Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-17 / 165. szám
A TARTALOMBÓL:__________________ • Magyar katonasíroknál a Don-kanyarban • A Rákóczi-szabadságharc emlékei • Megyénkből a bársonyszékbe Aktuális kérdések________________________________________________ Védőnők főiskolai diplomával Bodnár István Jelentős eseményhez érkezett a nyíregyházi DOTE Egészségügyi Főiskola. Az intézmény hároméves oktatás után, a tanév végén bocsátotta először szárnyra első tanítványait, 29 védőnő kapott diplomát a közelmúltban. Lukácskó Zsolttal, az intézmény főigazgatójával beszélgettünk erről az eseményről és terveikről. □ Milyen színvonalú ismeretekkel rendelkeznek a most végzettek? — Amikor a főiskolát megalapítottuk, az volt az elsődleges cél, hogy a mindenkori igényeknek megfeleljünk. A szakmai követelmények kialakításakor azokat az éveket vettük figyelembe, amikor ezek a hallgatók kikerülnek. Igyekeztünk előrelátók lenni. Tanulóinkat olyan tematika alapján készítettük fel, amely nem csupán a szorosan a szakmájukhoz tartozó tárgyakat — a gyermekgyógyászatot, a védőnői feladatokat tartalmazta —, hanem például a jogot, a pszichológiát és a számító- gépes programokat is — bizonyos keretek között. A jövendő tennivalókra akartuk őket felkészíteni, hiszen ők nemcsak szakemberek lesznek, hanem a kisebb településeken az értelmiséget is képviselik. Szakmailag egyébként igen jó programot kaptak, sikerült a jó tantervet összeállítani a számukra, mindezt a debreceni orvostudományi egyetem legjobb professzorai, docensei adták elő nekik. □ A következő tanév végén egy újabb szak hallgatói indulnak útra... — A főiskolákon jövőre fog végezni az első szociális munkás évfolyam. Ez ideig Magyarországon szociális munkásokat nem képeztek. Minden főiskolán a jövő évben kerül ki az első ilyen gárda. Lukácskó Zsolt Elek Emil felvétele Örömmel mondhatom, hogy nemrégiben nálunk járt a világhírű Steiman professzor, aki ennek a szaknak egyik magyarországi megalakítója, és tájékozódott az oktatók és hallgatók munkájáról, valamint az oktatásról. Azt mondta, reményeit felülmúló, amit a nyíregyházi főiskolán látott, tapasztalt. □ Mik a tapasztalataik? A most végzett diplomás védőnők és a jövő szociális munkásai számára milyenek az elhelyezkedési lehetőségek? Várják-e, igénylik-e őket? Eleinte bizony én is szorongtam, hogy nehéz gazdasági helyzetünkben lesz-e fogadóképes munkahely a frissen végzettek számára. Éppen ezért nagy öröm nekünk, hogy minden védőnő kapott állást, szerzett magának munkahelyet. Elégedettek az elhelyezkedési lehetőségekkel. Akadt olyan pályakezdő, aki lakást is kapott. Leendő szociális munkásainkra talán még jobb lehetőségek várnak. Most éppen intenzív gyakorlaton vannak. Minden település és munkahely ragaszkodik ahhoz a hallgatónkhoz, aki most ott dolgozik. Bízom benne, hogy hallgatóinknak nem lesznek elhelyezkedési gondjaik. □ Mikor indul a már beharangozott új szak, az egészségügyi közgazdászképzés? — A tantervi javaslatunk kész van. A pénzügyi terv szintén elkészült. Az indítással kapcsolatos anyagot a rektor úr a minisztériumnak továbbította. Már csak a miniszteri állásfoglalás szükséges ahhoz, hogy 1994 őszén ez is meginduljon. Ez lesz a negyedik szakunk, amely közös lenne a városban induló közgazdász- képzéssel. HA főiskola legalább tucatnyi országtól kap szellemi, esetleg anyagi támogatást ■— Amerikától Izraelig. Mit gondol, minek köszönhető ez a nagylelkű és hatékony