Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-16 / 242. szám
12 H% ‘Keíet-Mafliiarorszafi hétvégi meliékíete 1993. október 16. Múzsák, ha találkoznak _________ Kállai János Fraktál 1. ...lettél volt csöndem igazsága kiherélt szándékok vakablaka a pimaszra fordított összecsapás pofoncsattogása egy tányérnyi juhtúrós krumplireszelék hogy vágtam volna a plafonra az egészet bámultak körülöttünk a semmihez sem értők két vodkáspohár iszonytató csendülése a kripták hullaszagát öklendezte a szélütéses mondat én megbocsátani már nem tudok sziklás körülöttem minden fák csontkarjai ölelik a semmit majd azt fogják mondani a szakadt galambpár az örökös turbékolások motorzajában elsiklik a semmitérő mosoly ne találd ki meg sem értettél soha nyitva marad utánam a kapu lilaszín sugarak nyalábjaiban forgolódik a magakellető sziromgomoly segíts át rajtad belőled hozzád engedem zuhanjon súlytalanul akár a akár a akár a megszentelt maradsz kettős szerepedben... Huszár Imre: Tamburás lány 1930 Beck Ö. Fülöp: Vonósnégyes 1914 Armstrong utolsó klarinétosa A sors szerencséjének tartom, hogy együtt játszhattam a legnagyobb trombitással Budapest (MTI - Press) A kecskeméti Bohém Ragtime Jazzband vendégeként érkezett Magyarországra Joe Murányi, Louis Armstrong utolsó klarinétosa. A világszerte ünnepelt sztárt kötődéseiről kérdeztük. — 1963-ban találkoztam először Louis Armstronggal. Egyik zenész barátom mutatott be neki. Amikor előtte álltam, magam sem hittem el, hiszen számomra ő volt az Isten a zenében. Sokszázszor léptünk fel együtt 1967 és 1971 között. Franciaországban, Angliában, Mexikóban és Amerikában. □ Milyen ember volt Armstrong? — Igen kedves, igen drága. Nagy ember volt. A sors szerencséjének tartom, hogy együtt játszhattunk. .Elvezet volt körülötte lenni. □ Mit tanult tőle? —•' Mindent. A zenét, a muzsika iránti rajongást tőle tanultam. O volt a jazz lelke, de a lélekből jövő játékot nem lehet iskolában tanulni, az belülről jön. Azt el lehet sajátítani, hogy miként kell a billentyűkkel bánni, hogy kell gyorsan vagy lassan, hangulatosan játszani, hogy lesz technikailag tökéletes a produkció, de az igazi jazz a lélek zenéje. És ő ezt nagyon érezte. □ Ön ma is ünnepelt sztár Amerikában, gyakori vendége a New York-i kluboknak, szívesen látják a fesztiválokon. Ma, 65 évesen is járja a világot. Mint hírlik: Magyarországra új fogsorral jött, hogy jól tudjon fújni. — Ha nem is csináltattam új fogakat, de megtisztíttattam a fogsoromat. Egyébként protézissel is lehet jól fújni a klarinétot... Hogy 65 éves vagyok? Nem érzem magam annyinak. Ha nem muzsikálok, éppúgy élek, mint 25 éves koromban. □ A jazz nyelve nemzetközi. Lehet-e különbséget tenni az amerikai és a magyar közönség között? — Én úgy látom, hogy Magyarországon igen kicsi a jazz közönsége. Az emberek életében fontosabb egy jó sláger, mint a jazz. A zene nekem az életem. A jazz szabadságot ad, de ez formába van szabva. Különben én úgy nevezem, hogy csirkezene. □ Ősei a Matyóföldön éltek, ön viszont Ohioban született. Milyen szívvel jött Magyarországra? — Amerikai vagyok, de a szívem magyar, és én ezt nem is tagadom. Amerikában különben is divatos a gyökerekről beszélni, azokra hivatkozni. Szeretek itt lenni, szeretek jókat enni, s körülnézni. Hogy viselkednek a nők, a férfiak, milyen ruhákat hordanak. □ Hogy vélekedik a magyar nőkről? — Amerikaiak, magyarok egyaránt szépek, csinosak. De én az öreg magyar néniket is megcsodálom. Érdekesek nekem, mert ilyeneket nem látok odahaza. Elég kövérek, és nemigen öltöznek. Amikor látom őket, eszembe jut: Amerikában nincsenek parasztok... □ A magyar ételek közül mi a kedvence? — Sajnos minden. Amikor kicsi voltam, ki nem állhattam a kocsonyát. Most már megeszem azt is. A múlt héten kimentünk egy Kecskemét melletti tanyára, ahol éppen disznót vágtak. Olyan finom hurkát, kolbászt ettem...