Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-12 / 36. szám
1394. február 12. A KM vendége A szoborfaragó Diósi Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Az első zsűrizésen még ki sem pakolt, máris az asztal alá rejtette a két szatyrot, amiben a munkái voltak. Az U alakban elhelyezett asztalok mellett már mind ott ültek a többiek, előttük a munkáik, s Diósi József, amikor meglátta a többiekét, szégyenében minden szobrát eldugta. Még szerencse, hogy mielőtt a zsűri bejött volna a terembe, belépett Puskásné Oláh Julianna, a Népművészeti Stúdió vezetője: — Hol vannak a szobrok, Józsi bácsi?! — Az asztal alatt — válaszolta. — Tessék kitenni! — Nézzen már szét, milyen szépek vannak itt! — ellenkezett. Vitázni már nem volt idő, hát fogta magát Puskásné, s ő pakolt ki a két szatyorból. Jött a zsűri. S az elnök — mit ad isten — pont Józsi bácsi előtt állt meg. Nézte, forgatta a szobrokat, majd odahúzott egy széket, s leült. (Józsi bácsi mondta is magában: hát, nem tudtál volna már máshová menni?!) — Ezt a szobrot megveszem. Mennyiért adja? — kérdezte. Elképedt. Összesúgtak a szomszédaival, mennyit kérjen érte: száz forint sok, ötven kevés. — Ide hallgasson! Adjon érte, amennyit akar, s el van intézve — vágta ki magát. Ezerötszázat kapott egyért, de vittek kettőt! Diósi József naiv szobor- faragó munkái azóta már számtalan kiállítást megjártak, nagy sikerrel. A kecskeméti naiv múzeum pedig ötven faragására csapott le. Az országos népművészeti kiállításon második díjat nyert, szobrait kiállították a fővárosban, Dunaújvárosban, Huszton, Nyíregyházán, s a megye több településén. Az ember hiszi is, meg nem is, hogy alkotójuk már 73 éves. Tiszti akadémiát végzett, s a rendőrségtől ment nyugdíjba — lassan húsz éve. Az újfehértói csizmadia fia inkább juhász szeretett volna lenni. Volt ugyanis egy juhász a faluban, Fodor János nevezetű, aki gyakran elment hozzájuk, apja engedné el Józsi fiát, hogy ránézzen a juhokra. Nagyon tetszett a fiúnak a munka, élvezte, ahogy a kutyák ügyesen terelik a nyájat. Meg hát a Fodor János mindig „faracskált”. Ők, gyerekek meg utánozták. A fatus- kók oldalán kinőtt ágak töve olyan volt, mint a lovak patája — persze, némi faragás után. Lehasították hát a fát, s még a „békát” is belefaragták a „lópatába”, avval csináltak nyomokat a homokba. Aztán meg kétágú fát faragtak a teknő fölé, hogy a kenyértésztát ruhával letakarhassák. Ámyelet, tész- nyit fabrikáltak, az ásónyelet még ki is cifrázták. Volt egy citerája, amit később kénytelenek voltak eladni, hogy dohányt vehessenek érte, azon sokat játszott. Különösen akkor, ha majálisokat rendeztek, összejöttek, citerázgattak. Üjfe- hértón volt két vendéglő, a Cifra — az volt az oláh vé- gesiek táncterme —, s a Kaszinó, az pedig a magyar vé- gesieké. Mindig botránynyal végződött a mulatság, mert sokszor összecsaptak! A Cifra vendéglő tomácos volt, hatalmas kármentővel. Eredeti középkori építmény. Nagyon sajnálja, hogy lebontották, mert olyan csárda nincs még a Hortobágy környékén sem. Aztán, hogy dolgozni ment, mind kevesebbet foglalkozott a faragással Józsi bácsi. Egészen addig, amíg nyugdíjas nem lett. Az első néhány nap borzasztó volt. Nem lelte a helyét. Mint mikor hirtelen bezabolázzák az embert, aztán ne tovább! Ami még addig az életben nem esett meg vele: két napig nem borotválkozott. Csak állt a szobában az József Harasztosi Pál felvétele ablak előtt, s nézett kelet felé. Felesége