Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-06 / 260. szám
A KM hétvégi melléklete Aktuális kérdések ____________________________ Múltunk megőrzéséről Baraksó Erzsébet Nyíregyháza — Ez év december 1-jén ünnepli fennállásának 125. éves jubileumát a nyíregyházi Jósa András Múzeum. Ebből az alkalomból készült interjúnk dr. Németh Péter megyei múzeumigazgatóval. Cl Mekkora tettnek számított 1868-ban múzeumot alapítani? — Óriási tett volt ebben az elmaradott megyében a Szabolcs vármegyei Régészeti Egylet létrehozása Nagykálló- ban, Debrecent is messze megelőzve. Jósa András sebészorvos gyűjtötte a környéken előkerült régészeti leleteteket, betegeitől is szívesen fogadta el azokat a gyógyítás fejében. Az anyag már 1876-ban Budapesten szerepelt a világ- kongresszuson, majd a grazi világkiállításon. □ Kik folytatták a múzeumalapító munkáját? — Kiss Lajos, Csallány Dezső fejlesztették tovább, és vezette még a múzeumot Nyárá- di Mihály és Dienes István, én az ötödik kinevezett igazgató vagyok. □ Melyek az 125 év legmeghatározóbb állomásai a gyűjtemény gyarapításában? — A múzeumalapító szándéka elsődlegesen a régészeti anyag gyűjtésére irányult. A szakosodás a két világháború között indult meg, amikor Kiss Lajos érdeklődése a néprajz felé fordult, és a népművészeti gyűjtést elindította. Elég későn kapcsolódott be a képzőművészeti terület, egyrészt azzal, hogy a Benczúr- képekkel gazdagodtunk, illetve a ’60-as években Csallány idejében. A 4. nagy törzsgyűjtemény a helytörténeti anyag, amit Petrikovics László szerencsi fogorvos alapozott meg, akinek az őse Szarvasról idetelepített csizmadiamester volt, és rendkívül értékes doDr. Németh Péter Elek Emil felvétele kumentumokat őrzött meg például a Károlyi-féle betelepítésről. Az én működésem idején — 1974-től folyamatosan — létrejöttek a segédgyűjtemények, az adat-, a fotótár, a könyvtár, kifejlesztettük a restaurátor-műhelyeket, és azokat a háttérlétesítményeket, amelyekkel a közönség nem találkozik. □ Milyen kondícióban van most a múzeum? — Ma nem csak a megye, nem csak Tiszántúl, hanem az egész ország egyik legjelesebb közgyűjteménye. Ha az értékét kellene felbecsülni, nehéz volna, hiszen pótolhatatlan értékekről van szó, gyűjteményünk 3-4 milliárd forintra tehető. De én a múzeumi kondíció fontos jellemzőjének tartom azt is, hogy szakembereink mind országos, mind nemzetközi megítélés szerint még nagyobb tekintélynek örvendjenek. Az szinte természetes, hogy egy muzeológus doktorátussal rendelkezik, szaklapokban publikál, megköveteljük legalább egy idegen nyelv társalgási színtű ismeretét, a részvételt a nemzetközi konferenciákon, a külföldi publikációt is. □ Ez az intézmény egyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága is. Ez milyen feladatot jelent? — Az igazgatósághoz tartozik a múzeum kihelyezett néprajzi anyaga a Sóstói Múzeumfalu, továbbá hat tájmúzeum és számos emlékhely: a Rétközi, a Szatmári, a Beregi Múzeum, valamint a tiszavas- vári múzeum, ahol éppen gondot jelent a hatalmas mezőségi anyag elhelyezése. Kiemelném még a Szabolcs községben lévő Mudrány-kúriát, vagy a kótaji Fráter-kastélyt. Ezek mellett vannak olyan helyek, ahol igen értékes gyűjtemények méltó fogadtatására nem tudtunk megfelelő körülményeket teremteni. így nagy gondunk Vaja várkastélya és Nyírbátor minorita kolostora, ezeken a helyeken félő, hogy hatalmas károsodás következhet be az épületek állagában. □ A tartalmi munkát és a közönségkapcsolatokat tekintve melyek a legaktuálisabb kérdések? — Az említettek ellenére a megyében egy viszonylag gazdag múzeumi hálózat működik, múzeumaink azonban sajnos, évről évre egyre kevesebb vendéget fogadnak. Évente 20-30 ezerrel kevesebb a látogató, s ami különösen szomorú, most már nem csak a megyén kívüli