Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-04 / 2. szám
1994. január 4., kedd TÚL A MEGYEN Kelet-Magyarország Fiatal török emigránsok ellenőrzés alatt Brüsszelben. A belga rendőrséget a bevándorolt kjjrdok és törökök összecsapásai miatt helyezték riadókészültségbe Mi a teendő Kelet-Európábán? Oroszország nem a NATO-tagságra, hanem a NATO-val való partneri viszonyra törekszik Párizs (MTI) — Kelet- és Közép-Európa államai számára lényegesen többet kell adni a „partnerség a békéért” amerikai elgondolásánál: egyfajta szerződést a NATO-val, amelyben nyíltan kötelezettséget vállalunk a későbbi „házasságra” — írja a Párizsban megjelenő angol nyelvű napilap, az International Herald Tribune hasábjain három tekintélyes nyugat-európai politológus. Timothy Garton Ash, a kelet-európai térség brit szakértője, Dominique Moisi, a francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatóhelyettese és Michael Mertes, Kohl német kancellár tanácsadója az újság hétfői számában azt a témakört járta körül, hogy az orosz választások után mit lehet tenni az ottani demokraták helyzetének erősítésére. — Vajon a kelet-közép-eu- rópai demokráciák felvételét valóban az elszigetelődés jeleként érthetnék Moszkvában? — teszi fel a gyakran hangoztatott kérdést a. három szerző. — Nem, ha mindez együttjárna az Oroszországgal való különleges biztonsági partneri viszony kiépítésével. Ezt maguk az orosz demokraták is elismerik — olvasható a cikkben, emlékeztetve arra: Kozi- rev orosz külügyminiszter december elején kijelentette, hogy Oroszország nem a NATO-tagságra, hanem a NATO-val való partneri viszonyra törekszik, s a kelet- közép-európai országoknak szuverén joguk van annak eldöntésére, milyen szövetséghez csatlakoznak. A három szerző szerint egyébként az érintett államok NATO-felvétele magának Moszkvának is érdeke lenne, hiszen az orosz vezetésnek stabilitásra van szüksége államuk nyugati határainál, s ráadásul az európai demokráciát és stabilitást szolgáló, megerősödött szövetség segítené a békés, demokratikus erőket Oroszországban. Garton Ash, Moisi és Mertes úgy véli: míg az orosz választások előtt nyilvánvalónak látszott, hogy a Varsói Szerződés egykori tagjai — legyenek bármilyen demokratikusak, álljanak bármilyen közel a Nyugathoz — a jövő heti NATO-csúcson nem kapnak többet a „partnerség a békéért” elgondolásánál, most a NATO mégis elkezdte átgondolni a témát. A szerzők szerint a „partnersége a békéért” elvét az orosz demokratáknak kellene felajánlani, a Nyugat megújult támogatásának részeként, a kelet-közép- európai államokkal pedig ezt a bizonyos „házassági szerződést” kellene megkötni. Izraeli-palesztin vita Jeruzsálemben Kairó (MTI) — Izraelben fenntartásokkal fogadták a tárgyalások folytatása érdekében megfogalmazott újabb palesztin javaslatokat — közölték hétfőn Jeruzsálemben. A PFSZ a holtpontról történő elmozdulás reményében egyiptomi döntőbíráskodás kérését fontolgatja, miközben a kairói diplomácia irányítója Am- manba utazott. Nabíl Saat, az autonómiamegállapodás végrehajtásáról tárgyaló palesztin küldöttség vezetője, miután vasárnap telefaxon megküldte Simon Pe- resz izraeli külügyminiszternek a PFSZ új javaslatait, és még aznap telefonon beszélt vele, hétfő délelőtt újból felhívta az izraeli diplomácia vezetőjét. Az érintkezésekről hírt adó jeruzsálemi rádió a beszélgetés tartalmáról nem tájékoztatott, de az izraeli kormány fenntartásairól tudósított azután, hogy Peresz a palesztin üzenetről tárgyalt Jichak Rabin kormányfővel. Annyit tudni a PFSZ javaslatáról, hogy ajánlja a tárgyalások újrakezdését, míg Izrael kitart amellett, hogy az egyiptomi fővárosban már megállapodtak egy dokumentumban, s annak alapján kell a tárgyalásokat folytatni. A Kairóban született szöveg értékéről létrejötte, azaz szerda óta egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el a két fél részéről. Mose Sahal rendőrségi miniszter szerint a PFSZ „tett néhány lépést a jó irányba, de javaslatai nem elegendőek”. Sahal