kérdezte is: tán csak nem a napfelkeltét nézed, jobban tennéd, ha inkább megborotválkonál! Értett a szóból Józsi bácsi: attól, hogy nyugdíjas lett, még nem dőlt össze a világ, csak keresni kell értelmes elfoglaltságot. S talált: úgy döntött, készít magának egy citerát. Csakhogy nem tudta lekot- tázni. Valakitől megtudta Antal Lajos bácsi címét, aki citerakészítő volt, s becsöngetett hozzá. Attól kezdve együtt dolgoztak, jóbarátok lettek. Józsi bácsi már több, mint száz citerát készített, minden rokonnak, ismerősnek jutott belőle. De egy percig sem engedi álmélkodni a hallgatót, mert ellentmondást nem tűrő hangon kijelenti: amit ő csinál, az maj- molás. A mezőgazdasági főiskolán — ahová csütörtökönként jár szakkörbe — a gyerekek olyan citerákat faragnak, hogy nocsak! A készítést ugyan tőle tanulták, a díszítést viszont Gyovai Ernő tanár úrtól. Neki pedig olyan keze van, hogy aranyba kellene foglalni! Kicsit unta már a citeraké- szítést Józsi bácsi, elkezdett hát gobelint varmi. Órákat görnyedt az anyag fölött, s . csak varrta, varrta a képeket. Aztán játékokat faragott: ugri Jancsit, pörgettyűket. S végre valahára elkezdett figurákat faragni. Talán sohasem derül ki, mekkora tehetség, ha valaki egyszer rá nem beszéli: rendezzen már egy kiállítást a munkáiból! S rendezett... Meddig magyar egy magyar film? A filmszemle ünnepi forgatagában hullámzik az öt nap filmtengerének megannyi szereplője Dombrovszky Ádám Budapest (ISB) — „Most itt állok, és meg vagyok döbbenve! Ez az ember győzelme. Nem az enyém, mert ez Istennek a győzelme, mert ezt ő tette velem. Mert valami oknál fogva engem visszahozott. Ezt alázattal kell mondanom és mély hittel.” Kovács Lajos tétován áll az ünnepi forgatagban. A sajtószobában is csak dadogni tud a hirtelen jött kérdésekre, amikor Szász Jánossal ott állnak az újságírók előtt, mint a Filmszemle legsikeresebb filmjének, a Wozyecknek az alkotói. Még debreceni színészkorából emlékszem rá, aztán tudom, elment Miskolcra, s hogy utána mi lett vele... — Magánéleti krízis volt az... Igen, egy évig nem is beszéltem. Elmentem a lovak közé... Egy évig meg sem szólaltam, csak trágyáztam, etettem, a lovakkal voltam. Csak nekik mondtam, hogy hó, s velük kezdtem el újra kommunikálni. Nagyon fontos volt ez az esztendő. Utána újra kezdtem beszélni tanulni... mozogni, hallani... s most itt állok és meg vagyok döbbenve. Kovács Lajos éppen ötvenedik születésnapján vehette át a Legjobb férfialakítás díját a 25. Magyar Filmszemlén a Woyzeck című film főszerepéért. A gálaest ünnepi forgatagában előttünk hullámzik az öt nap filmtengerének megannyi szereplője. Elémvillan egy- egy töredéknyi képsor abból a hatalmas folyamból, ami öt napon át öt vetítőteremben elénk áradt. A magyar film elmúlt évi termése. Huszonöt játékfilm, száznál több dokumentumfilm, sok-sok beszélgetés, milliónyi impresszió. Csupa új film, bár az Ábel a rengetegben-t karácsonykor a tv is bemutatta, s már láthattuk például Sára Sándor kitűnő filmjét, a Vigyázókat. Most — méltatlanul kevés szó esik e Könyvespolcunk Daniel Olbrychski és Kovács András drámai erejű műről, de annak azért csak örülök, hogy Nagy- Kálózy Eszter a Legjobb női alakítás díját kapta az ebben játszott főszerepéért. Ami feltűnő: egyre inkább elmosódnak a határvonalak a magyar és külföldi filmek között. Kérdés persze: meddig nevezhetünk egy filmet magyarnak? Mitől magyar például Er- dőss Pál Vérvonal című műve, amelyet Portugáliában