iskolákból, hanem a megye iskoláiból is sokkal kevesebb csoport érkezik. — A másik tágabb, országos gond, s egyben a magyar múzeumok legnagyobb hibája — összehasonlítva a nyugat-európai, vagy még inkább az amerikai gyakorlattal — hogy a múzeumokban őrzött tudományos anyag nem válik igazán közkinccsé. Nincsenek foglalkoztatótermek, s nincs pénz olyan kiállításokra, amelyek egy folyamatot mutatnának be. Amerikában mindent kompletten megkap a látogató, könyvet, posztert, a tárgyakat megfoghatja, mert azok az eredetihez megtévesztően hasonlító másolatok, nem kell félni, hogy összetörik, ellopják, s mert a büfében ebédet is kap, az egész napot a múzeumban töltheti. □ Aktuális kérdés a kárpótlás ügye is. Van-e múzeumi kárpótlás? — Vannak kárpótlási igények azokban a múzeumokban, ahová 45 után elkobzott személyi javak — bútorok, díszmagyar, föveg — kerültek. Hál’ istennek nálunk nincsenek ilyen tárgyak, ezért ez nálunk nem jelent gondot. Épületeink közül a nyírbátori minorita kolostort kérik vissza. □ Mi az, ami a 125 év elteltével az ünnep fénye mellett nyűge a múzeumnak? — A 125 évvel együtt jár, hogy — miután a múzeum a legritkább esetben szokott selejtezni — a tárgyak hatalmas mértékben elleptek bennünket. Örülünk, hogy az önkormányzat segítségével a Kál- /úry-gyűjtemény a Nyírvíz palotában helyet kapott, de továbbra is keresni kell a múzeum bővítésének lehetőségét. A legszerencsésebb az volna, ha a Levéltár számára a TB épületét megvásárolnák. □ A legközelebbi kerek évforduló a 150. lesz. Miről fog akkor szólni a múzeumigazgató és az újságíró beszélgetése? — Szerintem arról, hogy a múzeum milyen szerepet vállal az oktatásban az általános iskolától kezdve az egyetemig — ha lesz egyeteme a városnak — beleértve a felnőttoktatást is. □ Személy szerint Önnek mit jelent a 125. évforduló? — Nekem azt, hogy újabb 5 évre megbízást kaptam. Ez alatt a megvalósítatlan álmokat szeretném elérni: a muzeális anyag szakszerű és naprakész nyilvántartását, restaurálását, szakkatalógusokban való megjelentetését, és azoknak a felmerülő problémáknak a lehetséges megoldását, amiről beszéltem. Szeretném ha 1998-ban, amikor az 5 évről majd el kell számolni, az ország egyik legjobb múzeuma lenne a mienk. A TARTALOMBÓL: • Az Asszonyréte széliben • Elbitangolt remények • Üvegbirodalom varázslója • Árok is van gödör is van f \ KM galéria Üveaművészefíimnf0)ót Lakatos Bernadett-Homoródi Éva: Fészekvivő Elek Emil felvételei-j II. nemzetközi mester-diáki üvegszimpózi- i /| um iegsikgresebß munkáiból nyílt kiállítás a tS í- napokban a nyíregyházi Művészeti Szak: középiskola Csontváry 9(amaragalériájában. A tárlat rendezői az üvegtől mint alapmatériától látszólag idegen fogalomkörhöz, a repüléshez próbálták, asszociálni a bemutatott kompozíciókat. A hagyományos, statikus elhelyezésű darabokon kívül így számos, a térben lebegő, felfüggesztett, légies köny- | nyedségű műben gyönyörködhetett a közönség. Azoknak/ akikmk. nem állt módjukban személyesen megtekinteni az üveg már neves és leendő művészeméivel kiállítását, most galériánkban bemutatunk, néhány alkotást. V ___________________J Esik Sándor jrz i mást látok az öreg UE—28-as traktor nyergében, mint az én régi osztálytársamat, akivel annak idején együtt koptattuk a mezőgazdasági technikum padjait. A látvány több okból is meglepő volt. A szép nagy csutkaföldön néhány éve még Rába Steigeren alul nemigen szaladgált erőgép, az pedig kilenc ekefejMeditáció a kezdőbarázdában jel egy délután elintézte az őszi szántást. Az éltes masina két vasnál többet nem bír, emlékeztem vissza egykori tanulmányaimra. Nem is volt több a gerendelyen. Az a kettő is elég csálén állt. Követte a tekintetem az én emberem, és válaszolt is a különben fel sem tett kérdésre: tudod, a kezdőbarázda miatt... Ennél aztán le is cövekel- tünk. Tudnivaló, hogy amikor a táblát megkezdik, az első barázdának sekélynek kell lenni, így kevesebb földet fordít ki az eke, miáltal nem lesz középen nagy bakhát, simább lesz a szántás. Ez az, amit a nagyüzemben csak a leglelkiismeretesebb traktorosból lehet kiverni. A többi nem szívesen ál- lítgatja az ekét, hiszen területre fizetnek. A barátunknak jutottföldön azonban ott a kezdőbarázda, sima lesz a szántás, mind aláforgatja a csutkát, jól megágyaz a vetésnek. Hja, most már tulajdonos, nem alkalmazott. Ha visszagondolunk a múlt rendszerre, és keresni kezdjük, mikor keletkeztek rajta az első hajszálrepedések, azt gondolom, ezen a nyomon kell elindulnunk. Ki ne emlékezne a divatos jelszóra: erősíteni kell a tulajdonosi szemléletet. Ideológiailag nem eléggé felvértezett politikusok nem is tudták, hogy az bizony már a liberalizmus előszele, és nemhogy a kommunizmushoz, de az akkori értelemben vett szocializmushoz sem volt már köze. Az pedig egyenesen a történelem komikuma, hogy magas polcon volt vezető, akiről semmiképpen nem lehetett volna elmondani, hogy a reformok híve, azt találta mondani: tulajdonosi szemlélete csak a tulajdonosnak lehet. Korunk új tulajdonosai a mezőgazdaságban, és más nemzetgazdasági ágakban is, igazolják ezt a tételt. Nemrég hallottam, hogy a privatizáció az állami tulajdonú cégek negyven százalékában zajlott le eddig. Valahol nyolcvan százaléknál kellene tartanunk, közölte ugyanaz a forrás. Még lehangolóbb a kép, ha látjuk: egyes szektorokban jórészt érintetlen még a legrosszabb tulajdonosnak, az államnak a szerepe. Ilyen például a bank- rendszer. Egy állami tulajdonú bank, hacsak nem valami speciális célfeladatra hozták létre, kevésbé hatékony, mint egy rossz állami vállalat. Utóbbinak a vezetői csak akkor kockáztatnak, és hajtanak rá a nagyobb nyereség elérésére, ha magas színvonalon kidolgozott profi prémiumrendszert állítanak fel nekik. Alaptétel, hogy ezt a feltételrendszert ne ők maguk dolgozzák ki saját maguknak. Ha ez nincs így, akkor jogos önvédelemből legalább a harmadik helyre szorítják a nyereséges termelést. Az első kettőre az államnak, mint tulajdonosnak a képviselője, és a dolgozói kollektíva kerül. Helye válogatja, hogy melyik lesz az első, no meg az aktuális politikai atmoszféra. Mindenekelőtt ennek a kettőnek kell a kedvére tenni. A banknál rosszabb a helyzet. Kevés dolgozó, nagy tömegű tőke. Egypólusú függőség. A menedzsmentnek fikarcnyi érdeke sem fűződik a kockázatvállaláshoz. A legzsírosabb falatok házhoz jönnek. A konszolidációba bevont nagyvállalatok adósságállománya nem dönti romba egyiküket sem. Utólag igazolódik az egyébként igazolhatatlan tétel: minél több milliárd az adóssága valamelyik nagy cégnek, annál érdemesebb még néhány tízmilliót oda kihelyezni. Az életképes ötletekkel jelentkező kisvállalkozóknak pedig adjon kölcsönt az, aki unja a Mercedest, meg a bársonyszéket. Magyarország kísérletet tesz arra, hogy tőke nélkül álljon át a kapitalizmusra — írja a Financial Times. Ugyanez az újság a magyar bankrendszert alkalmatlannak tartja a gazdaságunk felpörgetésére. Bankárköreink nyilván felszisz- szennek, ha ilyesmit hallanak, már csak a mundér becsületének védelmében is. Véleményem szerint azonban ők is tudják, hogy van igazság a minősítésben. Mi tagadás, én magam is igazat adok nekik. Nem cselekednek másként, mint amit a helyzet diktál. Külön-külön egyikük sem. Egészen biztosan jó szakemberek, földön járó, okos pénzszakértők. Ne várjuk el tőlük, hogy saját ellenségük legyenek. Ha valódi tulajdonosé volna a bank, és nem elégedne meg az úgynevezett tulajdonosi szemlélettel, még megérnénk, hogy a bankszektorban is meghúzná valaki az kezdőbarázdát. Akár ugyanazok a bankárok, akiknek ez ma nem fize- tődnék ki.
