Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-07 / 183. szám
14 >7 ‘Keíet-Magyarország hétvégi mdCékfete 1993. augusztus 7. A KM vendége A szárny nélküli fejvadász Kereskedő a KGST-n Cselényi György Nyíregyháza (KM) — Mi vásárlók, a nyíregyházi KGST-piac kereskedőit hajlamosak vagyunk irigyelni. Főként akkor, amikor látjuk, visszaadáskor a zsebükből, vagy az övtáskájukból vastag bankóköteget vesznek elő. Ezúttal arról igyekeztem képet nyerni, mi rejlik, a „jól megy nekik” vélemény mögött. Zentai Lászlóné férje másodállású kereskedő, ám ő a vevőkkel úgy el van foglalva, hogy az életükről, a mindennapjaikról a fő segítőjével, a feleséggel váltottunk szót. A piacozást ő is a valóságában ismeri. — Miért kezdtük ezt el? — kérdez vissza. — Azért, mert Laci főállású keresetéből nem tudtunk megélni. A 11 és a 8 éves fiút nevelni, a kétszobás lakást és magunkat fenntartani nem egyszerű. De mielőtt bárki is azt hinné, a kereskedéssel a munka elől menekültünk el, hadd mondjam el, hogy a 34 éves korom ellenére már rengeteget dolgoztam. Állatokat tartottunk, földet műveltünk, persze munka mellett. Megéltünk akkor is, de a szüleim mindig segítettek. A házaspár azt gondolta: a kereskedés az állattartástól, a dohány- és paprikatermesztéstől könnyebb lesz. Az eddigi tapasztalataik alapján ezt már nem mernék állítani. •— A váltáson sokat töprengtünk, de mivel nem volt jobb ötletünk, belevágtunk — folytatta az asszony. — A barátaink tanácsolták, menjünk Törökországba áruért. A hosszú útra csoportosan utaztunk. A társak segítettek: hol, mit, s mennyiért érdemes venni. A táskám — amelybe egy ember is beleférne — tele lett áruval. Utána vigyed, cipeld a szállásra. Segítség alig, hiszen mindenki a sajátjával van elfoglalva. Aki nincs hozzászokva, annak a körülmények félelmetesek. Egyedül egy nő nem indulhat el sehova. A török boltok árusai általában kedvesek, de ha valaki valamiből nem elképzeléseik szerinti mennyiséget vesz, az üzletből képesek len- mének kidobni. Az utcán a jöttment alakok okozhatnak problémát. Ha nem vigyázunk, a pénz és más érték hamar eltűnhet. A bolgár-román határon órákig várniuk kell. Az egyenruhások ellenőrzik az okmányokat, meg ha ráérnek, „szórakoznak” velük. Ahhoz, hogy egy kicsit is hamarabb átengedjék őket, az áruból valamit muszáj adniuk. Kerekperec megmondják, mire van szükségük. — Ha nem adnánk, hetekig ott állhatnánk — újságolta Zentainé. — Vagy mehetnénk Bukarestbe panaszt tenni. Ehelyett természetesen mindenki a minél előbbi „szabadulást”, s hazaérést választja. A magyar határnál pedig tételes vámvizsgálat következik. A buszt ki kell üríteni, s minden egyes árut átvizsgálnak, megszámolnak, majd ki kell fizetni a vámot. Ha valaki valamit elfelejt a vámpapíron feltüntetni, azt elkobozzák. Miután hazaérnek, nem sokára (hajnalban) kelnek, s A SZERZŐ FELVÉTELE nézik, fog-e esni? Ha úgy érzik, nem, akkor kipakolnak, s jöhet a kedves vevő. Sokan mondják, „csak nézelődünk”. — Erre a férjem viccesen azt szokta mondani: azt még az idén ingyen lehet. Ha a vásárlóval, vagy a gyerekével sikerül kontaktust teremtenem, akkor már többnyire vesz valamit, vagy alaposan körülnéz, esetleg később visszajön. A hidegben vagy tűző napon napi 12-14 órát