Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-10 / 34. szám

KULTÚRA 1994. február 10., csütörtök Kihalásra ítélve Budapest (MTI-Panoráma) — A kis népcsoportok által beszélt ritka nyelvek ezrei kihalásra vannak ítélve. Szakértők szerint a tömeg­kommunikáció — főleg a televízió — térhódítása és a bennszülöttekre egyre job­ban nehezedő gazdasági nyomás hatására megvan a veszélye annak, hogy eltű­nik a ma élő nyelvek egy- harmada. A világ nyelveinek at­lasza című kiadvány szerint — amely az első ilyen jel­legű átfogó felmérés — a nyelvjárásokat nem számít­va mintegy 6500 nyelvet beszélnek a Földön. E sok­színűség gyors elsivároso- dásának vagyunk ma tanúi. Körülbelül kétezer nyel­vet kevesebb mint ezer em­ber beszél csak, s e nyelvek a következő ötven-száz év­ben valószínűleg kihalnak majd — vélekedik Christo­pher Moseley, az atlasz szerkesztője. További há­romezret 10 ezernél keve­sebben beszélnek. Sorsuk hasonlóképp alakulhat, ha a jelenlegi tendencia folyta­tódik — teszi hozzá. A veszélyben lévő nyel­vek közül a legtöbbet Ame­rika és Ausztrália bennszü­lött népei beszélik. A törté­nelmi térképek bizonyítják, hogy amióta a bennszülöt­tek először találkoztak fe­hér emberrel, nyelvek szá­zai tűntek el ezeken a terü­leteken. A Routledge könyvkiadó által januárban Londonban kiadott atlasz 200, még ma is beszélt ausztráliai primi­tív nyelvet azonosít. Ezek­nek több mint a felét ke­vesebb mint tíz ember be­széli, és mintegy húszat csak egyetlen idős ember képvisel. Latin-Amerika nyelveit szintén veszély fenyegeti. Bár már 500 éve annak, hogy Kolumbusz Kristóf el­jutott az újvilágba, az atlasz meglepően nagy változa­tosságot mutat az ott még ma is létező nyelvek terén. Még egy olyan ország­nak, mint Németország is lehet gazdag nyelvi múltja, amelynek emlékeit nehéz megőrizni. Az atlasz szerint az északi fríz nyelvet 10 ezren, a keletit 11 ezren és a szorb nyelvet 70 ezren be­szélik. Fotókiállítás... ...nyílik Balogh P. LAszló fotóművész munkáiból a debreceni Kölcsey művelő­dési központban február 11-én délután 5 órakor, me­lyet a hónap végéig tekint­hetnek meg az érdeklődők. (KM) A minőségi... ...munka elismerésére 78 millió forintot szavazott meg a győri közgyűlés a közalkalmazottak F-kate- góriájú fizetési osztályba sorolása visszásságainak enyhítésére. A pénzszűké­ben lévő város fejlesztések­re kénytelen lesz 650 millió forintos hitelt felvenni. (MTI) Premier... ...lesz pénteken a Katona József Színházban — Sha­kespeare: Julius Ceasar —, a Művész Színházban —- Alfonso Sastre: A szájkosár —, a Várszínházban — Gyurkovics Tibor: Császár­morzsa —, szombaton a Budapesti Kamaraszínház­ban— Willy Russel: Vér­testvérek —, a Radnóti Miklós Színházban — Ste­ven Berkoff: A görög —•, az Egyetemi Színpadon — Örkény István: Pisti a vérzivatarban. (MTI) Angliai turnéra... ...utazik a Magyar Álla­mi Hangversenyzenekar február 15-én. London­ban és más nagyvárosokban tizennégy koncertet tarta­nak. A turné karmestere Kobayashi Ken-Ichiro. (MTI) , Nemzetközi... ...számítástechnikai talál­kozót, kiállítást és vásárt rendeznek a Miskolci Egyetemen tizenöt ország , négyszáz ismert szakem­bere és mintegy félszáz ki* állító részvételével március 1-4. között. (MTI) Gál Ludmilla: Csendélet párnával Elek Emil reprodukciója A sóstói erdészház lakója Régi nemzetségek, egy letűnt civilizáció lenyomatai a szobrász alkotásai Nagy Zsuzsanna Nyíregyháza — A sóstói erdő közepén, mély sárten­ger úttalan útjain elérhető egy ház. Ez nem mese, ez nem titok, mégis egy mesés, titokzatos világot fedezhe­tünk itt fel. Krupiczer Antal szobrászművész e világ alko­tója. Már a bejáratnál turul­madár fogadja az ide beté­rőt, az előszobában a szob­rok mellett az erdélyi hava­sokban készült fotók idézik a sohasem feledhető, és Tamá­si Áron leírásából annyira is­mert otthoni tájat. Fabútorok, masszív, robosztus faszobrok jelzik a romániai időszakot. Nagybánya a festői álom, 1988 az áttelepülés va­lósága. Az elődök és a hagyo­mányok érthetően erősen él­nek az új környezetben is: Mátészalka, Örökösföld em­lékművei, faszobrai nem akar­nak még szakítani az oly friss múlttal. Nyíregyháza, a bronz városa azonban önkéntelenül és ter­mészetesen hozza a váltást. Nemcsak anyagban, hanem méretben, formában is. A fa monumentalitá­sához a bronz végte­lenül formálható kisplasztikája páro­sult. így a Finnor­szágba készült ha­rangláb a hagyo­mány útját jelzi. Az Ólaszország- ban bemutatott kis­méretű, modem szobrok egy egé­szen új, formai kí­sérletezés korszaká­nak alkotásai. Az itáliai kiállítás tech­nikai újdonsága volt, hogy a szobrok megvilágított árnyé­ka a falon képsze­rűen valóságos je­lentést ábrázolt, te­hát például a Dracu- la című plasztika árnyékként egy va­lódi, fényképszerű Drakula alakot for­mázott. E formai és anyagkísérletezés­nek az elsődleges célja egyértelműen ős|- mot,vUmok fába faragva a gyonyorkodtetes. Ez persze min­denképp csak az első befő- szubjektum felől történhet, gadói szakasz. A továbblépés hanem a művelődés- és kultúr- lehetősége e szobroknál nem a történet irányából. A szemé­Harasztosi Pál felvétele lyes Én tudatosan ki van zár­va, nem tárgyként, hanem pusztán alkotóként funkcio­nál, azaz átadja helyét a kol­lektív Én-nek. Konkrétan a szubjektív emlékek helyett minden ember ősi emlékeit idézi: a Paradicsomot, bűnbe­esést, hímnem-nőnem antinó­miáját, vagy a hunok, előma- gyarok, indiánok, rég elfele­dett nemzetségek, mint a ha­bánok írott történelem előtti pillanatait. Ugyanakkor megpróbálko­zik elvont érzetek, mint egy festmény vagy zenei mű él­vezetének tárgyi elmondásá­val. Valahogyan egy rég letűnt, idilli, emberi civilizáció le­nyomatai ezek az alkotások, melyek mintaképei ott élnek mélyen mindannyiunkban. Krupiczer Antal ezen ősi vá­gyakat anyagba zárja és így realizálja. Nemhiába az olasz újságok elragadtatott kritikája, melyek modem Rubensként említik őt, aki éppen most szervezi római kiállítását. Ez történt az erdő közepén, az erdészházban, melynek la­kója ma is él, ma is alkot és mindenki számára nyitva ka­puja. Lakiteleki pályázatok Farmergazdálkodás, népművészet, táj- és honismeret Lakitelek (KM) — A Lakite­leki Népfőiskola 1994. már­ciusától kétéves Bolyai Kol­légiumot indít felnőttek ré­szére. A felvételt nyert hall­gatók negyedévente egy alkalommal 3 napos, hétvé­gi bentlakásos foglalkozá­son vesznek részt. A nyári időszakban egyhetes bent­lakásos közösségi foglalko­zásokat, előadásokat szer­veznek. A témakörök felölelik az ipar és a mezőgazdaság történetét, a kereskedelem fejlődését, tájékoztatnak a vállalkozási lehetőségekről, a szociális pi­acgazdaság működéséről. Foglalkoznak továbbá a far­mergazdálkodás, a korszerű kisüzemi gazdálkodás megte­remtésének lehetőségeivel, a privatizáció alakulásával, va­lamint a hitelkonstrukciók me­chanizmusával. A résztvevők számítógépes, valamint alap­fokú nyelvismereteket is sze­rezhetnek. Ugyancsak a Lakiteleki Népfőiskola 1994. márciusá­tól kétéves Petőfi Kollégiumot indít felnőttek részére. A fel­vételt nyert hallgatók negyed­évente egy alkalommal há­romnapos, hétvégi bentlaká­sos foglalkozásokon, valamint a nyári időszakban egyhetes bentlakásos közösségi foglal­kozáson, előadáson vesznek részt. A témakörök: magyar mí­toszvilág, népköltészet, nép­művészet, néprajz, táj- és hon­ismeret, irodalom, közműve­lődés, egyházi és világi intéz­mények, társadalmi és szociá­lis kérdések, szervezéselmélet, alapfokú nyelv- és számítógé­pes ismeretek. Az érdeklődők mindkét kol­légiumról levélben tájékozta­tót kérhetnek és felvételi lapot kapnak. Részletes tájékoz­tatást ad: Lévai Jánosné igaz­gatóhelyettes. T.: 76/342-182. A postacím: Népfőiskola Ala­pítvány 6065 Lakitelek Pf 40. Jelentkezési határidő: 1994. február 10. A felvételről a Népfőiskola felvételi bizottsá­ga dönt. A Lakiteleki Népfőiskola 1994. június, július, augusztus hónapban angol-francia-né- met nyelvtanfolyamokat szer­vez középiskolások részére bentlakással. Felvételi követelmény: 2-3 évi intenzív nyelvtanulás. A tanfolyam ideje: angol: június 20-július 9., francia: július 11—július 30., német augusz­tus 1-augusztus 19. Az óraszám: 90 óra (napi 6 óra, heti 30 óra), hétvégén te­niszezés, kerékpározás, úszás és egyéb sportolási és kirándu­lási lehetőség szerepel a prog­ramban. Az érdeklődőknek levélben tájékoztatást és felvételi adat­lapot küldenek. Bolt és kiadó Debrecen (MTI) — Meg­nyitották Debrecenben a Nagytemplomi Reformá­tus Egyházközség köny­vesboltját. Ezzel a Tiszán­túli Református Egyházke­rület egykori hagyomá­nyait élesztik újra. A na­pokban jelentették meg Tóth-Máthé Miklósnak Méliusz Juhász Péter egy­kori debreceni püspökről írt drámáját. A Tiszántúli Református Egyházkerület még ebben az évben saját könyvkiadót létesít. A kiadó az idén úgy­nevezett magyarázatos bibliát jelentet meg. Ebben a bibliai történetek közé magyarázó szöveget szed­nek, mert az a tapaszta­latuk, hogy sokan a bibliai alapfogalmakkal sincsenek tisztában. Jelenleg hazánk­ban 12 féle típusú biblia kapható. Intim feljegyzések filmsztárokról 2 Hollywood (MTI-Press) — A Hollywoodban megjelente­tett Balilónia című kiadvány nem titkolja, hogy a világ­sztárok emberi mivoltukban igencsak figyelemre mél­tóak... James Dean, az 50-es évek aranyifjúságának kedvence minden jelenetnél sajátos gon­dot okozott a maszkmester­nek. Minthogy elől hiányoztak a fogai, a forgatás előtt spe­ciális hidat kellett készítenie a számára. Amit aztán azonnal ki is köpött a művész, amint befejezettnek vélte a képsort. Kirk Douglas, egyebek kö­zött a Spartacus szereplője, annyira alacsony és hiú ember volt, hogy sohasem jelent meg nyilvánosan magassarkú cipő nélkül. Clint Eastwood, amikor még nem volt senki, az egyik hollywoodi próbálkozásán azt a tanácsot kapta, hogy mesz- sziről kerülje el a filmgyárat, mert csúnyák a fogai, nagy az ádámcsutkája és túlságosan lassan beszél. Dustin Hoffman látványos módon zárta le a pincérpályát. Még a filmes időszak előtt New York egyik éttermében dolgozott és a tulaj észrevette, hogy sajátosan értelmezi a szerződés szerinti ingyen kosztot: bevágott hat bifszte- ket és hozzá kazalnyi sült krumplit. Don Johnson, a magyar té­vében is vetített Miami vice is­mert bűnüldözője priuszos ember: 12 esztendős korában autót lopott, amiért egy hó­napra javítóba is zárták. Stive McQeen is hasonló előtanulmányokat végzett: őt 14 éves korában kapták el, autókerekeket lopott és a jövő­jét — meg néhány autóét — úgy látták biztosítva, ha in­tézetbe utalják. Paul Newman viszont azért ült, mert annyira szerette ifjúkorának futballbálványait, hogy kedvenc csapatának szí­neiben összeverekedett az el­lenfél szurkolóival. Ezt a har­ciasságot később úgy kívánta érvényesíteni, hogy a légi­erőkhöz jelentkezett a máso­dik világháborúban. Kiszupe- rálták, merthogy színvak. Robert Redford múltjából előhalászták azt a rendőrségi jelentést, miszerint nevelhe- tetlen, ugyanakkor tagja egy fiatalkorú bandának, amely mindent lop, autókat, pénzt, képeket, ruhákat. Igaz, ké­sőbb, amikor tapintatosan rá­kérdeztek az okokra, azt vála­szolta, hogy csupán szóra­kozásból tette. Sylvester Stallone, azazhogy diákköri csúfnevén „a ferde­szájú” (paralízis miatt plasz- tikázták) az önállósulás kezde­tén maga sem tudta mire ké­pes. Volt halárus, kamion­sofőr, kidobóember és állat­kerti őr. Barbra Streisand Amerika talán leghíresebb, leggazda­gabb, de bizonyára a legfösvé­nyebbnek vélt énekese és szí­nésze. Sok millió dolláros va­gyonából, bankbetétjeiből szinte éhbéren tartja az édes­anyját. Arnold Schwarzenegger úgy döntött, hogy mindenáron ál­landósítja a közvéleményben kialakult képet „a jóságos izomember” szerepköréről. Mivel mostmár megteheti, maga vásárolta fel egy régebbi filmjének összes kópiáját, hogy mégcsak hírmondója se maradjon annak, amikor 1976- ban brutális kábítószeres is tu­dott lenni... John Wayne, a hollywoodi filmek legyőzhetetlen hőse, a biztoskezű és szemű cowboy, az elnyűhetetlen pozitív fi­gura, a feleség — Kathe­rine Hepburn — szerint ott­hon papucsférj volt, akit pátyolgatni kellett, „hiszen olyan törékeny volt, mint egy balerina; 37 és feles cipőt viselt.”

Next

/
Thumbnails
Contents