Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-04 / 2. szám
1994. január 4., kedd Kelet-Magyarország ] 5 CSUPA ÉRDEKES Orosz konstruktőrök az elmúlt év utolsó napjaiban olyan űrruhák elkészítésével foglalkoztak, amelyeket az orosz kozmonauták az amerikai kollégáikkal közösen sorra kerülő űrprogramban viselnek majd az 1994-es év folyamán AP-felvétel Angolul kell tudni mindenütt Ezt állítja a közgazdász • A közös nyelv és a logika Elefántveszély Újdelhi (MTI) — Az indiai rendőrségnek egy állat kivételével sikerült hazaterelnie azt az elefántcsordát, amely még a múlt héten vándorolt el az indiai Bankura erdőből Nyugat-Ben- gáliába és Bihar államba. Az elefántok portyájuk során négy embert agyontapostak, s ezreket tartottak rémületben — jelentette a Reuter a hétfői indiai lapokra hivatkozva. Zoológusok szerint az állatok minden bizonnyal élelemhiány miatt hagyták el otthonukat. A nyugat-ben- gáliai és bihari falvak lakói fáklyákkal és puskákkal próbálták távol tartani az állatokat a földjeiktől, de a pánikba esett vastag bőrűek több kunyhót szétromboltak és telefonpóznákat döntöttek ki. Az India északkeleti részén fekvő Asszám államban tavaly egy kóbor fiatal elefánt több falun is keresztülgázolt, és csaknem 50 emberéletet oltott ki. Az elveszett elefánt keresésére indult csorda azután még több ember halálát okozta — emlékeztetett a Reuter. Francia nők — Férjhez mennél te Pierre-hez a helyemben? — Én a te helyedben bárkihez férjhez mennék! Budapest (MTI-Press) — A közelmúltban az Adenauer Alapítvány nemzetközi konferenciáján vettem részt. A részt vevő két tucatnyi tudós számára a hivatalos nyelv az angol volt, így nem volt szükség tolmácsolásra. Ha valaki azt mondja nekem ötven évvel ezelőtt, hogy a legnagyobb német alapítvány Olaszországban tartja a nemzetközi konferenciáit és azokon a hivatalos nyelv nem a német, hanem az angol lesz, kinevettem volna annak ellenére, hogy a németek háborúvesztésében nem kételkedtem. A nyugati kultúra nyelve A 19. század nagy nemzetállami mozgalmaiban felnőttek számára a fantázia világába tartozott a közös nemzetközi nyelv gondolata. Pedig Európának mindig volt közös érintkezési nyelve. Évszázadokon keresztül a latin, a felvilágosodás után a francia. Nálunk Kö- zép-Európában pedig a német. Csak az én életemben; fiatal koromban a német nyelv tudása természetes követelmény volt az értelmiségünk körében. Tőlünk délre és keletre ugyanez volt jellemző a francia nyelvre. Azután jött Jalta és bekebeleződtünk a Szovjet Birodalomba. Itt ugyan követelmény lett az orosz nyelv tanulása, de megfelelő kulturális és gazdasági érdekek nélkül nem sok eredményt értek el. Sőt, a Nyugattól való elzártság inspirált az angoltanulásra. Már a szocialista rendszer összeomlása előtt' a magyar értelmiség jelentős többsége használta az angol szakmai nyelvet. Kiderült, hogy a többi volt szocialisfa országban is hasonló folyamat játszódott le. így a rendszerváltás már közös nyelvet kapott, csak továbbépíteni kellett azt. Közben a nyugati országok mindegyikében rohamosan terjedt az angol nyelv ismerete és használata. Számos országban szinte második nyelv lett, mint például Svédországban, Norvégiában, Dániában, Hollandiában. A tudósok pedig minden nyugati országban tudnak angolul. Annak, aki a nemzetközi porondokon szerepelni akar, nem az egyes nyelveket kell megtanulnia, elég ha angolul tud. Kereskedők, diákok, turisták — egy nyelven így alakult ki, szinte észrevétlenül, hogy a