi stílusát. A pszichológiai megjeleníEcce homo (1896) tés megdöbbentő ereje, a sötét-világos színek ellentéte, a drámai téma jellemzi Siralomház című művét, mely egyszerre a világsiker csúcsára lendítette. 1870-ben elnyerte vele a Párizsi Szalon aranyérmét. Művészete a régi, nagy festők hagyományát követte, főleg Rembrandtét, Tizianét. Gyors, sommázó ecsetkezelése Frans Halséra emlékeztet. A műveiből kiragyogó eleven életérzés képei minden kis részletét ma is csodálatossá teszi. Mély pszichológiai érzéke és elragadó színvilága remekművekké avatja azokat a képeket is, melyeket akkor kevéssé becsültek. Kora és környezete a nagyméretű kompozíciókat kívánta tőle — ezek láthatók a világ nagy gyűjteményeiben, kevés Magyarországon is —, mint az 1871-ben festett egyik főműve, a Tépéscsinálók. 1871-ben nagyot fordult élete. Párizsi barátai, a De Marches házaspár meghívta házába. A világhír melléje szegődött, s vele a gazdagság," a fényűzés. Feleségül vette De Marches báró özvegyét, s a nagyratörő asszony egyfelől, másfelől amerikaias ízű reklámkampányt folytató műkereskedői embertelen hajszára fogták. Két kézzel szórta a pénzt. Legendás hírű palotát építtetett magának. Estélyein egész Párizs megjelent, a szellem és rang kiválóságai adták egymás kezébe a kilincset. Kezdetben még hazai, gyermekkori élményanyagából merített. Az éjjeli csavargók (1873) A falu hőse halkabb vagy hangosabb történelmi jelenetek élőképszerű beállítottsággal, ami Párizsban egzotikumként hatott. Hogy vezető pozícióját megtarthassa, új témák után kellett néznie. Gyermekkori emlékei is halványodtak, a világ akkori fővárosának elkényeztetett közönsége pedig a századvégi kapitalizmus nagy konjuktúrájá- ban saját életének megörökítését várta el a festőtől. így keletkeztek szalonképei, melyek hihetetlen mennyiségében keltek el mesés összegekért. Nyitányuk a Műteremben (1876), melyen saját magát örökítette meg feleségével együtt a festőállvány előtt. Szinte rubensi gazdagság árad a képből, a pompás környezetben a nemes anyagok között dúskáló festő életöröme. A szalonképek sorozata előkelő párizsi lakószobákban játszódik velencei tükrök, legyezőpálmák, a kor divatja szerint agyonzsúfolt berendezések között. Elegáns fiatal nők, ápolt gyermekek napi elfoglaltságait ábrázolja. Festőisé- gük ma is eleven, akad köztük néhány gyöngyszem is. Ma a legnépszerűbb alkotásai kisebb genreképei, melyekben festői előadásának zsenialitása tisztán érvényesül, mint a Röpülő asszonyban (1873) vagy a Rőzsehordón (1873). Más tárgyú vásznai közül képmásairól, tájképeiről és kisszámú csendéletéről sem feledkezhetünk meg, mert ezek nemcsak a magyar, hanem az egyetemes európai művészet remekei. Képmásainak egy része barátságból készült, mint Liszt Ferencé, Hay- nald érseké, vagy Paál Lászlóé. A kor azonban nem ilyeneket, hanem méretben és igényben óriási alkotásokat kívánt tőle. így születtek meg a nyolcvanas évektől kezdve monumentális vallásos képei. A Krisztus trilógia első darabja, Krisztus Pilátus előtt (1881) mégegyszer és utoljára a világsiker csúcsára emelte a festőt. A fárasztó hajszában Munkácsy kimerült. Fiatal korában szerzett szörnyű betegsége kiújult, lelki feszültsége állandóan fokozódott. Örömét nem lelte már a fényűzésben, a borzalmas vég előérzetétől űzve menekült a nagy bibliai kompozíciókba. A Krisztus Pilátus előttnek sem elődje, sem utódja nincs a magyar vallásos festészetben. A dráma a lélekáb- rázolás remeke. A romantikus