Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-15 / 163. szám
12 Kelet-Magyarország KULTÚRA 1993. július 15., csütörtök Akadémiaügyek Nyíregyháza (KM) — Az alábbiakban közöljük Ká- vássy Sándor országgyűlési képviselőnek az akadémiai törvény tervezetével kapcsolatos hozzászólása fontosabb részleteit. A felszólalás teljes szövege 1993. július 2-án hangzott el a parlamentben. A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt elhatárolja magát azoktól a túlzásoktól, amelyekkel az utóbbi időkben illették az Akadémiát, akkor is, ha tudván tudjuk, hogy a bírálók nem általában az Akadémiát, hanem csupán a letűnt rendszerhez kötődő formáját támadják, és akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy korántsem minden akadémikus és akadémiai munkatárs viselkedett grall- lovagként a bukott rendszer évtizedében. Az utóbbiakról természetesen nekünk is megvan a magunk véleménye. Hangsúlyozom tehát: nem értünk egyet és nem fogadjuk el a túlzásokat, így többek közt azt a vélekedést sem, hogy kis ország vagyunk és elég, ha a tudományoknak egy fellegvára van, ezt pedig alkossák az egyetemek, illetve a felsősoktatás, meg hogy a kutatóintézeteket szőröstül-bő- röstül az egyetemekhez kell kapcsolni, mert teljesen felesleges ezek irányítására külön apparátust fenntartani. Továbbá, hogy meg kell fosztani az Akadémiát attól a jogától, hogy doktori fokozatot adományozhasson. A tárgyalt tervezet sem jár jobban a közvélemény, illetve sokak szemében. Azt mondják ui., hogy a jelen formájában túlméretezett és a kommunista diktatúra képére és hasonlatosságára formált intézmény az Akadémia, és most néhány jelentéktelen módosítással és a cégtábla átfestésével a tervezet révén ezt akarják eladni, illetve „megetetni” a társadalommal. Ami a túlméretezettséget illeti, abban kétségtelenül van igazság, és ezért a magunk részéről örömmel vennénk, ha a törvénytervezetet előterjesztő miniszter tárgyalásokat kezdene az Akadémia vezetőivel, és kifogástalan pontossággal állapodnának meg, melyek azok az intézetek, amelyek továbbra is az Akadémia keretében maradnak és működtetésükhöz mekkora apparátus szükséges, és melyek azok, amelyeket záros határidőn belül kell átadni az egyetemeknek, illetve főiskoláknak. Azzal azonban, hogy az Akadémia ne adhasson doktori fokozatot azoknak, akik hozzá fordulnak, nem értünk egyet, és helyeseljük, hogy akik tudományuknak így szerezték bizonyosságát, továbbra is megkaphassák a fokozattal járó pótlékot. Mert bárkitől és bármely időkből származzék is a doktori fokozat bevezetése, alapjában helyes és bevált intézmény. Ismerve az ösz- szefonódásokat és a sokféle uralkodó szellemet, semmi baj sincs abból, ha az egyetemeken kívül más hely is van még, ahol bizonyosságot lehet adni a tudományokban való jártasságnak, a nem mindennapi teljesítő- képességnek. Nem értem viszont, mit akar mondani a tervezet, amikor úgy határozza meg az Akadémiát, hogy köztestület. A név sem egészen világos, és szerény tudomásom szerint eleddig a magyar jog sem ismeri a köztestület fogalmát. És kik lehetnek a tagjai? A szöveget értelmezve úgy tetszik, mindenki, aki műveli a tudományt. Engedelemmel legyen mondva, de olyasféle mindez, mint a Hazafias Népfront volt, amelynek mindenki tagja lehetett, aki hazafinak vallotta vagy érezte magát. Ha akar, ha nem (ti. az érintett)? Erre a kérdésre a tervezet nem ad választ. Ellenben megtudhatja jogait, ha kellően érdeklődik, ha elolvassa az Akadémia alapszabályát, ha nem, magára vessen (!) Félretéve a humort: szép dolog, hogy az Akadémia szélesre kívánja tárni kapuit és a tudomány minden művelőjének gondviselője kíván lenni, mégis az a véleményem, hogy mindezt azért pontosabban kellene körülírni. Az sem tűnik logikusnak, hogy csak a 70 évesnél fiatalabb akadémikusok számát kívánják meghatározni, miért nem az összesét, illetve egyáltalán mi szükség van rá, hogy törvény mondja ki az akadémikusok lélekszá- mát. A