Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-04 / 284. szám
A TARTALOMBÓL: • Memóriaklinika 9 írástudatlanok • Bibliai érdekességek • Melegen tálalt filozófia Aktuális kérdések___________________________________________ Zsúfoltság és kísértés Réti János Debrecen (KM) — Az egyik átkelőnél a várakozási idő rekordjait döntögetik, a másikról még csak szándék szintjén esik szó, a harmadik megnyitására remények sem igen vannak. Közeledik az év vége, amikor a leg- újabbkori népvándorlás még a lassan megszokott mértékét is meghaladja majd. Kifelé is, befelé is, legálisan vagy illegálisan jön az áru és megy az áru szakadatlanul. A Vám- és Pénzügyőrség területi tapasztalatairól, megoldható, megoldásra váró, és megoldhatatlannak tűnő feladatairól, nehézségeiről beszélgettünk Csíkos Endre őmagy- gyal, Hajdú-Bihar és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei parancsnokával. □ A határainkon folyó ellenőrzési munka során néhány év óta olyan új nehézségekkel találják szembe magukat az állomány ott szolgáló tagjai, amiről régebben nem is álmodtak volna. — Amióta kishatármenti átkelés is bonyolódik Lónyán, Barabáson, Beregsuránynál és Tiszabecsnél — tehát 1990-91 óta — Záhonyt is hozzászámítva majdnem megháromszorozódott a forgalom. November elejéig már ebben az évben is több mint nyolcmilliót tett ki az átlépő utasok száma. Ha figyelembe vesszük azt az utaskört, ami erre a forgalomra jellemző, gyakorlatilag minden átlépő potenciális ügyfélnek tekinthető. Szemben a nyugati határokkal, ahol az érkezők jelentős része üzletember és csak a határőrségnek ad munkát útlevélkezelés szempontjából. □ Ezen a tájon az utazási cél is más... — A határ mentén élők anyagi helyzete, munkalehetőCsíkos Endre A SZERZŐ FELVÉTELE ségei arra mozgósítják mindkét oldalon az emberek jelentős hányadát, hogy kísérletet tegyenek mindennapi megélhetési gondjaik enyhítésére egy kis behozatallal, kivitellel. Ezek az utasok többnyire nem tisztelik a szabályokat, őket a gazdasági kényszer hajtja. Rendkívül komoly felderítési eredményei vannak vámosainknak. □ Az autócsempészés változatlanul folyik? — Mindig vannak társaságok, amelyek kísérletet tesznek. De óriási gondot jelent Záhonyban a legális gépkocsikivitel is: azzal kezdődött, hogy a volt Szovjetúnióban gyártott használt^ gépkocsik visszavitele a FÁK-ban élő polgárok számára vámmentes. Naponta százával viszik a Zsigulikat. Románia felé ugyanez történik a Daciákkal. □ Az utóbbi hetekben a határokról érkező információk élén legtöbbször Záhony szerepelt, már a várakozási idő hosszúságát illetően... — Odaát a négynapos várakozás szinte stabilizálódott, bár most talán valamennyire csökkenőben van. Úgy tűnik, sikerül majd megállapodnunk ukrán partnereinkkel, — mint ahogy történt már ilyen válságkezelő megállapodás a román szervekkel — hogy garantáljanak egy elfogadható ütemet: óránkét legalább 12 kamion átengedését kérjük. Ugyanis a híd csekély áteresztő képességén kívül számunkra érthetetlen okokból olykor órákig szüneteltetik a forgalmat. Ezért aztán a mi oldalunkon is nő a sorbanállás. □ Ilyen nehezen egyeztethető a forgalom lebonyolítása? — Abban nem tudtunk eddig megértésre találni, hogy szakaszoltan, ütemesen engedjék a kamionokat és ne egyszerre harminc-negyvenet. Mi ugyanis csak tizenötöt tudunk befogadni az átkelőre, a többi áll a hídon. Ilyenkor, ha még mellette elengedik a személykocsi-forgalmat is, akkor elállják a mi kilépő sávúnkat, tehát se ki, se be! Az átkelő egy két órára teljesen bedugul. Most úgy néz ki, sikerül megegyeznünk és javulhatnak az állapotok. □ A kamionok vasúton való szállításával? j — A RÓLA szerelvények kísérleti jelleggel