Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-13 / 266. szám

1993. november 13. Növekedés — visszaesésből Tallózás a költségvetésben • Rejtélyes tételek a tervezetben • Jövőre még nehezebb lesz Gazdag áruválaszték, vásárló sehol Első föltétele az állami bürok­rácia csökkentése, hiszen olyan szervezetek, mint az ÁVÜ, az APEH és társai rop­pant pénzeket igényelnek. □ Maradjunk e két példá­nál: mennyit? — Az előbbi működtetése 1,7 milliárd, az utóbbi 7,5 mil­liárd forintot emészt föl. Homályban a pártvagyon □ Csakhogy e két szupercég hoz is a konyhára! Mígnem a pártok finanszírozása költ­ségvetési pénzekből aligha, de ugyanez elmondható akár az országgyűlésről is, jóllehet itt legföljebb takarékosságról lehetne szó... — Valóban nem célszerű összemosni ezeket a kiadá­sokat — helyesel beszélgető partnerem. — Régi vessző- paripám, hogy a pártok lehető­leg tagdíjakból, illetve vagyo­nukkal történő gazdálkodá­sukból tartsák fenn magukat. Csakhogy a költségvetésből semmi nem derül ki arról, va­jon mennyi is a vagyonuk, el­lenben szép költségvetési tételek szerepelnek támogatá­sok címén. Nos, eszerint az MDF 255,5 miUiót, az SZDSZ 236.3 milliót, a kisgazdák 144.4 milliót, az MSZP 138,6 milliót, a FIDESZ 107,7 mil­liót, a KNDP 99,8, az Ag­rárszövetség 27,1 milliót kap a tervezet alapján. □ Tavaly parlamenten kívü­li pártot is említett, az MSZMP-t és a szocdemeket, valamint a Vállalkozók Pártját és a Demokrata Koalíciót... — Most is megvannak, s mind többet kap az előző évi költségvetésben szerepelt összegnél! Csak egy-két pél­da: az MSZMP a tavalyi 22,9 millióról 28,1 millióra emelte ázsióját, a Demokrata Koalí­ció 18,4-ről 22,4 millióra. Igaz, választások közelegnek, kell a közpénz nékik is... Megtakarítana 120 milliárdot! □ Es a honatyák-anyák mennyi és miféle juttatást kap­nak? — Az országgyűlés, intéz­ményeivel egyetemben, 5,6 milliárd forintba kerül. Ebből a képviselő-testület tiszteletdí­ja 1,2 milliárd, amihez képest csekély az Országgyűlési Könyvtárnak nyújtott 64 mil­lió forint. □ Tavaly azt mondta, hogy 100 milliárd forintot meg tud­na takarítani a költségvetés­ben. Kupa Mihály akkori pénzügyminiszter ennél is többre, 70 milliárdra látott le­hetőséget. Nem intézkedett. Ki tudja, miért? Most mekkora összeget volna képes megspó­rolni? — Kalkulálgattam, s hoz­závetőleg úgy 120 milliárd forintot lehetne megtakarítani, amiből ugyebár eltüntethető volna a deficit zöme. Annak fő oka egyébként az adósság-ál­Elek Emil felvétele lomány szüntelen növekedése. Vonatkozik ez mind kül-, mind belföldi adósságra, hi­szen például még 1991-ben felvett MNB-hitelre is fizetni kell 10,5 milliárdnyi kamatot! Hogy a külföldi dolláradósság mennyi, azt — mivel hiányoz­nak a pontos adatok — csak becsülni tudom, mégpedig 23-25 milliárd dollárra. Fizet a lakosság Cl Mondana egy-két konk­rétumot, amit habozás nélkül törölne? — Itt van egy rejtélyes tétel, amelynek szabatos címe: „Ál­lamháztartással összefüggő rendszerfejlesztési munkára” potom 400 millió forint! Vagy 4 milliárd forint vegyes kiadás címén. Nem tudhatni, mit ta­karnak ezek és a hozzájuk ha­sonló kiadási tételek. □ Azám, milyen az egyen­leg? — Kiadások címén 1507 milliárd, bevételek oldalán 1 257 milliárd, a kettő egyen­lege a deficit ugyebár. □ Az előbbiekre már vannak példáim; de honnan a bevétel? — Legalább felerészben a lakosság pénzéből — mondja Gidai Erzsébet. — Befizetései ugyanis 983 milliárd forintra rúgnak, beleértve a vállalkozói adót is. Mi tagadás, komor helyzet­kép, nem is tudom, megkö­szönjem-e a tallózónak? Közbeszólás ______________ Tetszik, nem tetszik Nagy István Attila S zépül Nyíregyháza bel­városa. Örüljünk neki! Az már kevésbé tetszik, hogy alig néhány száz méterre tő­le meglehetősen gyászos ké­pet mutat a város. A parkok — nyáron — elhanyagoltak voltak. Bár hivatalosan gon­dozta őket