közgyűlés tagjait a 11. paragrafus (2) bek. alapján egyebek közt a területi bizottságok választják. Ezt csak akkor tudom, illetve tudjuk mi kisgazdák és polgárok elfogadni, ha előbb megtörtént a területi bizottságok megtisztítása. Volt szerencsém ui. megélni és „végigélvezni”, hogy is történt az egyik területi bizottság létrehozása, hogy mennyire volt fontos a lapok leosztásánál az MSZMP- tagság, a pozíció, hogyan szorították ki még a kisebb tisztségekből is a tudomány valódi képviselőit, akik akartak és tudtak is dolgozni. Anyanyelvi táborozás Minya Károly Fehérgyarmat — Jóllehet, a nyár az idegen nyelvek intenzív tanulásának az időszaka, mégis a tanárok és tanítványok közül huszonhármán — a határon túlról, Nagyváradról és a szlovákiai Nagykaposról is — úgy döntöttek: bővítik anyanyelvi ismereteiket. Három év kimaradás után, az Anyanyelvápolók Szövetségének megyei szervezete a múlt héten ismét megrendezte anyanyelvi táborát a fehérgyarmati gimnázium kollégiumában. Az öt napon át tartó rendezvénysorozat előadásain többek között szó volt diákságunk nyelvhasználatáról, a szép magyar beszéd versenyekre való felkészülésről, a Biblia nyelvéről, a szóképekről és a nyelvi játékokról. A „szellősen” összeállított program lehetőséget teremtett a kikapcsolódásra: strandolásra, filmvetítésre és kötetlen beszélgetésekre is. Sminkelés, maszkkészítés a máriapócsi tábor egyik legtitokzatosabb Balázs Attila felvétele Kállai János Máriapócs (KM) — A pó- csi általános iskola bejárata fölött felirat adja tudtára az érkezőnek: itt működik a Harag Györgyről elnevezett színjátszó tábor. Az idő közben már befejeződött, egy hetes rendezvény megvalósításában meghatározó szerepe volt egy fiatal színészházaspárnak: Buzogány Béla és Vona Éva színművészeknek. Az ötlet „kipattanásától” kezdve bizony nem kis leleményességre és szervezni tudásra volt szükségük a tábo- roztatóknak. A tapasztalatokról, a végzett munkáról a Marosvásárhelyről elszármazott Buzogány Bélát kérdeztük. — Amikor megfogamzott bennünk a színjátszó tábor létrehozásának a gondolata, magunk sem hittük, hogy ekkora lesz az érdeklődés a dolog iránt. Húszán a megyéből A középfokú intézményekből ötven diák jelentkezett. Szép számmal jöttek más megyékből is: Szolnokról, Miskolcról, Tiszaújvárosból, Sarkadról, mintegy húszán pedig a szűkebb pátriából. □ Miért éppen Máriapócsra esett a választás mint tábor- helyszínre? És Önök hogyan „ keveredtek” bele ebbe a szín- játszósdiba? — A nejem máriapócsi lány, jelenleg itt élünk a faluban. Korábban z debreceni Csokonai Színházba! dolgoztunk pillanatnyilag mindketter szabadúszói vagyunk. Ami pedig a táborszervezés hivatalos részéi illeti: ebben ai oroszlánrészi a nyírbátori Városi Művelődési Központ játszotta Az ötlet ugyar tőlem származott, viszont a kivitelezéshez a bátori és a műhelyében pócsi művelődési házak közötti kulturális szerződés adta a keretet. Mi a művészeti, a tartalmi részt vállaltuk magunkra. □ Milyen szisztéma szerint állították össze a szakmai programot? Mennyire volt munkajellege az együttlétnek? — Nos, ami a programot illeti: nagyon feszes, ha úgy tetszik, tömény volt az egyebét. Délelőtt négy csoportban zajlottak a műhelymunkák, for- gószínpadszerűen. Neves szakemberek és előadók A gyerekek beszédtechnikai, táncművészeti, maszkkészítési és a színészmesterség alapjaival megismertető foglalkozásokon vettek részt. Délután pedig előadásokra került sor: pl. a díszletekről, a jelmezekről, a rendezésről, a színművészet és a bábművészet közötti kapcsolatokról és különbségekről, a színikritikáról. Kovács Levente rendező, a marosvásárhelyi Szín- művészeti Akadémia tanára szólt a magyarországi és az erdélyi színházi stílusok különbözőségéről. Remekül éreztük magunkat □ Amit felsorolt, valóban kemény munkát sejtet. Lazításra nem is volt lehetőség? — Az első nap után néhány diák megfogalmazta: ez bizony nem olyan, mint a nyaralás. De maradtak ők is, mindenki felvette és bírta a tempót. És volt sok egyéb program. Filmvetítések, lovaglás, a Vojtina Bábegyüttes előadása, tábortűz, szalonnasütés, kis- várdai színikirándulás, és soksok beszélgetés. Azt hiszem, mindenki remekül érezte magát, és sokat elleshetett a színészet nehéz mesterségének az alapfogásaiból. □ Lesz-e folytatása a máriapócsi „beavatásnak"? — Ide most olyan fiatalok jöttek, akik valamilyen szinten már korábban foglalkoztak a színjátszással. Ókét jövőre visszavárjuk. De van utánpótlás másfelől is. A Nyírbátorban és Máriapócson létesült Színjátszó Stúdióban hetven általános iskolással foglalkozunk. Rájuk szintén lehet majd számítani. És az sem titok: az országhatárokon túlról érkező gyerekekkel szeretnénk,nemzetközivé” tenni a táborozásunkat a jövőben. Egy betiltott Jelkép árnyékában Jancsó filmjének mélyrétegeit feltárva a forradalmak általános modelljét kapjuk Kozákok fogságában a régi kolostor udvarán Archív felvétel Hamar Péter Káldor Elemér Blue Box című, újkeletű filmjében van egy jelenet, amelyben képet látunk a szoba falán a Csillagosok, katonák-ból. Kozák Andrást ábrázolja Jancsó Miklós filmjének befejezésében, amint kivont karddal tiszteleg halott bajtársai előtt a Volga- parton. Alatta — ugyancsak fali dekorációként — ott függ a kard is. A kép előtt pedig ott áll a mai Kozák András ugyanazzal a tartással, mint egykor. Kezében — mintha csonka kard lenne — egy félig égett gyertya látható. A jelenet alatt takarodó hangjait halljuk. Nem szükséges különös fantázia a jelképiség megfejtéséhez. Ami viszont elengedhetetlenül szükséges: az elmúlt évtizedek élményeit felül kell vizsgálnunk, bár nem azzal a purifikátori indulattal, amely hajlamos a fürdővízzel a gyereket is kiönteni. Művek másfajta hangsúllyal Jancsó életművének legfontosabb darabjait aligha fakítja ki az idő, legfeljebb a művek másfajta hangsúlyt kapnak, mint amire korábban jobban figyeltünk. „A Csillagosok, katonák témája a magyar internacionalisták harca a szovjethatalomért, és áttételesen a világforradalom győzelméért 1918-1919-ben.” — írja Ne- meskürty István nem sokkal a bemutató után, 1968-ban. Hogy a Tanár Úr miként gondolja ma ezt a világforradalom ügyet, nem tudhatjuk, de gyanítható, hogy nem egészen akképpen, ahogy arról az idézett mondat árulkodik. Ami egykor a filmmel kapcsolatos elmarasztalásként hangzott el, hogy tudniillik a vörösök ».ugyanolyan kegyetlenek, mint a fehérek, ma egyfajta dicséretnek tűnhet a betiltott vörös csillag árnyékában. A művészi tények megítélése a napi politika szemszögéből azonban mindig csalóka, s többnyire tévútra vezet. Történelmi folyamatok dinamikája Célravezetőbb talán Jancsó filmjének a mélyrétegeit feltárni, s akkor kiderül, hogy a mindenkori forradalmak modelljét szemlélhetjük, s hogy ezeknek a történelmileg jelentős folyamatoknak a lényegét dinamikájukban tudta a rendező megragadni. Improvizáció és logika Érdemes fellapozni Maár Gyula kosztromai naplóját. A későbbi rendező akkoriban főiskolai hallgatóként lehetett részese a forgatásnak, s élményei pontosan árulkodnak arról, milyen szemlélettel végezte Jancsó a munkát. Mintegy igazolásként álljon itt egy részlet a naplóból: „Égy apróság. A jelenet egyik részében Madaras József elhalad a foglyok előtt. Megint nincs szöveg. Abban állapodnak meg, hogy a színész ezt mondja: Nézz a szemembe! Jancsó kevesli a szöveget, Madaras azt javasolja, valami ilyesmit kellene mondani: Nézz a szemembe! Már a szemembe se mersz nézni? Jancsó felhördül: Nem fér bele! Csak semmi filozófia! Végül — jellemzően — a következő szöveg hangzik el: Nézz a szemembe! Te is! Te is! Te is!” A jelenet egyúttal bizonyíték arra is, hogy a művészi improvizáció mindig valami határozott logikai rendszer része, nem hirtelen keletkezett ötlet véletlenszerű kivitelezése. A színészmesterség tanulóiskolája A. marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia tanára, Kovács Levente is tartott előadást