-w-TT onferenciára úgy gyü- lekeznek a résztvevők, JL\. mint varjak a vetésre. Tényleg, ha nem lesz vetés, lehet hogy a varjak is konferenciákra fognak járni ellátás reményében. Szóval a konferencia résztvevői, mint rendesen az előcsarnokban gyülekeztek. Ha egészen pontosak akarunk lenni: az üdülő halijában, ahol édes semmittevésre áhítozó vendég utoljára akkor szorongatta a szakaszervezeti könyvét, amikor még fakanalas tánc, meg férfiláb-szépség- verseny járta az ismerkedési esteken. Amikor az elit lakosztályokat a szochazásoknak tartogatták, de egyszerű, gyalog melós is kaphatott beutalót feleségestől gyerekestől. Igaz, főszezonban csak három évenként és akkor is protekcióval. Azóta a múlté lett a szoc- haza és a szochazások sem ragaszkodnak előjogaikhoz, a gyalog melós pedig már el is felejtette mi az, hogy üdülészni. A postást várja a jövedelempótló támogatással, hogy küldi-e már neki az általa szabadon és demokratikusan választott önhatósági-kormány- zósága hej! Közben a gyerekei — akik olyan ügyesek voltak az üdülő lengőteke-bajnokságán —pálya híján nem tudnak pályát kezdeni. Állást sem találnak, mert állás sincs. Munka talán lenne, de azt nem nagyon keresik. Szóval az üdülés kifújt! Az üdülő működését éppen ezért vállalkozói alapokra helyezték: busás árért bérbe adják konferenciákra, szimpóziumokra, ankétokra, bankettekre, partikra és egyáltalán mindenre, ami lehetőséget ad a bevétel növelésére, hogy kitermeljék mindazt, ami kitermelhető, ha nem akarják becsukni a boltot. Az ilyen rendezvények amúgy szinte egytől-egyig az új magyar üzleti elit, felburjánzásának látványos vagy látványosabb kereteit képezik. Két ilyen flancos izé között pedig rendszeresen megrendezik a még el nem bocsátott karbantartók és udvarosok lábtenisz bajnokságát, a „Linóleum-kupát" , az étterem melegpadlóján, nem csekély nevezési díj ellenében. De most szakmai konferenciára gyülekeztek az akkreditáltak. Amúgy könnyed-me- nedzseresen, kiöltözve, de már jó sötétbe, hiszen megjött az első „emberes” hónap. Vérbeli üzletember számára persze egyre megy: tavasz, nyár, ősz, tél, nincs évszakváltás csak blézerváltás és kész. Szóval gyűltek, gyülekeztek a résztvevők. Közöttük zsenge hosstesek csapongtak, repdestek, röpködtek senkinek és mindenkinek szóló delfinmosollyal az arcukon. Kitöltöttek, felvilágosítottak, kalauzoltak. Az ilyen felhős, levélsárgító időkben kezdenek alacsonyan szállni a tanfolyam- és konferencia-szervezők, a kimondottan nádszálvékony hosszú combú, kis mellű, nagy szemű fajtából. Ködmönkéjük olykor lágyan súrolja az érkezők adatait vibráló számítógépek képernyőit. Hősünk szerényen téblábolt a kis szigetekben beszélgetők csoportjai között. Minden oka megvolt a szerénységre: az idei nadrág fölött tavalyi zakót viselt, a nyakkendője pedig még korábbi évjáratról tanúskodott. Miből telne neki tízezres blézerre, meg kétezres nyakkendőre, amikor az átutalási betétszámlára sem fizetett már két hónapja. Alig ismert valakit. Pontosabban senkit sem ismert. Talán azért nem mert tavalyi zakót hordott és régi nyakkendőt, vagy azért hordott tavalyi zakót és régi nyakkendőt, mert nem ismert senkit azok közül, akiket mostanság ismerni kell ahhoz, hogy valakin idei legyen a zakó is. De igen. Igen, igen, mégis.... Már ott ült az előadóvá előléptetett hajdani táncteremben, amikor a beáramlókat bámultában egyszerre ismerősnek tűnt számára egy arc. E'z lehet, hogy... ez lehetetlen hogy... de mégis! Aki itt jön, jön, jődögél... ez a hogyishívják,... a Kálmán! De itt? Hát honnan, hogyan? Pedig ez ő! A nem is tudom: Baló, vagy Laló, vagy Ta- kó,vagy Gamó Kálmán. Az általános iskolából, idestova negyven év után! Még ilyet! De semmi kétség: ilyen fejformája, arcéle, tekintete csak egyetlen embernek volt azok közül, akiket eddigi élete során valaha is látott. Mire ez végigcikázott az agyán, a kérdéses személy már másodmagával elandalgott a széke mögött és helyet foglalt vagy öt sorral előbb, mint ahol ő ült. Pillantásuk egy pillanatra ugyan találkozott, de ez a Kálmán kinézetű úgy nézett rá, mint egy halkonzervre és már siklatta is tovább az ablaktáblákkal határolt üveg-semmibe hideg, kifejezetten kifejezéstelen tekintetét. — Az anyja Kálmán! Hát persze miből is gondolná, hogy itt hajdani iskolatársával találkozhat — gondolta a tavalyi zakós, majd azon tűnődött, hogy ő még csak felismerheti Kálmánt a jellegzetes fejéről, de neki nincs olyan egyedinek mondható vonása, Réti János Hahó Kálmán...