valaki, nem tu­dom az eredményességet el­lenőrizte-e az, akire ez tar­tozik. Tudom, azok is sokkal többet tehetnének környe­zetük tisztaságáért, akik ott laknak. De ennek a tulaj­donosi szemléletnek a kiala­kulására még bizonyára sokat kell várni. Most nem is a parkokról szeretnék eszmét cserélni, inkább arról, ami a Kossuth tér korszerűsítése kapcsán az eszembe jutott. Díszbur­kolatot kap a tér. Szebb lesz, mint volt, kétségtelen. A szakemberek kicserélik vagy inkább pótolják a megsérült facsemetéket, hogy tavasz- szal, amikor kibontják rü­gyeiket áfák, ne legyen bán­tó a hiányuk. Szükségünk van rájuk, hogy a napi ro­hangálásban egy kicsit bele­feledkezzünk a zöld lombok­ba, és azt érezzük: messze van tőlünk a betondzsungel, nem kőmagányban telik az életünk. Szükségünk van a fákra, de nekik is ránk. Vajon ismerjük-e valóban a szükségleteiket? Tudjuk-e, hogy mekkora a térigényük? Biztosítjuk-e a számukra az életbenmaradás feltételeit? Mindez üres filozofálgatás is lehetne, ha nem látnánk na­ponta: a szakemberek kije­löltek egy hatvanszor hat­vanas négyzetet, és azt mondták, ebben a fának meg kell élnie. Ezen túl jöhet a beton, a kő. Tetszik, nem tet­szik. Ez van. Biztos ezt mondja ki a szabályzat, a szabvány. Ezek alapján épültek Ma­gyarországon lakótelepeink, lakásaink. Valakik azt mondták, hogy egy állam­polgár számára elegendő tízegynéhány négyzetméter lakótér. Ennyi jut, és kész. Tetszik, nem tetszik. Ezért szorultak százezrek, de in­kább milliók olyan lakások­ba. amelyeket az egy kicsivel több emberszeretettel ren­delkezők sorra lebontanak. Attól az önző céltól vezérel­tetve, hogy a nagyobb profi­tot a harmonikusabb kör­nyezetben élő ember termeli. Naponként elmegyek az újonnan ültetett fák mellett. Most még alszanak, nem tudják, milyen élet vár rájuk. Eltelik néhány esztendő, s még mindig jó lesz. De a járókelők már tudják, hogy lassan megérnek a halálra, mert nagyok lettek a gyöke­rek, s felpúposodik tőlük a járda, a gyönyörű díszbur­kolat. Térre van szükségünk, amelyben kihajt fa és gondo­lat, szándék és cselekvés. De vajon ismernek-e bennünket azok, akik a nevünkben dön­tenek, vagy csak könnyedén elbújnak a pillanatnyi lehetőségek mögé, mondván, nem futotta többre. Pedig a városépítés ismer néhány módszert, amelyben nem­csak a fák járnak sokkal job­ban, hanem az emberek is. A legjobb világ t~> cce homo! Vagy keves­li< bé ünnepélyesen: ilyen az ember! Ahogy cseperedik, és fokozatosan birtokba ve­szi a világot, megtelik a szíve szeretettel és örömmel. Mert tudni és megérteni hallatla­nul nagy öröm! Ahogy kö­zeledünk a határolt végte­lenség gondolati kiteljesíté­séhez, úgy válunk egyre bölcsebbekké, derűsebbek­ké. Ismerjük a határainkat, a lehetőségeinket és a lehetet­lenségeinket is. Aztán fokozatosan meg­változnak, átalakulnak a dolgok. Kikopunk azok kö­zül, akiktől a felfedezés új eredményeit várják, és mint­ha mi sem lennénk már olyan szenvedélyes valóság­kutatók. Inkább azt keressük, hol lehetne meghúzódni a vi­harok, a konfliktusok, a ku­darcok elől. Már tudjuk, s némi cinizmussal emlegetjük is, hogy minden harcnak megbékélés a vége. S a legtisztább szándékok kap­ják a legnagyobb gellert a megvalósulás során. Talán nem véletlen, hogy a politikusok között főképpen a közép- és az idősebb gene­ráció tagjait találjuk. Ben­nük már több a megfontolás, a taktikázó mérlegelés. Ke­vesebbet kockáztatnak, mert féltik az egzisztenciájukat, a jólét biztonságát. Ök már tudják, hogyan kell elvenni az élettől, amit az nyújtani képes. Az eszmények pedig azért vannak, hogy mögéjük bújva a naív hittel rendelke­zőket lehessen toborozni. A fiatal politikusok néhány évvel ezelőtti beáramlása a közéletbe azért járt relevá- cióval, mert a már elfeledett világot hozták magukkal. A bátor szólás kockázatvál­lalását, a derűt, amely csak annak az embernek a saját­ja, aki