forgattak, s nem is magyar környezetben játszódik, s amelyben az emigráns Szabó Lászlón kívül nincs is magyar színész? A darab egyik szereplője, a világhírű lengyel mozisztár, Dániel Olbrychski a következő választ adta e kérdésünkre: — Én semmiképpen sem írtam volna ilyen pesszimista befejezést ennek a filmnek. Az én forgatókönyvemben az apa és a lánya egymásra talált volna, s a lány nem gyújtotta volna fel apja házát De hát ezt el kell fogadni. A magyarok ilyen filmeket csinálnak. S mivel a magyarok ilyenek, nem is tudnak másat csinálni. S miután Erdőss Pál felkért engem erre a szomorú magyar táncra, én örömmel mondtam igent, mert a forgatókönyvet jónak tartottam. — Múlt mondta, Ön itt Budapesten látta először a filmet. Hogyan tetszett saját játéka? .— Nagyon nem szeretem saját magamat nézni. Szégyellem magam, ha valamit nem jól csináltam. Ha köhögnek, mocorognak a nézőtéren. AnKovács Lajos ISB-Nagy Gábor felvételei nál pedig nincs borzasztóbb, ha valaki ott hagyja a filmem... Az utóbbi időben sokat forgattam, de a filmeket már meg sem néztem. Az elmúlt 14 hónapban hat filmből ez volt a második, amit láttam is. Persze tudom: néha azért meg kell nézni az embernek magát. Hiszen egy szerepről van egy álmom, s ilyenkor derül ki: vajon mennyire sikerült azt megvalósítani. Nyilván nem magamnak kell a saját filmemet minősíteni, de hogy a kérdésre válaszoljak: úgy éreztem, az álmaim most rajta voltak a filmvásznon. Olbrychski egyébként egy másik a filmszemlén bemutatott magyar (?) filmnek is főszereplője. A Jobb szépnek és gazdagnak lenni női főhőse egy sztrájkoló szövőnő, aki egy szép napon megtudja, hogy tulajdonosa annak a gyárnak, ahol dolgozik. Az igazi közép- kelet-európai történet azonban sokkal inkább lengyel, mint magyar, és András Ferenc producer, valamint a Dialóg Filmstúdió révén a filmkészítés résztvevői között is alig akad honfitársunk. De ugyanezt mondhatjuk a Woyzeck melletti másik nagydíjas filmről: a Vasisten gyermekeiről. Tóth Tamás rendező és a Hunnia Stúdió tulajdonképpen egy orosz filmnek voltak koprodukciós partnerei. Persze, a rendező személye azért igencsak meghatározó. S gondoljuk ezt még akkor is, ha a Woyzeck — természetesen szintén különdíjjal jutalmazott — producere, Barba- lics Péter szerint ma már egyre nagyobb szerephez jutnak a producerek. — Nincs pénz — mondja Barbalics, — meg kell keresni a csatornákat ahhoz, hogy egy produkcióhoz előteremtsük az anyagiakat. Ehhez pedig minden filmhez kell egy gazdasági ember, mert a rendezőknek általában gőzük nincs ehhez... A teljességre való törekvés nélkül említsünk még egy ilyen koprodukciót: Jeles András Senkiföldje című filmjét. A rendező magyar, s a történet is 1944 Magyarországán, a zsidó- törvény életbe lépése idején játszódik. Történelmünk ezen tragikus időszaka egy gyereklány naplójából tárul elénk. A főszerepeket e filmben sem magyarok alakítják. Szász János, a Filmszemle ünnepelt és sokszorosan díjazott fimjének a rendezője a magyar filmek genetikus pesz- szimizmusáról a következőket mondja: — Erről csak az jut eszembe, hogy apám, Szász Péter is filmes volt. Sok-sok szépet köszönhetek neki, de ebben benne van az a szomorúság is, ami miatt őneki annak idején el kellett hagynia a szakmát... Öt nap, öt éjszaka. 