Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-29 / 24. szám
1994. január 29. Tankönyvválasztás bérháborúk idején Néhány az elsős tankönyvek közül Szekeres Tibor felvétele Kuknyó János Az iskolákban folyó bérháború kellős közepén, ennek nyomasztó árnyékában nem kis fejtörést okoz az igazgatóknak, az osztályfőnököknek, szaktanácsadóknak és tanítóknak, hogy január végéig ki kell tölteni a tankönyvmegrendelőket, azaz el kell dönteni, hogy milyen tankönyvet adunk a szeptemberi csengőszóig gyermekeink kezébe. Amiről pár éve még csak álmodoztunk, napjainkra az mindinkább valósággá válik, azaz az iskolában megjelenik az alter- natívitás, és annak kézzel fogható kellékei az alternatív tankönyvek is. Hatvan kiadó Könnyen elképzelhető, hogy ennek eredményeként jelentősen megnehezül az iskola dolga. Hiszen ez az akció korábban adminisztratív ügyviteli teendőknél aligha jelentett többet Ugyanis tárgyat egy kötelezően alkalmazott tankönyvből kell tanítani. Mindezeket egyetlen tankönyv- kiadó állította elő, s a tévesztését is ő szervezte. Ezzel szemben ma már több mint 60 kiadó (közöttük megyei pedagógiai intézetünk is) jelentet meg, ki tudja hányféle tankönyvet Lényeg az, hogy tárgyból ma többféle szerkezetű, kivitelű és tartalmú, s nem utolsósorban árú—amely akár két-háromszoros nagyság- rendű különbségeket is hordozhat — tankönyv jelenik meg. Ezekből kell most kiválasztaniuk a tanároknak, tanítóknak azokat a könyveket, amelyek megítélésük szerint legjobban megfelelnek tanítványai képességeinek, érdeklődésének, a helyi hagyományoknak és nem utolsó sorban a szülők pénztárcájának. Ez összes nehézségeivel együtt is jó dolog — szakmai szempontból pedig feltétlenül előbbrelépés, — biztató jele a polgári demokráciák iskoláihoz való közeledésnek, ahol már évtizedek óta kialakult az úgynevezett tankönyvpiac. Ahol a tankönyvválasztás a következő tanév pedagógiai előkészítésének egyik legfontosabb szakmai eseménye. így volna ez nálunk is, vagy legalább is így kellene itt is működnie. Csakhogy a választás akkor ér valamit, ha azt, ami között választanunk kell, kézbe vehetjük, alaposan megismerhetjük, netán valahol, valakitől a döntés megkönnyítéséhez szakmai tanácsokat is kaphatunk. Azaz ennek a szakmai pedagógiai vállalkozásnak is ki kell alakítani a maga infrastruktúráját, egyébként a választás nem lesz érdemi, s így a dolog hatékonyan aligha fog működni. Kívánság szerint Ezt felismerve megyénkben próbáltunk az események elé menni a megyei pedagógiai intézetben: megkezdtük — viszonylag jó tempóban — gyűjteni pedagógiai szakkönyvtárunkban az alternatív tankönyveket A már meglévő állomány bázisán — a szaktanács- adók bevonásával — körzeti bemutatókat tartottunk és tartunk. A tankönyvkiadó videó- filmjeit, melyeken a különböző tankönyveket a szerzők meglehetősen szemléletesen és meggyőzően törekszenek bemutatni, kívánság szerint eljuttatjuk az iskolákhoz. A már beszerezhető tankönyvekből pedig tanári kézikönyvként mintapéldányokat a bemutatók helyszínein és tanárudánkban folyamatosan árusítunk is. Lehetőségeinkhez mérten minden segítséget iparkodunk megadni kollégáinknak. Persze azon mi sem tudunk változtatni, hogy a tankönyvjegyzékben felkínált könyvek egy jelentős része még nem jelent meg. így nincs mintapéldány, s nincs mit bemutatni. Mégis azt hiszem, a kezdeti lépések nem rosszak. Vállalkozásaink sikerét azonban mégis azok a kollégák kovácsolják, akik sem időt, sem fáradságot, sem pedig az esetenként ugyancsak tetemes utazási költségeket (ami legtöbbször saját zsebből állnak) nem