Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-26 / 147. szám

1993. június 26*.

Ä ‘Xéíet-'Magyarország Hétvégi meítéffcu 1 5

Meggyesen megy a meggy

Szondi Erika

Esőért áhítozó meggyfák kínálják gyümölcsüket az út két oldalán. Roskadásig rakott ágaik ölelik a falut. Szombat délután szépen elsöprik előttük az utcát, mintegy tisztelegve hihetetlen erőfeszítésük előtt. Most még szépek, a pirosló szemek ünneplőbe öltöztetik a fát, hogy aztán nyár közepére már sárguló leveleik jelezzék, Nyírmeggyesen vagyunk. Abban a községben, ami nevében is találóan fejezi ki, mivel foglalkozik a lakosság.

A település már az 1272-es krónikákban is szerepel, Me- dyes néven. Hogy miért kapta ezt az elnevezést, arra többféle elképzelés is van. A legvalószínűbbnek az a teória látszik, hogy a régi falut körülvevő erdőben vad meggyfák is voltak szép számmal. Az érintetlenül hagyott vidékek még ma is erről tanúskodnak.

A történelem folyamán mindig nagybirtokosok tulajdonában volt itt a föld. Öt-hat nagy- birtokos zsellérjeként dolgozott a lakosság nagy része. A két világháború között Ilosvay Aladár és Tihamér, Mada- rassy István és Péchy László voltak itt a földesurak.

— Amikor Péchy főispán végigmuzsikáltatta magát a falun, mindenki tudta, nagy öröm érte. Itt is temették el, de kriptájának ma már csak a maradványait találhatja meg

— mondja Szondi Olga néni.

— Mindig sokat kellett dolgozni ebben a faluban, ha az ember meg akart élni. A homokos föld megtanította a parasztot, hogy ésszel gazdálkodjon.

A homoki gazdálkodásról

faggattam Mikó Miklóst, aki agrárvégzettséggel került 1957-ben a faluba.

— Nyírmeggyesen már 1949-ben megalakult az első termelőszövetkezet. Ötvenegyre az egész falut belekény- szerítették. Ezidőben az ország iparosodásának feltétele volt, hogy mezőgazdasági termékekkel fizessenek a gépekért és ezt az itt élők is megszenvedték. Akkoriban rozsot, burgonyát, kukoricát, dohányt és takarmányt termeltek. Édes csillagfürttel javították a talajt, a megtermelt takarmány eltartotta az állatokat, aztán volt elég trágya, hogy fenn tudják tartani a homok termőerejét. 1956-tól két évig békén hagyták a parasztot, hogy később újra megkezdődhessen az erőszakos téeszesítés. A szövetkezetnek kötelezően előírták, mit termeljen, erőltették a kenyérgabona-termesztést, kevesebb lett a takarmány. A falu száztizenhét lófogatából alig néhány maradt.

A hatvanas évek elején rendelkezett az akkori vezetés kertészeti kultúrák telepítéséről a mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmas területeken. így létesült akkor Nyírmeggyesen az ország egyik legnagyobb kertészeti centruma. Ezerkétszáz hold gyümölcsöst telepítettek öt év alatt az almától a csonthéjasokig, a szőlőtől a ribizliig. Ezzel párhuzamosan épült a hűtőház és a járulékos beruházások. A mezőgazdaság fejlődése a falu lakóinak előrehaladását is segítette. Ekkor épült újjá a házak egyharmada, eltűnt a zsúptető, beindultak az útépítések. A továbblépéshez már csak egy feldolgozó üzem hiányzott, de a hetvenes évek közepére megtört a lendület.

A falutól hét kilométerre, Mátészalkán épülő ipari üzemek elcsalogatták az embereket a jobb megélhetés reményében. Aztán a csalódások után újra a földeken kerestek kiutat.