nyugati kultúrának közös nyelve lett. De nemcsak a kultúrának, hanem még az idegenforgalomnak, sportnak is. Mindez azonban nem a politikusok műve, hanem a technikai változások által kikényszerített spontán folyamat eredménye. A fejlett világ egyre több szállal kötődik össze. Ha egy jelentős tudományos eredményt valaki publikálni akar, azt csak angol nyelven teheti meg. Másként nem lesz visszhangja. A világkereskedelem olyan jelentőssé vált szinte minden ország számára, hogy nem engedheti meg, hogy nyelvi nehézségek akadályozzák. Az emberek százmilliói utaznak évente az egyik nyelvterületről a másikra mint turisták, kereskedők, diákok. Nekik is meg kell találniuk a közös nyelvet. Az Adenauer-villa üzenete Mindez nagyon érthető, hiszen a tények is, a logika is ezt igényli. Ezt tapasztaltam, amikor a Como-tó partján egy német alapítvány rendezésében angolul mindnyájan megértettük egymást. A konkrét előzmények alapján minden természetes. Adenauer annak idején itt töltötte a szabadságát mint kancellár. Ezért aztán a rendszeresen bérelt villát megkapta az olasz államtól nemzeti ajándék gyanánt. A villa azután az alapítvány tulajdonába került, amit nemzetközi rendezvények céljára bővítettek és alakítottak át. Aki azonban megélte a német fasizmus nacionalista gőgjét, az ma is csodálkozik azon, hogy a német nemzeti célokat szolgáló alapítvány hogyan tarthatja rendezvényeit Olaszországban. Miért ne? Csodálatos a táj, könnyen megközelíthető Európa szinte minden pontjáról. Ezt mondja a logika. De mikor volt az ilyen kérdésekben jellemző a logika és a józan ész? Sajnos olyan ritkán, hogy számomra élmény volt egy kis diadalát megélni. Bonyolult feladat megszámlálni, vajon hány flamingó is lehet egy ilyen csapatban. Ezt teszi Heino Susott állatgondozó az évenkénti hagyományos leltározás alkalmából Hamburg Hanegbeck állatkertjében AP-felvétel Puccs és harc a Fehér Ház körül Moszkva (AN) — Két évvel ezelőtt, az augusztusi puccs bukása után az úgynevezett Népi Levéltár munkatársai rögzítették az utókor számára, kik és miért állták útját a puccsistáknak. Az alább következő néhány visszaemlékezést azonban szeretnénk kiegészíteni ez év szeptemberében, ugyanazon a helyszínen szerzett benyomásainkkal. Kik védték a parlamentet akkor és most? Mire gondoltak? Kit és mit védelmeztek? 1991. augusztus Natalja Filimonova, szállodai portás: Augusztus 20-án este a lányommal együtt mentünk a Fehér Házhoz, mert hallottuk az Echo Moszki rádió férfiaknak szóló felhívást, de úgy gondoltuk, hogy nem baj, ha többen leszünk. Sajnáltam, hogy viszonylag kevesen voltunk, de éreztem, hogy mindannyian egyformán gondolkozunk. Reggel fél hétig maradtunk, mert munkába kellett menni. Soha, sehol sem éreztem ilyen egységet, még a templomban sem. A szabadságot védtük. Valerij Karjev, karosszérialakatos: Soha nem jártam semmilyen nagygyűlésekre. Nem érdekelnek, nem politizálok, de akkor más volt. Amikor a metróállomás előtt tankok állnak, nincs az embernek választása. Inkább a tankok elé feküdni, mint újra a kommunizmusban élni. Hiszen alighogy elkezdtünk szabadon lélegzeni... Jevgenyij Bandarenko, nyugalmazott alezredes: Rögtön megértettem, hogy a puccs Oroszország, az orosz kormány és Borisz Jelcin ellen irányul. Felvettem az egyenruhámat, amely már három éve nem volt rajtam, és elindultam a parlament felé. Útközben csatlakozott hozzám egy „afgán” őrnagy és egy repülőtiszt. Hármasban szakmailag is körülnéztünk és meg kell mondjam, hogy 