Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-15 / 12. szám
1994. január IS. A %(et-!Mat}tfam‘száfl hétvégi meüékfete 13 Szécsényi Zsófia perel, perel Mintha tengerikígyó lett volna • Az asszony feltételei • A Szécsényiek Szabolcsban 2. Koroknay Gyula Szathy Gáspár történetének második felvonása meglepő fordulattal kezdődik, Somogyi Ferenc deák anyja pert indít Szabolcs vármegye széke előtt fia meggyilkolása miatt, és jószerével az egész vármegye tisztjei ellen. A perbe fogottak listáját a két alispán vezeti, Kércsy Miklós és a közben elhunyt Bogdányi Farkas Vid utóda, Vay Péter. Utánuk következnek Szathy Gáspár, He- tey István, Alaghy Ferenc és Petneházy Péter. Az előzőek ismeretében mintha az asz- szonynak sejtelme se lett volna a tura-kemecsei úton végbement dolgok lefolyásáról. Ez alkalommal viszont megtudhatjuk, hogy a diák anyja, Leány nevén Szécsényi Zsófia először Simonfi György, majd Somogyi Gergely — tőle született a fia — utoljára pedig Nagy alias Nemes (sőt Csonka) Miklós felesége volt. Három félj után így hát most egyetlen fiát vesztette el, akit a jelek szerint áldozatot nem kímélve taníttatott. Meg lehet őt is érteni. S talán azt a vak kétségbeesést is, mellyel nekiment a vármegye hatalmasainak. • •• Négy év telik el, míg a függöny újra felgördül. A pert újra napirendre tűzik. Szécsényi Zsófiát kiskereki Kereky János képviseli, a Leleszi Konvent egyik legjobb ügyvédje és szándékos gyilkosság miatt emel vádat A vádlottak ez alkalommal kétféle felsorolásban is szerepelnek. Az első felsorolás még tartalmazza Vay Péter és Petneházy Péter neve is, csakhogy időközben Vay Péter alispán lett, s mint ilyen a törvényszék legfőbb bírája, Petneházy Péter pedig szolgabíró. Mindketten ott ülnek a bírák közt. így a vádlottak második listáján csak Szathy Gáspár, Hetey István, Alaghy Ferenc és Nyakas Péter maradt. Ezúttal megismerhetjük a vád véleményét azzal kapcsolatban, hogy miként történt a tura-kemecsei úti öszszetűzés. Eszerint a deák nyilvános úton haladt volna, mikor a vád alá vontak eltökélt szándékkal, fegyveres kézzel megölték. A következő tárgyaláson Alaghy Ferenc külön ügyvédet állított, ő nem nemes, hanem úr volt, nagybátyja a későbbi országbírónak. Hivatkozva arra, hogy „paraszt maga nevében nemes ellen nem pereskedhet”, felmentését kérte, vagy Szécsényi Zsófia igazolja a nemességét Mivel a következő ülésen november 13-án az asszony távol maradt, és „mert a nemesség bizonyítására csak egy terminus adatik”, Alaghy Ferencet felmentették az egyelőre meg nem fogalmazott vád alól. Nemességét Szécsényi Zsófia az 1592 év Piroska nap utáni hétfőn, azaz január 19-én próbálta bebizonyítani. Ez február 4-én meg is történt, s ugyancsak nem ellenkezés nélkül. Szécsényi Zsófia nemességének az igazolása kiemelkedően jelentős része ennek a pernek, mert hozzájárulhat a legnagyobb magyar családjának a történetéhez, ugyanis a Széchenyi család eredetével kapcsolatos ismeretek eléggé hiányosak. Csak annyit tudni, hogy ezidőtájt kapnak nemességet. Szécsényi Zsófia bemutatott ármálisából kiviláglott, hogy Miksa király és császár adományozta a nemességet Szécsényi Tamásnak és Mihálynak Zsófia és Borbála leánytestvéreivel együtt. (Miksa uralkodása 1546-76). Szécsényi Tamásnak a felesége Petry Anna volt, aki megözvegyülve Eöry Pálhoz ment feleségül, míg