Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-30 / 254. szám
1993. október 30. Az orpneuszi költő Hetven éve született Kormos István Vasy Géza Budapest (MTI) — Szere- tetre méltóbb alakja kevés van a modem magyar irodalomnak, de a különösségben sem akad sok párja Kormos Istvánnak (1923-1977). Költőtársai közül talán mindenki kedvelte őt, ami nagy ritkaság. A hozzá írott versek sora gazdag antológiát töltött meg, s e művek nem kis része még a költő életében keletkezett. Ugyanakkor életéről — életrajzi értelemben — alig tudunk valami biztosat. Az egyébként nyílt szívű ember ez ügyben rendkívül zárkózott volt, s még családtagjai, barátai is inkább csak találgatásokra hagyatkozhattak. Ha meg is tudtak egy- egy adatot a költőtől, hamarosan annak módosított változatát hallhatták — ugyancsak tőle. A Kormos-legenda legfőbb formálója tehát ő maga volt. S nemcsak származását, életének első két évtizedét tekintve, hanem a későbbiekre vonatkozóan is. S ugyanígy legendásította költői munkásságát. Tüneményes, kócosán tündéri pályakezdését a fordulat évétől kezdve hosszabb hallgatás követte, s igazából csak az 1971-ben megjelenő Szegény Yorick című gyűjteményes kötettel válik nem csupán az élő irodalomnak, de a magyar líra egészének is ki- iktathatatlan klasszikusává. E könyvben újraírtan adta közre korai verseit, műveinek nem egyszer ellenőrizhetően fiktív keletkezési évszámokat adott meg, megteremtve egy olyan egységes költői pályaképet az 1943-tól kezdődő versanyaggal, amely történetileg ugyan nem egészen így formálódott, de mégis olyannyira hiteles, hogy semmi értelme a kötözködésnek. A költő tehát nemcsak műveket alkotott, hanem pályaképet, s melléje még egy költői életrajzot is. Okkal szokták orpheuszi alkatnak nevezni, elsősorban az abszolút költőiséget, költészet és élet szinte teljes egymásbaolvadását, másodsorban pedig e líra szerelemmotívumának meghatározó voltát értve rajta. Az Orphe- usz-szimbólum klasszicista vagy romantikus értelmezéseihez képest más azonban Kormos életművében a költőkép. A pótolhatatlan veszteség fájdalma azonosít ugyan, de Kormos ezt nem csupán a dal édes zenéjével ellenpontozza, hanem azzal is, hogy a bohócnak, a clownnak a modem művészetben oly meghatározó szerepét is magára ölti, iróniát és rezignációt, édesálmot és pokolképzetet, önfe- ledtséget és végzetet érző komorságot egyesítve benne. Orpheusz-Kormos ezért nem Hamlet, hanem Yorick szerepével azonosul, bár a végső kérdésben egyek: lét és nemlét ügyét tartják a legfontosabbnak. Verseinek nem a száma a magas, hanem a rangja. Kiváló műfordító és nagyszerű — a pályakezdőket mindhalálig segítő — szerkesztő volt, s a hazai gyermekirodalomnak is klasszikusa. Bármit tett, elemi erővel játszhatott, s végül is talán már nem szerep ez, hanem a személyiségnek kitörölhetetlen, lényegijegye. Egy régi udvarház története A csesztvei birtok Madách első, az egyetlen, az igazi saját otthona, ahol költővé érett Ács Irén felvétele Budapest (MTI) — A Nógrádi Történeti Múzeum és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság nógrádi tagozata októberben, Madách Imre születésének 170. évfordulóján irodalmi napokat rendezett. A csesztvei Madách emlékmúzeumban a többi között Praznovszky Mihály, Bécsy Tamás, Keré- nyi Ferenc idézte fel a Tragédia szerzőjének alakját. A csesztvei birtok Madách első, az egyetlen, az igazi saját otthona. Itt érik költővé. Innen küldi tudósításait a Pesti Hírlapnak. Drámaírásra még nincs ideje. 1846-ban, a tisztújító megyegyűlésen Nógrád katonai főbiztosává választják. Ide költözik a szép Fráter Erzsiké, aki nemcsak Madách gondos felesége, de olykor „kacéran szenvedélyes szerelmi társ”, s ha kell — bár ez a családi boldogság első éveiben ritkán fordul elő —, ha előjön férje régi „mellbetegsége”, figyelmes ápolónő lesz. Feleség és férj naplemente után gyakran kiül a terebélyes nagy fa alá, háttal a kúriának, s órákig figyeli a szelíd tájat, a nádkucsmás házakat, a füstölgő kéményeket. Madách a csesztvei kúriából élénk figyelemmel kíséri a nagyvilág eseményeit. A balassagyarmati könyvkereskedői ládaszám szállítják neki a frissen megjelent műveket. A szabadságeszme és a nemzeti polgárosodás rajongó híve lesz. Amennyiben egészsége engedi, részt vesz a forradalom és szabadságharc megyei eseményeiben. Katonai főbiztosAz udvarház ma múzeum ként például az ő nevéhez fűződik a nemzetőrség fölfegy- verzése. A csesztvei kúria békés világába is betörnek a történelem kiszámíthatatlan viharai, 1849. február 3-án régi jó ismerős, közeli rokon érkezik Balassagyarmatra, csak éppen a császáriak, a barikád másik oldalán álló embere: báró Majthényi László. Ő a főis- páni teendőket ellátó királyi biztos. A megyegyűlésen azt állítja, hogy mivel ezek a mostani fegyveres konfliktusok félreértéseken alapulnak, s nemsokára rendeződnek, a nógrádi tisztségviselőknek az alkotmányos rendre, tehát I. Ferenc Józsefre kell felesküdniük. Egyhangúan fölesküsznek. Köztük Madách Imre is. Időközben a császári csapatok kivonultak Balassagyarmatról, s helyüket a nemzetőrök foglalják el. Néhányan a tisztségviselői kar árulásáról szavalnak. Csakhát kicsi hely ez a Nógrád, itt nem él meg, aki. sokáig „árulózik”; a jó hivatalnokra pedig szükség van. Alig egy hét telik bele, és a Nógrádban felesketett, majd felfüggesztett és hazaárulónak nyilvánított hivatalnoki kar — köztük Madách — újra ellátja hivatalát. Repetzky kormány- biztos meghirdeti a fegyveres felkelést, s ennek szervezőjeként újra Madách Imrét nevezik ki. A szabadságharc bukása után Madách fegyvert rejteget birtokán, s hamis útlevelekkel segíti a bujdosókat. A csesztvei udvarház mindig nyitva áll az üldözöttek előtt. így segíti Kossuth egykori titkárát, Rá- kóczy Jánost is búvóhelyhez és jó papírokhoz. Amikor 1852-ben letartóztatják, s Pozsonyba szállítják, az első kihallgatások után már sejti, régóta szaglászhatnak utána a császár emberei. Madách ügyesen védekezik: a Rá- kóczy ügyet azonnal elismeri, de semmi más „titkos kapcsolatról” nem akar tudni. Madách ellen semmi tárgyi bizonyíték nincs, szerencsére a csesztvei kúrián tartott házkutatás előtt minden terhelő adatot sikerült eltüntetni. Amikor Madách a több mint egy évi távoliét után végre hazatérhet, más Csesztvét, más Erzsikét talál, mint amit a börtönben elképzelt. Otthon pénzügyi bajok zilálták szét a családi életet. Erzsiké hisztérikusan sír, tiltakozik, mert anyósa át akarja őket költöztetni Csesztvéről Alsósztregovára. Madách anyja, aki sohasem tűrte az ellentmondást, most úgy döntött, hogy Csesztvét Károly fiának adja lakóhelyül. Talán arra gondolt, így jobban tudja majd segíteni a börtönből frissen szabadult fiát és menyét. Madách is sokat veszített: Csesztvén maradt a boldog házasélete, az első s egyben az utolsó saját otthona, s a lobogó szenvedély, amely élete egyetlen nagy szerelméhez fűzte. De Fráter Erzsiké mindenét otthagyta: az életét, a boldogságát, a szerelmét. Madách később talán vigasztalódhatott a sikerrel, a dicsőséggel. Fráter Erzsiké nem térhetett többé vissza Csesztvére. Madách Imre még ellátogatott néhányszor. 1864-ben, egy nyár eleji napon Madách újra Csesztvére megy, de nem találja otthon Károly bátyját, ennek ellenére elhatározza, hogy néhány napot ott tölt. Megrohanják az emlékek: Erzsiké, a nagy fa, a szelíd táj, a kucsmás házak, a kesernyés füst, az élete. Néhány nap múlva rosszul lesz, ágynak dől. Október 5-én éjjel egy órakor tér örök nyugalomra. / Zofia Kopel-Szulc: A térben Kompozíció I ~w—t sós, lucskos idő volt §-J mindenszentek napján, ^ mégis sokan kimentek a temetőbe. A gyertyák, mécsesek kicsi lángját eloltotta az eső, az emberek cipője talpára vastagon ragadt a sár, mégis ott tébláboltak sokan koszorúikkal, virágaikkal