Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-24 / 301. szám
A Mária-ház legendája Budapest (MTI) — A parasztház tiszaszobájában, a padok fölötti ún. szent-sarokban, a gerenda alatt, a két ablak között, a sublódon és fölötte, vagy más kiemelt helyen a házi ájtatosság céljára szent képet vagy szobrot helyeztek el kis üvegezett szekrényekben. Ezt Máriának, Mária-ház- nak, néhol Jézuskának, cillá- nak, cellának nevezték. Védőszentek Az ellenreformáció Mária- kultuszának és a Regnum Ma- rianum eszme széles körű elterjedésének köszönhető, hogy a kis szekrénykébe Má- ria-szobrok és képek kerültek. Magyarországi sajátosság ez, mert Közép-Európa népeinél a szent sarokba a korpuszt, és a különféle védőszentek ábrázolásait helyezték. A szekrénykében a „szakrális táj” kegyszobrának vagy képének nagy szériákban készült másolatait helyezték el. Nyugat-Magyarországon a Zelli-Mária ülőalakos kegyszobra vagy a Hétfájdalmú Mária piéta megfogalmazású másolata terjedt el. Eszak-Ma- gyarországon a Szentkuti Madonna és a Sasvári Piéta másolatok váltak kedveltté. Az észak-magyarországi típusok az Alföldön és Erdélyben is elterjedtek. A 18. századból ismert dunántúli példányok az öltözte- tős Mária-szobrok kultuszát mutatják. A „Kiskun Madonnák” megfaragása díszes, a ruházatot, az áttört koronát pontosan visszaadja, ezeket valószínűleg nem öltöztették, ha megkoptak, a festést kijavították vagy újra festették. Vőfélyek bokrétája A 19. század második felétől dúsan díszített Mária-há- zak elterjedése szinte általánossá válik. Ekkortól a hímzett, selyem köpeny mellett, gyönggyel, olvasókkal díszítették Mária szobrát, a szekrénykébe Mária-érméket, bú- csús szentképeket, emlékképeket, kis szobrokat, porcelán virágtartó vázákat, művirág csokrokat és girlandokat heKarácsony ünnepén a Mária-házakat és házi oltárokat feldíszítették, mécsest és gyertyát gyújtottak előttük Mária-házak a Néprajzi Múzeum kiállításáról Roboz László felvételei ■ lyeztek el. A század végére a lakodalmi jeleket, így a menyasszony koszorúját, a vőlegény és a vőfélyek bokrétáját is Mária mellé helyezték. Ez időtől új kegyszobor típus, a Svata-horai másolatai terjedtek el, amelyeket könnyen lehetett „köpönyeges Máriává” öltöztetni. Ebben az időben megjelennek az osztrák és német kegytárgyipar kész termékei, különféle mélyített képek, melyekben a kereszt vagy a szent család van a kompozíció középpontjában. Ennek hatása is kimutatható Mátraházáink berendezésében, néhány dunántúli vagy késői mezőkövesdi Mária-házban már a kereszt áll középpontban. Szakrális tárgyak A Mária-házak a múlt század utolsó harmadára már nem csupán az ájtatosság kellékeiként, hanem díszítő, reprezentatív tárgyként is funkcionálnak. Az esztétikai, díszítő szerep megjelenése a népművészet új stílusának kibontakozásával párhuzamosan történik, feladata, hogy a díszes, gazdagon berendezett tisztaszoba megfelelően szimbolizálja a „paraszti módon felfogott jó életet”. Ezt a jelleget erősítik a szakrális tárgyak közé vegyülő profán tárgyak, az esküvő díszei, fényképek, levelek, képeslapok. A Mária-ház kapcsolata a polgári kabinet-szekrényekkel különösen a korai, polgária- sabb darabok esetén kézzelfogható. A Mária-ház szobrainak illetve képeinek zsúfolt, tömött feldíszítése a 18. századi ereklyetartó képek apácamunkáinak stílusát idézik. A szobrok képszerű átalakítása a barokk kor művészeti ízléséhez kötődik, ez a folyamat kitapintható Mária-házaink esetében is — megkésve, a múlt század utolsó harmadában. A díszítésben alkalmazott megoldások, a szobor öltöztetése, a virágfüzérrel, csokrokkal, vázákkal, gyertyatartókkal való berendezés a templomi oltárok és mellékoltárok laikus asszonyok által történő feldíszítésének gyakorlatával megegyezőek. A házi ájtatosság tárgyaként ún. házi oltárokat is ismerünk, ezek rokonsága a korai Mária-házakhoz kapcsolható. örvendezzünk lábáról a másikra nehezedve billengősen táncol, majd bundájára heveredve, a földön fekve korholja a világot. A persely közben körbe jár, rubelek, „kupik”, forintok, olykor márkák is kerülnek belsejébe. A gyermekek már a betlehembe is belekukucskálnak, ott jászolt, benne a kisded Jézust, alakokat, állatokat, szalmát és egy biblikus világot látnak. Amikor felhangzik a „Nosza tehát, jó gazda, jó gazda, bocsáss minket utunkra" búcsúdallam a gazda a konyhába a terített asztalhoz invitálja a jövevényeket. Vodka, izabellabor, munkácsi sör, sózott, főtt sódar, kolbász, hurka, rakott erdei gomba, lekváros piskóta kínálja magát. Evés, ivás után a betleheme- sek elvonulnak, mi pedig a házigazda invitálására készülődünk Bökénybe az éjféli misére. Ott, nőtlen, fiatal, — Moszkvában végzett — bogárfekete szakállas „pópa” fogad bennünket, a tiszteletes úr, ahogy a helybeliek titulálják, a kö- vesút melletti kis karcsú templom bejáratánál. A „nagy templom" nem épült meg, csak az alapokat rakták le! ■— Közbejött a templomos vallás háború. — Ahogy álldogálok a harangláb mellett az éjszakában — várva a misekezdetre —egy buzgó „prezsbiter” igazolásra szólít ... Papp István főtisztelendő úr — ahogy én szólítom, régi szálkái görög katolikus papomra Szelényi Gáborra gondolva, eligazítja a dolgot. Szabadkozva magyarázza az előbbi igazoltató, hogy máskor a misékre érkezőket figyelték, s ha ismeretlen volt, elbeszélgettek vele. Ahogy felcsendül a kicsinyke templomban a telkekből felszakadó magyar nyelvű ének, gyermekkoromba emel a szálkái görög katolikus iskola-kápolnába. ahol hétköznap az oltárt spaletta zárta él előlünk. Hallom Várkonyi tanító úr magas hangú, csengő énekét a harmonium lágy dallamai mögött, melyet megsegít az iskolai padokban ölő hermántago- si asszony gyülekezet. A hideg templomocska páraköddé formálódott emberleheletében, mintha testünk nélkül, leheletünkkel együtt magunk is a ködben tömjénillatos felhőn lebegnénk. Énekünk, mely fel-felerősödik, majd megbicsaklik, összeköt bennünket, akik majd’ ötven éve csak a kerítésen nézhettünk át egymás házatájára. Töpörödött öreg asszonyok térdepelnek, majdnem feküsz- nek a mellékoltár előtti kövezeten, hangtalanul sírva imádkoznak, beszélgetnek a Teremtővel vagy az elmentekkel magukban. A lélek tisztul, fényesedik, a bűntudat erőtlenedik... most ebben a pillanatban egyek vagyunk szeretetben, alázatosságban, megadásban. Nem vág végig a szószékről a papi prédikáció-dörgedelem, hisz’ „csak” énekelve imádkozunk, két teljes órán át! Nem érezzük a hideget, nem érezzük a fáradságot lábainkban, csak melegséget a szívünkben, meg áradó szeretetet, melyre mindnyájan vágyakozunk. Altenbergben éreztem ugyanezt egy ökumenikus istentiszteleten külhoni magyarok közt, és most itt Kárpátalján Bökényben ezen a misén. Ismét megtaláltam Szelényi Gábor szálkái főtisztelendő úr templomi csengety- tyűjét, melyet ministránsként néha kellett rázzak, amikor hozzáértőbb nem volt nálam az oltár előtt. M ise után vendégségbe hívtak, hajnalban hazaindultam. A határon az őrzők — oroszok, ukránok, magyarok, fináncok oly jámborak voltak, mintha maguk is az éjféli misén lettek volna. Holott „csak” feladatukat teljesítették, és' napi robotjukat végezték. Múzsák, ha találkoznak Cselényi István Gábor: Életfa Lepusztult tájak, lélek-sivatag, de a puszta mélyén téged rejt a barlang. Mind szomjazzuk a szárnyas szavakat, pásztor-lelkűnkről lehull minden sallang. Jelenvaló és mégis száműzött, ki eljöttél, mint örök eljövendő, első a rívó csecsemők között, s legeslegelső jel a végtelenből, kiebrudaltunk, messzeűz eszünk, félünk talán fegyvertelen kezedtől, pedig nélküled lassan elveszünk, elárvul népünk, ha nem emeled föl. A jászol-ágyon Jövendőnk pihen. A nyomor mélyén lelkek gazdagsága, a nem után a tündöklő Igen. A pusztában kinőtt az élet fája. Füzesi Magda: Ölelkező rímek Úgy éltem át ezt a telet, mint földben hagyott kis virág: dermedten, mint az almafák, s kábultan, mint az emberek. Virágcsipkézte rét vagyok: álmaim újra kirügyeznek, szemem tavában megpihennek a madarak s az angyalok. Ferenczes István: Karácsonyi félszonettek 1. Karácsonykor születtem. Hullt a hó, mikor semmibe sikoltott anyám... Az erdők alatt kóbor eb csaholt, vonított: nem volt sehol a hazám... Nevemet hozta, nyílt a kiskapu, Szent István jött, de ő sem tudta már, király volt-e avagy a vértanú... 2. Mikor születtem, leszakadt a tornác. Tetves csordapásztor bocskori rongya mögé fagyott, s pusztult birka-akolba szögesdróttal elfércelten az ország — hol nincs már remény áldott, tiszta hóra, melyre hazának a vérem omolna, ki rímelne a halálra s a jóra... 1993. december 24. . ------ _____ ~ M ÍKeíet-íMapijaroTszáp ünnepi mefíe^eté | 13 Leonardo da Vinci: Mária gyermekkel
