Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-30 / 254. szám
1993. október 30Ä ‘Kefet-Magyarország hétvégi mdfékkte 1 1 Debrecenben Munkácsy Golgotája Magát kötötte fel a keresztre, hogy érezze és ki tudja fejezni a fizikai szenvedést Immár Debrecenben látható Munkácsy Golgotája F. Molnár Erzsébet felvétele Sz. Kürti Katalin Debrecen — Az 1994-es év egyik legnagyobb kulturális eseményének ígérkezik a Munkácsy-évforduló. Az ünnepségsorozat már az idén megkezdődött: április-július között Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, augusztus 19-étől pedig a debreceni Déri Múzeumban mutatják be Munkácsy hatalmas festményét, a Golgotát. Munkácsy Mihály (1844- 1900) müncheni, düsseldorfi tanulmányai után 1871-ben költözött Párizsba. Ott előbb folytatta a magyar népéletből vett témáit (Falu hőse, Újoncok), majd urbánus képeket festett (Részeges férj hazatérése, Éjjeli csavargók, Baba látogatói, Zálogház). 1878-ban nagy sikert ért el a Miltonnal (európai körút után aranyérmet kapott a párizsi világkiállításon), s ez is ösztönözte a művelődéstörténeti képek festésére. Menedzsere, Kari Se- delmeyer műkereskedő a saját kezdeményezésének, érdemének tartotta a Krisztus-téma ajánlását, valójában a kérdés sokkal összetettebb. Párizs csodájára járt Munkácsy Mihály nászútja során, 1874-ben látta Tintoretto Krisztus-képeit a velencei Scuola di san Rocco-ban. Olvasta Emest Renan Jézus élete című könyvét, amely nagyszerű, áldozatkész emberként mutatta be Krisztust, a galileai ács fiát. Orosz szöbrászbarátja, Antokolszkij hívta fel a figyelmét Ivanov biblikus képeire. Lev Tolsztoj Anna Kareniná- jára (amelyet ekkor folytatásban közöltek a párizsi lapok). Tolsztoj elítélte a Renan-vo- nalat, s a Mihajlov nevű festőt, aki nem istenembernek, hanem emberistennek ábrázolta Jézust. Mindezek mellett még szomszédja, Gustave Dóré is hatott Munkácsyra, aki 1864- ben készítette bibliaillusztrációit, s majd a 70-es évek elején Párizsban és Londonban mutatta be Pilátus feleségének álma. Krisztus elhagyja a Pre- aetóriumot, Ecce homo, Mennybemenetel című vásznait. 1879/80 telén fogott bele az első képbe, amelynek a Krisztus Pilátus előtt címet adta. Másfél év alatt harminc vázlatot és öt kompozíciós tanulmányt készített, s megfeszített napok után 1881 húsvétján mutatta be Sedelmeyer palotájában a 417x636 centiméteres méretű festményt, amelynek Párizs csodájára járt. Ezrek látogatták a kiállítást, s vitatkoztak: csak vallásos, vagy filozófiai festmény-e? Munkácsynak úgy sikerült megoldani a feladatot, olyan magasztosnak, hitében erős egyéniségnek ábrázolta Krisztust, hogy az egyház is elfogadta, Renan is elismerte. Munkácsy maga így nyilatkozott egy riportban: „En az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni”. A festményt Sedelmeyer európai diadalútra indította: különleges vasúti kocsi vitte vá- rosról-városra előbb a kontinensen, majd Angliában. Közben Munkácsy dolgozott a második képen, amelynek eredeti címe Consummatum est! (Elvégeztetett!) volt, később kapta a Golgota, vagy Krisztus a Kálvárián címet. Tizenöt tanulmány után hozzákezdett 1883 őszén a nagy kép kivitelezéséhez. Modelljeit rajzolta, fotóztatta, egyszer (miután modellje nem „állt'kötélnek”) magát köttette fel a keresztre, hogy érezze és jobban ki tudja fejezni a fizikai szenvedést. 1884 húsvétjára készen áll a 460x712 centiméteres kép (Munkácsy eddigi legnagyobb méretű műve), s a szigetvilágról visszahozott Krisztus Pilátus előttel együtt kiállították Sedelmeyer palotájában, a külön e célra épített pavilonban. A siker akkora volt, hogy még Maupassant is megemlékezett róla a Bel ami (A szépfiú) című regényében. Többen pályáztak Az első képet 1882-ben, a másodikat 1884-ben mutatták be Budapesten. Munkácsy ekkor kapta meg az egyesített székesfőváros első díszpolgári oklevélét, majd több magyar város következett az ünneplésben. A két hatalmas festményt bemutatták Amerikában is, az elsőt Munkácsy is elkísérte 1886 novemberében. Úgy fogadták és ünnepelték, műit annak idején Kossuth Lajost Többen pályáztak a kép megvételére, végül a győztes John Wanamaker, egy igazi self- made-man lett, aki 120 000 és 100 000 (más forrás szerint 175 000-160 000) dollárért vette meg a két festményt. Jenkinstown-beli vidéki házában