álldogálunk, este holtfáradtan jövünk haza. A bevétel szempontjából egyik nap viszi a másikat. Naponta 3-400 forint helypénzt is „le kell perkálnunk”. Nem panaszkodunk, szépen megvagyunk, de a kiadások, a vám, az adó, sokat elvisznek. Ha szombaton és vasárnap árulni akarunk, s helyhez szeretnénk jutni, akkor a férjem már pénteken este kimegy, ott alszik — tette hozzá Zentai Lászlóné. — Ez minden hétvégén így megy. □ Nem veszélyes? — De igen. Volt, hogy a románok és az oroszok összeverekedtek. Akkor nincsenek tekintettel senkire. Mi a kollégákkal, a magyar kereskedőkkel vigyázunk egymásra. Amivel tudjuk, segítjük a másikat. □ Kemény élet ez, meddig csinálják? — Amíg be nem döglik — válaszolta. — A kínai csoportok elég nagy számban jelentek meg, s az áraknak nagyon alámennek. Most már itt van ez a nyugta is. Míg adom, ellopják az árumat. Szombaton és vasárnap rendszeresen — úgy hallottam egy Tisza-menti városból — beutazik egy cigánycsapat, s csennek, amit tudnak. Amikor meglátjuk őket, már remegünk. Elnevezték őket csipetcsápatnak. A piacon gyorsan végigfut a hír: vigyázz, mert itt vannak...! — A külföldiekre pedig azt mondják: alkalmi árusok. — Én ismerek olyan lengyelt, valamint románt, aki alkalmanként megy haza áruért, egyébként a KGST- piacon él — fogalmaz Zentainé. — Szóval aki a piacosoktól irigyli, amijük van, az álljon oda és csinálja. Egy hétre nyugodtan mellém is jöhet. Megtudná, milyen rózsás élet ez. Az örökös rohanást, idegeskedést, vagyis a kereskedő életet a gyerekeink is megsínylik. Hamar Péter Hogy fejvadász, az egyértelműnek bizonyult a nézők előtt, de miért szárnyas? Ez volt a nagy kérdés a sci-fit kedvelő nézők előtt 1988-ban, amikor Ridley Scott filmjét, a Szárnyas fejvadászt bemutatták nálunk. Az eredeti cím, a Blade Runner is valami mást mond, de ki figyel oda ilyen apróságra, ha a közönség tódul a moziba. Hogyne tódult volna, amikor a korábbi forgalmazás meglehetős visszafogottsággal kezelte az ilyen típusú filmeket. A nagy sikerek persze ekkoriban már eljutottak hozzánk, a Csillagok háborúja vagy A nyolcadik utas: a Halál például, de a kínálatban — már ami a számarányokat illeti — még ekkor is szovjet filmek kerültek túlsúlyba az amerikaival szemben. Dőreség volna tagadni, hogy Ridley Scott érti a szakmát, ismeri a közönséget. Filmjében megtalálható minden hatáselem, ami népszerűvé, tehát eladhatóvá teszi alkotását. Mindenekelőtt a mese izgalmassága számít, hiszen a feszültség iránti igény hihetetlen mértékű minden korosztályban, ezt pontosan visszaigazolja a statisztika. Amire már kevésbé található magyarázat: hogy lehet az, hogy például a Szárnyas fejvadász kedvező fogadtatását nem zavarják a logikátlan cselekményelemek? Egyet érdemes említenünk ezek közül, mert erre az egyre végképp nincs elfogadható magyarázat. A szőke android, miután végzett az őt megalkotó tudóssal, végsőkig vitt küzdelmet vív a Harrison Ford alakította fejvadásszal, aki már-már lezuhan a felhőkarcoló tetejéről, amikor ellenfele hihetetlen erővel ragadja meg a karján, felemeli... s akkor minden létező logikával ellentétben nem dobja le, hanem nagylelkűen visszaadja az életét. Ami az androidot illeti, idemásolom egy sci-fi lexikonból a meghatározást: „Emberhez