— Két holdat igényeltünk vissza. Kukoricát termelnénk rajta, de későn vetették, nincs eső, csak a bajunk van vele. A megművelésért már tizenötezer forintot kifizettünk, de még műtrágyát is venni kellene. Mire letöretjük, megszá- ríttatjuk biztosan ráfizetünk. Akárcsak a köszmétére. Három mázsányival végigjártuk a környék felvásárlóit, de nem kell a kutyának sem. Már előre félek a meggytől is. Hirdetik ugyan, hogy felvásárolják, de árat senki sem tud. Azt is mondják, csak két centi átmérőn felül veszik, de ebben a szárazságban csak rásül a magra és soha nem nő meg akkorára — sorolja a panaszait Petőné.

Többszöri próbálkozás eredményeként végre megtaláltam Ertsey Géza polgármestert. Nagyon elfoglalt ember, hiszen a polgármesterség mellett ő az újonnan megalakult szövetkezet elnöke és a Ma- szovker Kft. vezetője is.

— Egy 2769 lelkes faluban sok tennivalója van a vezetőségnek. Minket is sújt a munkanélküliség, ennek enyhítése a legfontosabb feladatunk. Célunk, hogy ez év végére gyakorlatilag minden em bemek legyen munkalehető

Délelőtti csendélet

A SZERZŐ FELVÉTELE

sége. A szezonnal együtt indult a munka a salátaüzemünkben is, ahol három- négyszázán dolgozhatnak. A Ma^ szovker megvásárolta a mátészalkai ZÖLDÉRT-et, ami egy ezerötszáz vagonos hűtőházból és feldolgozó- üzemből áll. Itt is nagyon sok embernek tudunk munkát adni. Jó kapcsolataink vannak az orosz piacokon, s ezért a zöldség-, gyümölcstermelők gondja is megoldódik. Uborkát, paradicsomot, cseresznyét, meggyet nagy mennyiségben vásárolunk fel, nem kell félni a gazdáknak, hogy rajtuk marad a termés. Uborkánál garantáljuk a húsz forintos árat, meggynél pedig a huszonötharminc forint körülit. A felvásárláshoz göngyöleg is szükséges. Terveink szerint faipari részleget alakítunk ki a szövetkezet melléküzemágaként, ahol 50-60 fő foglalkoztatását vállaljuk. Hatszáz milliós pályázatot adtunk be gyümölcsös újratelepítésére és mélyhűtő rendszer kiépítésére. Ipartelepet szeretnénk létrehozni vámudvarral, vasúttal.

Nyírmeggyesen megvalósult a gázprogram, telefonhoz jutottak az igénylők, s jelenleg folyik az utolsó földút szilárd burkolattal való ellátása. A képviselőtestület már a következő nagy beruházáson gonNyírmeggyesi \ tanulók meg------------------------------------- I ismerhetik a

m.. 1 .. / kisgépeket, a

I 11 K’f'Sfl / gazdálkodás

_

............módszereit és

T/JFWwBw megtanulják \ UJ •• / *mÍSw szeretni és tisz* '"Pmr telni a földet. Öreg korunk minősége attól függ, milyen gyermekeket nevelünk — fejezi be Ertsey Géza, s már rohan is újabb tárolásának színhelyére. — sszel az almát is el kell adni, de azt már most kell megszervezzük — szól vissza még az ajtóból búcsúzóul.

Nyírmeggyesi barangolásomat Babó Mihály nyugalmazott református lelkipásztornál fejeztem be. Harminchárom éve él a faluban, sok mindent megélt híveivel együtt.

— Mikor idekerültem, szegényesen éltek itt az emberek, de élelmes, dolgos népek, akik a legnehezebb körülmények között is megtalálták a megélhetés módját. A lakosság nagy része református vallású. Olyan időkben sem hagyták el hitüket, amikor nem vált előnyére valakinek, ha az Isten házát látogatta. Ez az erős hit és a hinni tudás átsegíti a falut a jelenlegi nehézségeken is.

Nyírmeggyestől búcsúzva magammal vittem a falu központjának az utóbbi években egységesen kialakított látványát, az itt élő emberek nyíltságát és hitét. A hirtelen feltámadt szélben a meggyfák integettek utánam.

dolkodik. Hetven milliós költséggel új iskola építését tervezi a megfelelő szaktantermekkel, nyelvi laborral.