közlekednek február 1-jéig. A próbálkozás lényege, hogy a kamionos közúton eljön Záhonyig és ott az 500-as rakodón felhajt egy úgynevezett pőrekocsira és menetrend szerint vasúton halad át az országon vagy az ország egy részén. Hogy milyen kereslet lesz erre a megoldásra, abban nyilván közrejátszik majd az üzleti érdek, esetleg a költségek támogatottsága, mert a mi mai útjaink a 60-as évek forgalmára készültek és nem a maira, amit tovább terhel a régi balkáni tranzitút bedugulása. A mi útjaink ennyi nehéz jármű fogadására nem alkalmasak. Tönkre is mennek. □ Milyen a légkör így év vége tájékán a vámosok között a keleti átkelőknél? — A szó szoros értelmében rossz: ez nem Hegyeshalon! Itt nem ólommentes benzinnel közlekedő kocsik járnak. Néhány busz meg olyan, mintha filmforgatási kellék lenne a húszas évekből. A munkatársaim ezeknek a légszennyezését szívják egész szolgálati idejük alatt. Ezenkívül kicsi a fizetés, ellenben nagy a kísértés. Ennek ellenére mindenre felkészült a csapatunk, mert itt a keleti határokon mindenre fel lehet készülve a szolgálat. A kamionos ügyfélkörben Ázsiából, Kis-Ázsiából jönnek rakományok, és bizony, nem ritka, hogy a vámzár alatt nem csak az van, ami az okmányokon szerepel. □ A jövedéki törvény hatása érződik-e már a csempészés elleni küzdelemben? — Addig, amíg ezeknek a cikkeknek az adótartalma, fogyasztási szokása nem változik, addig lényeges változás nem várható. Ezek kelendő árucikkek. Ha kenyérre nem is jut, ezekre akkor is kiszorítják a pénzt. Ameddig ez így lesz, addig kockáztatni fognak. □ Milyenek a jövő reményei a pénzügyi politika megvalósulásának „előharcosai” számára? — Lónya és Barabás átkelőknél már „hazaköltöztünk”, Beregsurány és Tiszabecs szolgálata változatlanul ukrán területen folytatódik, de mindkét átkelő fejlesztése napirenden van. Csengersimánál sávbővítés várható. Vállajnál hiába van út, ha a feltételek nincsenek meg a hatósági munkához. A térség problémáira igen komoly figyelmet fordít a kormányzat, reméljük, lesz is elmozdulás már a közeljövőben. □ Három hét múlva karácsony. Gondolom, a forgalom a szokottnál is nagyobb lesz. — December közepétől megindul a roham. Az árukivitel tekintetében szigorítások várhatók. Az átkelő utasoknak kellene belátni azt — tekintettel épp a szeretet ünnepére —, hogy a döntéseket a kormány hozza és nem a szolgálatát ellátó pénzügyőr őrmester. Ő a kötelességét teljesíti. /------------------------------------------------------------------------\ KM galéria-j. Művész (Pódium szervezésében rendezték i/J meg a neves nyíregyházi festőművész, űfu- j/X szár István váCogatottfestményeine/^a hiáí- Cítását a (Móricz ZsigmondiMegyei és j/árosi (Könyvtár nagytermében. A tárlatra — mebyet egy hónapon át íátogathattahaz érde/fődőt£— a művész nagyobbrészt új hípeit vitte eb. A mintegy negyvendarabos hpb- Cehcióbemutatja az„aranyfüstös forszaiéi "utáni technikaváltás és megújulás produktumait, s meggyőzően ad hírt az idős festő vábtozatíanub erőteljes vitalitásáróí, a(fotói energiáinak megőrzésérőí. Huszár István: Virágtündér Harasztosi Pál felvétele A várakozás diszkrét bája Kállai János n espice finem! — tartja a /V latin mondás, vagyis várd ki a végét, mármint a dolgok történésének, a folyamatok alakulásának. Mi, magyarok, akik köztudottan nehezen tűrjük a gyorsan illanó idő fölösleges kivárásokkal terhelt pazarlását, szóval mi is sokféleképpen tudjuk megfogalmazni azt a sajátos állapotot, amiben látszólag nyugalom és mozdulatlanság van, de valamiféle „kibomlás” lehetősége azért felsejlik. Nyugtával dicsérd a napot! — imigyen int a közmondás, a másikban szintén benne rejlik az óvó szándék: Az nevet, aki utoljára