teljesen hasonló, attól külsőleg megkülönböztethetetlen mechanikus konstrukció, ember- szabású robot.” A filmben ugyanis ők térnek vissza valahonnan a Földön kívülről Los Angelesbe, mindez történik a képzelt jövő körülményei között 2019-ben. Új természetesen nincs a Nap alatt! A történet régről ismert klisékből épül fel. Az alkotója ellen forduló, mesterségesen létrehozott lény története megtalálható a Gólem- vagy Frankenstein-históriák- ban, a fejvadász pedig a wes- temfilmek jellegzetes alakja. Ezekkel együtt vagy ezek ellenére is természetesen azt kell mondjuk, a Szárnyas fejvadász az igényesen elkészített szórakoztató filmek közé tartozik. A nagy kérdés a felújítás után az volt, Ridley Scott milyen megfontolásból vágta át filmjét, hozta létre az új változatot? Szerettük volna hinni, hogy az átalakítás révén munkája — megtartva a szórakoztató szándékot — olyan gondolati többletet kap, mint amiket felfedezhettünk annak idején az olyan sci-fikben, mint a Solaris, a Charly vagy a 451 fok Fahrenheit. Ezt azonban hiába keressük! Olyan gondolat többlet változatlanul nincs a Szárnyas fejvadászban, ami kiemelné a szórakoztató filmek skatulyájából. „Filozófiája” mindössze annyi, amit a főcselekmény hátterében felfedezhetünk. Ez egyfajta prófécia, amely az egyre elviselhetetlenebb nagyvárosi közegre utal. Szenny és nyüzsgés mindenütt, az emberi szó érthetetlen hangzavarrá változik, a technika pedig nemcsak fülbántó zörejeivel tön szét a környezet harmóniáját, hanem azzal is, hogy a biztonságérzet mellé vele egyenlő arányban odatelepíti a bizonytalanságérzetet is. Az androidok világa itt kap hangsúlyt, hiszen ha alkotójuk nem tud úrrá lenni rajtuk, s gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek az embertől, akkor a lét természetes és kézenfekvő folyamatainak a tervezhetősége válik lehetetlenné és értelmetlenné. Hiába fejezte be Scott másként ezt a második változatot, filmje így sem lesz optimistább egyetlen centiméterrel sem. Örökösen szakadó esője nem lesz megtisztító erejű. Mi meg örülhetünk, hogy „csak” az ózonlyuk, a háborúk, az AIDS és ezekhez hasonló apró veszedelmek vesznek körül minket ebben a mai világban, androidok még nincsenek. Habár a fene tudja! Ha egyszer megkülönböztethetetlenek! Már láthatják a mozikban Az Apáca show című filmben a bővérű Deloris Van Car- tier igazán nem az a fajta nő, aki gyámolításra szorul. Egy másodosztályú kaszinó másod- osztályú énekesnőjeként ismer már minden eszközt, amivel leszerelheti az efféle helyeken nyüzsgő tolakodó férfínépet. Egy nap azonban menekülnie kell: szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. Ehhez — mivel a gyilkos véletlenül éppen a barátja, a helység kisstílű gengsztere —, az FBI segítségét kell kérnie. A fiúk nem is késlekednek, eldugják az énekesnőt oda, ahol azt tényleg senki sem keresné... Egy apácazárdába. A viharos gyorsasággal beöltözött novicia természetesen nem nagyon találja a helyét a rideg falak között, a hideg is kirázza a koránkeléstől, a fegyelemtől, a reggeli imától... A többit pedig mindenki megtudhatja a filmből. Könyvespolcunk A kötet címadó verse: Egy kis csodát Miklós Elemér Kőszeghy Elemér neve újságíróként (a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő helyettese, a Hármashatár társszerkesztője) ismerős Kárpátalján és a határon innen (népszabadságbeli tudósításai révén) is. Költészete, bár verseit az elmúlt évtizedben lapokban és folyóiratokban rendszeresen publikálta, csak lassan, inkább a versek iránt közvetlenül is érdeklődők körében vált, válik ismerőssé. Első kötetét a József Attila Irodalmi Stúdió kiadványai között 1984-ben „Teremtő titkok” címen adta közre, azután az Évgyűrűk c. antológia közölte hat versét (1987), majd 1992-ben az Extra Hungáriám c. antológia szerzői között találjuk nevét. Alkotásaival azóta is jelenlévő a folyóiratok (Hatodik Síp, Pánsíp) és napilapok hasábjain. A hit tánlálta Teremtő titkok vallomásai — még mutáló hangon — az egyén és közösség helyzetének megjelölésére vállalkoztak. Mintegy negyven költemény — többségük Illyés Gyula és Nagy László erőteljes hatása alatt íródott — lassú építkezésben, fokozatosságot érvényesítve közösségigényű számadással mutat egyéni vonásokat, gondolati eredetiséget. Állandóságuk, hogy a kisebbségi sors versépítő tényező egy sajátos stílusú zaklatott lüktetésben. Az új kötet címadó verse — Egy kis csodát — előbb a Hatodik Síp 1990. márciusi számában olvasható, s mára jelképes összekötőelem lett a két kiadvány között: az ívelő folytonosság jeléül, „...mivégre írni? egy csipetnyi létjel?” — kérdi (okkal) bizonytalankodva, s e címadó versben fogalmaz választ: „...kiáltást, titkolt zsongást, szeretetig vérroppanást;” A karcsú (7 ív terjedelmű) füzet 6 ciklusha sorolta 86 verse évtized terméseként vár megméretésre. A zaklatott világ változó viharai közepette a régi hol? és honnan? kérdések helyén újak (hová? merre? meddig?) indukálódtak, s költő nem kerülheti meg a válaszokat. Kőszeghy tudatosan vállalkozik rá, amit vállal: megkísérelni közéleti igényből fakadó elkötelezettséggel a kisebbségi sors kényszeréről, terhéről úgy szólni, hogy az egyedi és általános sorselemek vetületei előremutatóan „egy kis csodát” (a megmaradás csodáját) érzékeltessenek. Az előző kötettel is egybevethető állandóság, hogy sokszínű eszközrendszerrel a valóság sokoldalú bemutatására törekszik. „Nagy zsongásban van a világ” — írja, s keserűen jellemez: „...ez a világ olyan furcsa (mindig csak a rosszra futja) magyaros. A kompozi- ciós rendbe illesztett képekkel jelzi személyes fájdalmait .....kéreesül a bőr. ívele a lélek is.) ...lelkünkre Európa,) agyunkra Ázsia (teker hínárokat.” (a XX. század végén). A gondolati feszességet tömör, zárt formákkal fokozza, s köztük az epigramma (abszurd, három sor, mikor megszülettem), a szenett (idill) kötött fegyelmét nemcsak a formalizmusba hajlóan a nagy kezdőbetűk elhagyásával, hanem a „lírikus én” változatos kifejezőeszközeivel: allegorikus életképek (és mégis, cirkusz alatt és után), önirónia (mikor megszülettem, ha egyszer), parafrázis (mocskos szívvel) váltakozásával oldja patetikusmentessé. Az összkép tehát tartalmi, formai gazdagodást egyaránt mutat, s az életviszonyok oksági összefüggéseinek feltárása, a létváltás közösségi reményeinek kifejtése, a kifejező eszköztár bővülése igényelné, hogy Kőszeghy költészetét minél többen megismerjék. íGlória Kiadó. 1993.) Zentai Lászlóné Képünkön: egy kocka az új amerikai filmből