egy- egy sírhant körül, mely alatt apjuk, anyjuk, férjük vagy gyerekük teste pihent. Az eső könyörtelen egyhangúsággal verte az élők fájó szívvel összegyűlő csoportjait. Másnap, halottak napján, virgonc gyerekek és színes kendős asszonyok árultak virágot és koszorút fél áron, de odaadták akár száz forintért is, ha már megunták a várakozást. Előző napon még hetvenötbe került egy szál feldíszített virág... Üzlet az üzlet. Időszakonként a halottak is belépnek a fogyasztói társadalomba. Egy ilyen bódéországban, ahol még a vízcsapból is a vállalkozásra buzdítás folyik, mérnökök, tisztviselők, jó szakemberek cserélik fel munmmm kahelyüket egy-egy hitelből összetákolt pecóra, és ha volt kolléga vagy ismerős áll meg előttük, túl hangosak lesznek, vagy lesütik a szemüket. Mert élni kell. Vállalkozni kell. Belevág boldog, boldogtalan, ki a vászonbódék alatt fagyoskodik, ki a gilisztákba bukik bele, ki másba, de megpróbálja, mert élni kell. Valahogyan élni kell. Halottak napján az olcsó virágokat nem a vállalkozók, a bódétulajdonosok árulták, hanem azok, akik mindenszentek napján lelopkodták ezeket a sírokról. Sokan megvették. Nem akartak arra gondolni, miért sikerült ilyen jutányosán. Hiszen olyan messze még a következő fizetés jön a gázszámlás, a villanyszámlás, és az élelmiszerek árai naponta emelkednek. Az ember örül, ha olcsóbban jut valamihez... Legfeljebb akkor szorul görcsbe a gyomra, amikor a temetőben elhelyezi a koszorút, és arra lesz figyelmes, hogy a szomszéd sírnál öreg nénike zokog, mert előző este ellopták a drága koszorúját. Lehajtott fejjel állnak a síroknál az emberek. Nem lehet tudni, ki imádkozik, ki az, aki szégyelli magát. Néhányan, akik kint voltak lopni mindenszentek éjszakáján, arról suttognak egymás között, hogy az egyik síron virágzó rózsabokor fehérük. Többen is azt hitték, hogy valami szép viaszvirág. Többen is rémülten szaladtak el onnan, mert ki akarták tépni tévestől, vagy szedni róla, de majdnem ráfagyott a kezük. A rózsabokor jégből volt. Jég a zöld levele, jég a fehér, nyíló virága. De olyan hideg, hogy az eső sem árthatott neki. Csillogtak az esőcseppek a virágokon, mint a harmat, és a jégrózsa nem olvadt el. Te is láttad? Te is? Micsoda rózsa az? Napokkal később, világosban kimentek megint, hogy megnézzék azt a sírt. A bokor ugyanolyan szépen virágzott, mint azon az éjszakán. Míg a többi síron hervadásnak indultak a virágok, rozsdafoltos krizantémok szomorkod- tak a fenyőkoszorún, ez a bokor, mintha élt és lélegzett volna, pedig jégből volt. A sírkövön egy hétköznapi név, előző évre datált elhalálozással. Ki lehetett az az ember, és kik a rokonai? Volt aztán olyan, aki látásból ismerte. Azért is emlékezett rá, mert amíg az az ember öregedett, a feleségén nem fogott az idő. Bán Zsuzsa Jégrózsa 1 2 F# %ekt-cMaqparorsz.áfl hétvégi meíLéfíete ___ Szegény Yorick silabizálva ó- s újtestamentumot térdeltettek sarokba nagy vödröket cipeltem váltam kulcscsontja orsó térdemben stroncium Sakkoztam veletek röhögtem veletek ha ültem veletek nem voltam veletek Báthory utca 8 nyaktilómfabrikáltam csak elértem gyalog Atlanti partokat Kormos családnevem anyámtól örököltem keresztelésben Istvánt mint ama vértanú sok néven szólítottak Pistika Piska Pista utóbbi főleg lónév volt amíg lovak voltak Cicelle Cormieux végül csak Yorick voltam azaz szegény Yorick (1966) halálon túl kicsit mondjuk ötszázöt évvel senki nem tudja rólam hogy én valék Yorick Koponyám partra vetve fűrésszel elfelezve egy jó öreg sírásó pohárnak kinevez széléről kortyint fecske Hajha barátaim akkor már ti se lesztek Valaha magyarul éneklő nyelvemet árva ükunokáim a kutyának se mondják mert nyelvem elrohad szívem is elrohad mivelhogy aki élt rohad egy miccenésre Dunnogytam nagymamának tarló tű-tengerén mezítláb átszaladtam lábam csont dobverő lett ujjam a betűkön motozgatott riadtan
