Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-30 / 176. szám
Ismerkedés Magyarországgal a Nyíregyházi Nyári Egyetemen Balázs Attila felvétele Belgrad Jelölés A szlovéniai titkos fegyvercsempészés a szlovén állam részvételével folyt — állították csütörtökön a maribori repülőtér magukat megnevezni nem óhajtó alkalmazottai. A szlovéniai forrásokra hivatkozó Tanjug-je- lentés szerint a több mint száz tonna fegyvert és lőszert tartalmazó konténerekre állítólag a szlovén biztonsági és hírszerző szolgálat ügynökei ügyeltek. Róma Fantomkép alapján egy 20-25 év közötti szőke nőt köröznek Olaszországban a kedd éjféli milánói és római robbantásokkal összefüggésben. A keresett személyt szemtanúk az öt ember halálát okozó milánói merénylet színhelyén látták, röviddel a robbanás előtt. Bonn Csütörtökön útnak indult Szomáliába az ENSZ-misz- sziót teljesítő német katonák újabb csoportja. A mintegy 200 katona feladata, hogy Mogadishuba érkezve elvégezze a Bundeswehr részére odaszállított katonai járművek és egyéb felszerelés kirakodását, majd ezeket szárazföldi úton a német kontingens főhadiszállására továbbítsa. London A nyomorral összefüggő, rég leküzdöttnek hitt múlt századi népbetegség: a tüdőbaj újra támad Nagy-Britan- niában. Az egyik londoni kórházban csütörtökön központ nyílt a betegség elleni küzdelem újrafelvételére, és az orvosok sürgetik, hogy a brit egészségügyi hatóságok ismét tegyék kötelezővé a BCG-oltást. Washington Ukrajna hozzákezdett az SS-19-es rakéták részleges leszereléséhez — jelentette ki szerdán Konsztantyin Morozov ukrán védelmi miniszter, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Washingtonban. Erre a lépésre az orosz és az ukrán elnök megállapodásának eredményeként kerül sor. Bejrut Az Egyesült Államok tudatta a libanoni vezetőkkel, hogy Izrael csütörtök este tűzszünetet kíván életbe léptetni Dél-Libanonban. A Magyar Demokrata Fórum mind a 176 egyéni választókörzetben jelöltet kíván állítani a törvényhozási mandátum elnyeréséért. A listákon indulók névsoráról csak az egyéni jelölések folyamatának lezárulása után, legkorábban 1994 elején esik majd szó. Erről Herényi Károly, a párt szóvivője beszélt az MDF országos elnökségének előző napi üléséről tájékoztva a sajtó képviselőit. Vészhelyzet Pénzügyi veszélyhelyzet fenyegeti az Állami Vagyonkezelő Rt-t, miközben az indulás nehézségeivel küzd. Ez annak a következménye, hogy az Állami Vagyonügynökségtől felállása óta sem kapta meg azokat a pénzeszközöket, amelyek működéséhez mindenképpen szükségesek. Integráció Még ez év őszén létrejöhet a takarékszövetkezetek integrációja — tájékoztatta az MTI-t Gergely Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke. A központi bank szerepét e rendszeren belül a Takarékbank látná el. A takarékszövetkezetek az új rendszerben megtartják önállóságukat. Munkanélküliek A jelenlegi munkanélküliek jó része végleg elvesztette munkahelyét, kikerül a munkanélküli-ellátásból és az önkormányzatok ajtaján kopogtat. Az önkormányzatoknak azonban nincs elég pénze. Gond az is, hogy az alapítványokban és alapokban rendelkezésre álló ösz- szegek felhasználását sem hangolják megfelelően össze — állapították meg az SZDSZ és az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának képviselői találkozójukon. Szellemi jogok Sikerült elérni a szellemi jogok védelmére vonatkozó magyar-amerikai megállapodást Washingtonban — tájékoztatta a sajtó képviselőit amerikai tárgyalásairól hazatérő Balás Péter, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának főosztályvezetője. A megegyezés lényege: Magyarország meggyorsítja a teljes átállást a termékoltalmi rendszerre. Végre egy kis útravaló Sikeres pályázatra mintegy százmillió a központi alapokból Budapest (KM - T. K.) — Kirobbanó sikerrel vették az akadályt a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei falvak és városok azon a pályázaton, amelyet a Földművelésügyi és a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium hirdetett meg. A pályázatot azzal a céllal írták ki, hogy a településeket összekötő bekötőutakat létesítsenek belőle, segítsék a mezőgazdasági szállításokat, valamint a kerékpáros közlekedés feltételeit javítsák. Megyénk falvai, városai közül több is fantáziát látott a pályázatban, ezért támogatást kértek a régóta tervezett, fontos, ám az anyagiak hiánya miatt eddig elmaradt beruháPolitikusok látogatása Nyíregyháza (KM) — Tegnap este Nyíregyházára érkezett és a mai napot is a megyeszékhelyen tölti Nagy Tamás, az Agrárszövetség és Orbán Viktor, a Fiatal Demokraták Szövetségének elnöke, országgyűlési képviselők. Megérkezésük után