Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-22 / 18. szám
fíeMald k L- -i"é«"okne Sas György Amire eddig még bizonyára sohasem volt példa — s aligha is lesz egyhamar — decemberben az ország valamennyi önálló társulattal rendelkező színházában csaknem egyidejűleg egyazon művészeti díjat nyújtották át az arra legérdemesebbeknek talált színésznőknek. Szám szerint negyvenkilencet. Mi magyarázza ezt a szokatlan mennyiséget? Egy kivételes alkalom. Meg a szándék, hogy ezáltal is emlékezetessé tegyenek egy nevezetes évfordulót: Déryné Széppataki Róza kétszázadéi születésnapját. Nemzeti szín művészetünknek e méltán legendás hírűvé vált, mert nagy tehetségű és úttörő jelentőségű személyisége, 1793 karácsonyának szentestéjén látta meg a napvilágot Jászberényben. A két évszázados távlatból és némi hozzá illő regényes színezettel őt akár a magyar színészet védszent- jének is tekinthetjük. Mindenesetre az ő arcmását hordozó domborművű emlékplakett — Varga Tamás szobrászművész alkotása — ereklyetárgy benyomását kelti, átadása pedig szinte mindenütt ünnepi szertartásnak tetszett. Aki ezt a Déry- né-díjnak elkeresztelt emlékplakettet átvehette, egy kicsit valóban magának Dérynének tulajdoníthatta e gesztust, a nagy előd karácsonyi ajándékának, mai követői és örökösei részére. A Déryné-díjat tehát az alkalom teremtette meg. És a felismerője annak, hogy ezt a ma élő nemzedékek életében egyszerű ünnepi alkalmat miként lehetne igazán megszépíteni, egy úgynevezett civil szervezet volt: egy már több mint három éve nem létező, ám felettébb hiányzó művészeti képes hetilap, a Film Színház Muzsika újjáélesztésének segítésére létrehozott alapítvány. Ez az újság az életében is igyekezett a múlt hagyományait összekötni a jelenkor művészeti értékeivel — jelen esetben legjobb színésznőink hivatástudatával, szakmai helytállásával és teljesítményeivel —, s ha most is létezne, sem cselekednék másként. A Film Színház Muzsika alapítvány kuratóriuma valamennyi színházat azzal keresett meg, szíveskedjék az igazgatóság, a művészeti tanács vagy a társulat eldönteni, hogy az alapítvány náluk kit részesítsen jubileumi Dé- ryné-díjban. Igen örvendetes és megtisztelő volt a színházakban a fogadtatás és az együttműködési készség. A legtöbb színházban előadások előtt vagy után a közönség előtt Dérynére való megemlékezés keretében adta át az igazgató a kiválasztott művésznőknek a díjat. Ily módon összességükben e díjátadások felértek egy országos bicentenáriumi Déryné- ünnepséggel, méghozzá a A képen: a Déryné-emlékplakett, Varga Tamás alkotása nemzet nagy művésznőjét a leginkább megillető emlékhelyeken, a színházakban. Ugyanakkor méltó ünneplésben részesülhettek Déryné mai utódai: negyvenkilenc kiváló és példamutató szín- művésznő. Álljon itt a nevük mindazoknak abc-sorrendben, akik a főváros színházaiban, valamint Békéscsaba, Debrecen, Eger, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szeged, Szolnok, Veszprém és Zalaegerszeg színházában átvették a Déryné-díjat: Agárdi Ilona, Andai Kati, Bállá Ica, Bartal Zsuzsa, Bánsági Ildikó, Básti Juli, Bukszár Márta, Csala Zsuzsa, Csákányi Eszter, Csűrös Karola, Czifra Krisztina, Dé- tár Enikő, Fekete Gizi, Felföldi Anikó, Felkai Eszter, Füsti Molnár Éva, Galambos Erzsi, Gór Nagy Mária, Götz Anna, Györgyi Anna, Halász Judit, Hernádi Judit, Horváth Zsuzsa, Kakuts Ágnes, Kalmár Magda, Koltay Valéria, Koós Olga, Lázár Kati, Le- hoczky Zsuzsa, Majzik Edit, Molnár Piroska, Nagy Ibolya, Németh Marika, Palás- thy Bea, Pászthy Júlia, Pécsi Ildikó, Piros Ildikó, Réti Erika, Szabó Tünde, Szegedi Erika, Szerencsi Éva, Szilágyi Zsuzsa, Sztárek Andrea, Takács Katalin, Tábori Nóra, Tolnay Klári, Törőcsik Mari, Varga Éva, Varga Mária. A Déryné-díjat nem tartják számon a köztársaság és a minisztérium magas erkölcsi értéket képviselő művészeti kitüntetései között. Ez az új alapítású díj egyszeri és kivételes célt volt hivatott betölteni. További sorsáról még nem született döntés, de az biztos, hogy ilyen mértékű kiosztására legközelebb talán ötven, száz vagy kétszáz év múlva kerülhet sor. Persze ha majd az akkoriak is úgy látják jónak. Az 1993-as esztendő különlegesen alkalmasnak látszott a Déryné-díj alapítására és kiosztására, hiszen ekkor Déryné mellett Honthy Hanna és Bajor Gizi kerek születési évfordulójára is emlékezhettünk. ők ketten száz éve születtek, s e jubileumi egybeesés a további évszázadokban is kísérni fogja e három kimagasló színésznő emlékét, amíg csak emlékezünk rájuk. Vannak, akik úgy vélik, ma már sok a szülészeti díjak és kitüntetések száma az egyes színházakon belül is, s ez az értéküket csökkentheti. Mások viszont úgy tartják, hogy a színészek megbecsülésének e jeleiből sohasem lehet elég. Mi, akik a Déryné-díj létrehozásában és kiosztásában részt vállaltunk, azt tapasztaltuk, hogy ezt az emlékplakettet az országos népszerűségnek és közszeretetnek örvendő kétszeres Kossuth-díjas és még sok más magas kitüntetéssel rendelkező nagy művésznőnk ugyanazzal a meghatottsággal és nagyra értékelő tisztelettel vette át, mint az a művésznő, aki egyáltalán most vehette kézbe először művészetének kijáró díjat. A meséből a valóságba A felnőttek feleslegesen ijesztgetik a gyermekeket a mumussal, mert nem is olyan rémisztő Nagy István Attila A művészeti szakközépis- kola III. és IV. y éves díszlet- AC/ és jelmeztervező szakos tanulói szabadjára engedték a fantáziájukat, és a színpadra álmodták azokat a rémeket, amelyekkel a felnőttek olykor az engedetlen gyermekeket riogatják. így született a Mumus színpadképe. Furcsa módon nem azt sugallja, hogy a valóságból elmehetünk a fantázia világába, hanem fordítva. A fantázia rémképeiről derül ki, hogy mégsem olyan rettenetesek, mint amilyeneknek szeretnék láttatni. Látványos előadás A szorongás feloldása akkor lehetséges, ha megértjük mibenlétét. Freud óta tudjuk, hogy ebben nagy szerepe van a tudatosulásnak, a szembenézés bátor vállalásának. Ezt értik meg a Mumusban játszó „gyerekek” is. A darab üzenete sem több ennél: a felnőttek feleslegesen ijesztgetik a gyermekeket a mumussal, mert az ő fantáziájuk még a rémesről is képes kiderítem, hogy voltaképpen nem az. Szép, látványos előadást láttunk. Színes, mesét idéző díszletet, különleges, fantáziadús ruhákat. A zene helyenként slágergyanús, a színészek jó- kedvűek. A tapsrendben megjelenő alkotók: a középiskolások, a színészek, a rendező és a zeneszerző, s mindazok, akiknek szerepük volt a produkcióban, azt sugallták, hogy öröm volt ebben a darabban együtt dolgozni. S mégis. A történet vérszegény, fantáziátlan. A szerzők láthatóan erőlködnek, hogy legyen valami mai „íze” a történemek, hiszen régen vége van annak az időszaknak, amikor még mesék születtek. A mai gyerekek a videokészülékek és a számítógépek előtt nőnek Jelenet az előadásból fel. Könnyen lehet, hogy nem tudnának mit kezdeni Á gyufaárus lány vagy a Piroska és a farkas történetével. Egyik sem igazán izgalmas, a jóságért meg az igazságért való küzdelem pedig unalmas. A felnőttek járatták le mindkettőt. Kényszer szülte tehát a történetet. Az is lehet, hogy ebbe bele kell törődni, hiszen tombolt a gyermekközönség. Lehet, hogy mégis ez a legfontosabb, s nem az esztétikai érték. A felnőttek réme Kocsis Antal apa-figurája azt a hitet sugallja, hogy nincs elveszve minden, hiszen vannak felnőttek, akik beismerik: nekik is voltak rémeik, s ugyanúgy féltek, mint a mai gyerekek. Alakítása a szeretet- ből fakadó megértést közvetíti, s ez —jól érzékelhetően — fontos eleme az előadásnak. Zubor Agnes jó anya volt. Igaz, ő már nem hisz feltétlenül a mumusok létezésében, több benne a realitás, de azért képes arra, hogy levesse felnőtt-ruháját, s az előadás végén együtt örüljön gyermekei sikerének. Szebbek lehetünk Lina lányszíve kell ahhoz, hogy a valóságban is megjelenhessen a líra. Gosztola Adél elhiteti velünk, hogy a mesében is emberek maradunk, de jobbak, szebbek lehetünk régi önmagunknál. Testvérei, Dani és Marci igazi kamaszok voltak: hitetlenek, majd óvatosan kitartók. Be de Fazekas Szabolcs és Mészáros Árpád megvalósították a lehetőségeiket. S a mumusok! Muszáj őket szeretni, mert esetlenek, butácskák — olykor túlzottan is Balázs Attila felvétele azok! —, de szeretik Mumusországot, s meg akarják menteni a pusztulástól. Lehet-e ennél szimpatikusabb érzés? Tóth Károly (Böhöm) és Horváth László Attila (Hébe- hó) belefeledkeztek a játékba, a gyermekek komoly küzdelmét az ő szellemességük színezte. S a többi mumus, a nevesek és névtelenek, műid összefogtak, hogy megszabadítsák a zsák (Verebes István) hatalmától, falánk éhségétől az országot. Sok jó ötlet Az előadás és a játék soksok jó ötletet mutatott fel. Avass Attila rendezői érdeme a festőiségre való törekvés, mert az álom és a fantázia birodalma mégiscsak színes, még akkor is, ha olykor sötét felhők úsznak be az égboltjára, hogy eltakaiják a napot. Múzsák, ha találkoznak Natalia Kikot: Zene (batik) Utassy József: Éjfél Hold ökle dörömböl, repeszti ablakom. Lecsatolt karórám hever az asztalon. Már nem vitatkozol, nem dacolsz, nem érvelsz. Szendereg, álmában mosolyog egy kész vers. Hamutartód a Hold. Csupa fist, csupa por. Vén lírák legénye, te oda hamuzol. Falióra virraszt veled: tik-tak, tik-tak. Már mosolygok rajta, hogy minden perc itthagy, itt hagy. 12 Ä XtUt-Mamtarorszáfi hétvégi mettékCete ___________________________________________________________________ ~ ........................ ........ ....................................................................... _............ ................................................................................................................... 1994. január 22.