kímélve mind nagyobb számban jönnek bemutatóinkra, keresik fel intézetünk tankönyvgyűjteményét, igénylik szaktanácsadóink véleményét és segítségét Teszik ezt hivatástudatból, iskolájuk, tanítványaik előrehaladásáért érzett felelősségből. Borsos árak Mindezt tudva mégis úgy tűnik, hogy ez a dolog ma még meglehetősen iskolai belügyként kezelt A szülői társadalom — a tankönyvválasztás felelősségét még nem érzi igazán magáénak. Pedig ez nagyon is szülői kompetenciában tartozó kérdés. Olyannyira, hogy például Dániában a tankönyvválasztás joga csak a szülőt és a szaktanárt illeti meg. Ott ebbe a szakmai kérdésbe rajtuk kívül az égvilágon senki bele nem szólhat. Ez így is van rendjén, mert a következményeket is neki kell viselni. Gondoljunk csak a mind borsosabb tankönyvárakra. Ezért aztán jó odafigyelni, hogy mit és hogyan dönt a tankönyvkérdésben az iskola és segíteni a szaktanárokat a legmegfelelőbb könyvek kiválasztásában. Ne feledjük, a szülői érdeklődés az iskola számára nem is tűnhet jogszerűtlennek, hiszen erre az új oktatási törvény is lehetőséget ad (adott) a gyermekéért mind nagyobb felelősséggel tartozó szülőnek. Bár nincs sok időnk — mégis javaslom a szülőknek, hogy próbáljanak tankönyvügyben tájékozódni az iskolákban. A tankönyvmegrendeléseket ugyanis az iskoláknak január 31-én postára kell adniuk. Múzsák, ha találkoznak Baranyi Ferenc: AKKOR MÉG Akkor még rendre rámhagyta a hangos eszméket (véltem: egyiket sem érti), lekuporodott a „ gigászi” harchoz, amelyről azt hittem, hogy föl sem éri, akkor még volt szava a szótalanság javára is, mikor a csönd beállt, szokásai miattam kitagadták— szokásaim közt otthont így talált, akkor még elnapolta a jövőnek tetemrehívását, hogy álmaim rőt ravatalánál senkit meg ne öljek, mert gyászban inkább megbékélni illőbb, akkor még rámmosolygott a siralmak völgyében is a csonthalmok felett— amilyennek akartam, ő olyannak szeretett, mert akkor még szeretett. Dimitrij Biszti illusztrációja Közbeszólás Megosztottság Sipos Béla A köztársasági elnök hétfőn azt nyilatkozta, csak február első napjaiban tudja nyilvánosságra hozni a választás napját. Ezzel nem is lenne semmi probléma, mindenki kíváncsian várja a végleges döntést. A nagyobb riadalmat az okozza inkább, hogy valamennyi pártnak elképzelése van a választás napjáról. S a legjobb, hogy mindenki tud—pro és kontra— magyarázatot találni a saját időpontjára. Ezzel szemben Göncz Árpád azt nyilatkozta: még csak gondolni sem tud arra, hogy az egyik, vagy másik pártnak kedvezzen. S hozzátette: ez nem célja, még csak nem is érdeke. Teljes mértékben egyetértek a köztársaság elnökével. Korrekt, őszinte, a tőle megszokott megnyugtató szavakat hallottuk. Azt hiszem, ezt nagyon sokan el is fogadják. Ami engem bosszantott, az ezt követő nyilatkozat egyike volt. Márpedig az egyik jeles kisgazda képviselő úgy fogalmazott, csak a vasárnap elképzelhető, mert az ország lakosságának négyötödét kitevő vidéki emberek hétközben olyannyira elfoglaltak, hogy nem érnek rá elmenni szavazni. (Ha a mezőgazdaságra gondolt, még van benne valami, de a vidék nem csak mezőgazdaságból áll.) Tudom, ez még dicséretnek sem rossz, ennek ellenére engem továbbra is elgondolkodtat a dolog. Budapest belvárosából valaki azt mondja: a lakosság egyötöde kevésbé elfoglalt és ők hétköznap is jobban ráérnek. Nem, nem akarom ezzel a pestieket védeni, de itt megint kirajzolódni látszik egy vidék-Budapest vita. Arról nem szólva, hogy vidéken olyan városok találhatók, mint Pécs, Szeged, Miskolc, Debrecen és ide sorolhatjuk még Nyíregyházát is. Milyen alapon oszthat fel valaki egy országot, vagy sorolhat kategóriákba embereket? Egy választás nagyon megosztja az embereket, s nem csak ketté, mint az előbbi példából látható. Ötletet sem akarok adni a köztársasági elnökünknek, mikorra írja ki a választást. Nekem oly mindegy mikor lesz, én elmegyek szombaton is, vasárnap is, de még szerdán is, ha netán éppen erre a napra esik. Egyet azonban biztosan tudok: kire nem fogok szavazni. Túlélni önmagunkat 'AT em teljes az örömünk. 