Mádi Zoltán polgármester vendégei voltak. E kötetlen beszélgetésen találkoztak Meggyesi Józseffel, a megyei közgyűlés elnökével is. A két politikus mai programja elég mozgalmas lesz. Felkeresik többek között a konzervgyárat és a mezőgazdasági főskolát. Este hat órától pedig a megyei művelődési központban fórumon vesznek részt, ahol a rendezők szándéka szerint szó lesz a mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről, útkereséséről, a Fidesz és az Agrárszövetség további együttműködésének lehetőségeiről. zásokra. Az Új Magyarország július 28-i számában a pályázatot kiírók közzé tették a döntést, amelynek értelmében 9 településünk kap közel százmillió forintot. Ebből az ösz- szegből 41,9 millió a mező- gazdasági alapból, 55,9 millió az útalapból érkezik a megyébe. A részletekről Szikszainé Kiss Anna munkatársat kérdeztük a Közlekedési Minisztérium útgazdálkodási és koordinációs igazgatóságán. Tőle tudjuk, hogy Ibrány 21 milliót kap a Nagytanyához vezető útra, Nagyvarsányban a Bercsényi és az Esze Tamás utcákra 4,5 milliót költhetnek. Nyírtura és Libabokor között Ajak (KM - T. K.) — A hajnali nap is ébren találta az ajaki művelődési házat megtöltő sokadalmat tegnap reggel, amint újdonsült földtulajdonosnak mondhatta magát 159 ember a megye 291. földárverése után. Minden eddigi rekordot megdöntötték a földárverés megyebeli történetében — mesélte a több mint 24 órás talponlét után Rácz Ferenc árverésrendező a megyei Kárpótlási és Kárrendezési Hivatalban. A földárverést kedden 10 órakor kezdték, de aznap késő estig nem végeztek, s másnap folytatták, ám a szerdai nap is kevésnek bizonyult a 25 tábla tulajdonosainak megtalálásához. Végül csütörtökön reggel hat előtt szállt fel a fehér füst és tehettek pontot a 211 hektárnyi szántó, erdő, gyep és bő 10 millióért épülhet út. A Nyírvasvári és Nyírpilis közti összekötő út 10 millió forintot ér a két tárcának. Ramocsa- házán a Táncsics utca kap burkolatot a másfél millió forintból, Szakoly és Nyírgelse között 38 millió forintból létesítenek aszfaltutat két év alatt. Tiszalök 11 milliót nyert az Újtelephez vezető út kialakítására, Tiszavasvári pedig a kevéssé ismert Kálvinházához vezethet utat a 31,4 millió forintból. Tomyospálcán utcákat burkolnak a 20,3 milliós pályázati pénzből. A nyertes ön- kormányzatokat a napokban értesítik a kiírók az eredményről, és az összeg felhasználásának módjáról. gyümölcsös árverésének végére. A második rekord: a meghirdetett 4681 aranykoronaértékből mindössze 120 nem talált gazdára, s a harmadik „leg” az, hogy akadt olyan aranykorona, amelyikért 20 ezer forintot kínáltak. Eddig a megyében Nyírlövő tartotta a rekordot a maga 7800 forintos aranykoronaértékével. (Csak összehasonlításul: a Balatonnál 950 ezer, Baranyában 117 ezer forintot is adtak egy aranykoronáért.) Az már más lapra tartozik, hogy a 20 ezerre aludt egyet a vevő és másnap inkább hagyta veszni a 90 ezer forintot kitevő bánatpénzt, de elállt az üzlettől. A negyedik rekordot a résztvevők létszáma jelentette, mivel 159-en tudhatták magukat boldog földtulajdonosnak azon az emlékezetes ajaki éjszakán. A legfrissebb __ Gazdák szövetsége Nyíregyháza (KM - BG) — Régóta panaszkodnak a megyében élő földművesek, hogy érdekeik elsikkadnak, hogy hathatós segítséget sehonnan sem kapnak. Úgy gondolták hát. hogy visszatérnek a régi mondáshoz, magad uram, ha gazdád nincs, $ megalakítják a saját érdekvédelmi szervezetüket. Július 30-án, pénteken Vásárosnaményban ülnek össze az érintettek, hogy megválasszák azt a bizottságot, amelyik majd előkészíti a Beregi Gazdák Szövetségének megalakulását. A szervezők a leendő szövetséget nem csak mint érdekképviseleti szervezetet képzelik el. de szeretnék, ha az komoly gazdasági tevékenységet is folytatna. A pénteki ülés színhelye a na- ményi áfész-klub, kezdete 18 óra, a szervezők minden érdeklődőt várnak. Határvízi egyezmény Budapest (KM) — Tegnap megkötötték Budapesten a magyar és az ukrán kormány közötti határvízi egyezményt. Magyar részről dr. Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, ukrán részről V. M. Horev, az Állami Vízgazdálkodási Bizottság elnöke írta alá a fontos dokumentumokat. Az egyezmény érinti régiónkat is, ugyanis a kárpátaljai és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei felszíni határvizek mennyiségi, minőségi szabályozására, valamint a vizek kártételei elleni védekezésre irányul. Föidárverési Guiness rekord Nyíregyházán a Szent István utca elején megnyílt a város 21. autószalonja, ahol Skodákat árusítanak Harasztosi Pál felvétele L. évfolyam, 176. szám Ara: 14,80 forint 1993. július 30., péntek