választja a dolgokat, s nem azok választják őt. Aztán sok ,minden másként alakult. Lekopott a naivitás, hozzáöregedtek a fiatalok az idősebbek világképéhez, s azt mondták magukban: lehet, hogy nincsenek kövér próféták, de hivatásos poli­tikusok igen. Szabó Lőrirtc- cel szólva: „az ész az érdek rimája”. Ecce homo! Szinte észre se vesszük, hogyan idomul a gondolkodásunk mindenna­pi életünkhöz és érdekeink­hez. Érvényes ez gazdasági ügyeinkre éppúgy, mint sze­relmi életünkre. S ha meg­elégednénk ennyivel! Úgy nézzük a világot, olvasunk, művelődünk, válogatjuk meg a társaságunkat, hogy az a világkép áradjon az egész­ből, amelyet mi jónak tar­tunk. Ki is jelentjük han­gosan, harsányan, cinizmus­sal, lekezelően, magabiz­tosan, fölényesen: minden észérv amellett szól, amit mi képviselünk. A mi világunk a lehetséges világok legjobbika, csava­runk egyet Leibniz közismert tanításán. S ha így van, miért kellene változtatni raj­ta? Megteremtettük magunk körül az anyagi biztonságot, ez ugye nem bűn, ésszerűen berendeztük az életünket. Csupán egyet kívánunk, ne­hogy valaki belerondítson, s egy már elfelejtett világ üze­netét hozza magával. Mert akkor mit kezdünk a kínke­servesen felépített élettel? Talán ezért ragaszkodunk szenvedélyesen mindahhoz, ami elmúlt. , ......... . . 1 ...♦.*«. V.--V-. • - ✓.»- * • í ^ ftóKetet-Magyarország hétvégi mellekiete \ \ I Keresztényi Nándor Budapest (MTI-Press) — Két éve: hajnalba hajló sza­vazás a költségvetésről az óév utóján, majd a tavalyi viszonylag sima elfogadás után most a mai kormány legnagyobb költségvetési próbatételével birkózik. Há­rom esztendő — három­szorosra duzzadó hiánnyal! „Ez nem semmi”, mond­hatjuk pestiesen. Dr. Gidai Erzsébettől, a Társadalomkutató Intézet pro­fesszor-igazgatójától kérdez­tük: mit mutat az idei tervezet? A jövőkutatási konferencián — ahol ő elnökölt — elhang­zott az egyik előadásban, hogy az 1929-33-as gazdasági vál­ságnál is mélyebb a mostani! ÁVÜ, APEH... — Igen. Nagy Pongrác köz­gazdász adatokkal, termelési és egyéb mutatókkal támasz­totta alá megállapítását, amin legalábbis el kell gondolkoz­nunk — mondja Gidai Erzsé­bet. — Mert igaz ugyan, hogy a költségvetési tervezet állítá­sa szerint a kormány gazda­ságpolitikája az „egészséges” gazdasági növekedés megte­remtésére helyezi a hangsúlyt, de nyomban adódik a kérdés: vajon megoldható-e a szerfö­lött kívánatos törekvés egy „egészségtelen” gazdasági vis­szaesés állapotából? Ugyanis semmiféle pozitív gazdasági jelenség nem támasztja alá az 1994-re kitűzött célokat. A gazdasági teljesítmény nem javul, a vállalkozások jövedel­mi pozíciója jó esetben is csak stagnál, de az agrárvállalko­zók kimondottan rossz hely­zetben vannak. Az első fél év statisztikai adatai szerint a tényleges munkanélküliség egyre növekszik, míg a lakos­ság reáljövedelme és meg­takarítása apad. □ Miként alakult a költ­ségvetési hiány abszolút szá­mokban? — A 3 év adatai: tavaly 78,8 milliárd, 184,9 az idén és 249,9 a jövőre tervezett fo­rintsumma, milliárdokban mérve. Vagyis a növekedés szinte automatikus, pedig e roppant hiány megállítása mindennél fontosabb volna. Múzsák, ha találkoznak Törő István Átrendeződünk Elfogyunk a cigarettafüstben, csak alakunk hömpölyög vissza a ködből, a távolodás neszei, mint széthulló göröngyök pattognak csak a szíveken, az élet vezet, nincsen mi igazabb útjára csalna, mint a felismerés: együtt több, de külön igazabb a banda... elfogyunk, a gongütésre nem rezdülünk, de erőnk a dal, mely visz és felmagasztal, hogy nem lehetünk hontalanabbak, mint akiket űznek, űznek, s bitangul meghajszolnak, jaj a lemaradottaknak... változunk a cigarettafüstben, átrendeződünk, mint beomlott kutakban az erek, miközben görget útjainkon tovább a hűséget markoló emlékezet. Orbán Judit: Talicskás Elek Emil felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents