Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-07 / 183. szám
1993. augusztus 7. A ‘Kekt-Magyarmzág hétvégi meííékkte 15 Két kilométeres falu a Tiszánál Tóth M. Ildikó Győröcskén a polgármester cseréptetős házában ülünk. Az ablakokban piros muskátlik integetnek, az udvarra szőlőlugas borít árnyat. Az utcán kutyák lógatják nyelvüket. Itt bent hűvös van és olyan csönd, hogy hallani a legyek zirmegését a lugasban, egy-egy dongó koppanását a tornác üvegén. Mintha nem is az ukrán-magyar határnál, Záhonytól öt perc autóútra volnánk... Aztán hangok szűrődnek ki az első házból, ahol a polgármesterné palackozott italboltja van. Se borbély-, se kovácsműhely az aprócska faluban, ahol meghánynák-vet- nék a világ dolgait az emberek, ide térnek be beszélgetni. Az ivósak a kocsmába ülnek. Ennek hátulja a bolt, ahol megveszik a kenyeret, tejet, cukrot, amit maguknak nem tudnak megtermelni. A vallásosak a református templomban azért is fohászkodnak, hogy Isten fordítsa a szemét Győröcskére, mert többször kondul meg a lélekharang, mint tartanak keresztelőt. Csak száznegyvennyolcan vannak. — Öregszünk, halunk el — sóhajt ifjú Révész Béla, a polgármester. Maga is középkorú, rokkantnyugdíjas. — Nemrég volt itt egy fiatalember, statisztikát készített. Kért, mondjak olyan hatvan és hetven év közötti családot, ahol él a férj és a feleség is. Egyet se tudtam mondani... Az apró rétközi falvacska ötvennégy családjából legalább huszonöt csak egy öreg bácsiból vagy néniből áll. Harmincöt gyermek van, kettő óvodás, három karonülő. Huszonheten dolgoznak (Záhonyban a vasútnál, termelő- szövetkezetben, külkereskedelmi cégeknél), heten munkanélküliek, ők jövedelem- pótló támogatásból élnek. Ötvenkilencen öregségi vagy rokkantnyugdíjat kapnak. Az átlagjövedelem hét-nyolcezer forint, de nincs se kirívóan gazdag, se nagyon szegény Győröcskén. A legifjabb polgár, Eszter- hai Dániel július 19-én született. A legöregebb — Pokol Béla bácsi — kilencven esztendős lesz, betegeskedik. A falucska minden harmadik lakója szegről-végről rokon. Mint a hajlott hátú, mosolygós néni, akivel a Tisza utcán találkoztam. Pokol Gézáné Mátyás Mária 1921 óta él Győröcskén. Tiszabezdédről települtek be a szülei. Felnevelt három fiút, most beteg testvérével él a majd’ százéves házban. — A fiamnál voltam, dudvát vittem a disznónak — mutatja az üres vödröt. — Én szeretek itt lakni, mert ott van Záhony —- int keletnek —, itt a váró pár méterre, felülök a buszra, elmegyek, mindent megveszek. Mi kell már egy nyolcvanévesnek? De a fiatalok se panaszkodhatnak, mert szép faluházunk van, szoktak benne A győröcskei református templom — a tiszteletes Záhonyból jön hetente egyszer. A falu orvosa is, akiért mindenki rajong. A gyerekek Záhonyba járnak iskolába — a határváros lett a Rétközi falvak központja Harasztosi Pál felvétele rendezvényeket csinálni. — Videóznak általában — magyarázza ifjú Révész Béla. — Ott az orvosi rendelő, a kétezerhatszáz kötetes könyvtár, a nagyterem... Összesen hét helyiség, 1987-ben építettük. Mária néni lánykorában Győröcske még kisebb volt és sze- g é n y e b b munkásemberek lakták De már a temetőben porladnak azok, akik mesélhetnének a régi faluról. Mert Győröcske hétszáz évig a Tisza partján feküdt. György, a Gut-Keled nemzetségbeli Sándor bán fia volt névadója a XII. században. Négyszáz év múlva Vára- di Istvánhoz került, ekkor 130 lakosa volt, nevét Gyér, Gyeur, néha Győr formában írták az oklevelekre. A XVIII. században a Ghilányi család szerezte meg. Nevét — amely a György megrövidülése, kicsinyítőképzősen pedig a település méretére utal — azóta használják mai formájában. A jobbágyfelszabadításkor a kisnemes Györöcskey család volt a földesura (Györöcskey István a falu szélén nyugszik szürke márványkő alatt), és 278-an lakták. Korábban Ung, az 1860-as években Szabolcs megyéhez tartozott. A Tisza a múlt század végén elmosta a folyóparti falut, vele történelmének emlékeit. Akkor kényszerült Győröcske a töltés mögé települni. Ezért legöregebb, nád vagy zsúpfedeles, csonkakontyos vályogházai is csak százévesek. Még látni a tulipán, rózsabimbó, csillag, toll, gombos buzogány oromdíszről, hogy református lakta, mert a a katolikus házára a szimpla nyársat vagy keresztet faragták. A kertes házak többsége a hetvenes években épült. Több lakatlanul áll, kihaltak belőle az öregek, a fiatalok beköltöztek Záhonyba. Mintha a folyótól való ősi félelem továbbélne, Győröcske két utcája a folyó nevének első betűjét formázza: a T kalapja a Tisza, szára a Váci Mihály utca. A jövő reménye már összekötötte a kalapot a szárral, ez a harmadik, a Béke utca. Ott egy ház van, és mellette kimértek négy telket. A falucska mindössze kilométeres. De ha a Tisza hajdani medrében lévő szeméttelephez vezető ösvényt is beleszámítjuk (a környékről mindenki mindent idehord) akkor is csak két kilométer hosszú. — Sok a szabad telek, egy négyzetméter földet száz forintért adunk a betelepülőknek, — mondja a polgármester. — Tíz éve vezettük bé a vizet, beléptünk a gázprogramba, igyekszünk előre. Reméljük, hogy ha felépül a Magyarországot Szlovákiával és Ukrajnával összekapcsoló, Győröcskén átmenő közúti híd, idejön a fiatalság is, és nem leszünk kihaló falu... A Föld állampolgárai vagyunk Tóth Kornélia M int egy kirakós játék darabjai, úgy illeszkednek egymáshoz a valóság megismerésének, megismerhetőségének elemei a felcseperedő ifjú előtt. Az iskolában tantárgyakra szabdalt, kategóriákba zsugorított valóság szétfeszíti a gondolatok által ráerőszakolt burkot és mint a pajkos gyermek, cinkosan odaint a titkok nyomába szegődő tanítványnak: íme, itt vagyok a génekben, a kvantumvilágban, a csillagközi galaxisokban, a magba burkolt csírában. Az ókor egyik legnagyobb filozófusa, Hermész Tríszmegisztosz sok évtizedes kutatásának, természetismeretének legfontosabb sum- mázata: amint lent, úgy fent, s amilyen a mikrovilág, olyan anyagokból és olyan struktúrát követve épül fel a makrovilág. A természet- és a társadalomtudomány művelői Szent- Györgyi Alberttól Albert Schweitzerig sokszor igazolták az egységes világ létét. S mégis, amikor keressük a helyünket a saját öntörvényei által mozgó, nélkülünk is elboldoguló világban, az egység és a harmónia helyett szélsőséget és diszharmóniát találunk. A polgári értékeket követő ötvenes úr nem tudja elfogadni a hosszúra növesztett hajú, bőrcuccba bújt, motoron száguldozó suhancot, de az a fiatalember sem igazán tud mit kezdeni apái örökével, amelyet rá akarnak testálni, kéretlenül. De a negyedszázada tisztességes eredményt felmutató hivatalnok is ellenérzést táplál a miniszoknyás, ám diplomával is rendelkező új kolleganővel szemben: ki tudja, a főnök melyikük munkaerejét véli fontosabbnak? A sor végtelen, tetszés szerint bárki folytathatná. Mint az inga is kileng mindkét irányba, amíg nyugalmi pozícióját elfoglalja, úgy kerülünk legalább érzelmileg — ha már külsőségekben nincs mer- szünk kipróbálni azzal, hogy elütünk a környezetünktől — közel a társadalmi valóság szélsőségeihez, amíg rátalálunk arra a helyre, amely bennünket a közösségben megillet. Bizonyára mindannyian eltűnődtünk már egy tétova percben azon, hogy mennyi az egyén szabadsága a neki jutó szék kiválasztásában és elfoglalásában, vagy éppen a sors rendelését kell zokszó nélkül elfogadnunk? Jussunk bármilyen álláspontra az egyéni szabadság és az eleve elrendelés kérdésében, környezetünk addig lök, taszít, lehúz és felemel, amíg nyugvópontra jut az inga. □ Elnézem a középkorú, roppant szimpatikus házaspárt. Júlia és Hans Randau. A félj a Bessenyei György Tanárképző Főiskola német vendégtanára immár három éve — az orosz szakos tanároknak igyekszik anyanyelvi környezetet varázsolni a müncheni lektor, a neje fizika-kémia szakos diplomát szerzett az ELTÉ-n. Bár a fővárosban mondták ki az egymáshoz fűzött sorsra az igent, a bajor fővárosban telepedtek le és választottak maguknak házat és hazát. Nagyobbik fiúk orosz-angol szakos egyetemista, az ifjabb művészetet és filozófiát hallgat Hamburgban. A házaspár kettős állam- polgárságot választott papíron, a valóság azonban elképzelhetetlenül színesebb az irodaízű döntésnél. Szellemesen úgy fogalmaztak, ők a Föld állampolgárai. Mindezt annak a meggyőződésnek a következményeként állítják, hogy másfél évtizede ismerkedtek