lányát, Szécsényi Margitét fétjének előbbi házasságából született fia vette el, vagyis az az apa és a fia feleségül vette az anyát és lányát. A következő, 1592. április 3-i törvényszéki gyűlésen végre sor kerül Zsófia asszony tanúinak a vallomásaira, illetve azok felolvasására. Legnagyobb sajnálatunkra azonban ezek nem maradtak ránk, így nem tudhatjuk meg az egész ügynek a másik fél szemszögéből való megítélését. A vármegye törvényszéke Szécsényi Zsófia 14 nemes és 4 nemtelen tanúja vallomásának adott helyt, mivel Szathy Gáspár csak 4 nemest és 3 nemtelent tudott a maga igaza mellé állítani és így elmarasztalja a vádlottak gyilkosság bűntette miatt. Egyúttal elrendeli, hogy két hét múlva a felek jelenjenek meg a törvényszék előtt és Szécsényi Zsófia hetedmaga nemes társaival esküdjön Gáspár fejére. Minderre azonban csak jókora késéssel került sor. Szent Erzsébet özvegy és szűz napján, november 19-én Szathy Gáspárt főbenjáró vétség miatt elmarasztalják azzal, hogy börtönbe vessék és verjék bilincsbe. Erre azonban nem került sor. Most már így világos, hogy az egész, hosszú évekig elnyúló pereskedés nem amiatt folyt, mintha Szécsényi Zsófia és Kereky János Szathy Gáspár halálát akarták volna, hanem hogy minél nagyobb anyagi kárpótlást kapjanak a tragikusan elpusztult fiúért. Szakolyi Miklóstól ismeretlen okból ismeretlen időpontban átkerült fogsága az ecsedi várba, ecsedi Báthory István főispán keze alá és elég soká ott is maradt. Hogy milyen volt sora Ecseden, nem tudni. Lehetett nagyon kemény is a fogsága ténylegesen bilincsbe verve, de lehetett elviselhető is. Zsófia asszony feltételeit azonban nem fogadta el. a bivalycsorda — Mondom, rendes, jó kutak azok — így a sofőr. — jó, hideg vizűek. — Azt majd meglátjuk —- harciaskodott a kútásó. — És különben is: kút és kút között különbség, mint például motor és motor között is. Mégpedig nagy különbség. Vagy nincs igazam? — Hát, ami a motorokat illeti, az már igaz, hogy motor és motor között nagy a különbség. De, hogy kút és kút között is?... —Márpedig így van—szö- ezte le a kútásó, azzal vette a skáját és lecipekedett a szból. — Viszontlátásra — ndta hetykén, s elindult a ‘ségháza felé. • Viszontlátásra — düny- nte a sofőr, s tűnődve né- ZA cipekedő emberke után. —ég hogy kút és kút közö 2. \l, maga az új kútásó— mo\,ta a tanácselnök, és óinkon nézett el a kisem- ber fölött, ki valahová, a légyios ablakon túlra. én vagyok a kútásó — VL>lta készségesen az emberke. — Harmath Ágost kútásó mester. — Sok jó kutunk van már — szólalt meg kis idő múltán és elmélázva az elöljáró, ki elfelejtette hellyel kínálni a kút- ásót. — Minden portán van kettő-három, s mind jó, egészséges, hideg vizű kút. De gondolom, ezt már tudja, mondta a sofőr. — Igen — válaszolta sietve Harmath Ágost kútásó —, említette, hogy van itt már kút is bőven, de hát ez, ugyebár, engem nem befolyásolhat, mert nekem kérem, pecsétes papírom van arról, hogy kutakat kell ásnom ebben a faluban. El is felejtettem megmutatni a papíromat, elnézést — és kotorászni kezdett a zsebében. Végre előkerült a pénztárcája, s belőle az okmány. — Tessék parancsolni. A tanácselnök elvette a papírt, nézegette. — De hát, miért nem ül le? — szólalt meg aztán. A kisember leereszkedett egy székre. Egy nagy fekete légy keringett a szobában, mérgesen zümmögve. — Szép nagy pecsét van a papírján — szólalt meg aztán az elöljáró. — Ekkora szép nagy kerek pecsét még egyetlen kútásónk papírján sem volt. Ennek igazán örülök... — Már elnézést — szólt közbe a kútásó—, de tulajdonképpen milyen kútásókról van szó? — Hát a mi kútásóinkról, akiket küldtek, s akik a kútjain- kat ásták. Mondhatom, mindahány becsületes, jó mesterember volt. Nem kellett csalódnunk bennük. Reméljük, magában sem kell csalódnunk, főleg, hogy ilyen nagy pecsét van a papírján. — Maga elé tette az okmányt, tűnődött egy kicsit, majd elkiáltotta magát: — Gergő, te! A szomszédos szobából egy púpos, bal lábára erősen bicegő, tizenöt-tizenhat éves forma legényke szaporázott elő. —Eridj, Gergő fiam, és hirdesd ki a faluban, hogy megérkezett az új kútásó—mondta a feszülten figyelő legényecské- nek az elöljáró.—Na, mit kell kihirdessél, Gergő fiam? — Azt, hogy megjött a kútásó, Gergő fiam — válaszolta vigyorogva a legényke. — Jól van, Gergő fiam, nagyon jól van — szólott elismerőleg a tanácselnök, s azzal a legényecske elszaporázott. — Mi minden kútásóban megbízunk — mondta később az elöljáró. — Magában is megbízunk. — Megtisztelve érzem magamat — így Harmat Ágost—, s igyekezni fogok, hogy... — Nem kell igyekezni — szólt közbe az elöljáró —, mi megbízunk magában is... 3. Mire a közeli legelőkről megjött a bivalycsorda, már mindenki tudta a faluban, hogy megérkezett az újabb kútásó. — S mekkora pecsét van a papírján! — magyarázta a korcsmáros.—Nagy dolog ez, nekem elhihetik. Ekkora nagy pecsétes papírja még egyik kútásónknak sem volt, pedig hát volt kútásónk elég. A z ivóban, a hosszú, kecskelábú asztaloknál ülő nagydarab, napszítta, szélcserzett arcú férfiak egyetértőén s megnyugodva bólongattak... Életművek és díjak Bernáth László Nekünk is lesznek hát életműdíjasaink. Folynak a 25., jubileumi Magyar filmszemle előkészületei. A február elején sorra kerülő vetítés- sorozat és verseny hét életműdíjáról azonban már döntöttek. Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Makk Károly, Szőts István, az operatőr Illés György, Törőcsik Mari és Nemeskürty István kapják majd a — megérdemelt — elismerést. A 25-ös szám arra is ösztönözte a szervezőket, hogy a zárást, a díjkiosztást olyan látványosság közepette rendezzék meg, amelyik alkalmas lehet majd egy élő tévé-show bemutatására is. Ezzel is szeretnék a magyar közvélemény figyelmét felhívni, hogy él még, egyáltalán van magyar filmgyártás. Sokan ugyanis hajlamosak arra, hogy ezt a tényt kétségbe vonják. Mások a számszerű létezését nem vitatják, csak azt kérdezik nemes egyszerűséggel: minek ez az óriási erőfeszítés? Az emberek már az amerikai filmekhez se járnak, nemhogy a magyarokhoz. Az élet — szerencsére — soha nem olyan egyszerű, hogy végletes megfogalmazásokkal le lehetne írni egyes jelenségeit. Mert igaz ugyan, hogy minden tíz amerikai filmből kilenc megbukik a mozikban, de mivel száznál is többet mutatnak be évente, az az évi 10-12 produkció tartja el a mozikat. Ha eltartja egyáltalán. Amint hogy a magyar filmek nagy részének ugyancsak nincs sikere — még akkor sem, mint a „bukott amerikaiaknak”, de a Sose halunk meg, nem egészen egy év alatt, több mint 200 ezer nézőt vonzott, és ez a mai mozistatisztikákban óriási szám. Amint hogy az sem elhanyagolható siker, amit a Meteo művel; több mint harmadik éve tudják még műsoron tartani, hol itt, hol ott. Mindezekkel a kivételeket képező példákkal együtt azért kétségtelen, hogy az emberek túlnyomó többsége ma filmet nem a moziban, hanem a televízióban néz. Mire hát a nagy felhajtás, pénzkidobás a fesztivállal? — kérdezgetik gyakran még azok is, akik amúgy nem ellenségei a magyar filmnek. A „felhajtás” természetesen nem más, mint reklám — válaszolhatják az érintettek, akiknek, mi tagadás, egzisztenciális érdekei is fűződnek az ilyesfajta reklámhoz, márpedig nagyszabású hírverés nélkül ebben a szakmában már régen nem lehet sikereket elérni. Fogadjuk el hát reklámnak a Filmszemlét — amit csak óvatosságból nem kereszteltek annak idején Fesztiválnak —, de akkor is meg kell kérdezni: mit propagál, mit kínál a mozijegyvásárlónak ez a találkozó? Mert régen még csak érteni lehetett, miket próbáltak üzengetni a filmesek. A maguk meséivel, képi vagy egyéb szimbólumaival éppen a legjobbak arról beszéltek, hogy ők ezt a magyar valóságot (és történelmet) valahogy másképpen látják, mint azt hivatalosan elvárták tőlük. No de manapság? Még a Parlament padsoraiban is fel lehet állni, és ezt vagy azt a vétkét fejére olvasni akár egy miniszternek is. Mit akarnak ilyen helyzetben közölni a filmesek, amikor mindenről nyíltan lehet szót váltani? Úgy tetszik, azért ma is van mit „üzengetni”, ha ehhez nem is kell bátorság, kockázatvállalás. Itt van például a Kutyabaj, ami valósággal elbújt a mozikban, alig hallhatott róla a közvélemény, pedig az 1993-as év talán leg- szórakoztatóbb filmje a kutyává degradálódó ebadó-be- hajtó története, Bán János zseniális megformálásában. Vagy itt volt az Anna filmje, ami azt a tiszta, egyszerű kérdést tette fel: vállalhat-e felelősen negyedik gyereket egy értelmiségi család? Ám ezt nagy művészi beleérzőkészséggel állította elénk Molnár György rendező és Ráczkevei Anna színésznő. Vagy itt egy másfajta üzenetévek Sára Sándor a Vigyá- zókban. Ami ugyan az 50-es évek legkeményebb korszakában játszódik, de a kérdés: ismeijük-e egymást akár barátok, családtagok, feltéte- lezhető-e rólunk is, hogy roppant a gerincünk, torzult a lelkünk bármiféle nyomás alatt? — Ezek nem korhoz kötött kérdések. Félreértés ne essék, nem egyforma minőségű filmek ezek sem, a példák csak arra jók, hogy a kételkedők elhiggyék: ma is van magyar film. Jobb is, rosszabb is. Ám, ha arra figyelünk, mit láthatunk a televíziónkban, ahol ötvenszer, ötszázszor több filmet nézünk már, mint a moziban, akkor mégis csak azt tapasztaljuk, hogy a magyar filmstúdiók még mindig a kísérlet műhelyei. Itt gyártják még mindig az egyedi munkákat, itt próbálnak ki új anyagokat, új összeszerelési módszereket —, hogy már minden hasonlatot az ipari termelés területéről kölcsönözzenek. S ami itt készül — ha nem is nézzük meg a mozikban —, előbb-utóbb elénk kerül a képernyőn. S hogy mi várható holnap a képernyőn, azt éppen az ilyen filmszemléken lehet előre megismerni. S ha valahol azt mondják — társaságban vagy bárhol —, hogy Körhinta, Szegény- legények, Szerelem, Emberek a havason, akkor egy moziba nem járó ember is tudja, miről van szó. Mert ezek a művek — s még néhány hasonló —úgy beépültek a magyar kultúra egészébe, mint Petőfi Nemzeti dala. Nimcsevity Anna: Kalapos nő </;W %/''({ Szekeres Tibor REPRODUKCIÓJA Bárha az ember élete is Ilyen lenne... Balázs Attila felvétele
