Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-06 / 233. szám
2 Keiet,Magyarors^ HAZAI HOL-MI 1993, október 6,, szerda i/ \ Tüskés sarok ________ M Reggeli dugók Bodnár István orántsem akarom újjá- IV éleszteni a vitát, hogy Nyíregyháza központjának rendbetétele, vagy mondjuk a közlekedés javítása, új utak készítése volt-e fontosabb. Már csak azért sem, mert körvonalazódni látszik a Bethlen Gábor utca elejének városias szépsége. Igaz ugyan, hogy a Kossuth tér kriminális átmeneti állapota még nap mint nap tartogat meglepetéseket, de bizonyára az is szebb lesz mint korábban. Hanem az utak! Az eső- sebb őszidő beálltával még katasztrofálisabb beérni Jósavárosból a Korányi úton mint korábban. Reggelente a csigalépésben haladó kocsisor a Pazonyi téri útkereszteződéstől a Bánki- szakközépig, vagy még tovább ér; s bizony jó sok türelem és benzin kell ahhoz, míg az ember a kocsijával, vagy buszon beér a város- központba. Az úttoldozgatások, a közlekedési lámpák variálgatá- sa alig enyhít valamit a jelenlegi állapoton. A kocsik száma pedig növekszik- A javulást csak a Korányi útról a Pazonyi útfélé letérő tervezett új út jelentheti. Remélhetőleg ennek építése is megkezdődhet hamarosan. Mindenféle BÁBSZÍNHÁZ. A kolozsvári Puch Bábszínház vendégeskedik megyénkben, s több előadást is tart. Október 7-én délelőtt 9 és 11 órától, 8-án 9, 11 és 14 órától, továbbá október 10- én, vasárnap délelőtt 10-től a Brémai muzsikusokat adja elő a nyíregyházi Kölyök* várban. SZÜRETI BÁLT rendeznek október 16-án a nyíregyházi tiszti klubban -» £ ezzel nyitják a báli szezont. A vacsora mellett vidám játék, tombola és tánc várja a szórakozni vágyókat, a zenéről a Polip zenekar gondoskodik. GITÁRSULI. Indul a gitársuli a nyíregyházi Ifjúsági Centrumban. A kezdőket és a haladó I. csoportot hétfőn délután, a haladó II. és III. csoportot szerdán délutánonként várják. Ugyanitt - megfelelő számú jelentkező esetén - középiskolásoknak ismét szerveznek korrepetálást matekból és fizikából. A HARE KRISHNA klub foglalkozásaira várják a nyíregyházi művelődési központba szerdán délután ötre azokat, akiket érdekel az indiai filozófia, meditáció, jóga, zene és tánc. HANGVERSENY. A XVII. Országos Műemléki Konferencia keretében október 6-án, szerdán este fél nyolctól hangversenyt rendeznek a nyírbátori református templomban. Közreműködik a nyíregyházi Anonymus kórus (karvezető: Fe- hérné Székely Ildikó) és aPic- coli Archi Zenekar (karmester: Tóth Nándor)7K~ hangverseny a konferencia nyitott programja, minden érdeklődőt várnak a szervezők. NÉPFŐISKOLA. A nyíregyházi KÁLÓT Népfőiskola első előadása október 7-én este fél hétkor kezdődik, címe: A kereszténység szociális tanítása. Előadó: dr. Cselényi István Gábor főiskolai tanár. TÚRA SZLOVÁKIÁBAN. A Nyíregyházi Pedagógus Természetbarát Egyesület nyílt túrát szervez október 9-én a szlovákiai Szádelő völgybe. Az érdeklődők a 316-390-es telefonszámon kaphatnak bővebb felvilágosítást. Gratulálunk i Borosné Barabás Katalinnak, a tu- zséri általános iskola tanárának, aki a Magyar Tehetséggondozó Társaság és a Magyar Iparművészeti Főiskola páRendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Jurassic Park. Előadások: 15.30, 18 és 20.30. BÉKE MOZI: Cliffhanger. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS (ART) MOZI: Jurassic Park. Előadások kezdete: 10 és 14 óra. Szépség és a szörnyeteg (Walt Disney produkció színes rajzfilmen), előadás 16 órától. Ájulás, előadások: 18 és 20 órától. KABALÁS AUTÓSMOZI: Sárkány — Bruce Lee élete Kiállítások: A nyíregyházi Városi Galériában október 10-éig látogatható az őszi tárlat, amelyen huszonkilenc, megyénkben élő művész alkotásai láthatók. lyázatára benyújtott munkájáért elismerésben részesült, a díjat október 8-án a fővárosban veheti át. Sikerére volt tanítványai hívták fel lapunk figyelmét, ők sokat köszönhetnek tanárnőjüknek. A Sóstói Múzeumfaluban „Asszony, asszony, az akarok lenni...” címmel a paraszti, polgári háztartások eszközeiből, berendezéseiből, a háziasszonyok életéről látható kiállítás október 31-ig. Baracsiné Molnár Ibolya festőművész kiállítása a nyírbátori református templom sekrestyéjében látható. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett a Dróthúzás és tűgyártás Izerlhon- ban, a Letűnt korok, letűnt jelképek című időszaki kiállítások és a kézimunkabemutató tekinthető meg. Színház A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban délután kettőtől: A sanda bohóc (Tudor-bérlet). Este héttől: Othello (Vasvári-bérlet). Igény a képességek fejlesztése Aki kiemelkedett valamiben, azt rendszerint háttérbe szorította a társadalom Nyíregyháza (KM MML) — Fiatal szakemberek vezetővé válását kívánja segíteni és támogatni a Fiatal Értelmiségiek és Vállalkozók Kamarája, amely az év elején alakult meg Nyíregyházán. Az új ifjúsági közösség tagja lett a Junior Chamber International (JCI) elnevezésű nemzetközi szervezetnek is. A pár hónapja sikeresen működő kamarára hamar felfigyeltek Budapesten az országos központban, így nem véletlen, hogy a JCI hazánkba érkezett alelnöke, a nigériai száramzású Idowu T. David a közelmúltban Nyíregyházát választotta úti céljául. Érről a látogatásról, illetve a kamara munkájáról beszélgettünk dr. Papp Ildikóval és Pták Istvánnal, a nyíregyházi csoport két tagjával. A pénztől függ a program — Az országos szervezet elnöke, dr. Titman János kísérte el hozzánk a vendéget — meséli dr. Papp Ildikó. — A nyelvi nehézségek leküzdésében az egyik tagtársunk, Kézi Béla segített. Az alelnök asszony először megismerkedett a várossal, a múzeumfaluval, majd az inkubátorházban egy baráti, kötetlen beszélgetésen vett részt. Szólt arról, hogyan fogja össze a JCI a különböző szervezeteket. Számunkra is most vált világossá a JCI működése. Mint megtudtuk, a központ négy évre több témát, illetve programtervezetet ajánl a tagszervezetek-, nek. Ä mostani témák között szerepel a gazdasági élet fejlesztése, a környezetvédelem, Idowu T. David, a JCI alelnöke Harasztosi Pál felvétele a gyermekvédelem. Azért csak ajánlások ezek, mert mindenki úgyis csak a saját eszközrendszereivel tudja mindezt megvalósítani. A központ minden tagszervezetnek szabad kezet ad, s a kis közösségek maguk döntik el, hogy melyik témára helyezik a fő hangsúlyt, hiszen ez attól is függ, mennyi pénzük van. Este Idowu T. David tiszteletére a Bencs-vil- lában dr. Endreffy Ildikó alpolgármester adott fogadást, amelyen ismét a JCI működése állt a középpontban. — Az ajánlások mellett természetesen lehetőség van saját programterv készítésére is — folytatja Pták István. — Mi most főleg az önmenedzseléssel foglalkozunk, a személyiségfejlesztés a cél, hogy mindenki ismerje meg önmagát, illetve képességeit. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert olyan komák vagyunk a „terméke”, amikor a lexikális tudás került előtérbe, az önmenedzselés, a jó kifejezőképesség nem volt előny. Üzleti kapcsolat a világgal Aki kiemelkedett valamiben, azt háttérbe szorította a társadalom. A tagság körében igény a képességék fejlesztésé, épp ezért a programunkban szerepel tárgyalástechnikai tréning. Hallgattunk azonban előadást a klinikai halálról is, erről a témáról olyan orvos tartott nekünk előadást, aki könyvet is írt róla. — Ugyanakkor szervezetünk a vállalkozó fiatalokat is összefogja, ezért ki szeretnénk majd használni az üzleti kapcsolatok lehetőségeit. A JCI ugyanis rendelkezik számító- gépes hálózattal, s rendszeresen listát ad ki az egyes földrészeken lévő különféle vállalkozásokról, illetve együttműködési lehetőségekről. Egyelőre a gond az, hogy a szolgáltatásért először 200 dollárt, utána pedig évente 100 dollárt. kellene fizetnünk. Ha sikerül bekerülnünk ebbe a há- lózatba, nágy segítséget nyújtana aZ üzletek megkötéséhez. A Fiatal Értelmiségiek és Vállalkozók Kamarája egy