tartotta azokat, 1911-től pedig Philadelphiában, a nyolcemeletes, ötezer embert foglalkoztató Wanamaker store különtermében. Később örökösei népszerűsítették a két festményt és minden böjti, húsvéti szezonban a hallban függesztették fel a passióképeket. így volt ez 1988-ig. Visszatérve Munkácsy életéhez: 1894-ben azzal az ötlettel kereste őt fel Kádár Gábor grafikus, könyvkiadó, hogy tegye teljessé a sorozatot: kerekítse trilógiává. Ez az ötlet ugyan felmerült már 1884-ben is, amikor Munkácsy úgy nyilatkozott Budapesten, hogy a feltámadás témájával foglalkozik. Mégsem festette meg a két dicsőséges jelenetet (a feltámadást vagy a mennybemenetelt), ami a Golgota után következhetett volna, hanem visszanyúlt a történésben és a fájdalmas második találkozást festette meg Jézus és Pilátus között. így jött létre az Ecce homo, amelyet először Budapesten mutatott be a millenáris kiállításhoz kapcsolódva. Ez a mű is bejárta Európát és Amerikát, útja korántsem volt már olyan diadalmas, műit elődjeié. Munkácsyt elfelejtették (négy évig vívta élethalál harcát Endenichben), majd meghalt. A világot már az impresszionisták, posztimpresszionisták, expresszionisták érdekelték. 1914-ben bemutatták Budapesten az Ecce homot, amelyet 1916-ban vásárolt meg Déri Frigyes, egy Bécsben élő magyar származású selyemgyáros. Az ő hagyatéka révén került Debrecenbe a 403x650 centiméteres méretű kép, amely egyfolytában egy teremben, a tetővilá- gításos Ecco homo teremben látható. Most szomszédjába került párdarabja, a Golgota. A két nagy Krisztus kép amerikai történetét 1988-cal folytatjuk. Ekkor döntött úgy a Wanamaker alapítvány, hogy eladják az üzletet és a képtár 16 festményét. Köztük volt Hans Temple: Munkácsy a Krisztus Pilátus elött-et festi című képe, valamint Munkácsy két hatalmas vászna. A Sotheby’s aukció 1988 február 24-én volt New-Yorkban, amikor is az első festmény 60 000 dollárért cserélt gazdát és Kanadába került, a Golgotát 47 500 dollárért vásárolta meg Julian Beck, azaz Bereczki Csaba Gyula, a New York-i és washingtoni Pannónia Galéria tulajdonosa, 1991-ben úgy döntött, hogy hazaküldi a nagy festményt, és letétbe helyezi egy magyar múzeumban. Készségesen fogadták A Magyar Nemzeti Múzeum készségesen fogadta a letétet azzal a kikötéssel, hogy budapesti bemutatása után a Déri Múzeumba kerül. A restaurálásnak 110 év történéseit kell „gyógyítani”. Tudvalévő, hogy 1884-87 között legalább 50 alkalommal tekercselték fel. 1887 után többször elhagyta a mű Wanamaker otthonát: 1889-ben a Párizsi Világkiállításra engedte haza, 1893-ban a Chicagói Világkiállításon mutatta be. 1907. február 8-án (amikor tűz ütött ki Wanamaker képtárában) keretéből kivágatta és a hóra dobatta a képet (később, eléggé szakszerűtlenül pótolták a vásznat), 1911-1988 között nem sokat mozgott a kép és nem volt tekercselve, azt követően azonban igen. A Golgota, most Debrecenben, a Déri Múzeumban látható tíz évig. Múzsák ha találkoznak Zofia Kopel-Szulc: Kompozíció IMII. Katona Judit: Sírkertben Egyre hull a rőt lomb, mint a permet, dús csokrot köt az ősz eres keze. Még fény virraszt. Az élők kitelelnek. Nagy pókhálóját szürke csönd szövi, s ki sírköveket betűzve messze ballag, gyomot szakít, és kertjét öntözi. Hisz kert ez itt. Most gyertyás és virágos, hol kicsi nénék ülnek padokon, és fakó szemmel készülnek imához. Szél söpör a sírok közt, serény. Ki erre jár, fejét lehajtja mélyen, es súgva kérdez, mint most téged én. Közbeszólás A médiaring Angyal Sándor T T raságom — ahogyan KJ Katona Tamás megkülönböztetett udvariassággal szokott szólítani bennünket, újságírókat — ugyancsak meglepődött a reggeli arc- szőrtelenítés közben, amikor azt hallotta az állam itt megnevezett titkárától, hogy takarékossági okok is motiválják a TV Híradó kontra Egyenleg háborúját. Tudniillik: enyhén szólva is túlzás egy ilyen kis országnak két híradó, nálunk gazdagabb államok megelégszenek egy- gyel is, de az tisztességes. Ezek hallatán csaknem megmartam magamat a szőrtelenítő zsilettel, mert tőlem teljesen szokatlan módon eszembe jutott, hogy a tv-t felügyelő kormányzat nem mindig veri így fogához a garast. Igaz, Hankiss idején ugyancsak összeszorította a markát, s a parlamenti többség a milliárd helyett fityiszt mutatott, ám ahogy Hankisst sikerült kiszorítani az elnöki székből, rögvest megnyílt a kassza, nehogy műsor nélkül maradjon kis nemzetünk esténként, Európába haladván. Sőt! Megnyitották a folyószámlát a százmilliók elkülönítésére a templom egere-szegény költségvetésből a Duna Tv-nek, miközben elesnének határon túli testvéreink avittabbnál avittabb filmektől. Mindezek után azon töprengtem el, hogy Katona Tamás szerint az is elképzelhető lett volna: ugrik a Híradó és beolvad az Egyenlegbe, merthogy most véletlenül fordítva történt. S — ugyancsak Katona szerint — milyen a magyar: minden pitiáner dologból sorstragédiát rendez, attól hangos az ország, de még annak a gyűlése is. Holott a kormánynak az égvilágon semmi köze ehhez az egészhez, az csak a tv elnöki köntössel felruházott alelnökének intézkedése volt, az „eszemesz” (Szervezési és Működési Szabályzat) által neki biztosított jogkörben. Eddig oké. Csupán az zavar, a kormánnyal lojális Feledy hírigazgató nem felejtett el lemondani, ahogy megtudta: Nahlik alelnök az Egyenleg vezérkara utána leváltotta a Belpolitikai Főszerkesztőség vezetőjét, Murányi Mihályt is, aki kiválóan tette a dolgát. Pedig nem történt más, csak egy Murányi ment (a belpolos), s a Murányi László jött (az Egyenleghez). Igaz, az utóbbi elárvult, mert a remélt alattvalók nem akartak Murányi kutyái lenni, s odébb- álltak. Egyesek mondják: politika ez kérem, méghozzá a javából. Van benne sok igazság, de most csak azt látjuk, hogy a tévé nem a hírekről, hanem önmagáról tájékoztatja a nézőt, aki szájtátva figyeli a mérkőzést a médiaringben. Az Egyenleget felborító videokazetta manipulálásról közben homlokegyenest ellenkező állítások hangzanak el. Nem unatkozunk. Teltházas gála Marik Sándor A z idei televíziós Ki mit tud? Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei legjobbjai vasárnap a Móricz Zsigmond Színházban telt ház előtt gá- láztak. Örvendetes a hír, hiszen a megyei és a városi ön- kormányzat a jelek szerint értékeli a legkülönbözőbb művészeti ágakban emlékezetes produkciókat nyújtó amatőr fiatalok teljesítményét, mértéktartóan anyagilag is támogatja azt, sőt — újszerűén — havi apanázst folyósít munkanélküli ifjú művészpalántának, vagy diáknak. Megtisztelő volt a színhely is. Bár van a megye- székhelyen Ki mit tud?-pro- dukciók bemutatására alkalmas nagyobb hely is, én mégis annak örültem, hogy a színház volt a helyszín, és maga a színigazgató vállalkozott a műsorvezetésre. Az előadók számára mindig varázsa van a kőszínház pódiumának, s adott esetben a direktori kézfogásnak, netán a fellépési ajánlatának. Mindezeknek nem volt híján a vásárnap esti gála— örömmel léphetett fel versenyző, s jókedvvel tapsolhatott a szépszámú nézősereg, köztük a sikeres szereplők boldog szülei. Sok újat is megtudhattunk a fellépések előtti-utáni miniinterjúkból. Hogy például Balogh István nemcsak verset mond szépen, hanem veretes gondolatai is vannak az életről, és mily büszkén vallja cigány származását, szabolcsi életét — holott egyik sem kifejezetten előny. Különben már Pesten tanul és színiiskolába jár; gyors eredmény és nagy lehetőség a Ki mit tud? után. Volt persze olyan vélemény is, amellyel szívesen vitatkoztam volna: éppen táncosnak volt porig sújtó véleménye a profi művészekről. Holott például a táncosok világában Szakály György, az Operaház magántáncosa, vagy Végső Miklós, az Állami Népi Együttes szólótáncosa (hogy csak megyénkből indult nagy neveket említsek) sok más kiváló szakmabelivel együtt évtizedek után is élvezettel lép színpadra, mert csupán kötelességből, fizetségért — tőlük tudom — ők sem tudnának kiemelkedőt alkotni. Mai Ki mit tud?-szereplőink közül jó néhányon nem először kacérkodtak tudásuk megmutatásával, s ami egy mai korosztály kitűnő jellemzése lehet: az esetleges korábbi kudarcok inkább ösztönözték, mint elkeserítették őket. Nem mindenki indult a fődíjért, voltak, akik kifejezetten a szórakozás, az együttes játék, a nagy kaland reményében pályáztak. És rendkívül élvezték, amikor a zsűri elutasító döntése után a közönség tízezreinek szavazata adott újabb lehetőséget, s végül nyertek: A fődíjasok csapata kedden indul a jutalomútra, Thaiföldre. Jó érzés lehet szülőknek, felkészítőknek, a hajdani és mai alma matereknek, hogy az útrakelők több, mint fele megyénkből megy.