25 játékfilm, száznál több dokumentumfilm. S ez utóbbiak szomorúságáról még csak egy szót sem szóltunk! Szabadművelődéstől népművelésig Reszler Gábor ____ Az iskolán kí/ jggjÉ| vüli művelődés ■Ilii történetének egy igen izgal" ;j§pj' mas £s érdekes fejezetét ismerhetjük meg a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltárának közelmúltban megjelent kiadványából. A kötet László Géza főlevéltáros munkája és a levéltár új sorozatának első darabja. Annak a sorozatnak nyitó kötete, amelyikben várhatóan újabb feldolgozó jellegű történeti művek látnak majd napvilágot. Az iskolán kívüli művelődés 1944 és 1950 közötti megyei történetének feltárása és elemzésére vállalkozott a kötet szerzője. Ahogy a bevezetőből is kiderül, nem volt könnyű a feladat, mert a levéltári források egy-egy részkérdés megvilágításánál csak korlátozottan állnak rendelkezésre, másrészt hiányzik a tárgyalt időszak iskolán kívüli művelődésének országos történeti feldolgozása. Ehhez a majdani összegzéshez kínál számos adalékot László Géza munkájaA második világháború pusztításai után hozzá kellett látni az oktatás és a művelődés újjászervezéséhez is. A cselekvőén szerepet vállaló kortársak nem egyszerűen a háború ütötte sebek begyógyítására gondoltak, hanem a demokrácia jegyében az előző évtizedekből örökölt népművelést kívánták felváltani a szabadművelődés megújított kereteivel. Az elkeserítő kulturális viszonyok, az országosnál nagyobb arányú írástudatlanság felszámolását akarták elérni a kultúrházak és népkönyvtárak helyreállításával, az öntevékeny művelődési csoportok megalakításával. 1944 őszén az iskolán kívüli művelődés újjáéledésének szerény jelei mutatkoztak: megnyitották kapuikat a mozik, látogathatták az érdeklődők a Szabolcs Vármegyei öazdakör helyiségét. Az új irányvonalat, a változást jelzi, hogy a régi vármegyei iskolán kívüli népművelési bizottság helyett 1945-ben ideiglenes népművelési tanács alakult. Az elnevezésbeli és tartalmi átszervezést a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a bekövetkezett demokratikus politikai fordulattal indokolta, amelyik új helyzet elé állította az iskolán kívüli népművelést is. . A szabadművelődés fogalmának és távlatainak értelmezése korántsem volt egyértelmű. Erre érzékletes példákat találunk a kötetben. Akadtak, akik „szellemi földosztás”-nak tekintették, mások a művelődés birtokba vételének tömeges és öntevékeny jellegét hangsúlyozták. 1946-ban az iskolán kívüli művelődés alapvető céljai között fogalmazták meg az általános műveltség kialakításának elősegítését, a szakmai műveltség emelését, valamint a szórakozást. Az 1947 augusztusában elkezdett hároméves terv a tárgyi feltételekre — kultúrházak építésére, vándor- és üzemi könyvtárak alapítására, ,Jces- kenyfilmmozgók” létrehozására — összpontosított. A létrejött szabadművelődési csoportok mozgásterét 1948-at követően egyre keményebben meghatározta a politikai fordulat. Előtérbe kerültek a Magyar Kommunista Párt erői, a tudatformálás legfontosabb területein is kíméletlenül érvényesült a párt vezető szerepe. A szabadművelődés elvesztette korábbi színes tartalmát, módszerét, formáját és átadta helyét a „szocialista népművelésnek”. A művelődéstörténeti kötet a tények megismertetésén túl tanulságokra is ráirányítja az olvasó figyelmét: napjainkban az önművelés kereteinek megújításához az 1948-ig létezett szabadművelődés követendő példával szolgálhat. (Dr. László Géza: Fejezetek Szabolcs és Szatmár-Bereg vármegyék iskolán kívüli művelődésének történetéből 1944-1950. Nyíregyháza, 1993.) ...v*. it rí nri-ir-tm í- -i-milM 14 31 J(eíet-‘Ma£yarország hétvégi melléklete
