Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-30 / 254. szám
r™* *--------------—-------------—-----’-----"--------m------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------S-----------—-------------------------------------------------j A KM hétvégi melléklete Aktuális kérdések______________________________ A természet védelméért Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — A parlament környezetvédelmi bizottsága nemrég kihelyezett ülést tartott Nyírbátorban. A résztvevők megtárgyalták a természetvédelem aktuális kérdéseit, majd megtekintették a bátorligeti őslápot. Személyesen kívánták látni, milyen állapotban van, milyen gondokkal küszködik hazánk e kiemelkedő jelentőségű természetvédelmi területe. A kihelyezett ülésen jelen volt Tardy János helyettes államtitkár, az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke is. Őt kértük beszélgetésre. □ A parlament környezetvédelmi bizottságának kihelyezett ülésén nem csak az elméletről esett szó, a bátoligeti kirándulás révén a gyakorlat is komoly szerephez jutott. Milyen haszna lehet az efféle látogatásoknak? — Legfontosabb haszna, hogy az így szerzett tapasztalatok birtokában alaposabb, frissebb ismeretekkel rendelkezünk, s ezek után mondha* tunk véleményt, igent vagy nemet. Bátorliget az ország és Európa leggyönyörűbb ékköve, ahol kicsiben azok a rossz folyamatok is jelentkeznek, amelyek a természetvédelem területén nagyban is léteznek. A Természettudományi Múzeum nemrég befejezett felmérése megnyugtató eredményt hozott. Kiderült, az ősláp állapota az elmúlt évtizedek során nem lett rosszabb, sőt, új fajok feltűnését is regisztrálhatták a szakemberek. A bizottság tagjai áttekintést kértek és kaptak a természetvédelem aktuális kérdéseiről, különös tekintettel az 1994-es költségvetésre. Elkészült a természetvédelemről szóló törvény szabályozási koncepciója, ennek főbb sarokpontjait igyekeztünk megtárgyalni. A harmadik napiTardy János A SZERZŐ FELVÉTELE rendi pont előadója a természetvédelmi hivatal volt, ennek során áttekintést adtunk az Alföld legégetőbb gondjairól. Utóbbi témában néhány ön- kormányzat vezetője is közreműködött. □ Miért volt szükség egy parlamenti bizottsági ülésen a polgármesterekre ? — A polgármesterek részvétele csak erősíti az eddig elmondottakat: a természetvédelem átalakulási programjának részeként az önkormányzatok komoly jogosítványokhoz jutottak, s úgy érzem, figyelni kell arra, hogy a fejlesztési törekvések ne váltsanak ki kedvezőtlen folyamatokat. A személyes találkozások kitűnő lehetőséget jelentenek ehhez. Ezt a módszert, amit mi a természetvédelemben alkalmazunk, sehol a világon nem próbálták még ki, így igen fontos, hogy olyan embereket nyerjünk meg ügyünknek, akikkel a jelen állapotot legalább megőrizni sikerülhet. Az ön- kormányzatok szerepe azért is lényeges, mert a természetvédelem ügyét nem lehet csak szabályokkal megoldani. Számomra érthetetlenek és meg- magyarázhatatlanok azok a törekvések, amelyekkel egyesek időnként megpróbálják félrevezetni az embereket... □ Milyen félrevezetésre gondol, mit tudnak ellene tenni? — Arra, hogy a tulajdonviszonyok kérdése néhol valóságos vihart kavar, holott a föld, illetve egyes országok természetvédelmi parkjai nem egyeseké, hanem a nemzeté, mindenkié. Másik példám tipikusan magyar: sajnálatosnak tartom, hogy néhány itthoni természetvédelmi területet, nemzeti parkot külföldön jobban jegyeznek, mint itthon. Pedig a szakma eredményei nem elhanyagolhatóak, amit az is bizonyít, hogy az Amerikai Egyesült Államok után a magyarországi természetvédők lettek soros elnökei egy komoly nemzetközi szervezetnek. A hazánk iránt megnyilvánuló figyelem azért is indokolt, mert a Kárpát-medencében bizonyítottan megindult egy száradási folyamat, amelyhez ráadásul