19-én este a háznak még alig volt védelme. Egy levélkét küldtünk be az elnöki őrséghez, és legnagyobb meglepetésünkre kijött hozzánk Gennagyij Zaharov parancsnok, akinek elmondtuk, hogy ilyen kevés ember aligha tudja megvédeni az épületet, ha ostromra kerül sor. Zaharov elmondta, hogy Jelcin nem akarja, hogy az emberek puszta kézzel szálljanak szembe a haditechnikával. Nem akarta vérontás árán megőrizni a hatalmát. Vlagyimir Sapoval, nyugalmazott KGB-alezredes: Testvériséget éreztünk. Megfogtuk egymás kezét. Mindkét oldalról teljesen ismeretlen, erős férfiak kézszorítását éreztem. Kezük nem a félelemtől, hanem az idegfeszültségtől remegett. Az első csalódás másnap ért, amikor bejelentették, hogy a barrikádokon helyt állt személyeknek kiváltságokban lesz részük. 1993. szeptember Jurij Kugyinov, szerelő: Az Oroszországi Kommunista Munkáspárt tagja vagyok, és rögtön a parlamenthez mentem, amikor meghallottam, mi történik. A sors iróniája folytán most azt a parlamentet kellett védelmeznem, amely 1991 augusztusában államcsínyt követett el. Az igazat megmondva nem a képviselők miatt mentem, mert őket a legszívesebben egyenként a falhoz állítanám. Ügy éreztem, hogy feltétlenül meg kell védeni a lenini tanács- rendszert. Szergej Pantyelejev, tulai vegyipari szakmunkás: Hétközben dolgozom, így csak a hétvégeken mehettem Moszkvába. Nyugdíjas anyám tartóztatott, de úgy éreztem, mennem kell. Gyakorlatilag mindketten az ő nyugdíjából élünk, mert én alig keresek valamit. Májusban négyezret, júniusban tizenötezret, júliusban huszonhétezret, augusztusban huszonegyezret vittem haza és szeptemberben legfeljebb tízezerre számíthattam. Jóformán csak makarónin és kásákon élünk, kolbászfélét már vagy két hónapja nem láttunk. Tulában szinte mindenki így él. Nem ülhettem ölbe tett kézzel, pedig régebben nem voltam sem komszomolista, sem párttag, sőt, szovjetellenes hírében álltam. Ez év májusban beléptem a kommunista pártba. Könnybe lábadt a szemem, amikor a parlamentből kolbászt hoztak ki nekünk... Valerij Popov, nyugdíjas, egykor mérnök: Kezdetben csak a kíváncsiság vitt a parlamenthez. Meg szerettem volna győződni arról, hogy valóban eszement öregasszonyok és vénemberek lengetik ott a Lenin és Sztálin képeket. Aztán láttam, hogy a téren sok az érett ember, s úgy döntöttem, maradok. Aztán a tábortűznél megtudtam az igazságot arról, hogy Jelcinnek agydaganata és májcir- rózisa van. Egyesek még szifiliszről is beszéltek. Minden ötödik napon lecserélik a vérét. A személyi őrségének pedig az egyetlen feladata, hogy naponta egy pohár vodkával szolgáljon neki. Korábban nem akartam elhinni, de most már tudom, hogy az idegen összeesküvés realitás. Vlagyimir Oszipov, nyugdíjas: 15 évet ültem a gulagon, de kötelességemnek tartom, hogy fellépjek Jelcin orosz- ellenes rendszere ellen. A képviselőkre is haragszom, elvégre ők találták ki az egész elnökösdit, de aztán rájöttek, hogy hibáztak és korrigálni akarnak. Jelcin minden cselekedetében szabadkőműves és kereszténygyűlölő. Alekszandr Bajgusev, író: Az első naptól kezdve itt voltam. Az emberek etetnek bennünket. Hozzák a krumplit, kenyeret és szalonnát. Egy gazda tegnap ezer csirkét hozott fel. Megpucoltuk, nyársra húztuk és a tábortűznél megsütöttük. Éjszakánként harmonikakísérettel katonanótát dalolunk. Az én nemzedékemnek már nincs mit vesztenie. Ha biztos lehetnék abban, hogy az életem árán megszabadíthatom az országot Jelcintől, egy pillanatig sem gondolkoznék.