angol-magyar nyelvű kiadványt Gépkocsifeltörők rendőrkézen Várják a képen látható tárgyak tulajdonosainak jelentkezését Nyíregyháza (KM - K. D.) — Ä nyíregyházi rendőrkapitányság akció alosztálya elfogta egy gépkocsifeltörő banda három tagját. Hamis kulcs használatával előszeretettel A bűnjelek tulajdonosaikra várnak Szekeres Tibor felvétele nyitották ki elsősorban a Ladák ajtajait, hogy elemeljék a bennük található értékeket. Két hónap alatt a megyeszékhelyen körülbelül 30 személyautót törtek fel, de „kiruccantak” Debrecenbe és Pécsre is. Nyíregyházán a Malom utcát (fürdő), a Hímes út végét, a Krúdy mozi, valamint a kórházak környékét részesítették előnyben, ha „vadászni” indultak. Á rendőrségen még számos, a képen látható tárgy tulajdonosát (sértettek) keresik, akik átvehetik értékeiket az alosztályon. A bűncselekményeket augusztusban és szeptemberben követték el a bűnözők. A rendőrségen lévő tárgyak között található két Lada pótkereke; 2 ITT hangfal és rádiómagnó; egy fekete női táska iratokkal, pénzzel; két Videoton hangfal, rádiósmagnó - valamennyit Ladákból vitték el. Ugyancsak keresik annak a Ladának a tulajdonosát, amelyik szeptemberben a Sóstói úti szanatórium előtt parkolt, s melyből több pár edzőcipőt vittek el. Egy MÁV-állomás mellett parkoló Wartburgból két fejtámlát; egy, a tanárképző főiskola mögött parkoló autóból szintén két fejtámlát és két Videoton hangfalat tulajdonítottak el a tettesek. A gépkocsifeltörések ötven százalékát el lehetne kerülni — vallják a rend őrei — ha a tulajdonosok jobban vigyáznának, és táskáikat, irataikat, csomagjaikat nem hagynák jól látható helyen. is megjelentetett a szervezet életéről. Egyrészt azért, mert Nyíregyházára látogatott a JCI alelnöke, másrészt azért, mert a napokban Győrben választják meg az országos vezetőséget. A JCI fontosnak tartja a demokrácia megvalósulását, s ezért minden évben új vezetőket választanak helyi, nemzeti és nemzetközi szinten. Legyen véleményük lül Az évenkénti vezetőségválasztás nem hátráltatja a munkát? — Nem jelent problémát, hogy évente új ember áll az egyes szervezetek élén— válaszolja dr. Papp Ildikó. — Tulajdonképpen minden tag aktívan dolgozik, s a vezetőket a tisztség nem teszi védetté. Mindenki látja, mi mindent dolgozik a másik, maga a munka „termeli” ki az újabb vezetőket. □ Milyen terveket szeretne a közeljövőben megvalósítani a kamara? — A közelmúltban részt vettem Sopronban a Civitas Körök konferenciáján, amelyen a demokráciára való nevelés elősegítéséről hallgathattam előadásokat — magyarázza befejezésül Pták István. — Az egyik elmélet arra épült, hogy a régi osztályfőnöki órákat a középiskolákban olyan foglalkozással kell felváltani, amely gondolkodásra készteti a fiatalt, illetve arra, hogy legyen véleménye, állástfoglal- jon bizonyos kérdésekben. Ilyen foglalkozásokat szeretnénk beindítani, de az eddig megkeresett középiskolák elutasítottak bennünket. Reméljük, valahol talán fogékonyak lesznek ez ötlet iránt. Raktár Nyíregyháza (KM) — Új, 300 négyzetméteres raktárral gazdagodott a megyei levéltár. A . Nyírtelek-Varjúlapo- son felújított épület a század első évtizedében még a Dessewffy-birtok gazdaságát szolgálta. Az államosítás után a helyi termelőszövetkezet tulajdonába került. A megyei önkormányzat a levéltár számára megvásárolta és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium anyagi támogatásával felújította. Az új raktárban közel kétszáz iratfolyóméter történeti értékkel bíró anyagot tárolhatnak korszerű körülmények között. A levéltár dolgozói azonban azt remélik, hogy a jövőben a csődeljárások száma csökken és csak lassan, évek múlva telik meg az új raktár. Ügyeletek Sürgős esetekben Nyíregyházán a Rákóczi út 16. szám alatt, este 7-től reggel 7-ig látják el a betegeket. Nyíregyházán az ügyeletes gyógyszertár ezen a héten Nyíregyházán a Szabadság tér 1. szám alatti, este fél 9-től reggel 8 óráig kereshető fél.