olyan végig nem gondolt akciók is társulnak, mint például a melioráció. A vizek „szabályozása” súlyos károkat okozott, ezért a természet védelme érdekében most az iskolák és önkormányzatok bevonásával országos akciót indítottunk, melynek során szeretnénk a vizeket megmenteni. □ A következő esztendő az Európa Tanács döntése értelmében a természetvédelem éve lesz. Miből derül ez ki Magyarországon? — Abból például, hogy nemzeti programunk Európában az elsőként készült el, s abból is, hogy a tavalyi esztendő tíz természetvédelmi világakciója közül négyet a magyarok jegyeznek. Közülük is kiemelkedik az a nemzetközi egyezmény, amely a vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozza: fontos tudni, hogy hazánk e területen, akárcsak a kábítószer-kereskedelemben komoly tranzitútként szerepel. Legfrissebb sikerünk pedig, hogy a holland és magyar természetvédelmi kormányzat készítette elő azt a maastrichti természetvédelmi konferenciát, amely a világon a legnagyobb, s amelynek fő célja egy úgynevezett ökológiai folyosóhálózat alapjainak lerakása. □ Megyénk egyik legnagyobb reménye és gondja az M 3-as autópálya tervezett építése, mely ellen komoly hanggal léptek fel a különféle pártok, természetvédelmi szervezetek. Mi a témáról az Ön véleménye? — Azt gondolom, vannak beruházások — s az autópálya ezek közé tartozik —, amelyeket akkor is meg kell valósítani, ha irántuk az ellenállás nagy. Fontos az, hogy az építők olyan megoldásokat találjanak, amelyek a legkevésbé ártalmasak, a természetvédelem szempontjából a legkevésbé rosszak. Ez a világon mindenütt így működik. □ A természetvédelemben, akár az élet bármely területén, a pénznek kiemelkedő szerepe van. Mi a helyzet ezen a téren? — Szerencsére sok évtizedes elmélkedés után végre konkrét lépések történtek azért, hogy a dolgozók fizetése javuljon. A legnagyobb előrelépés tavaly és az idén megtörtént. Másik örömünk, hogy a természetvédelemre fordítható pénzek összege is emelkedett, igaz, továbbra is arra a bázisszemléletre épül, ami szerintünk nem a legjobb, s az is tény, az infláció behatárolja a lehetőségeket. Úgy értékelem, valami vitathatatlanul elindult jó irányba, s a természetvédelem végre Magyarországon is olyan helyzetbe jutott, amire egy civil társadalomban joggal tarthatunk igényt. Pozitív tényként említhető még, hogy a természetvédelemben dolgozó alig ötszázfős testület összetétele számottevően javult, s ha megfeszítene, se tudnék „eladott” ügyekről beszámolni, s csak remélni merem, hogy a vesztett ügyeké is mind kevesebb lesz. A TARTALOMBÓL _______________ • Debrecenben Munkácsi Golgotája • Az orpheuszi költő • Anyanyelvűnk lelkiismeretes őrzője C I KM galéria /T/* üfotiös hanguíatúgrafikád és toCírcjzo^Bj- K állítását telinthettéíi meg az érdeklődni ^ \j néhány napig a nyíregyházi ‘Bessenyei György ‘TanárképzőfFóiskp la kfrertgőjéhen. őtfőiskpla rajz-tanszékének meghívására Luhlin6ól (Lengyelország) érkezett Zofia Xppel-Szulc huszonnyolc alkptá- sát—színes ésfeketegrafikádat—hozta el a tárlatra. A művek fele egyedi tollrajz, tizennégy pedig sokszorosított grafikát a litográfia és a Unó „keveréke * A kiállított lapokmitidegyike meglehetősen a6sztrakf, a sötét tónusú színes képeket helengi valami sajátos, misztikus hangulat. Zofia áfppel-Szulc az ahsztrak- j ció miatti esetleges értelmezési nehézségeket a művein j „elhelyezett*jelképekéit törekszik enyhíteni, vagyis könnyíteni a kpntakfustartást a nézővel, a Befogadó- \ val. Áthúzva Harasztosi Pál reprodukciója Mtyántríkmény Vendéglátás, magyar módra Kovács Bertalan j éhány napja északi szom- IV szédunknál jártam több kollégával együtt, s feltűnt mennyire szakszerűen, mondhatni odaadással oldják meg feladatukat az ottani vendéglátósok. Pedig ugye a két nép, szlovák és magyar kapcsolata