Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-22 / 169. szám

1993. július 22., csütörtök Kelet-Magvarcrszág 7 A hús után megy a meggy A Kelet-Magyarország jú­lius 12-i számában megjelent írásukhoz szeretnék hozzá­szólni: Földművelő, paraszt család­ból származom, szüleim nagy nehézségek árán kitaníttattak. Nyíregyháza egyik neves és jó iskolájában tanulhattam, így a parasztból értelmiségi lettem. Soha nem szégyelltem azt, hogy apám a kenyérre és a ru­hára valót számomra kemény földmunkával kereste. Do­hányt termesztettünk és terme­lünk ma is, jószágot nevelünk. Községünkben nagy megbe­csülés és tisztelet övezi csalá­dunkat, de nem csak itt, hanem a környéken is. Ez nem di­csekvés, hanem tény és való. Anyám mindig azt mondta — dolgozz, szorgalmas légy, és lesz eredménye. Mikor diák voltam, mindig eszembe csengenek apám sza­vai, egy vers, amit még ő ta­nult: „Nem bánom, hogy paraszt­nak születtem, I csak azért, hogy gulyássá lehettem. I Nem cserélek fényes palotával, / sem életet köszvényes nagy úr­ral. I Öt bojtárnak vagyok fe­jedelme, I úgy hívnak engem, hogy gazdám / 0 Kigye íme!" Sajnos, most szívesen cse­rélnénk, mert nem csak az aszály és a természeti csapá­sok nem kímélnek bennünket, hanem a Tisztelt Kormányunk és a minisztereink sem. Jó, hogy a parasztnak van földje, jó, hogy mindenkinek vissza­kerül a tulajdona, de az érem másik oldalát is kellene nézni. Ha régi tsz-vezetőkre azt mondják, hogy „zöld bárók”, akkor a mostaniak mik? Mit ér a paraszt a földdel, ha amit megtermel rajta, még a költ­ségeit sem fedezi. Pláne, ha még el sem tudja adni. A parasztság nagyon megfizet a „privatizációért”. Potom ára van az almának, meggynek és még sorolhatnám. Ha gazdálkodik a szülő és látja a fiatal, hogy eladhatatlan az általa termelt meggy, tur­kálnak a megtermelt termék­ben, akkor mit mond? Nem érdemes vele dolgozni. De mit csináljon a szabolcsi ember? Eddig apáink ingáztak Buda­pest és községük között he­Segítséget minden rászorultnak A léalma ára Tisztelt Szerkesztőség! Végső elkeseredésemben írok Önöknek levelet. Nem tudom mitévő legyek, hogy keressek magamnak igazat? 1992. november 4-én, 27- én és december 8-án a VAJAFRUKT KFT.-nek lé­almát szállítottunk. Sajnos, az alma ára a mai napig oda­van. A lányaim többször ér­deklődtek telefonon, ott hi­tegettek össze-vissza, hogy már feladták a pénzt, hogy karácsonyra már meg kell kapnunk. Személyesen is többször mentünk a pénzért, de nem sok sikerrel, mert a kapus be sem engedett ben­nünket. Egyszer kérték tő­lünk az átvételi jegyet (szá­ma: 005966). Nem küldtük el az eredetit, csak a fény­másolt példányt. Erre a saját pecsétjüket is kétségbe von­ták, és a pénz maradt. Kisnyugdíjas emberek va­gyunk. , Feleségem súlyos beteg. Én műtét előtt állok. Nagyon kellene az a pénz, mivel ez az egyetlen kiegé­szítőnk. Nem tudom, hogy engedhet meg magának ilyet bárki is. Kérem, ha tud­nak, segítsenek, mert még bírósághoz sem tudok for­dulni, mert nincs pénzem az igazamra. Tisztelettel: Dallos József Zsurk A szerkesztőség fenn­tartja magának azt a jo­got, hogy a beküldött le­veleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szer­kesztőség nem feltétlenül ért egyet. A MAHONSZ (Hadirok- kantak-Hadiözvegyek) Me­gyei Tagozata a július 14-i közgyűlésén 1948 óta első ízben új elnökséget választott. A közgyűlésre városunk