úgy véli, hogy Izraelnek • éppen úgy végső határidőt kellene szabnia Jasszer Arafat- nak, a PFSZ VB elnökének, mint ahogy a hétvégén tette Husszein jordániai király, aki keddben jelölte meg a hazája és a PFSZ közötti tényleges egyeztetés utolsó lehetséges napját. A PFSZ jó ideje halogatja az Ammannal elvben már lefektetett gazdasági megállapodás megkötését. Az ultimátum kijelölése az izraeli miniszter szerint „térségünkben a tárgyalási játékszabályok része”. Nabíl Saat a PFSZ-re gyakorolt izraeli nyomás részének minősítette izraeli vezetők, köztük Jichak Rabin kormányfőn nyilatkozatait, amelyek szerint a szervezet nem tartja magát kötelezettségvállalásaihoz. „Ha kell, készek vagyunk Egyiptom döntőbíráskodását kérni, hogy tisztázódjék: ki nem tartja magát az Elvi Nyilatkozathoz” — utalt Saat a szeptemberben aláírt autonómiamegállapodásra. Amr Mú- sza egyiptomi külügyminiszter maga is leszögezte Kairóban izraeli kollégájának — mondta a palesztin politikus —, hogy a szerdán véget ért tanácskozásokon nem jött létre megegyezés. Az Izrael által közzétett és megállapodásként tálalt szövegről kijelentette, hogy az az izraeli fél által átírt változata mindannak, amiről előzőleg egyezségre jutottak. Nincs más választásunk, mint vagy tanúhoz folyamodni — utalt az egyiptomi külügyminiszterre —, vagy a szövegekhez. A vita tárgya a Kairóban múlt héten megfogalmazott szöveg, amely elsősorban az autonómnak szánt palesztin körzetek külső határain lévő átkelők ellenőrzéséről és az átadandó jerikói terület kiterjedéséről rendelkezik. Az ez idáig a kulisszák mögött közvetítő Egyiptom külügyminisztere hétfőn rövid látogatásra Ammanba érkezett, hogy Hoszni Mubarak elnöktől üzenetet továbbítson Husz- szein királynak. Érkezésekor adott nyilatkozatában közvetetten a helyzet palesztin értelmezését erősítette meg, amikor azt mondta: Izrael és a PFSZ több dokumentumon dolgozott, amelyeket vezetőiknek át kell vizsgálniuk, hogy jóváhagyják, módosítsák, vagy elutasítsák azokat. Izraelben mindeddig egyetlen okmányról beszéltek. Wiesenthál: az élő figyelmeztetés (MTI-Panoráma) — Harcom igazi értéke az, hogy figyelmeztetést jelent. Figyelmeztetést a múlt gyilkosainak, de a jövendőbelieknek is, akik talán épp most születnek. Tudják, hogy nem lesz nyugalmuk. Követőim folytatják a küzdelmet a rasszizmus, az antiszemitizmus, a hátrányos megkülönböztetés ellen — mondta életútját összegezve a La Stampa című olasz lapnak adott interjújában a 85. születésnapját ünneplő Simon Wiesenthal. A világszerte ismert nácivadász születésnapi interjújában részletesen beszélt arról, hogy miért szentelte egész életét a náci főbűnösök felkutatására, milyen sikereket ért el és milyen jelenségek nyugtalanítják a mai világban. Wiesenthal négy évig volt a mauthauseni koncentrációs tábor foglya, amikor 1945. május 5-én az amerikai csapatok kiszabadították a még életben maradt foglyokat. Egész családját kiirtották a nácik, ő maga is többször farkasszemet nézett a halállal, de szerencséje volt, csodával határos módon túlélte a borzalmakat. Egy évig az amerikai hadseregnek háborús bűnökkel foglalkozó csoportjában dolgozott, majd önállóan indult a fasiszta gyilkosok nyomába. Majd ötven év alatt mintegy 1100 háborús bűnöst juttatott bíróság elé szerte a világban. „Akkoriban kezdtek beszélni a hidegháborúról, de én azt láttam, hogy sok volt náci visszaszerezte korábbi pozícióját Nyugat-Németország- ban és Ausztriában. Az volt a benyomásom, hogy a nácik ugyan elvesztették a háborút, de mi veszítettük el a háborút követő korszakot” — vall a kezdetekről. Az első időben a Holocaust néhány tucatnyi túlélője volt segítségére. Tanúkat kutattak fel, minden lehetséges archívumot átvizsgáltak. Már 1953-ban a bújkáló Adolf Eichmann nyomára bukkant, de Izraelt ebben az időben Dzsamal Abdel Nasszer nyugtalanította elsősorban, s átmenetileg nem foglalkozott a „végső megoldás” egyik hírhedt szülőatyjával. Wiesenthal 1954-ben bezárta „Zsidó dokumentációs központját” és jó tonnányi dokumentumot adott át a jeruzsálemi Holocaustmúzeumnak. Egyedül az Eich- mann-dossziét tartotta magánál. Vilmos herceg, a walesi hercegi pár 11 esztendős, és egyben idősebbik gyermeke virággal köszönti a 93. születésnapját ünneplő anyakirálynőt AP-felvételek A várva várt Bili (MTI-Panoráma) — Január 11-én, kedden este Brüsszelből, a NATO csúcs- találkozójáról Prágába érkezik Bili Clinton amerikai elnök. Az estét Václav Havel cseh köztársasági elnökkel tölti, szerdán pedig az Egyesült Államok prágai nagykövetségén együtt ebédel az úgynevezett visegrádi csoport országainak vezetőivel. Szerda délután továbbrepül Moszkvába. Az amerikai elnök több kulturális nevezetességet is felkeres a cseh fővárosban, így például ellátogat a Na Zábradlí színházba, ahol Havel drámaírói pályája indult. Clinton és a „visegrádiak” találkozóját — elsősorban az érintett közép-európai fővárosokban — nagy politikai várakozás előzi meg. A kontinens új demokratikus országai azt remélik, hogy a brüsszeli NATO-csúcson az atlanti szövetség egyértelműen jelzi majd nyitottságát, s (legalábbis távlati) készségét fejezi ki ezeknek az országoknak a nyugati integrációba való teljes bevonására. Ha ez így lesz, akkor a prágai találkozó nyilvánvalóan „sikerre ítéltetett”. Az eddigi nyugati jelzések alapján azonban egyértelműnek látszik, hogy az integrálódást hosszas, átfogó folyamatként lehet csak elképzelni. A tagság fogalma ma még túlontúl konkrét: bizonyára ezért részesítik előnyben Washingtonban a „partnerség” fogalmát. A Nyugat annyira nem akarja keblére ölelni Közép-Euró- pát, hogy ezzel teljesen eltaszítsa magától a még ma is kiismerhetetlen Oroszországot. Semmiképpen sem lehet számítani arra, hogy Nyu- gat-Európa és Észak-Ameri- ka „egycsapásra” megosztja majd a közép-európaiakkal mindazokat az előnyöket, amiket az együttműködés több évtizede szorgosan szövögetett hálói jelentenek a teljes jogú résztvevők számára. Ha azonban Brüsszelben maga a perspektíva sem fogalmazódik meg valamelyes konkrétsággal, akkor a cseh, szlovák, magyar és lengyel vezetők osztályrésze csupán széles mosoly és látványos vállveregetés lehet — amihez a hátteret ezúttal a száztomyú arany Prága sziluettje szolgáltatja. Hosszú ideig egyébként nem volt teljesen biztos, hogy az amerikai elnök és a „visegrádiak” találkozójára éppen Prágában keruf sor. A szervezés heteiben voltak bizonyos nézeteltérések, és ekkor felvetődött az a — később elvetett — alternatíva is, hogy Lengyelországban legyen a találkozó. A csehek ugyan nagyon szívesen látják Clintont, de a „visegrádi keretek” bármiféle intézményesítésétől úgy tart Václav Klaus miniszter- elnök, mint ördög a tömjénfüsttől. Prágában nagyon erős az aggodalom, hogy a Nyugat éppen azért ajánlja olyan meleg szeretettel a térség államainak figyelmébe „Visegrádot”, hogy ezzel megteremtődjék az euroat- lanti együttműködés „második ligája”. Márpedig a csehek úgy érzik, elég jól állnak ahhoz, hogy hamarosan felkerülhetnek a legjobbak közé. Prágának nincs sok kedve ahhoz, hogy állandóan Pozsonnyal, Budapesttel és Varsóval együtt kopogtasson a nyugati integráció kapuján. Az amerikai elnök — miként az szokásos — hatalmas létszámú kísérettel érkezik. A látogatás idejére az amerikaiak lefoglalták az Atrium Szálló 735 szobáját. Clinton azonban nem ott, hanem az amerikai nagyköveti rezidencián lakik majd. A biztonságról — a nemzetközi szokásoknak megfelelően, formai értelemben — ezúttal is a vendéglátók gondoskodnak, de a cseh biztonsági szervek magától értetődően a legszorosabban együttműködnek az amerikai illetékesekkel. így például a Na Zábradlí színház épületét és környékét is alaposan átvizsgálták az előre küldött amerikai titkosszolgálati emberek. „Déja vu” — mondhatja Clinton, aki diákként egyszer már járt Prágában. „Déja vu” — mondhatják a közép-európai térség politikusai, amikor összegyűlnek, hogy megtudják, milyen lehetőségeket kínálnak országuk számára az aktuális nagyhatalmi megfontolások.