realizmus ösvényéről letérve, a kórral és becsvágyával versenyt futva megfestette még a bécsi Kunsthistorisches Museum óriási mennyezetképét, a világos színeivel Munkácsyra egyáltalán nem jellemző alkotást. Élete utolsó éveiben a halállal viaskodott csupán. Elméje elborult, az endenichi szanatóriumban 1900 május elsején a halál már csak egy élőhalottat váltott meg szenvedéseitől. Törő István: Az éjszaka A szúnyogok vérszomjas csapatát alig tudta elhessegetni, noha csak most kaptatott fel a magaslesre. A létra egyetlen nyikorgás. Talán sohasem villant át agyán, hogy egyszer csak megunja az ácsolt fadúc, hogy annyiféle embert hordozott, bordázata összeomlik, mint annak a vadnak, amelyet innen lelőnek. A hajnalra vár, mely elindítja az erdő lakóit, hogy ösztöneik parancsának engedelmeskedve telezabálják gyomrukat. Áfák rozsdabarna levelein még pára ücsörög, hogy majd a szél és a Nap a végtelenbe repítse. Cigarettafüstje beborította az arcát. Egyszerre csak, mintegy a leshelyen ülők örök kísér őjeként, rázuhant a magány. Benépesíthető alakjai voltak, mint valamikor őrségben. Főleg a majré, melyet elődei oly félelmetessé mázoltak előtte. A majré, mely útjában állt, bármerre indult, belebotlott. Később rájött, hogy érzései válaszút elé viszik: megtegye-e vagy sem, amit elvárnak tőle, mert innen vezet az út a magaslesre vagy a Golgotára. A puskás ember agya még tompa. Az éjszaka összes rémképei elszunnyadtak benne. Talán elbóbiskolna, ha a hajnali hűvösség, mely áthatol mindenen, nem emlékeztetné rá, hogy nem a fekhelye várja, a puskás embert, a betolakodót, aki vadászcsizmával gázol ebbe a világba, a védtelen erdőbe. Régi vadászatok jutnak eszébe. A mostaniak is azoknak egyenes folytatásai, mert az emberek és szokásaik öröklődnek. Átgázolnak mindenféle változáson és körülményen. Mintha valamilyen láthatatlan kötelék fogná eggyé a puskás embereket. Ült a leshelyen, és nem is egyedül. Micsoda leshely volt az. Külön készültség vigyázta, túl a vadászok védőszentjén, mert az is megválogatta, kit is fogad szárnyai alá. Kegyeltjei voltak a csillagosok, akiknek még vadászgúnyájukon is átsütöttek a megkülönböztetés jegyei. Talán még a vaddisznók is sejtették ezt, mert, szinte vezényszóra túrták fel a tölgyes és makkos avarját, hogy minél több télire valót halmozzanak fel sörtéik alatt. , A csillagos megmozdult: — Te is látod azt, amit én? — Ühüm! — dönnyögött a puskás ember, mfrt megszólalni éppen nem tudott. Egyszerre inni és beszélni még senki sem tanult meg. Végre csak megszólalt: — Mit kellene néznem? A puskás ember a sötétségbe bámult. Homályosan észlelt ott valamit, de hogy mit, akkor még nem tudta. Megdörzsölte a szemét, belekapott. Rémlett, mintha gallyak recsegtek volna, és valaki félhangosan mondaná: „Jóska, Jóska!" A csillagos meg egyre bök- döste: — Ott, ott! A kutyamindenedet, te vaksi! A puskás ember törölgette az arcát. Ekkor eldördültek a lövések. Kettő egymás után... Most is felrezzen ezekre a dörrenésekre. A puskaropogás után már nem olyan az erdő. Megmozdul minden. A sötétségben a legkisebb moccanásnak is olyan a hangja, mintha szálfákat döntögetnének. A jajgatás kísérteties. A koponya mélyébe hasít. A fájdalmas, segélykérő, a legmélyebb emberi belsőig hatoló jajgatás, mely egyre halkult, majd nyöszörgéssé váltott. O már tudta: ez nem a vad haláltusája. Csak az ember, a levegőbe kapaszkodva, az tud így könyörögni az életéért, melyet lassanként beszív az avar. MTI-felvétel