ön- kormányzata díjmentesen ren­delkezésre bocsátotta a nagy tanácskozó dísztermét, amely zsúfolásig megtelt hadiözve­gyekkel, hadirokkantakkal. Az elmúlt évtizedek háborúi sajnos nagyon megszaporítot­ták a hadiözvegyek, hadirok­kantak, hadiárvák táborát. A háborúk mindig a nemzet leg­jobb fiait szólították a harcte­rekre. Napjainkig kellett várni, hogy az elesett, eltűnt hősök özvegyei, és a hazáért vérüket hullató, de életben maradt hő­sei, rokkantjai megkapják a védelmezett haza részéről az első erkölcsi elismerést. Ez az elismerés koránt sem éri el Az elmúlt napokban két cikk jelent meg a Tiszavasvári Alkaloida SE labdarúgó-szak­osztályáról — július 15., Ke­let-Magyarország „A siker zá­loga” Mán László, július 18., Nemzeti Sport „Bővül a lelátó, de nincs még gólkirály” Ko­vács — amelyben a vezetést nem éppen jó színben, illetve a valóságnak megfelelően tün­tették fel. Az említett két cikk nega­tívumai Kiss Miklós nyilat­kozataként jelent meg, melyet ő szószerint nem vállalt. Vé­leményem a fentiekkel kap­csolatban a következő: Vitás esetekben meg lehetne a másik felet is kérdezni. Min­ket nem kérdeztek meg. Amennyiben a vezetőedző és az egyesület vezetése között meg akarják rontani a kapcso­latot, lehet, hogy fog sikerülni, de annak kárát elsősorban Kiss Miklós fogja látni. A jelenlegi vezetés ugyan­is eredményesen dolgozott tenként, munkásszálló volt az otthonuk, hétvégén hajrá, dol­goztak a földeken. Most? El­mehet Németországba, vagy Tengízbe, és mikor van a csa­ládjával? Amikor lebetegszik, vagy majd nyugdíjas korában? És utána? Mi vár arra, aki a családja mellett kíván maradni és a gazdálkodást választja? Ne­vetségesen alacsony árak, nö­vekvő költségek miatt szű- kölködés, garasoskodás. Jó, nem kell pazarolni, de kérde­zem én, mikor nyaral és pihen a mezőgazdasági munkás? Van-e pénze rá? Apám fiatal korában egy mázsa búzáért egy pár bőrcsizmát adtak. Az én fiatal koromban, egy hold dohányért egy Zsigulit lehetett venni. Hát most ez nem megy. Ki támogatja a munkásem­bert? A rendszerváltással a munkásosztájy, mint döntő erő megszűnt. Ők is keményen dolgoznak és dolgoztak azért, hogy legyen miből élniük, és előre látom, hogy ez a két ré­teg egyre jobban elszegénye­dik. Itt csak az ügyeskedők és az „adó-jogszabályokat” kiját­más hadviselő államok által nyújtott hadigondozás mérté­két, színvonalát, de ezért is köszönetét mondunk a gaz­daságilag leromlott államunk vezetőinek, s elsősorban azok­nak, akik fáradtságot nem is­merve jogainkért szálltak síkra köztársaságunk parlamentjé­ben. Városunk, megyeszékhe­lyünk polgármestere üdvözlő beszédében kiemelte, hogy környékünkön most is hábo­rúk dúlnak, s országunk ma a béke kicsiny, törékeny szigete. Azt kívánta, hogy továbbra is békében éljünk, s létszámunk ne növekedjen. A még élő, sok szenvedé­sen átment özvegyeink, hadi­rokkantjaink további segít­séget kért és vár államunk­tól, önkormányzatainktól. A MAHONSZ mellett létreho­szó emberek járnak jól. Azok, akik „seftelnek”, nem fizetnek adót. Kft.-k és egyéb társasá­gok, akik nagy hiteleket kap­nak és utána csődöt jelente­nek, és az állam futhat a pénze után, mert az anyagilag felelős vezetők nevén semmi sincs, minden tulajdont átírattak, így még foglalni sem lehet tőlük. En szerencsékben, csodák­ban nem hiszek, mindent két­kezi munkával értem el. Nem vagyunk milliomosak, de igyekszünk és akarjuk, hogy erőnk legyen, tudjunk mindig újrakezdeni. Az idei évben egy hold dohányt beültettünk a családommal géppel (4 óra, 4 ember), az aszály kiszárította. Két hétre újra ültettük 20 em­berrel, kézzel, öntöztünk min­den tövet: két délután 14 órától 21 óráig. Hát ez a mezőgaz­daság!.. És milyen meleg van a dohánysorok között, amikor levelenként törjük. Megreked a forró levegő közte, nedves időben nem szabad tömi, mert nem lesz szép a színe. S jön a kérdés: átveszik-e, és mennyi­ért... Egy értelmiségi paraszt zott nemzetközi alapítvány, a ZOUNUK minden rászoruló honfitársunknak, hadigondo­zottunknak megyei tagozatunk elnöksége javaslatára eseti tá­mogatást — ha csak korláto­zott mértékben is — kíván nyújtani közelgő nagy ünne­pünk, augusztus 20-a alkal­mából. Megválasztott elnökségünk ezért is törekszik minden, még élő társunk felkutatására, számbavételére, nyilvántartá­sára. A három évre meg­választott elnökség: Dr. Nagy Miklós, Mándi János, Ács Já- nosné, Dr. Demeter Ferenc, Szilágyi Sándor. Megyénk EB-tagjai pedig: Buda Sándor, Orosz György és Karászi Sán- domé. MAHONSZ Megyei Tagozata A másik felet is kérdezzék meg együtt Gáspár Lászlóval és Szikszai Lajossal is. Miért pont Kiss Miklóst akadályoznánk, aki városunk­ban kezdte sportpályafutását, majd szinte edzői gyakorlat nélkül ez a vezetés kérte fel NB-II-es csapatának edzőjéül. Aki az NB-tí. 3. helyének si­kerét elsősorban Kiss Miklós­nak akarja tulajdonítani, ja­vaslom olvassa a Nemzeti Sport NB-I-es edzőinek ide vonatkozó nyilatkozatait, kü­lönös figyelemmel a Honvéd­és Vác edzőjének megnyilvá­nulását. Paulik Istvánnal kap­csolatban a véleményem — lehet, hogy innen fúj a szél? — tehetséges játékos, de nálunk korrekt megítélés alapján a 15­16. helyen van a mezőnyjá­tékosok rangsorában. Tavasszal nem élt a kapott lehetőségekkel, anyagi lehe­tőségeink nem teszik lehetővé, hogy méltányos ajánlatot te­gyünk számára. Fejlődése ér­dekében, akár NB-IÜ-ban is, de játszania kellene. Ameny- nyiben az említett két cikk szerzőjét bővebb információk érdeklik, szívesen állok ren­delkezésükre. Tisztelettel: Tamás Géza Hogyan is történt? Kiss Miklóssal összefutottam az ut­cán, és beszélgetni kezdtünk. Természetesen a csapatról, a munkáról. Az egykori kiváló játékos és sikeres edző emlí­tette a konkrét eseteket. Azt hiszem Kiss Miklós szavahi­hetőségét egyikünk sem kérdő­jelezi meg, ezért nem került sor a másik oldal meghallga­tására. így egy konkrét példá­val kedzve világítottam rá egy sajnálatos, nem egyedi jelen­ségre. Úgy vélem, az a felada­tunk, hogy az ilyen probléma­feltárásokkal a kiutat keres­sük, az pedig távol áll tőlünk, hogy összeugrassunk edzőket vezetőkkel. Mán László Még egyszer Szini Károlyról Nagyon köszönöm Balogh Lászlónak, hogy a KM hét­fői számában felhívta a fi­gyelmet községünk nagy szülöttére, Szini Károlyra. Csak a címe nem tetszett, mert nem ez volt a jellemző rá. Ma már nehezen lehetne bebizonyítani, hogy a „ha­talom” záratta-e be — mint azóta is volt ilyenre példa — vagy ő maga akart így me­nekülni a nagyobb felelős- ségrevonás alól. (Ez esetben halálos ítélet is lehetett vol­na.) Ha csupán az lenne az ér­deme, hogy ő szerkesztette az első népdalgyűjteményt, vagy az, hogy ő állította ösz- sze az első magyar nyelvű Részlet az anyakönyvből Archív felvételek Szini Károly gos) Szalótzi Sziny Sámuel, Ns Záborszki Márczy Klára Magzatjok neve Károly Szü­letése Napja 5. Kereszt Atyák és Anyák neve Tekin­tetes N Nzetes és Vitézlő ének tankönyvet, már akkor is tiszteletet érdemelne. Néhány éve, Tárcái Zoltán tanszékvezető főiskolai ta­nár, aki tudta, hogy Nyírpa- zonyban lakom és népzené­vel is foglalkozom, felhívta a figyelmemet Szini Károlyra. A magyar fordításban akkor megjelent Riemann-Bockha- us zenei lexikon ugyanis Pa- zonyt jelöli szülőhelyéül. A korábbi források Pozsonyt írtak. (A két helységnév azo­nos eredetű.) Meg is találtam a református egyház 1829. évi anyakönyvében a be­jegyzést. Fénymásolatát mellékelem. A régi írás ma nehezen olvasható, ezért olvasatát leírom: Beírás napja Augusztus Hónapban 6. Szülék neve Iskola Tanító Ns (nagysá­Szobi Pogány Péter Tek. N. Nzetes Szobi Pogány Karoli­na Kis Asszony Jegyzés. A titulált Kereszt Atyának és Anyának távol létében a közelebb említett kisdedet megkereszteltetése idején a vízre tartotta Idősbb Jerge János Prédikátor Nemes Si- mándi Kállai Mária. Ezen Jegyzés a nevezett Keresz­telő Prédikátoré mk. (maga kezével.) Amint a fenti bejegyzésből kitűnik a család a maga ko­rában is nevezetes volt. Ma is tiszteljük, őrizzük emlé­két. Megjegyzem még, hogy 1823-ban a család Tiszaber- celre költözött, így Szini Károly itt is nevelkedett. Ivancsó Dénes népművelő-tanár Nyírpazony ................................. ..........................--------------------------­Gávavencsellői kútsirató A házam előtt, az utca sar­kában van egy fúrott kút, ami 70 méter mély. Valamikor az egész utca innen hordta a jó vizet. Igaz, már 20 éve le­fedték, nem használta senki. De úgy gondolom, hogy ezt még szükség esetén használ­hatóvá lehetne tenni. A víz­mű meghibásodására gondo­lok, Gávavencsellőn száz ember víz nélkül maradna. Most ezt a kutat leselejtezték és eladták, amit az új tulaj­donos rövidesen bekerít a telkéhez. A régi ásott kutak már mind szennyezettek, mert sokan beleengedték a szennyvizet. Nekem már nincsen annyi erőm, hogy az emberekkel hadakozzam. Úgy tudom, hogy a tűzoltóparancsnok is megakadályozhatná a közkút megszüntetését. En csak ennyit tudok tenni, hogy Önöknek írjak, ha tud­nak segítsenek az utca érde­kében. Tisztelettel: Gönczi Ferenc Gávavencsellő Mivé válik a műv. ház? Szeretném nyilvánosságra hozni azt a tényt, ami Bö- könyben történik a műve­lődési házban. Ma már job­ban hasonlít egy játékterem­hez. mint amire hivatott len­ne. Tele van játékgépekkel és a szeszmentes büfében alko­holt árulnak. Ez mind sérti a jelenleg érvényben lévő jogszabá­lyokat. (Például: 200 m-en belül nem lehet iskola, egy­házi intézmény, orvosi ren­delő, itt ezek mind belül van­nak.) A művelődési házba 80 százalékban fiatalok, 18 éven aluliak járnak. A fiatal­korúak ott italoznak, akiket korlátlanul ki is szolgálnak. Szeretném tudni miért ad ki a rendőrség és a pol­gármesteri hivatal olyan en­gedélyt, ami sérti az érvény­ben lévő jogszabályt. Több fiatalkorú, az enyém is a művelődési házban tartott discóban italozott. Név és cím a szerkesztőségben A Szerk. megj.: Sajnos nem tudjuk a teljes igazságot. Ol­vasónk levelének közzété­telével azonban az illetéke­sek figyelmét szeretnénk fel­hívni, valóban ilyen súlyos -e a helyzet Bökönyben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents