Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-15 / 12. szám
1994. január IS. Ä ‘Keí&t-Magyarország hétvégi mettékfete • Benczúr Gyula és Nyíregyháza A kolozsvári egyetem díszdoktora, a főrendiház tagja, a Tudományos Akadémia tagja lett Dr. Reményi Mihály Benczúr Gyula százötven évvel ezelőtt Nyíregyházán született, 1844. január 28-án. Szülőháza a város főterén, a Kossuth tér és a Luther utca sarkán állt és városháza volt azelőtt. A mi ifjúkorunkban, mint Kiskorona vendéglő volt ismeretes. 1944-ben háborús körülmények között elpusztult. A helyére épült Csemege ABC-áruház falán emléktábla hirdeti Nyíregyháza nagy festőművész fiának születési helyét. hez tartozik. Nyíregyházán 1935-ben a Széchenyi utca végén elemi iskolát neveztek el róla, amely az államosítás idején 1. számú általános iskola lett. Ebben az épületben működött addig az evangélikus leánygimnázium. Az épületet azóta lebontották, de az új helyen épült iskola a Kert-közben változatlanul viseli a nevét. * 1941-ben Nyíregyházán a Széchenyi utcán felállították Galántai Fekete Géza róla készült szobrát. A szoboravatáson magam is jelen voltam. Az udvarias kőszobor kissé félreáll, nem veszi el a kaca- gányos testőr kilátását a szépséges Vénuszról. A háború után teret neveztek el róla, amely addig Károlyi tér volt. Idézte gróf Károlyi Ferenc emlékét, aki őseinket 1753-ban Nyíregyházára telepítette és műiden egyházi és világi hatalmassággal szemben megvédte. A nemes gróf emlékét pótolni kellene. A szobor közelében Jósa András Múzeumunk állandó kiállítással adózik nagy művészünknek. Benczúr Gyula akadémikus történeti festészeti stílusán még életében túllépett az idő. Nemcsak a külhoni, de a hazai festők is új utakon jártak. Ennek ellenére a 150 évvel ezelőtt született festőművész fiát nagy becsben tartja szülővárosa, Nyíregyháza. Részlet a Jósa András Múzeum állandó kiállításából A nemes Benczúr család az árvamegyei Jeszenováról származik. Evangélikusok voltak. A dédapa Benczúr István a Nógrád megyei Vanyarcon evangélikus lelkészként szolgált. A nagyapa Benczúr József magas rangú katonatiszt, édesapja Benczúr^ Vilmos gyógyszerész volt. Ő vásárolta meg a Nyíregyháza főterén álló gyógyszertárat 1842-ben. Benczúr Gyula Itt született Benczúr Gyula. Csak két évet élt Nyíregyházán, mert édesapja a gyógyszertárat eladta és Kassára költözött, ahol anyai nagyszülei is éltek. Édesanyja holland családja a Lasgallnerek Mária Terézia idejében kerülElek Emil felvételei tek a Szepességbe. Benczúr Gyula Kassán az elemi iskola elvégzése után gimnáziumban folytatta tanulmányait. Édesapja átíratta a reáliskolába, mert rajztehetségét mérnöki pályán szerette volna érvényesíttetni. Kalchbrenner Károly evangélikus lelkész tanácsára azonban 1861-ben Münchenben a Képzőművészeti Akadémiára került és Piloty tanítványa lett. „Hunyadi László búcsúja”, „n. Rákóczi Ferenc elfogatása”, „Vajk keresztelése” című alkotásai meghozták a sikert és 1876-ban a müncheni akadémia tanára lett. 1883-ban jött haza Magyar- országra és a mesteriskola igazgatója lett haláláig. Igen megbecsült művésze volt az országnak. A kolozsvári egyetem díszdoktora, a főrendiház tagja, a Tudományos Akadémia tagja lett. Akadémikus stílusú történeti festészete sok alakot vonultatott fel, pompás kolorittal, festőiséggel komponált. ,.Budavár bevétele” és „Miléneumi hódolat” című festménye már a Habsburgok dicsőítését szolgálta. Szülővárosa Nyíregyháza is elárasztotta szeretetével. 1909. október 17-én díszpolgárságot adományozott neki. Ekkor az evangélikus gimnáziumot is meglátogatta, ahol Kozák István volt akkor a rajztanár. A kisdiák Barzó Endre, a későbbi festőművész, ekkor láthatta a világhírű mestert. 1920. július 26-án halt meg Dolányban, ahol eltemették, és a helységet Benczúrfalvá- nak nevezték el. Ma SzécsényMúzsák, ha találkoznak ■levity Anna: Párbeszéd Szekeres Tibor reprodukciója Serfőző Simon: Nem tavaszt Elhullajtván kihűlt levelét, reményét a fa, nem gondol új hajtásra, friss gallyakat rája; most még rügyekre se, nem még virágra. Az ég csikorító hidegére számít, minden irányú szélre, káoszára. Spórolást a világítással is, ^ a holdpislákolást várja. Nem tavaszt még, a magasba napot. Bizalma sérült ág, ami örökké sajog. Magabiztató elszánással a mindent átvészelő túlélésre készül, a konok kitartásra. Közbeszólás Korlátok közé Balogh József r) ejutnak-e a parlamentid be a nemzetiségiek képviselői, vagy sem? Ez most közéletünk egyik igen fontos kérdése, s mivel túlvagyunk már a választójogi törvény módosításán, nem is látszik könnyűnek megoldást találni rá. Nem is volna ez gond, ha kétkamarás parlamentünk lenne, akkor természetesen kijárna a helye mindegyiküknek, ám így