a mai napig nem felhőtlen. Nem mondom, hogy nem örültünk, az egyébként ritkán kibuggyantott magyar szavaknak és nem bánkódtunk a magyar feliratok, uram bocsá étlapok hiányán, de tény, a kiszolgálás színvonalára nem panaszkodhattunk. Többen meg is jegyezték az ottani és a hazai kiszolgálás közötti különbségeket — jelzem a mieink rovására. Azért is érdekes ez, mert köztudomásúlag vendégszerető nép hírében állunk, vagy legalábbis álltunk eddig a külföldiek előtt. Egyszerűbb, bár érthetetlen az a magyarázat is, miszerint a hazai gyakorlat egyfajta hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a magyar, szerényebb jövedelmű és fogyasztású vendéggel szemben. Biztosan ilyen példa is van bőven, de külföldi ismerőseim véleménye szerint is bajok vannak vendéglátásunk színvonalával. No, nem az árszínvonallal, mert az már bizony utolérte a nyugatit, hanem sokkal inkább a vendégfogás és -fogadás kiegészítő, de el nem hanyagolható oldalai a kritikával illethető területek. Elég csak illemhelyeink állapotát említeni, amire odaát bizony példa értékkel bíró tapasztalatokat is szereztünk. Azt az egyébként egyre terjedő gyakorlatot nem is említve, hogy itthon hűtött sört csak a helyben fogyasztóknak szolgálnak ki, aki elviszi legfeljebb felárért(l) teheti. Nem is túl régen a beregi falvakban a turistáskodó idegen meglepetten tapasztalhatta, hogy a falubeliek étellel, itallal kínálták az éhező és nemcsak kultúrára szomjas idegent. Tették mindezt pusztán vendégszeretetből, s mondani sem szükséges talán, teljesen ingyen, egy meghökkenéstől halk köszönömért cserébe. Az is igaz persze, ők nem profi vendéglátók, „csupán" spontán emberségből cselekedtek, A hivatásszerűen űzött vendéglátás egy szakma, s mint ilyen nem nélkülözhet bizonyos alapvető ismereteket. A gombamódra szaporodó vendéglátó helyek egy jó része viszont kényszerből, a létért folyó küzdelem talaján születik, vagy sokan csak a gyors meggazdagodás lehetőségét igyekeznek megragadni. Más vélekedések szerint: a közönség is elronthatja a helyet, oda nem illő viselkedésével, kulturálatlanságával. Valóban, mint oly sok minden napjaink átalakulóban lévő társadalmában, Ez a téma is bonyolultabb összefüggéseket hordoz. Egy biztos, a jelenlegi gyakorlat nem tartható sokáig, hiszen alig van olyan hely, ahová jóérzéssel mehetnénk, vagy vendégeinket szégyenérzet nélkül odavihetnénk. Hiányoznak hangulatos kiskocsmáink, vagy oda illő halk zenétől meghitt, igazi presszóink ahol még beszélgetni is lehet. Addig is, a vendégből élők elgondolkodhatnak a régi, patinás neveket viselő éttermek kezdő lépésein, hogy kapásból csak a Gundel famíliát említsem. De jut eszembe, a legtöbb hagyományosan jól csengő név nem is igazán tősgyökeres magyar név. Ez azonban nem keserít el, ha arra gondolok, a vendég szeretete és megbecsülése nem tartozik a nemzetspecifikus sajátosságok közé, s a jó példát követni sem szégyen. A kulturált viselkedés pedig egyaránt igaz kell legyen: vendégre és kiszolgálójára egyaránt. Végezetül álljon itt egy történet a közelmúltból, mintegy jelUmezve vendéglátói mentalitásunkat. A nyár végén, az idegenforgalmi holtszezon kezdetén két egymást követő hétvégén egyik Tisza-parti fürdőhelyen pihentem. Mindkét alkalommal ugyanott, ugyanazt ebédeltem, csakhogy egy hét alatt 10 forinttal megdrágult a brassói. Világos, kevesebb vendég, magasabb árak, vélhetően így gondolkodhatott „vendéglősöm”. Az már csak ráadás volt, hogy gimnazista korú felszolgálói hosszan vá- rakoztattak, s meglehetősen szenvtelen arccal kívántak jó étvágyat. Mérgemben az ebédet már egy másik helyen öblítettem le. A bosszúm azonban fordítva sült el: a sör túl hideg volt, s egy ötössel drágább, mint egy héttel korábban. Lám, már a holtszezon korábbi árcsökkenései is csak emlékek maradtak.
