Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-30 / 254. szám
IU 1 M ‘JCgLet-Magyarorsztig Hétvégi meUékfete Jegyzet ________________________ A w I ww I ■ ■■ ww szívből jovo szeretet jegyében Cselényi György jj a a kislányom majdan íl megkérdezi, mi a különbség a szívből jövő és az érdekszeretet között, akkor tanulságképpen egy mesét fogok neki elmondani, amely így szól: Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, él(t) egy Michael Jackson nevű bácsi. Gyönyörűen énekelt. Mély átérzéssel előadott dalait a tévében, rádióban, lemezeken, a kazettákon és a világ minden táján tartott koncertjein milliók hallgatták, élvezték. Utánozhatatlan színpadi tánca, mozgása ugyanennyi embert ejtett ámulatba. A bácsi az évtizedek alatt a világ egyik legjobban fizetett popsztárjává lett. Az amerikai otthona körül hatalmas, egzotikus parkot létesített, ahol elesett, nélkülöző gyerekeket szívesen látott vendégül. A kis Michael nagyon szeretett volna játszani, de ez hajdanán nem adatott meg neki. Azt vallotta: az édesapja korán felfedezte zenei tehetségét, s a testvéreivel együtt neki is szinte mindennap városról városra kellett utaznia, s színpadokon fellépnie. így szinte elrabolták gyerekkorát. Az elmaradt, önfeledt játszást amikor ideje engedi, felnőttként igyekszik pótolni, gyakran kisfiúk és kislányok társaságában. Igen ám, de egy napon valaki azzal vádolta meg Michaeli, hogy egy kisfiúval faj- talankodott. Állítását nem tudta bizonyítani. Michael azt mondta, a gyerek apja valamilyen üzletet akart vele kötni, s mivel ő nem hajlott rá, bosszúból keverte rossz hírbe. Nem tudjuk, a vád igaz-e, vagy nem, de az a szívből jövő és az érdekszeretet közti különbség szempontjából nem is érdekes. Az érdekszeretetet az üzleti világ képviselte, amely Michael bácsi népszerűségét kihasználva igyekezett az élelmiszer, a ruházati, s ki tudja milyen termékeiből minél többet eladni. Sikerrel. Szóval a hírre, vagy álhírre a nagy cégek rögtön a Mi- chaellel való kapcsolataik lazítását fontolgatták. Ez érthető is, hiszen hatalmas bevételeik forognak kockán, s ezért morfondíroztak: mi lenne, mit szólna a közönség, ha kiderülne, az eladásra váró márkás cikkeket egy ferde hajlamú popzenész reklámozza? Ezek után sokan azt hitték, megcsappan Michael rajongóinak tábora. Ez nem következett be. S most pedig elértünk a szívből jövő szeretethez. Michael Jackson zenéjének imádói úgy viszonyultak a popsztárhoz, mint édesanya gyermekéhez. Ugyanis a közmondás szerint egy anyának nincs rossz gyermeke. A Michael zenéjét kedvelők a kellemetlen híresztelés ellenére Moszkvától Dél-Afrikáig, szóval az egész földön özönlöttek a hangversenyekre. Többen ezt kiabálták, sőt táblákra írva magasra tartották: „Szeretünk Michael!” Tf islányom — fogom Tv mondani gyermekemnek—, azt hiszem, fiatalok és idősebbek a szívből jövő szerétéiről ennél szebbet, többet és kifejezőbbet nem is mondhattak volna Michael Jack- sonnak, s nekünk. Slágerlista Hazaiak 1. Mester és tanítványai: Miért nem félsz? (1.) 2. Digital Scream: Túlélem (2.) 3. Digital Scream: Hé, várj! (3.) 4. Alvajárók: Ennyi volt (6.) 5. Rapülők: Gyere kislány, gye- re...(5.) 6. Sipos F. Tamás: Nincs magyarázat (4.)/ 7. Kovács Ákos: Helló (7.) 8. Alvajárók Crazy Dance (-) 9. Rapülők: Ringasd el magad (-) 10. Republic: Egyszer egy szép napon (-) Külföldiek 1.4 Non Blondes: What”s up (3.) 2. Ace Of Base: All That She Wants (2.) 3.2 Unlimited: No limit (1.) 4. Madonna: Rain (4.) 5. Culture Beat: Mr. Vain (8.) 6. Whitney Houston: I will always love you (6.) 7.2 Unlimited: Tribal Dance (9.) 8. Freddie Mercury: Living on my own (10.) 9. Haddaway: Life (-) 10. Ace of Base: Happay Nation!-) □□□ Magnókazettát nyert Kiss Magdolna Barabás, Nagy Mónika Tiszavasvári, Szarvas Máté és Gergő Nyíregyháza. Túrosán András, a Pepe hanglemezbolt vezetője (Nyíregyháza, Európa üzletház) Szomor György kazettáját ajánlotta fel, ezt Dán Katalin nagykállói olvasónk nyerte. Továbbra is várjuk tippjeiteket három-három hazai, illetve külföldi dalra. A beküldési határidő: november 6. A slágerlista vasárnap délelőtt a nyíregyházi rádióban hallható. Katalógus a könnyűzenéről Szaknévsor készül a hazai sztárokról Nyíregyháza (KM) — Új könnyűzenei katalógus ’94 címmel a La Fontaine Kiadó könnyűzenei szaknévsort tervez összeállítani. Az együttesek, előadók 1900 leütés teljedelemben írhatnak magukról, s egy fekete-fehér fényképet is mellékelhetnek, míg a klubok ezer leütést kapnak 1500 forintért. Cím: 7623 Pécs, Ga- rai u. 25. (Vrbovszki Zoltán), Tel.: 72/433-211/123. Jelentkezési határidő: november 6. Az oldalt összeállította: M. Magyar László Vakáció a tulipánok országában „Elég szabadon éltem, épp ezért furcsa volt visszajönni az intézetbe” # Ajándék a családtól Berkesz (KM - MML) — A nyáron Hollandiában tölthettek több hetet a berkeszi gyermekotthon lakói. A fiatalok között olyanok is voltak, akik nem először jártak a tulipánok országában, ők szinte már családtagnak számítanak a vendéglátók házában. A 10 éves Herga Sándor négy éve él Berkeszen az otthonban. Egy kicsit nehezen indul a vakációról a beszélgetés, de aztán felszabadultan meséli az élményeket. Egyensúly a bringán — Szerdi Béla tanár bácsi mondta, hogy a jó diákoknak lehetőségük van a kiutazásra, s a magatartásom alapján én is mehetek. A csoportunkból végül négyen utazhattunk augusztus közepén. Hollandiából autóbusszal jöttek értünk. Herga Sándor Hollandiában, a házigazdák leányával Amatőr felvétel Lakatos József A SZERZŐ FELVÉTELE Warkena a település neve, ahova kerültem, ez tulajdonképpen egy kisváros. Egy háromtagú családnál laktam. A tetőtérben volt az én szobám. Reggel mindig akkor keltem fel, amikor akartam, általában én ébredtem utoljára. Az első nap megmutatták a nagy házat, s azt a biciklit, amely rám várt. Korábban nem tudtam biciklizni, ott tanultam meg. Igaz, sokszor felborultam, majdnem a lábamat is eltörtem, de az utolsó napokra sikerült minden gond nélkül egyensúlyban maradni. Sokat kirándultunk. Voltunk vidámparkban, valamint a tengerparton, ahol megnéztük a hajókat. A vendéglátó családnál a férj dolgozott, így a feleséggel és a 14 éves lányukkal voltam napközben. Szótár segítségével beszélgettünk. Már harmadszor utazhatott — Emlékbe kaptam a családtól két órát, egy vízipisztolyt, sípolós macit, fotóalbumot. Kaptam tőlük már levelet is, kérdezték, szeretném-e a karácsonyt náluk tölteni. Azt válaszoltam, hogy igen. Jó lenne, ha decemberben is ott lehetnék. Természetesen a levelet magyarul írtam, de itt dolgozik az intézetben Hans Steenberger tanár bácsi Hollandiából, s ő fordította le az anyanyelvére. A másik beszélgetőtársam a 14 éves Lakatos József, aki hat évvel ezelőtt került be az otthonba. Órák hosszat mesélhetné a hollandiai élményeket, ugyanis immár harmadszor utazhatott ezen a nyáron a vendéglátó családhoz. S az ott eltöltött hetek száma is irigylésre méltó, hiszen június 17- től szeptember 3-ig élvezhette a házigazdák vendégszeretetét. □ Nem volt unalmas olyan sokáig kint lenni? — teszem fel önkéntelenül is a kérdést. — Egyáltalán nem volt unalmas, hiszen rengeteget utaztunk. Átmentünk Francia- országba, Belgiumba, elutaztunk az Atlanti-óceánhoz is többek között. Négy gyermek van a családban, ahol laktam, így velem együtt heten voltunk. Sokat kirándultunk, s olyankor a háziak ismerősei, barátai is jöttek velünk. Elég szabadon éltem, épp ezért furcsa volt visszajönni az intézetbe. Ennyi idő alatt bizony már sok szót megtanultam hollandul, így nem kellett mindig a szótárt forgatnom. Kedves emlékeim közé tartozik a „palacsinta hajó”, amely egy csatornán ringatózott. Azért nevezték így, mert ott reggeltől estig árulták a finomabbnál finomabb palacsintákat Talán most decemberben is... □ Gondolom, te sem jöttél haza üres kézzel... — Kaptam egy fotóalbumot a nyáron készült képekkel, valamint magnót és még egy walkmant is. Olyan már szinte, mintha hazajárnék. Tavaly a karácsonyt is kint töltöttem, s talán most decemberben is utazhatom... Egy új csatorna, a JCI Nyíregyháza (KM) — A napokban Győrben rendezték meg a JCI (Junior Chamber International) magyarországi szervezetének IV. kongresz- szusát, amelyen részt vettek a nyíregyházi tagszervezet, a Fiatal Értelmiségiek és Vállalkozók Kamarájának a képviselői is. A tanácskozás eredményéről dr. Böjti István, a kamara elnöke tájékoztatta szerkesztőségünket. — Győrben a városházán fogadtak bennünket a település vezetői, akikkel egy fórum keretében beszélgethettünk Dunántúl gazdasági életéről. A nemzeti kongresszuson megválasztottuk az országos elnökséget is. Számomra a kü- lönböző előadások nyújtották a legtöbbet, azok közül is kiemelném azt, amelyik a JCI-s motivációkkal foglalkozott, vagyis arra kereste a választ, hogy miért akarnak a fiatalok az ifjúsági kamara tagjai lenni. — Tulajdonképpen egy ilyen ifjúsági szervezetben sokféle foglalkozású ember— orvos, közgazdász, pedagógus — találkozik, egymástól sokat tanulhatnak, gazdagítják egymás személyiségét. Az egyéni érdeklődésüknek megfelelő programokat, valamint személyiségfejlesztő tréningeket szervez a kamara. A tréningek tét nélkül kínálják a tapasztalatszerzés lehetőségét például a marketingről, a vezetésről, a párkapcsolatokról. — A Fiatal Értelmiségiek és Vállalkozók Kamarája még ifjú szervezetnek mondható, hiszen ez év februárjában alakultunk meg. Sajnos a működésünket saját erőből nem tudjuk megoldani, de szerencsére támogat bennünket a városi önkormányzat, az OTP, a Garancia Biztosító, a Fűszért, a Start Vállalat, a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. nyíregyházi kirendeltsége. api* ■ Gondolkodó Ha ügyesen összekötöd a számokat 1-től 36-ig, érdekes képet látsz majd, amelyen valaki éppen téged utánoz.A gitáros Nyíregyháza (KM) — Nem mindennapi vendéget fogad november 8-án 19 órától Nyíregyházán a Buj- tosi Szabadidő Csarnok. Ál Di Meola amerikai gitáros, hangszerelő és zeneszerző kivételes képességeit csodálhatják meg az érdeklődők. A1 Di Meola a legjobb fusion gitárosok egyike, nevét nem véletlenül láthatjuk lemezeken John McLaughlin és Paco De Lucia mellett. Játékát a countryzenész Doc Watson és Larry Coryell befolyásolta leginkább, akinek helyét 1981-ben elfoglalta a híressé vált trióban. Szólókarrierje 1976-ban kezdődött, első albumán Chick Corea is játszott. 1977-ben Paco De Luciával készítette el az Elegant Gypsy című albumot, az együttműködés alapja lesz a későbbi trió felállásának. A trió 1980-ban alakul meg, s világkörüli turnéja óriási siker, első albumukból közel egymilliót adnak el. A1 Di Meola mostani együttese a World Sinfonia. A formáció tagja még a török Ártó Tuncboyaci (ütős hangszerek) és a venezuelai gitáros, Chris Carrington. f . ............ fiatalokról - fiataloknak