Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-25 / 224. szám
•1 /»N T r- • ;?> >••- ”» • „- > - ,<. v. I Z M Xekt-ftíagyarország hétvégi rmCCéhíete 1993. szeptember 25. Századvégi barátságok Civitan klub Nyíregyházán Nyíregyháza (KM - D. B. G.) — En Civitan vagyok, régi, mint az élet, fiatal, mint a szivárvány, végtelen, mint az idők. Hitem: cselekedj mindenkivel annyi jót, amennyit te szeretnéd, hogy veled tegyenek — többek között ilyen elvek alapján működik a Civitan nemzetközi klubhálózat, amelyhez már több mint tíz magyar klub is tartozik. Relle Ferenc, az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar honfitársunk kezdeményezte a hazai klubok kialakítását. A napokban Nyíregyházára is ellátogatott. Az Civitan alapítója 1917- ben egy amerikai orvos volt, aki úgy gondolta, a testi egészség mellett nélkülözhetetlen a lelki béke. Az embereknek szükségük van barátokra, jó ismerősökre, akikkel szívesen találkoznak, segítenek egymásnak. A magányosság, a közömbösség nemcsak a század elején volt probléma, gond ez ma is. A barátságok elhalnak, a rokonsági viszonyokat se ápoljuk tisztességesen, nincs igazi, szép hagyománya ünnepeinknek. A világon közel 20 országban működnek Civitan klubok, Magyarországon 1991- től indult el a szervezés. Az alapítói okirat elfogadásán részt vesz a nemzetközi hálózat elnöke, ahol ünnepélyes keretek között átadják a kék színű zászlót, melynek közepén az embléma. Minden magyar csoportnak van külföldi szponzorklubja, amely segít az elindulásnál: prospektusokat ad, jelvényeket készít... A kormányzók, tisztség- viselők ahhoz, hogy feladataikat megfelelő színvonalon tudják ellátni, a Civitan részükre külön, felkészítő előadásokat szervez. Ilyen jellegű klubok alapítását bárki kezdeményezheti és a tagsági részvételnek sincs különösebb feltétele. A Civitannak három fő célja van: a közösség szolgálata, tudásuk gyarapítása és a baráti viszonyok fejlesztése. Amerikában a klubélet rendkívül közvetlen, barátságos módon zajlik, közös vacsorákat, zsúrokat szerveznek. Az összejöveteleknek nincs semmilyen irányított jellege, a résztvevők kötetlenül beszélgetnek hétköznapi dolgokról. Néha egy-egy témát alaposabban végigelemeznek, mint például a kábítószer, az alkoholizmus problémáját. Relle Ferenc, a Birminghami Civitan Klub tagja a nyíregyházi Cantemus együttes amerikai szereplése után döntött úgy, hogy városunkba is ellátogat és kezdeményezi helyi klub szervezését, melyet a megyeszékhelyen kívül más településen is létre lehet hozni. Részletesebb felvilágosítást Erdélyi Tamás, az MTC Press munkatársa ad (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 3.). Álláskereső-tréningek Budapest (MTI) — Év végéig már valamennyi megyében, illetve Budapesten álláskereső klubok segítik a tartósan munkanélküliek elhelyezkedését. A néhány napos vagy hetes tréningen a résztvevők megtanulják, miként menedzselhetik jobban magukat a munkaerőpiacon. Világbanki hitellel már 14 megyében indítottak klubokat a munkaügyi központok. A tapasztalatok szerint a felkészülés eredményeként a tagok több mint 60 százaléka helyezkedik el. Eddig mintegy 1500-an vettek részt ezeken a felkészítőkön, de ha már valamennyi megyében, ' illetve Budapesten rendelkezésre áll a 20 klub, évente 5000 állásnélkülit fogadhatnak. További források igénybevételével megyénként legalább