támogatás? — Szerintem ez két dologra vezethető vissza. Az egyik az, hogy a nyugatiak keresik annak a lehetőségét, hogy Kö- zép-Kelet-Európában hol, milyen formában tudnának hasznosan segítséget nyújtani. Ezek közül a lehetőségek közül az egészségügy és a szociálpolitika kiemelt témának mondható, olyannyira, hogy maguktól jönnek, és veszik fel velünk a kapcsolatot, és ennek persze mi nagyon örülünk. Tehát a legtöbb esetben a nyugatiak keresnek meg bennünket. A másik dolog, hogy a tantestület igen fiatal. Zömmel nyelvet vagy nyelveket beszélő kollegákból áll, akik szeretnének nemcsak a szakmájuk, hanem a tudomány területén is előrehaladni. Ezek a kollégák egy-egy külföldi szereplés után kapnak meghívásokat. □ Az előbb említette, hogy az oktatás jó színvonala annak is köszönhető, hogy neves professzorok, tanárok járnak át Debrecenből tanítani. De vajon mennyire felel meg a főiskola oktatói kara a feladatoknak? — Nagyon örülök annak, hogy ha például német nyelven tárgyalunk, azt tolmács nélkül tehetjük németül. Akad olyan oktatónk, aki német nyelven tudományos előadásokat mer vállalni, van, aki Amerikában töltött fél évet. Általában az a jellemző, hogy szinte az összes fiatal oktatónk beszél valamilyen idegen nyelvet. Ami a szakmaiságot illeti, munkánk szorosan kapcsolódik a debreceni egyetem oktatásához. Pszichológusaink a debreceni Kossuth egyetemen például rendszeresen beszámolnak a munkájukról, és részt vesznek abban a szellemi vérkeringésben, ami ott a pszichológiai tanszéken megtalálható. □ Nem sajnálják, hogy az oktatás egyik ága Gyulára került? — A nyíregyházi főiskola több szakot indított. Három szak működik jelenleg Nyíregyházán, a diplomás ápolók nappali képzését pedig Gyulán szervezzük meg. Ez a nyíregyházi főiskola egy szakja, amely ősztől indul Gyulán. A nyíregyházi főiskolának óriási lehetősége van arra, hogy fejlődjön. Módjában állt új szakokat indítani. Ez egyszeri alkalom, amit vagy igénybe veszünk, vagy nem. Ha nem Nyíregyháza veszi igénybe, itt a példa: Gyula, Pécs, Szombathely, esetleg Szekszárd vagy Kaposvár él ezzel a lehetőséggel. Nagyon jó lenne, ha a város is kihasználná ezt a lehetőséget, és fokozottan figyelne erre az ügyre. □ A főiskolák népszerűségét mi sem jellemzi jobban, mint az, hányán jelentkeznek oda. Az új tanév előtt milyen volt az érdeklődés? — Nagy volt a túljelentkezés. Több mint ötszázan pályáztak hozzánk. Szakonként pedig/ 20-30 embert vehetünk fel. Általában háromszoros a túljelentkezés. Iskolánk egyre divatosabb. □ Végül egy személyes kérdés. Úgy hallottuk, hogy rangos kitüntetést kapott Debrecenben? — A Pro Universitate emlékérmet, a DOTE legmagasabb kitüntetését vehettem át a tanévzáró ünnepségen. 9(jspCasztíJ^á^ Soltra E. Tamás: Pompeji Elek Emil felvételei —■> z idén tizenfetedszer megrende- i/§ zett Sóstói 9jemzetl^özi ‘Éremműj/ L- veszeti és ‘Kispíasztikjii SLŰ^otó- teCep munkáiból már több alkalommal közöltünk^ válogatást. A nyíregyházi Városi (galériában megrendezett zárókiállítás rendkívül gazdag és színvonalas anyagából mellékletünkben most ismét bemutatunk, néhány kisplasztikát. A tárlatot „élőben" augusztus 20-ig látogathatjáffaz érdeklődőké íMagán&élemény] Most jó lenni fiatalnak Nábrádi Lajos M it kezdjenek magukkal? Milyen irányba induljanak? Hová orientálódjanak, kikhez csapódjanak? Mikor, miből lesz saját otthonuk, kocsijuk? Tele varnak kérdőjellel. Sajnos, sokan vannak azok is, akikben egyetlen kérdőjel sincs. Ők fásultak, mindenbe beletörődő- ek, szüleikre, a felnőtt társadalomra, esetleg a szerencsés véletlenre bíznak mindent. Fiatalok. A hivatalos megfogalmazás szerint pályakezdő munkanélküliek. Szerintem PÁLYÁT NEM KEZDŐ fiataloknak kellene nevezni őket. Számuk megyénkben az utóbbi hetekben ugrásszerűen megnőtt. Identitászavara van sok olyan fiatalnak is, aki felvételt nyert valamelyik felsőoktatási intézménybe, vagy munkahelyet talált, s valóban elkezdheti pályáját. Az ezernyi gond között én az egyik legnagyobbnak azt tartom, hogy igen sok 18-25 év közötti fiatalból hiányzik a lelkesedés, a tenni- akarás. Ismerek Nyíregyházán egy munkanélküli lányt, aki csupán egy-két ételt tud elkészíteni. A lányok jelentős része nem igazán házias. Anyáink, nagyanyáink sütni, főzni, varrni, horgolni tudtak hasonló korukban. A fiúk jelentős része kevés dolog iránt érdeklődik, a barkácsolás, a kerti, a mezei munka nem vonzza őket. Apáink, nagyapáink mennyi mindenhez értettek! Nyíregyháza közelében az egyik hétvégi telken szombatonként megjelenik egy 4 tagú család. A18 év körüli fiú egész nap monoton zenét bömböltet magnóján, a 20 év körüli lány napozik és képeslapokat olvasgat. A bő negyvenes szülők pedig egész nap gürcölnek. Kiteregetem a saját családi gondomat is: a fiaimat szintén nehéz kapacitálni arra, hogy paraszti munkát végezzenek a hétvégi telkünkön. Ahogy a pályakezdő (vagy nem kezdő) fiatalok tele vannak kérdőjellel, úgy bennem is felmerült néhány kérdés. Miért kevésbé használatos kifejezés manapság: munkára nevelés. Hol vannak a dinasztiák? Valaha apáról fiúra szállt a szakma, a hivatás, s a fiúk többnyire felül akarták múlni apjukat tudásban, tenniakarásban. Hol vannak az országos, vagy a megyei példaképek? Sajnos, sok fiatal nem tekinti példaképének a törekvő, becsületesen dolgozó, becsületesen élő apját és anyját. A vezetők, a politikusok körében valóban nehéz példaképet találni. De miért nem lehet példakép a gyermekéért mindent megtevő szülő, vagy az a vállalkozó, aki becsületes munkával szerezte vagyonát, vagy az, aki átlagon felüli tudást szerzett? Felmerül az a kérdés is: hol van manapság az a szervezet, vagy erő, amely jó közösségben tartja a fiatalokat? Szidhatjuk az egykori KISZ-t, de az legalább létezett, s voltak nemcsak politikai programjai. A Fidesz politikai párt, nyíltan hatalomra törekszik, kormányozni akar. Akkor melyik szervezet az, amelyik csak úgy általában kohéziót jelent, s összefogja a fiatalokat? A kibontakozófélben lévő cserkészmozgalom még nem az. A honvédség sem az. A lerövidített katonai szolgálat alatt a fiúk majdnem fele hétvégeken eltávozást kap, ilyenkor se nem katona, se nem civil. Újabban tele van a sajtó azzal, hogy a hosszú hajú zenész gyakori látogatója lesz a laktanyáknak. Ez nem baj, hagy szórakoztassa a katonákat. Am Isten őrizzen attól, hogy Nagy Feróra bízzák a katonák lelki építését, s szerintem a magyarságtudatra nevelést sem szabad rábízni. Jó, hogy e két fontos feladatot felvállalta a honvédség, csak a személy kiválasztása nem tetszik nekem (sem). Nincs közös szervezet, közös program, kevés a munka. Csoda-e, hogy sok kallódó fiú a bőrfejűekhez csapódik? r alán hasznos lenne létrehozni egy olyan országos szervezetet, amely kulturális, sport- és sok egyéb programot adna a fiataloknak, és segítené őket a felnőtté válásban. Addig is azt javaslom a fiataloknak: ahol és amikor csak tehetik, jó ügyekben legyenek öntevékenyek. KM galéria