meg a Bahái hitvilággal, s ettől kezdve gyökeresen megváltozott az életük. Nem arról van szó, hogy elfordultak volna a világtól, annak örömeitől és gondjaitól, sőt ennek éppen az ellenkezője történt. Álláspontjuk megértéséhez múlhatatlanul fontos néhány adat a Bahái hitről. Másfél évszázada Perzsiában ringatták a legifjabb vallás bölcsőjét, ám az iszlám könyörtelenül igyekezett eltiporni egy riválisnak induló vallási irányzatnak még a csíráját is. Természetesen ez nem sikerült, s ma már a világ szinte valamennyi országában és régiójában vannak hívei. Papságuk nincs, valamennyi tennivalót az évente választott, helyi illetőségű Szellemi Tanács intéz. Minden 21 év feletti tagjuk választó és választható. India, Afrika, Dél- Amerika, a Csendes-óceán szigetvilága mellett a vén kontinensen is hódít a szimpatikus elveket követő relígia. Olyan célokat követnek, amelyeket bármelyik demokratikusnak látszani akaró társadalmi formáció szívesen tűzne zászlajára. Ízelítőül csak néhány: megszabadulni az előítéletek minden fajtájától, a férfiakéval azonos lehetőséget teremteni a nőknek, a vallási igazság egysége, a túlzott gazdagság és a túlzott nyomor eltüntetése, az egyetemes oktatás megvalósítása, az egyes ember felelőssége az önálló igazságkeresésre, s végül annak felismerése, hogy az igaz vallás harmóniában van az ésszel és a tudományos igazság keresésével. — Mi is a keresztény Európában, annak szellemiségében nevelkedtünk, de csalódnunk kellett a társadalmi és az egyéni élet pilléreinek mondott sok dologban — magyarázza Hans. — Rátaláltunk viszont a Bahái hitre, amely nyílt, őszinte, pozitív módon közeledik a világhoz. Bejártuk Európa sok országát és keletet is, számtalan barátra tettünk szert a hit követői között. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy az életünkbe beavatkozó, merev, szigorú vallásról van szó, gyorsan elmondom, éppen a közösséghez tartozás segített bennünket a harmonikusabb személyiség kialakításában, belátóbbak vagyunk és az életünkben jelentkező problémákat is a barátainkkal folytatott mély beszélgetés révén tudtuk és tudjuk sikeresen megoldani. Hans és Júlia megtalálta azt a helyet, amely nekik teremtetett ezen a világon. Lelki egyensúlyuk irigylésre méltó, ők követésre méltónak tartják ezt a szellemiséget, amely eredményesen kormányozza hat millió társuk életének hajóját. Természetesen kár lenne egyetlen lehetőségnek feltüntetni a Bahái hit követését, mint az élet kulcskérdéseinek megoldására való gyógyírt. Akit nem sodornak el élete történései, hanem saját kezébe veszi sorsának irányítását, valószínűleg átélte már azt az élményt: milyen felemelő dolog rendet teremteni magunk körül, testi, lelki, szellemi kiegyensúlyozottságban élni. Az sem közömbös, ki miért, minek a hatására dönt egy elv, egy szellemiség követése mellett. Belülről fakad-e a meggyőződés, vagy külső tényezőkhöz igazodva hangoztatja az egyén a hovatartozását. Júliáék tartásához kétség sem fér. Ám ellenpélda is akad bőven. Nemrégiben a naturistákról készült tévé-riport gondolkodtatott el: a széparcú, ötvenes éveiben járó, őszülő hajú, ám divatos frizurás hölgy anyaszült meztelenül állt a kamerák elé, s mint a naturista szervezet gazdasági felelőse bizonygatta: mennyivel jobb fürdőruha nélkül, amolyan őstestvéri közösségben napozni. Azért kibökte, hogy a férje hódolt korábban ennek a szenvedélynek, de ő nem akarta egyedül elengedni, inkább naturista lett. Nem kell hozzá dús fantázia, hogy elképzeljük: más családi indíttatás mellett ennek az asszonynak esze ágában sem lett volna sutba dobni a fürdőruháját... S hogy melyik az értékesebb meggyőződés, talán nem vitatható. Amely személyes hitből, s nem az igazodás kényszeréből fakad. Szűkebb környezetünk tálcán kínálja a példákat, s mindannyian szinte naponta állunk választás előtt. Politikai palettánk színesedése, a ma népszerűnek mondott közszereplők követése, divatos eszmék hangoztatása bőven ad döntési helyzetet azoknak is, akik igyekeztek távol kerülni a közélettől. A megszenvedett meggyőződés azonban ezernyi buktatón át vezet, s nem adják egykönnyen. A saját útját min- dekinek végig kell járni.