— A jövő farmergazdáit szeretnék itt nevelni. Olyan mezőgazda- sági gyakorlókertet tervezünk, ahol a

______________Valóságunk közelképben___________

A beilleszkedés gyötrelmes nyara

Réti János

A

nyár minden évben fehér ingekkel, blúzokkal érkezik, nyakkendősen, zakósan, kosztümösen, virágcsokrokat és fokosokat szorongatva. Az utcák és a tömeg- közlekedési eszközök megtelnek írásbeli, majd szóbeli vizsgákra induló vagy arról hazafelé tartó fiatalokkal és mi a látvány hatására újfent eltűnődhetünk az ifjúság múlandóságán. Hány éve is már...? Es eszünkbe jutnak társak, tanárok, könnyek és folyosók arról a régi, régebbi és még régebbi nyárról, amikor elindultunk az Életbe való beilleszkedés első, második vagy harmadik stációja felé, keresni helyünket a Nap alatt.

Bizony, mostanság egy kicsit elszorul a szívünk, látva a ma tízen-, meg huszonévesek ünneplőbe öltözött csoportjait a júniusi verőfényben, mert joggal vetődik fel bennünk a kérdés: vajon hova, merre indulnak ismereteik és reményeik batyujával a lehetőségek és lehetetlenségek átláthatatlan útvesztőjében? Milyen ambíciótól hajtva készülnek ide, oda vagy amoda, és abba az irányba éppen most vezet-e út egyáltalán?

A diplomázók néhány hétig

örülhetnek, hogy megúszták jelentősebb tandíj nélkül és jegyzeteik ára is viszonylag elfogadható volt még, így csak folyamatosan növekvő rezsijükkel terhelték egyre kevésbé teherbíró környezetüket, ami többnyire a szülőket, a családot foglalta magába. A változások vihara régen elsöpörte már a tanulmányi szerződések rendszerét, ami nemcsak jövedelmet jelentett, hanem biztonságot is az első elhelyezkedésre.

Ez működött még akkor is, ha néha a pályakezdők egyike- másika menet közben megbánta, hogy szövetségre lépett munkaadójával. Ilyenkor is volt megoldás: keresni egy új munkahelyet, amelyik átvállalja a tanulmányi idő alatt kifizetett összeg visszatérítését. De hol van ezidőtájt vállalat, vállalkozás, esetleg vállalkozó, aki nem négy, öt vagy hat, hanem akár egyetlen évre előre mer garantálni valamit és hozzá még fizetni is érte.

Marad tehát a pályakezdés vakon előadott változata, az esetleg egy nyárral késleltetett halálugrás az ismeretlenbe. Jó esetben egy, az ellentmondásossága által lehetetlenné vált intézményi közösség, amelyben önmagukat és egymást egyaránt marcangoló értelmiségiek közé kerül a frissdiplomás, ahol aztán könnyen, gyorsan veszítheti el maradék

önbizalmát is a belépő. Azt a keveset, amit megőrzött az indulásra. Ha ez nem sikerül, marad a pályakezdő munka- nélküliség, a tudás és lelkesedés fokozatos leépülése, vagy fenntartás nélküli megalkuvás a megélhetésért.

Az érettségizettek előtt három lehetőség mutatkozik. Papíron!

Az egyik: továbbtanulással időt nyerni a viszonyok konszolidálódását remélve. Folyton változó, módosuló felsőfokú képzésben megfelelni folyton változó, módosuló követelményeknek és kínálattá válni egy, a szellemi tőke iránt majdan megnyilvánuló, de jelenleg még nem is körvonalazódó kereslet számára.

A másik: szerencsét próbálni valahogyan, valamiben. Bekapcsolódni valamilyen továbbképzésbe (de milyenbe?), kitanulni valamit (de mit?) vagy elhelyezkedni valahol (de hol?). Most, amikor naponta változik érték, értékelés és értékrend egymáshoz való viszonya, amikor a tegnap sikeres vállalkozás ellen ma csődeljárás indul, amikor felszámolás jelenthet kiutat, viszont a siker számtalan veszélyt rejt magában. Hova és miként kellene hát betagozódni, beilleszkedni tizennyolc évesen?

A zátonyon veszteglő iparba, az összekuszálódott mezőgazdaság bozótosába, az arányt tévesztett kereskedelembe, a tájékozódási pontjait alig találó szolgáltatásba vagy a lehetetlenül alulfizetett egészségügybe? Mert ezeken túl maradnak lehetőségként a zugban üzérkedők, az utcán árusítók, a titokban seftelők, a törzstőkét felélők, nyugati mágnás megváltására várók. Egyáltalán milyen esélyek vannak és milyen kilátások?

A harmadik: a pályakezdők munkanélküli segélyéből életformává fejleszteni a céltalanságot. Felmenteni magukat immár nem tornából, hanem akaratból, szorgalomból, kötelességből, felelősségből és hatalmas vakációként felfogni akár esztendők sorát is. Jönni- menni barátokkal, barátnőkkel és elfejteni, hogy az évek nemcsak a költő hasonlatában szállnak mint a percek, hanem a valóságban is. És az, amiről könnyen leszokunk — mert igazából még rá sem szoktunk — azt nagyon keserves lesz akár elkezdeni, akár újrakezdeni, ha úgy hozza a helyzet. Mert egyszer azért, reméljük, úgy fogja hozni.

De nem mindenki érettségizik, szép számmal vannak és úgy tűnik, egyre nagyobb számban lesznek — az okok firtatása külön dolgozatot érdemelne — azok, akik valamilyen keresettnek és jövedelmezőnek becsült szakmát sajátítottak el és most szeretnék kamatoztatni, a szó szoros értelmében aprópénzre váltani ismereteiket. Elhelyezkedni üzemben, boltban munkapad vagy pult mögött állva. A gyárat azonban most adják el, az öreg szakik nyugdíjba mentek, a tegnapi kiváló dolgozók a végkielégítést várják, a brigádok összefogását elfújta még az első szél.

Megpróbálhatnak viszont érvényesülni — magyarul helyet találni — a felszámolás előtt állók, a konkurencia által tönkretettek, vagy az egymás vevőkörét felfalni igyekvők között, de kísérletezhetnek a járulékok jóvoltából elburjánzott feketén foglalkoztatókkal is. Esetleg bejelentve minimálbérért, a többi majd jön, ha jön kézen közön. Ha meg nem, hát kisnyúl!

Mindemellett keresni kell az igazit. Azt, akivel társnak lenni, családot alapítani érdemes. Rá kell találni férjre, feleségre, élettársra, barátra vagy barátnőre diszkók sötétet szabdaló lézer-özönében, utcák, terek társadalmában a félve félrehúzódók, esetleg a tomboló fékevesztettek között. Lakást kell venni a fel sem épülőkből, vagy azokból, amik felépülnek ugyan, de annyi pénzt kémek értük, hogy nem kettő, de négy család lehetőségeit is meghaladják. Az elérhetetlen otthont be kell rendezni megfizethetetlen bútorokkal és egy sor méregdrága tartós fogyasztási cikkel. A szabadabb mozgás miatt nem árt előirányozni egy nyugati kocsit, hogy elvigye több évi keresetüket. És gondoskodni kell utódokról, hogy egyszer a mai fiatalok is bírálhassák majd a fiatalokat és önfeledten örülhessenek unokáiknak, amikorra már történelemmé szelídülnek a kilencvenes évek.

Ez volna a jövő, ha egyáltalán megfogalmazódna ilyen, vagy ehhez hasonlító törekvés azokban a korosztályokban, amelyek mostanában lépnek az Élet színpadára. Akik először kisdobosként, úttörőként koszorúztak egy november 7- én, legutóbb pedig, mint cserkész október 23-án. Akiknek a szemük láttára játszódott, vagy játszódik le a felnőtt társadalom színeváltozása, benne tanáraikkal, rokonaikkal, szüleikkel.

A

kilencvenhárom- ban végzőkre most köszönt a legnyarabb nyár lombot zöldellő, virágot nyíló júliusával. A beilleszkedésük előtti utolsó nyár. Féltsük, mert félthetjük őket! Nem egykönnyen fognak csatlakozást találni a korhoz, amibe születtek. Mi már tudjuk. Nekünk elhihetik.