nevet. Sőt, még olyan szentenciánk is akad, melyben megcsillan a „megjutalmazódás” öröme, miszerint: A türelem rózsát terem. Pedig hát, ha jól meggondoljuk, a meddő egy helyben toporgásból még sohasem születtek nagy dolgok, legfeljebb akkor, ha az egész egyfajta taktikai megfontolásból ered. Nos, a kissé hosszadalmas, ráhangoló eszmefuttatás után, most érkeztem el a mondandóm magvához. Mert mit tapasztalunk manapság, mit olvasunk a sajtóban, mit hallunk a különböző pártpolitikai fórumokon, vitaesteken, mire utalgatnak sokat sejtetően sztárszínészek, oktatásirányítók vagy éppen a krampácsoló vasúti munkások? Semmi másra: minthogy végig kell várni az 1994-es választásokig még hátralevő néhány hónapot, ha törik, ha szakad, át kell vészelni ezt a „kis időt”, és aztán majd, na, majd azután... Rendben! De mi lesz aztán? Ez az, amit jósolgatnak, sugalmaznak, terjesztenek — ki így, ki úgy, — rózsaszínre, trikolórfazonra, zöldre, barnára, feketére tónusozva a sokatmodó- nak szánt váteszi gondolatokat. Mi sem természetesebb, minthogy a kampányidőszak elkezdődésével az ország kormányzására mindegyik, magát képesnek és érdemesnek — netán kizárólagosan elhivatottnak — tartó párt koncepciókat dolgoz ki, tervez, latolgat, törekszik a legjobb arculatát felmutatni előttünk, választópolgárok előtt. így van ez rendjén. Csak azt a „hányat kell még aludni addig”-típusú mondatot kellene talán valamivel kevesebbszer hangoztatni, leírni és propagálni. Mert—fenntartx’a a jelenlegi kormánykoalíció közel négyéves tevékenységének sok vonatkozásban jogos kritikáját — semmivel sem lesz egyszerűbb és könnyebb a máris meglehetősen összekuszált helyzetben az átlagembert eligazítani és majdani szavazatának meggyőződésből fakadó leadását segíteni, ha csupán a türelmes várakozást kínálják fel neki szinte egyedüli megoldásként. Alakuljon 1994-ben bárhogyan is a hatalomváltás vagy a „továbbélés” a társadalmipolitikai élet — bízvást: a demokrácia energiáitól mozgatott — forgószínpadán, egy biztos: ugyanazt és ugyanúgy mívelni a dolgokat, mint eddig sem a bársonyszékekbe ülő újaknak, sem a bennük megmaradóknak akkor már nem lehet. És éppen ezért nem igazán jó taktika csupán a „ki- bekkelésre” apellálni. A magyar gazdaság igencsak szorult helyzete a tétlenkedésből fakadó öncélú szócséplés helyett arra kell, hogy ösztönözzön mindenkit: „addig” is tegye a dolgát képességei, ereje és lehetőségei szerint. Hogy úgy mondjam: nem célszerű álmokat kergetve, fantazmagóriákba bonyolódva tekint- getni annak az egyelőre kiszámíthatatlan finisű választási napnak a végeredményei felé. De hát akkor ne készülődjünk? Badarság lenne erre ösztönözni bárkit is. Persze, ez a válasz azért nem ennyire magától értetődő. Aki valaha állt már sorba teszem azt egy vasúti pénztár előtt vagy mondjuk egy orvosi rendelőben, tudja: a várásban éppen az a testet-lel- ket felőrlő, hogy rendkívül sok benne az elbizonytalanító, kétségeket ébresztő, rossz indulatokat sarjasztó motívum. A kiszolgáltatott helyzetben előbb- utóbb megszületik a félelem: jaj, lemaradok valamiről, elém tolakszanak, megfosztanak valamitől, ami nekem járna. Ezért mondom hát, ha már az átvészelést úgyis emlegettük, inkább azt próbáljuk megcselekedni, mivel ez szabatott ránk, hogy ezt a néhány hónapot gyűlölködések, mocskolódá- sok, megalapozatlan ígérgetések nélkül, polgári módra elegánsan, a várakozás diszkrét báját magunkra varázsolva próbáljuk a hátunk mögött hagyni. j j ogy aztán kinek virul i7 majd a rózsa, szegfű, tulipán? A Tavasz, akit Vörösmarty óta nagy „hajfodrászként" szokás emlegetni, reméljük, majd rendet tesz e kérdésben is. A KIM hétvégi melléklete 9íuszár István képei
