Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-25 / 224. szám
Aktuális kérdések_____________________________________________ A jogvita ellenszere a közjegyző Dr. Petraskó István Szekeres Tibor felvétele Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Jogállam és piacgazdaság — ehhez a két fő meghatározó tényezőhöz kellett alkalmazkodnia Magyarországon a közjegyzőség intézményének, mely egyben garanciája és legfőbb lényegét tekintve egy kicsit szimbóluma is a jogállamiságnak. Egyik célja a jogviták megelőzése. Erről és a tevékenység újdonságairól, az állampolgárokat leginkább érdeklő feladatairól, szolgáltatásairól beszélgettünk dr. Petraskó István közjegyzővel. □ Lépjünk először vissza néhány évszázaddal a magyar történelemben! Hol vannak a gyökerei a közjegyzőségnek? — A 13. század körül — amikor az írásbeliség még igen fejletlen volt, nem volt az államnak egy olyan szervezeti rendszere, melyre rá lehetett volna a közhitelességet ruházni — alakultak ki az úgynevezett hiteles helyek. A hiteles helyeknek és személyeknek volt olyan joguk, hogy okiratba foglalva tanúsítsák, ami előttük megtörtént. Ezen jogosítványuk szimbólumaként pecsétet birtokoltak. Már 1231-ben megjelent olyan törvény, mely hiteles helyi közreműködést írt elő. Egy 1874. évi XXXV. törvényben lelhetők fel a mai közjegyzői szervezet alapjai, úgy, mint a szabadfoglalkozás, az önállóság. 1949-ben „államosították” a közjegyzőket, közhivatalnokokká váltak. Az 1991. évi XLI. törvény hozta létre Magyarországon a latin típusú közjegyzőséget. □ Milyen helyet foglalnak el a jogászi munkamegosztásban? Tevékenységüket mi különbözteti meg az ügyvédekétől? — A közjegyzőt hivatásának gyakorlása valahol a bíró és az ügyvéd között helyezi el. A képviseleteknek egy bizonyos korlátozott körén kívül minden olyan a munkánkhoz tartozik, mint ami egy ügyvédnek is a feladatköre a polgári jogon belül. A legfőbb, leggyakoribb az okiratok szerkesztése, valamint tényeket tanúsítunk, jogszolgáltatást végezhetünk, elláthatjuk hatóság előtt az általunk szerkesztett okiratokkal kapcsolatos képviseletet — de az ügyfél peres képviseletét nem vállalhatjuk. Mi hivatalból kötelesek vagyunk a felek között a pártatlan eljárásra. Míg az ügyvédeknek az egyik fél, a megbízója érdekeit kell elsődlegesen képviselniük, nyilván a jogszabályi kötöttségek mellett. Egyfajta esélyegyenlőséget biztosítunk, hiszen mindkét félnek ugyanazt az objektív tájékoztatást adjuk. Ezért a díj sem alku tárgya, a tarifát jog- szabály állapítja meg. Érdekesség, hogy a díjazást már 1298-ban szabályozták, láthatóan ennek már a jogfejlődés korai szakaszában jelentőséget tulajdonítottak. □ Melyek azok az esetek, amikor érdemes közjegyzőhöz fordulnunk? — Olyan okiratok közjegyző általi előkészítése igen előnyös, amelyekben határidő és valamilyen kötelezés is benne foglaltatik (ilyen a szerződések nagy része), ugyanis ezek a közokiratok végrehajtha- tóak. Lépéselőnybe kerül, sok időt takarít meg, csökkenti a per kockázatát, aki követelést szeretne érvényesíteni. Ennek kiemelkedő fontossága van főleg a gazdaság nagy szereplői, a cégek jogviszonyában, hiszen ott gyorsabban kell „mozognia” a pénznek, a perköltségek is magasabbak, amit, ha nem muszáj, senki sem előlegez meg. A közjegyzői okirathoz kötődik egy bizonyítási többlet, azaz ilyen okiratba foglaltakat az ellenkező bizonyításáig valónak kell elfogadni. Kevesen tudnak arról, hogy új szolgáltatásaink közé tartozik a bizalmi őrzés: pénz, értékpapír, vagyonnal bíró dolog letétbe helyezése. □ Akkor végeredményben nem elhanyagolható a közjegyzőség társadalomban betöltött szerepe — hiszen mindennapjaink valóságos vitapartikkal érnek fel, a bíróságok már alig győzik... — Legfontosabb feladatunk megelőzni a jogvitákat. Kétségtelen, hogy a felek köthetnek szerződést magánokiratban, mint ahogy teszik is, hiszen elővehetnek egy mintát. Ennek ellenére mégis nagyon sok az egyet nem értés — nem tudják ugyanis, hogy mit és hogyan kell abban olvasni. Naponta születnek adásvételi szerződések, kifizetik a nagy összegeket, majd kiderül, hogy az illető el sem adhatta volna, sőt el is költötte a pénzt... Ha tiszta képet teremtünk egy dologról már a kezdet kezdetén, akkor kisebb a veszélye annak, hogy utólag az ügyletben részt vett felek a körülményeket, akaratukat eltérően magyarázzák későbbi érdekeik szerint. □ Lehetséges az, hogy ha Önökhöz bejön valaki feldúl- tan, a tájékoztatás után higgadtan távozik? Létezhet egyáltalán jog vita nélkül? — A hétköznapokban ez úgy zajlik, hogy bejönnek az ügyfelek esetleg félinformációkkal, feszült idegállapotban. Ezt le lehet úgy vezetni, hogy mindkét fél korrekt tájékoztatást kap a jogairól és a kötelezettségeiről. (Különösen a családokat érintő hagyatéki ügyekben van ennek nagy szerepe.) El kell tudni fogadtatni, hogy az örökhagyó után maradt hagyatékot rendezni kell. Ha a közjegyző az érdekeltek jogait tárgyszerűen, összefüggéseiben ismerteti, akkor megnyugszanak, tudni fogják, milyen jogviszonyba kerültek. E nélkül valaki esetleg vélt igazát kezdi el érvényesíteni a bíróság előtt, ami nem ésszerű és drága. Ha valaki követel tőlünk valamit, és mi úgy véljük, nincs igaza, nagyon mérgesek leszünk, így indul az eljárás, haraggal, melyet továbbcsiholhatnak tévedések, aztán egykettőre előkerülnek régi sérelmek is... A közjegyzőség arra jó — egyéb feladatai mellett —, hogy még idejében, mielőtt a tájékozatlanság miatt az érzelmek kerekednének felül; a felek akaratának és a jogszabályoknak megfelelően rendezze a jogviszonyt. A TARTALOMBÓL: _____________________ • Megszépült a bankszékház • A közlekedés élő múzeuma • A cigánygróf öröksége • Az őstermelő KM galéria 'Pád András kjpei Könyvborító Váci Mihály Százhúszat verő szív című kötetéhez f áci András nyíregyházi születésű festő, fi / grafikus íBencze László, Szónyi István és r Tár ‘Bertalan növendékeként fejezte he főiskolai tanulmányait 19S2-hen. Azóta rendszeres résztvevője a tárlatoknak csoportos és egyéni 6emu- tatók tnedettgyűjteményes kiállításon is találkozhatott műveivel a közönség. ‘Témáit nagyrészt környezete vizuális élményeire alapozza, szívesen örökíti meg a szülőföld tájait és emitereit. Üfajzaira inkáhh a realitás, mintsem az ahsztraháíás jellemző, kifejezőeszközei tisztán áttekinthetőek, őjpnyznCíusztrá- torként is ismert. A napokhan a nyíregyházi 21. számú örökösföldi iskolában rendeztek kiállítást azokból a képeiből, melyek 'Táján találhatók üteg gyűjteményben. M<^án®ékmény Nyakunkon a korteshadjárat Angyal Sándor t\ ár a jövő tavasszal ese- LJ dékes országgyűlési képviselő-választásokra a résztvevők még mostanában for- málgatják a kötelező „játék- szabályokat” — szakszerűbben szólva: az etikai kódexet — valójában már megfújták a rajtsípot a pártok. Ez nemcsak az egyik parlamenti párt által kezdeményezett egyeztetésben nyilvánul meg, hanem mindazokban a — jórészt hétvégén — elhangzó nyilatkozatokban, melyek testületek üléseit, állásfoglalásait tárják a széles nyilvánosság elé. Kiváltképpen áll ez arra az alkalomra, amikor egy párt országos listavezetőt, az általa óhajtott majdani miniszterelnököt is megválasztja. Tehát máris nyakunkon a korteshadjárat, jóllehet, a megmérettetésig még csaknem háromnegyedév van hátra. (Túlságosan korainak tűnik ez a menetelés s a krónikásnak óhatatlanul az a példa jut eszébe, amikor a magasugró hatvan centinek száz méterről fut neki s mire odaér, elfárad, csúnyán leveri a lécét. Mint minden hasonlat, perszé ez is sántít egy kicsit, lévén, hogy egy választási akadály azért jóval több bő fél méternél.) Miután az újságok is fontos résztvevői a választási küzdelemnek, mi, újságírók ezért kénytelenek vagyunk felfigyelni az első kortes-szárnypróbálgatásokra, s levonni a tanulságokat a saját magatartásunkra. Hiszen, mint a legutóbbi demokratikus választásnál tettük, ezúttal is esélyegyenlőséget kívánunk teremteni a résztvevő pártoknak, szerveződéseknek mindaddig, amíg céljuk nem sérti az alkotmányt, nem akarják egymás jelöltjeit lejáratni, személyiségüket sérteni. (Persze, akad itt még jó néhány tisztázandó kérdés: mit tartalmaz az esély- egyenlőség: terjedelmet vagy gyakoriságot? Számít-e s milyen súllyal a már meglévő » pártok korábbi választási szavazataránya; avagy miként kezelendő egy gyérszámú, frissen alakult szervezet, mégha csábítóan szépeket is tud ígérni? Nyilvánvaló, hogy a rendezőelv itt például az aktivitás mellett az események és a mondanivaló információértéke lehet, az, hogy az mennyire komoly, érdekes és új.) Talán ennyi is elegendő annak érzékeltetésére, hogy láthassuk: a választási küzdelemre alaposan fel kell készülni a frontvonal mentén. Baljós jelek azonban máris mutatkoznak. Gyakorta fedezhető fel például, hogy az adott párt nem a saját portáján seper, hanem a másik párt belső dolgain csiszolja a szavakat. A túlzott magabiztosságáról ismert pártvezér például lélegzetvétel nélkül szapulja az ellenlábas tábort, annak belső dolgai miatt, (miközben a sajátja gyanús ügyéről hallgat) és biztos tippként megjósolja a vetélytárs vereségét. Aztán: ha netán az ellenzék győzne, egy év múlva újra választanunk kellene (t.i. a jósló szerint... ennyi idő alatt kiábrándulna a nép az új hatalomból). Míg a másik oldal tuti biztosra veszi a mostani koalíció bukását, nem is kalkulálva be egy esetleges váratlan fejleményt. Kiki a maga mostani és jövőbeni érdeke szerint célozta meg már most a vetélytársat, mert vagy nem szeretne megválni a hatalomtól, vagy négy év óta vágyakozik rá. (Nincs ebben semmi rendkívüli, így történik ez minden demokratikus országban; most megy a mind erősebb hangolás a választási előadásra.) Hallhattunk viszont egy érdekes véleményt a minap a rádióban, mely szerint nem kell ide semmilyen etikai kódex, elég, ha csupán a sajtó hűen megírja, ami a választási gyűlésen elhangzik... Eltekintve most a vélemény felhangjától (hogy t. i. a sajtó nem úgy és nem azt írja meg, ami és ahogy történik, elhangzik) gondolkodóba eshet a krónikás. Mi van például akkor, ha egy (önjelölt a választási gyűlésén a vetélytársa kecskesza- kállát „huzigálja” illetlen szavakkal, avagy úgy kabinetestül hazaárulónak kiáltja ki a kormányt, dühében anyáz és válogatás nélkül lekommunistáz, csalással, sikkasztással, szot- galelkűséggel vádol? Ha mindezt „a sajtó” szó szerint közölné, maga is törvényt, és a jóízlést sértené! Ilyenkor a józan meggondolás nemcsak ajánlatos, hanem kötelező. Z árszóként egy példa: „Uraim, kezdődhet a hazugsághangverseny” — mondta a legutóbbi választást megelőző sajtóetikai bizottság első 'ülésén egy hamvaiból frissen feltámadt párt írástudó megyei képviselője. A váratlan cinikus hang nem aratott osztatlan sikert, mint az illető pártja sem (kívülrekedt a parlamenten.) Remélhetőleg tisztább hangzású, a valóságból kiinduló és a lehetőségek elérésére ösztönző „hangverseny” kezdődött máris, s várhatóan minél kevesebb disszonáns hang keveredik a nagy zenekar játékába. t