három klub indítását tervezik. A munkaerőpiacról leginkább kiszoruló rétegeket tekintve már érzékelhető hatással járhat. Az első 20 klubnak világbanki kölcsönből sikerült megoldani az elhelyezést, a telefonvonalak biztosítását, valamint klubvezetők képzését. Klubonként két millió forint jutott erre a célra a kölcsönből. Fiatal torreádornő Madrid (MTI) — Nő bikaviadalon, arénában? Egyes spanyolok még mindig nem hiszik el. Most azonban egy fiatal nő sikerrel ostromolja a spanyol társadalom mindeddig férfiaknak fenntartott erődjét. A 22 éves Cristina Sanchez sikert sikerre halmoz, mióta ez év februárjában a Valdemorillo-i arénában kiállta a tűzpróbát, mint „novillera”, azaz utánpótlásmatador. Cristina nem az első és nem is az egyetlen nő, aki megpróbálja, hogy ebben a kemény szakmában érvényesüljön. Augusztusban a spanyol televízió első ízben közvetített olyan bikaviadalt, amelyben csak nők léptek a porondra. A nagy áttörést azonban csak a szőke leány fogja végrehajtani. Most már csak az utolsó vizsgának kell sikerülnie, amely után megkaphatja a matador címet. Cristina esélyei igen jók. Cristina, aki egy Madrid melletti faluban született, sokat vitatkozott szüleivel, mielőtt megengedték, hogy beiratkozhasson a madridi bikaviadal iskolába. Hamar felismerték kivételes tehetségét. Keményen dolgozott és végül osztályelsőként fejezte be a hároméves kiképzést. A fiatal matadort elkeseríti, hogy a férfiak még mindig nem szívesen fogadják be maguk közé. — Olyan eset is előfordult — mondta —, hogy kollégák megtagadták a közös szereplést velem. Amikor aztán látták, hogy mit tudok, megváltoztatták véleményüket. Az oldalt összeállította: Szőke Judit Szokatlan szolgálaton Afrikában Nagyon sok tennivalónk van, hogy megszelídítsük ezt az egyre vadabbnak tűnő világot D. Bojté Gizella Nyíregyháza (KM) — Nagyon sok fiatal házaspár él ma nehéz anyagi körülmények között. Úgy gondoljuk, a saját problémáink a legfontosabbak, kit érdekel más, mikor alig tudjuk kifizetni a számlákat, kirándulásra, szórakozásra pedig már régen nem futja ... El sem jut a tudatunkig, hogy a világ más részén pedig gyerekek halnak éhen, fáznak, jobb esetben naponta egyszer, ha kapnak egy kis kukoricamáiét. Természetesen ez nem jelent vigaszt, a dolgokat azonban erről az oldalról szemlélve, elégedettek lehetünk „gazdagságunkkal”. Valójában minden embernek annyi a kincse, amennyit szívében hordoz — a többit bármikor elveszítheti. Földi gondjai mellett, az elmúlt években szokatlan szolgálatot teljesített egy nyíregyházi fiatal házaspár Afrikában. Testi-lelki javainak szeretet- ből fakadó megosztására, másoknak a megsegítésére vállalkozott férjével együtt dr. Bálintné Kiss Beáta, aki a magyar Evangélikus Külmisszió Egyesület társelnöke. Az ismeretlenségben — A célunk sokrétű — kezdte a beszélgetést Beáta ben. A saját problémáinkon túl kell nézni, ha látjuk mások nyomorúságos életét, ismerjük gondjaikat, a miénk eltörpül mellettük. A külmissziós feladatok ellátásához azonban — a keresztény lelkűiét mellett — szakmai tudás, megfelelő fizikai kondíció, nyelvismeret és a nehéz körülmények, azok veszélyeinek vállalása is szükséges. □ Honnan volt bátorságuk férjével arra, hogy egy három hónapos gyermekkel elmenjenek Afrikába? — A férjem — dr. Bálint Zoltán, aki jelenleg a nyíregyházi polgármesteri hivatalban dolgozik — még egyetemista korában elhatározta, hogy szívesen elmenne a világ olyan elmaradott részére, ahol a mérnöki ismeretét hasznosítani tudná. 1985-ben elindultunk a számunkra teljesen ismeretlen világba. Zimbabwében egy kis városban, Bula- wayo-ban éltünk. Füstölgő agyagkunyhók A helyi munkásokkal együtt a férjem vidékre járt ki, csatornákat, víztározókat, öntözőket tervezett és vezette az építkezést. A szerződésünk két évre szólt, de végül is hat évig maradtunk, a munkát azonban így sem lehetett befejezni, csak abbahagyni. □ Gondolom, nem volt egyszerű beilleszkedni az ottani társadalmi életbe, ahol egészen más az emberek életvitele, kultúrája... — Az afrikai gondolkodás, értékítélet rendkívüli módon különbözik az európaitól, nem negatív értelemben. Korábban eltartotta őket a természet, a túlnépesedés miatt azonban művelni kellene a földeket, tervszerűen dolgozni. Önállóan erre képtelenek. Kevés ember él civilizált körülmények között, a többség baOlyan vizet kénytelenek inni, amely az állatoknak is ivó- és fürdőhelye rakkokban, illetve vidéken agyagból épített, fűtetős kunyhókban lakik. Nincs például WC, ennek gyakori következménye a bilharzia betegség. Fekete-Afrikáról lévén szó, nagy koszra számítottunk, ennek ellenére meglepett bennünket a városok tisztasága. — Természetesen infrastruktúráról sem beszélhetünk, a hazánktól négyszer nagyobb országban négy város és néhány vidéki centrum létezik. A családok kunyhói úgy helyezkednek el, mintha repülőgépről egyenletesen szórták volna le őket. Ez nem jelent elszigeteltséget, hiszen a legkedveltebb időtöltésük, leülni a szomszédokkal a kunyhók elé és beszélgetni. □ Mint feleségnek, hogyan teltek napjai? — Szinte teljesen lekötöttek a háztartás körüli teendők, és a gyermeknevelés. Ott született a második gyermekem, Marcell. Az első gyermekkori élmények — melyek az ember életében meghatározóak — Afrikában érte őket. Ma is szívesen gondolnak vissza ezekre az évekre. Emlékszem, Magyarországra érkezésünk után, a kislányom nagyon furcsának találta, hogy itt mindenki fehér ember és csak magyarul beszél. — Természetesen én is igyekeztem az emberek segítségére lenni. Az asszonyoknak szabó-varró tanfolyamot szerveztem. Nem is láttam Amatőr felvétel még olyan varrógépet, melyet ott használnak. Az érdekessége, hogy kézzel hajtják. A férjemmel kikísérleteztünk egy kéményt is, ugyanis bent, a kunyhóban a nők szabad tűzön főznek és ez óriási füstöt csinál. Az ételük rendkívül szegényes, főleg kukoricából készült masszát esznek, azt is csak úgy kézzel. Épülő árvaházak — A vidék elég egyhangú, a tüskésbozótok és az akáciák között azonban rengeteg gyönyörű állat él. Egy európai számára óriási élmény, ha azért nem tud továbbmenni, mert elefántok állják el az útját. Féktelen kis majmok ugrándoznak a fákon, az út mentén zsiráfok legelésznek... Az emberek viszont nagyon szegények, a gyerekek alultápláltak, az AIDS óriási probléma, egyre több árvaház épül, a kórházakban gyakran még víz sincs... Lehetőségeinkhez képest küldünk nekik ruhacsomagot vagy például használt szemüveget. Nagyon sok barátra találtunk, az élményeinkről könyvet is írtam. A családommal talán élhetnénk jobb feltételek között is, de mi hazajöttünk Nyíregyházára, mert idetartozunk. S nagyon sok tennivalónk van az élet minden területén, hogy megszelídítsük ezt az egyre vadabbnak tűnő világot. A vadzseni és az erényőr Budapest (MTI) — Különös bírósági perek nemcsak napjainkban folynak. Éppen száz esztendeje, hogy dr. Császár Edvin királyi aljárás-bíró egyik, magát „vadzseninek” tituláló költő, művésznevén Hazafi Verái János panaszos ügyét tárgyalta. Már a felperes belépője sem volt mindennapi: — En vagyok Hazafi Verái János népköltő, a haza vándor lantosa, a hölgyek tisztelője — mutatkozott be, majd amikor a bíró várakozásra intette, így szólt: — Előbb bátor vagyok átnyújtani legújabb költeményeimet. Ne tessék fizetni, kérem. In gyér adom! Azzal kihátrált a folyosóra, ahol szemben találta magát egy ismerős bűnügyi tudósítóval. Illően üdvözölte: — Adjon, isten, brúder! Kell-e egy kis púder? Majd a kint várakozókat verselte meg, köztük egy szendergő kucsébert és egy általa gyűlölt német zsurnalisztát. Utóbbi nem vette jó néven, hogy Hazafink a ménkővel fenyegette meg és még hátba is veregette, ezért támadólag indult a költő felé, aki hátrálás közben egy másik ügyben tanúként megidézett fiákeres tyúkszemére taposott. A derék kocsis kikérte magának a fájdalmas lépést, de bár ne tette volna, mert megkapta Hazafitól: „Miért ragadta el a heve? Gorombaság amit teve, maga hárompúpú teve!” Ezután a fiákeres terebélyes hitveséé lett a szó, mire a költő megfeledkezett arról, hogy ő* voltaképpen a hölgyek tisztelője és így replikázott az asz- szonyságnak: „Uccu, uccu, eszem a szád, bár olyan, mint egy fürdőkád!” Hogy nem lett komoly verekedés a dologból, az a bírósági szolgának volt köszönhető, aki kilépve a bírói szoba ajtaján, kihallgatásra hívta a költőt. Csak ekkor derült ki, mi is a voltaképpeni bűnügy, amiért a „vadzseni” feljelentést tett. Történt ugyanis néhány hónappal korábban, hogy Hazafi utcai sétája során megismerkedett egy begyes szolgálóleánnyal és meghívta őt egy költői felolvasásnak álcázott pásztorórára, otthonába. A lány el is ment a jelzett estén, de nem egyedül, hanem bizonyos Laár Róza társaságában, akit ő maga erényőmek nevezett. Hogy sikerrel látta-e el kötelességét, arról a versfaragó nem volt hajlandó nyilatkozni, de arról igen, hogy neki viszont vagyonőrre lett volna szüksége a légyott alkalmával, mert 31 forintja és egy ezüstórája bánta, hogy a vendégeknek távozáskor nem nézett a körmükre. Ám a feljelentést mégsem ezért tette, hanem mert a pénzzel és a zsebórával együtt eltűnt 13 ódája, 7 kalandos és 20 tragikus esetét megörökítő költeménye — mint a költő panaszolta: 21 év munkájának színe-java. A bírót nem hatotta meg túlságosan a póruljárt hősszerelmes esete, kivált, mikor a költő megvallotta, hogy az est túlnyomó része azzal telt el, hogy legújabb verseit olvasta fel a két hölgyvendégnek. Úgy vélte, a költő magát okolhatja a történtekért, nem kellett volna ismeretleneket hívni a lakásába. Mivel a jelenlévő vádlottak természetesen tagadták a lopást, sőt, férfitanúk egész sorát tudták megnevezni, akiktől szemmel láthatóan új ruhadarabjaikat kapták, a járásbíró elhalasztotta az ügy további tárgyalását, alighanem örökre. Hazafi Verái János természetesen versben búcsúzott a törvény szolgájától, imigyen: — Elmegyek, de visszatérek, csak egy kis türelmet kérek! Vádlottakat üsse a kő, járásbíró úrnak: agyő! A missziós hazaspar Elek Emil felvétele —, talán úgy lehetne megfogalmazni: a missziósi felelősség újraélesztése az emberek-