1V Mert kinek higgyen most az ember: a kétkedőknek, vagy a bizakodóknak. Talán túlzás nélkül mondhatom, nagy reményekkel néztünk a prágai csúcs, a magyar-amerikai találkozó elé: azt> kaptuk, amit várhattunk. Úgymond, kinyílt a NATO ajtaja Magyarország előtt, igaz még senki sem mondta, tessék, fáradjanak be, de azt a bizonyos mézesmadzagot elhúzták a Partnerség a békéért koncepciójával. Vagyis figyelnek, rajtunk tartják a szemüket a katonai tömb és az ahhoz tartozó államok vezetői. Nem hagynak magunkra, ez a lényeg. Bár alapvetően én pacifista vagyok, ebből a fajtából is az, amelyik igenis híve az igazságtalan háborúhoz vezető agresszív politika elleni harcnak a nagy tömegek érdekében. A közvetlen közelünkben Európa közepén zajlik évek óta egy nagyon súlyos polgárháború. Előtte egy rövid, de ugyancsak súlyos agressziót fékeztek meg a NATO-tagállamok a Perzsa-öbölben. Ha a Sivatagi Viharra gondolok, mindig eszembe jut az akkor hatéves lányom, aki nagyon félt a háború kitörésétől. Pedig egy ilyen gyerek legfeljebb a tévében láthatott harcot, mégis szinte reszketve sírt abban az időben, s egyre azt hajtogatta: ne legyen háború. A napokban sírva-zokogva mondta egy boszniai édesanya: két évig nem engedte ki lakásából a gyerekeit. Már nem tudott ellenállni a könyörgésüknek, s ebből lett a végzetes tragédia. Körül vagyunk véve — még Európában is — háborús tűzfészkekkel, soha nem lehet tudni, hol és mikor lobban lángra a parázs. Hát ezért üdvözlöm én a békepartnerséget, ezért örültem ennek a koncepciónak. S tessék, itt vannak máris a kétkedők, akik szerint az amerikai kezdeményezés csak homályos intézmény. Ezt konkrétan Henry Kissinger, egykori amerikai külügyminiszter nyilatkozta. Ezzel szemben a jelenlegi magyar külügyminiszter a legnagyobb elérhető sikerként könyvelte el a partnerséget. Most kinek higgyek: Kissingernek, vagy Je- szenszkynek? Alapvetően optimista vagyok, így Jeszenszky álláspontját tartom. De ha arra gondolok — s talán a békepartnerség koncepciójának ez a legsúlyosabb hibája —, hogy azt feltételezik a NATO-nál: egy reformista orosz kormányzat automatikusan feladja az orosz külpolitika hagyományos céljait, még most is borsódzik a hátam. Mert most derült ki az is, Magyar- ország is atomhatalom volt. Legalábbis tároltak területén atombombát. Ki tudott erről, ki hallott róla korábban konkrétan valamit? Nagyon kevesen lehettek, s azok sem magyarok. Szerencsére ez már a múlté. Am éppen ezeket tudva, hallva nem teljes az örömöm. Mert „Hányszor zengett ajkain / Ozmán vad népének I Vert hadunk csonthalmain / Győzedelmi ének!” Hányán követték még az oszmánokat...?! Éppen ezt nem szeretném. Békében, békességben élni a Kárpátmedencében, nem elszigetelve, hanem Európa, a világ népeihez tartozva, tudva, hogy barátként fogadnak bennünket mindenütt, s mi is a barátságot visszük oda. Ez nem csupán az én ars poeticám, bízom benne, s most az egyszer nem teljesül ki Kissinger jóslata. Mert — optimizmusom szerint — az ember túléli önmagát. A Kffet-íMagyarország hétvégi mdíékfete 1 1