választáson kell megméretkőzni más jelöltekkel. Bonyolult lenne a megoldás akkor is, ha mindenki beleegyezne, hogy ők ne álljanak csatasorba a képviselői helyért, ám akkor közöttük kezdődne a harc: akik sokan vannak, létszámarányos képviseletet szeretnének, akik kevesen, azok pedig minden nemzetiségnek azonos esélyeket kívánnának. És ez még korántsem minden. Azt is meg kellene tudni: melyik nemzetiségnek, etnikumnak hány tagja van? A népszámlálásokon azonban ilyet nem kérdeznek, ha kérdeznének, nem kötelező rá választ adni, s egyébként is mindenkinek a magánügye, hogy horvátnak, szlováknak, németnek, cigánynak, avagy magyarnak vallja-e magát. ügy tűnik tehát — mivel megoldásra mindenképp szükség van —, hogy ismét hozzá kell nyúlni a választójogi törvényhez. És akkor már nemcsak ezt az egyetlen fontos dolgot volna célszerű tisztázni, hanem a megválasztott képviselők elkövetkező négy évi viselkedési normáit is valamilyen korlátok közé lehetne terelni. A választók ugyanis joggal nem értik: honnan veszi bármelyikük is a bátorságot, hogy választói bizalmával visszaélve cserélgesse a helyét. Vannak bizonyosan olyan honatyák is, akik azért kerültek a parlamentbe, vagy kerülnek ezután is, mert személyük szimpatikus. A többség azonban valamelyik párt hátán, valamelyik párt programját zászlajára tűzve nyert mandátumot, s ha ezek után támad vándorolni kedve, az egyetlen tisztességes megoldás a lemondás maradhat. Sorolhatnánk neveket Csurkától Dénes Jánosig, Palotástól Petrenkóig, vagy Maczó Ágnesig, s akár azt is mondhatnánk, többségük inkább szívességet tett volt pártjának, mint amennyi veszteséget okozott szavazata elvesztésével, de ennek a népvándorlásnak akkor sem szabad így folytatódni. Mint ahogy érthetetlenül áll az ember plakátok előtt, amelyek azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy új parlamenti pártnak titulálják magukat. M ert 1990-ben csak hat parlamenti párt volt, ennyi kapta meg az ország lakosságától 4 évre a bizalmat. És az osztódással szaporodás nem az embervilágban természetes. Hírterjesztés L ám, milyen jó híre van az országnak — mondták politikusaink 1958-ban, amikor az ENSZ levette napirendjéről a magyar kérdést. Konszolidálódott a társadalom, béke és nyugalom honol az országban, miközben még javában tartottak a megtorló kivégzések 1956 miatt. Milyen jó híre kelt lábra ennek az országnak, amikor megnyitotta határait, s büntetlenséget ígért minden 1956-os dissszidensnek. Es ez így ment egészen a tábor legvidámabb barakkja jelző kiérdemléséig. Itt volt a legszelídebb a szocializmus, itt voltak a legjobban ellátott boltok, majd változott a helyzet, s itt lett legerősebb az ellenzéki hang, itt készült kormányprogram az átmenetre, újra itt nyílt a határ, s kimehettek a tábori ketrecbe zárt keletnémetek. Aztán érkezett el a rendszerváltás. Itt volt a legbékésebb, itt alakult a legdemok- ratikusabban a kormány, itt maradt meg máig a demokrácia, — s noha néhány embernek más a véleménye — itt legteljesebb a vélemény- nyilvánítás szabadsága. Szép kis csokor, pedig hol vannak a még markánsabb példák arra: milyennek képzeltük, s képzeljük a külföld, főként a Nyugat véleményét rólunk. Aztán a múlt héten ízelítőt kaptunk. A Hét műsorában láthattuk, amint a német televízió egyik csatornáján rólunk szóló műsort közvetítettek. Az elhunyt miniszterelnök temetése előtti nap volt, amikor az ember joggal várhatna akár némi tapintatot is a helyzetre való tekintettel, de ezek szerint nem olyan időket élünk. Igaz, a német televízió csak részben volt tapintatlan. Megtették ezt helyette a megszólaltatott magyarok. A legnagyobb élő magyar költő, konferálták Komád Györgyöt, aki lehet, hogy verset sem írt még, regénye is ha jól számolom 4 jelent meg, talán lanyhuló irodalmi munkássága miatt váltották le a nemzetközi PEN Club elnöki tisztéről is. Aztán Eörsi István, aki visz- szasírta a szocializmust, amikor persze üldözött volt és természetesen Bánó András, aki vérig sértett, mert csaláson kapták, s emiatt büntetést kapott. Hírünk tehát van, de hogy milyen, azt itthon nem is sejtjük. A rendszerváltozás előtt a nyugatra szakadt magyarok majdnem egységesen terjesztették, hisz kimenekülésük oka többnyire a szembenállás volt, ám a rendszer- változás óta az addigi természetes szövetséges, a magyar emigráció egysége is eltűnt. Terjeszti rólunk híreit a nyugati sajtói gyakran magyar tudósítók útján tájékozódnak az itthoni eseményekről és korántsem biztos, hogy ez a tájékoztatás elfogulatlan. A z újságíróknak is van saját véleményük, rokonszenveznek valakivel, vagy utálnak valakit, s ez óhatatlanul érződik írásaikon is. De azért az országnak még ilyen esetben is árulás ártani vele.
